Címkézett bejegyzés

Válts bérletet a 2017/2018-as szezonra!

Akár 2.100,- forint megtakarítás!

Érdemes bérletet váltani a 2017/2018-as szezonra, hiszen a költségmegtakarítás mellett a szezonbelépő tulajdonosok kiemelt kedvezményekben részesülnek! Mivel a 2018-as év tavaszán már az új lelátót használjuk, így minden bérlettulajdonos egyben helyfoglalási jogot szerez az új helyek kiválasztásához, a vásárláskor ajándékot kap, valamint az év végén egy nagyértékű nyereménysorsoláson is automatikusan részt vesz.

A bérletek árai az előző évhez képest változatlanok maradnak, tehát a klubvezetés úgy döntött, hogy áremelés nélkül, mindössze 395,- és 790,- Ft / mérkőzés áron garantálja a Kórház utcai Stadionba való belépés lehetőségét. A 19 hazai bajnoki mérkőzésre érvényes bérletekkel biztosíthatja helyét az egész idényre és jóval kedvezőbb áron tekintheti meg a másodosztályú mérkőzéseket, mint a helyszínen vásárolt belépőkkel. Az esetleges hazai, Magyar Kupa meccsekre ebben az idényben mindenkinek ingyenes lesz a belépés! Ezért kombinált szezon tiketteket az idén nem bocsátunk ki, megszűnt a tribün bérlet – hiszen az építkezés miatt ez a szektor továbbra is lezárva marad és nem lesz félszezon bérlet sem.

A diák/nyugdíjas 7.500,- forintba (max. 395,- Ft / mérkőzés), míg a felnőtt bérlet 15.000,- forintba (max. 790,- Ft / mérkőzés) kerül. Az árak minden szektorra egyformán érvényesek és tartalmazzák az ÁFA összegét is.

A bérlet formája – az eddig megszokottakhoz hasonlóan – tartós, vízálló, vonalkóddal és személyes adatokkal ellátott plasztik kártya. Ezek a kártyák névre, helyre szólnak és váltásuk – a sporttörvény értelmében – csak Előre Klubkártyával lehetséges. A legkorábban 2015-ben megváltott Előre Klubkártyák még egy évig érvényesek, tehát aki rendelkezik ilyennel, annak nem szükséges újat kiváltani, készíttetni. A Klubkártyák egyébként a kiváltás időpontjától számított 3 évig használhatók.

Lényeges információ, hogy ezúttal a stadion Kórház utca felőli lelátójának hazai szektoraiba (A, B, C, C1) lehetséges a bérletek kiváltása. Lényeges tudni, hogy a Békéscsaba 1912 Előre az egész idényben itthon rendezi meg a hazai mérkőzéseit, tehát az építkezés miatt a bérlettulajdonosok számára is végig biztosított marad a belépés. Mivel az új épületegyüttes előre láthatólag november végén, december elején átadásra kerül, így a téli szünetben fordulunk – tehát a tavasszal már kizárólag az új lelátók használhatók majd, míg a Kórház utca felőli rész lezárásra kerül és megkezdődik a felújítása.

Tudnivalók:

– bérleteket kizárólag Előre Klubkártyával lehet váltani,
– az első Előre Klubkártya kiváltása ingyenes,
– csak személyesen lehetséges a vásárlás,
– online rendelésre nincs lehetőség,
– fizetés csak készpénzzel, a bérlet átvételének időpontjában,
– nem áll módunkban telefonon és/vagy e-mail formájában helyfoglalásokat felvenni, bérleteket postázni,
– egy személy, több ismerősének és/vagy hozzátartozójának is kiválthatja bérletét, amennyiben bemutatja az illető klubkártyáját,
– a kiváltás helyszíne az Előre Székház Ügyfélszolgálati Irodája (5600 Békéscsaba, Kórház u. 6. I. emelet),
– nyitvatartás szerdától-péntekig 17:00-19:00 óra között,
– a megváltott szezon tikettek az összes 2017/2018-as bajnoki mérkőzésre érvényesek,
– a bérletek nem átruházhatók, tehát kizárólag annak tulajdonosai használhatják,
– gyermekeknek 15 éves korig nem szükséges bérlet és/vagy belépő,
– bérletekhez juthatnak a Pártolói Tagság igénybevételével is,
– felhívjuk figyelmüket, hogy a bérletek kiváltása a pénztárakban, a mérkőzések előtt NEM lehetséges!

Hasznos tanácsok:

– amennyiben megtartotta tavalyi bérletét és ugyanarra a helyre szeretné biztosítani ülőhelyét, akkor érdemes azt magával hoznia, hogy meggyorsíthassuk a kártyakészítés menetét,
– a szezonbérlet kiváltásával diák/nyugdíjas szurkolóink akár 2.000,- forintot, míg felnőtt drukkereink maximum 2.100,- forintot takaríthatnak meg,
– a stadion mindenki számára nyitva áll, így érdemes a bérlet kiváltás előtt megtekinteni az ülőhelyeket és a szektor jelét, a sor, valamint esetleg az ülőhely sorszámát is bemondani a vásárláskor – így egyszerűbbé és gyorsabbá válhat az ügyintézés.

Technikai információk:

– az utánpótlás bérletek szervezett módon történő kiadásáról a korosztályos edzők fogják az érdekelteket, megfelelő időben tájékozatatni,
– az utánpótlás bérletek 250,- forintba kerülnek, viszont ebben a szezonban nem lesz lehetőség a mérkőzések előtt tiszteletjegyek igénylésére,
– stratégiai partnereink és VIP vendégeink részére a szezon kezdése előtt, időben eljutattjuk az igényelt belépőket,
– a VIP bérletek igénylése kizárólag vezetőségi határozatok és értesítések alapján lehetségesek.

Belépőjegy információk:

– a 2017/2018-as bajnoki szezonban normál biztonsági fokozatú mérkőzéseken NEM alkalmazunk beléptető rendszert, ezért a jegyeket akár személyesen, elővételben bárki-bárkinek megvásárolhatja, mindenféle személyazonosító okmány bemutatása nélkül,
– természetesen minden hazai mérkőzés előtt lesz helyszíni jegyértékesítés és a kezdési időpontok előtt legalább két órával nyitjuk a kasszákat,
– a jegyeket, a tavalyi szezonban megszokott módon, számítógépes rendszerrel készítjük,
– a belépők helyre szólnak, de személyes adatokat nem tartalmaznak,
– elővételben és online módon továbbra is lehet tiketteket váltani és elkerülni az esetleges sorbanállást,
– a személyes módon történő, elővételes jegyvásárláshoz nem szükséges személyazonosító okmányok felmutatása,
– az online módon történő jegyrendelés, a rendszer sajátossága miatt kizárólag klubkártyával lehetséges,
– vendég szurkolók csak a D és E szektorokba válthatnak belépőt,
– az idegenbeli mérkőzésekre vonatkozó jegyértékesítés rendjét és módját mindig a rendező klub határozza meg,
– természetesen továbbra is lehetőségük lesz az online jegyértékesítési rendszerben, partnereinkként szereplő hazai klubok vagy az MLSZ által rendezett válogatott mérkőzésekre is – a már korábban megszokott módokon – jegyeket váltani.

Biztosítsa helyét most és élvezze testközelből az NB II küzdelmeit!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Belépőjegy-bérlet árak Pártolói tagság

line_purple

Hazai pályán kezdünk

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága 2017. július 5-én nyilvánosságra hozta a Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as idény sorsolását, mely szerint a Békéscsaba 1912 Előre az 1. fordulóban, 2017. július 30-án (vasárnap) a KBSC FC csapatát fogadja a Kórház utcai Stadionban.

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
01.2017.07.30.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreKBSC FC
02.2017.08.06.v17:30Szeged 2011Békéscsaba 1912 Előre
03.2017.08.13.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreMTK Budapest
04.2017.08.19.szo17:30Soproni VSEBékéscsaba 1912 Előre
05.2017.08.23.sze19:00Békéscsaba 1912 ElőreCredobus Mosonmagyaróvár
06.2017.08.27.v17:00ETO FC GyőrBékéscsaba 1912 Előre
07.2017.09.02.szo18:00Békéscsaba 1912 ElőreZTE FC
08.2017.09.10.v16:30Master Good KisvárdaBékéscsaba 1912 Előre
09.2017.09.17.v18:00Békéscsaba 1912 ElőreBFC Siófok
06. (MK)2017.09.20.sze15:00Kondorosi TEBékéscsaba 1912 Előre
10.2017.09.24.v18:00Aqvital FC CsákvárBékéscsaba 1912 Előre
11.2017.10.01.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreCeglédi VSE
12.2017.10.08.v15:00Békéscsaba 1912 ElőreGyirmót FC Győr
13.2017.10.15.v15:00Vác FCBékéscsaba 1912 Előre
14.2017.10.22.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreSzolnoki MÁV FC
07. (MK)2017.10.25.sze13:30Mád FCBékéscsaba 1912 Előre
15.2017.10.29.v13:30Budafoki MTEBékéscsaba 1912 Előre
16.2017.11.05.v16:00Békéscsaba 1912 ElőreBudaörs
17.2017.11.12.v16:00Nyíregyháza Spartacus FCBékéscsaba 1912 Előre
18.2017.11.19.v16:00Békéscsaba 1912 ElőreDorogi FC
19.2017.11.26.v13:00Soroksár SCBékéscsaba 1912 Előre
08. (MK)2017.11.29.sze12:00Termálfürdő FC TiszaújvárosBékéscsaba 1912 Előre
20.2017.12.03.v13:00KBSC FCBékéscsaba 1912 Előre
21.2017.12.10.v15:00Békéscsaba 1912 ElőreSzeged 2011

Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 38. forduló

Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

1-4 (1-3)

Időpont: 2017. június 4. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Gyulai Grosics Akadémia

Cím: 5700 Gyula, Zrínyi Miklós tér 25.

Játékvezető: Zierkelbach Péter

Asszisztensek: Kis Zoltán, Iványi István

Tartalék játékvezető: Brezovai Zoltán

Szeged: Szántai Levente, Coroian Andrei Ion, Jagodics Bence, Germán Tamás, Pászka Lóránd, Mészáros Márk, Farkas Márk, Povázsai Zsolt, Balogh Gusztáv, Zabari Dávid, Kasuba Dániel. Cserék: Molnár Péter, Geiger Norbert, Horváth Attila, Andorka Péter, Hegedűs Martin, Farkas Aurél.
Vezetőedző: Klausz László

Békéscsaba: Ribánszki László, Bényei Balázs, Birtalan Botond, Szalai Dániel, Urbin Péter, Gránicz Patrik, Nagy István, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Kelemen Dávid, Szélpál Norbert. Cserék: Hrabina Alex, Nascimento de Oliveira Fabio, Bagi István, Fehér Zsolt, Beszterczei Attila, Juhász György.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Birtalan Botond (21. perc), Urbin Péter (23. és 37. perc), Germán Tamás (32. perc), Bagi István (90. perc).

Sárgalapok: Bényei Balázs (26. perc), Mészáros Márk (43. perc), Balogh Gusztáv (45. perc).

21. perc: Viczián került a földre egy ütközés után a hazaiak tizenhatosán belül, tizenegyes. A büntetőt Birtalan biztosan értékesítette, 0-1.

23. perc: Grániczot buktatták a tizenhatoson belül, újabb büntető. Urbin magabiztosan lőtt a szegedi kapuba, 0-2.

32. perc: Baloghot lerántották a békécsabai védők a tizenhatoson belül, ez is büntető. Germán jól helyezve lőtte a labdát a lilák kapujába, 1-2.

37. perc: Urbin cselezgetett a szegedi kapu előtt, majd ügyesen elcsavarta a labdát a jobb sarokba, 1-3.

90. perc: a Liláktól távozó Bagi góllal búcsúzott volt csapatától, 1-4.

A nagy melegben, szép számú néző előtt játszottak a csapatok. A lila-fehérek mezőnyfölényben voltak és a félidő közepére két tizenegyesből szerzett góllal jelentős előnyre tettek szert. A fiatalokat szerepeltető szegediek is büntetőből szépítettek, ám Urbin a lefújás, előtt ismét kettőre növelte a vendégek előnyét.

Fordulás után nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, de a csabaiak kontráiban mindig ott volt a gólveszély. A 62. percben Nagy István lőtt, Szántai lábbal hárított. A szegedi Balogh Gusztáv többször is veszélyeztetett, de nem tudott túljárni Ribánszki kapus eszén. A hajrában a cserék is lehetőséget kaptak Boér Gábortól és ezt követően kiegyenlítetté vált a játék. A csabaiak magabiztosan őrizték előnyüket, sőt a 90. percben Bagi révén még növelni is tudták. A látottak alapján a mérkőzést végig irányító Békéscsaba győzelme teljesen megérdemelt.

Boér Gábor: – Örülük, hogy győzelemmel búcsúztunk a szezontól. Ötletes és kretatív játékot produkáltunk, amivel örömet szereztünk az egész évben a csapatot támogató lelkes szurkolóinknak.

Alakul a Liga?

A hétvégi fordulók tükrében mindhárom osztályban konkretizálódott néhány további kieső és feljutó csapat kiléte. Bár az utolsó felvonásra is maradtak izgalmak, azért nagy valószínűséggel már aposztrofálható melyik klub, melyik ligában kezdi majd a 2017/2018-as szezont.

Az első osztály bajnoki döntőjéből a Budapest Honvéd került ki győztesen (Budapest Honvéd – Videoton FC 1-0), így megszerezték történetük 14. bajnoki címét. Az is kiderült, hogy a Gyirmót FC együttesén kívül, az MTK Budapest is csak a másodosztályban folytathatja (Paksi FC – MTK Budapest 0-0). A DVSC, Mezőkövesd és DVTK csapatai ezúttal még megmenekültek a lefelé történő osztályváltástól.

A másodosztályban korábban már kiderült, hogy a Puskás Akadémia bajnoki címével kivívta az NB I-ben való szereplés jogát. A második helyezett kiléte azonban csak az utolsó fordulóban tisztázódhat. Az utolsó előtti forduló előtt a második Balmazújváros egypontos előnnyel állt a Kisvárda előtt, de a Soroksárt is csak három egységgel előzte meg Feczkó Tamás csapata. Az újvárosiak a már bajnok és feljutó Puskás Akadémiánál vendégeskedtek és 0-1 hátrányból fordítani tudtak, így megszakították a házigazdák 15 meccses veretlenségi sorozatát. A Kisvárda és a Soroksár is egy-egy, a kiesés elől menekülő csapatot győzött le, a Ceglédet (2-0), illetve a Kozármislenyt (2-1). Utóbbi viszont már nem juthat fel az NB I-be, tehát a Balmazújváros-Kisvárda találkozón, a 38. fordulóban bármilyen eredmény is születik, az már nem kedvezhet a jelenlegi negyediknek. A kiesési harcban a SZEOL és a Cigánd sorsa már korábban eldőlt, a Cegléd és a Kozármisleny kapcsán viszont csak a zárókörben derül majd ki, melyikük lesz a harmadik búcsúzó. Papíron a Csákvár is elköszönhet még, amely a Mosonmagyaróvár ellen a 90. percben kapott gólt, így nem tudta biztosítani következő idénybeli helyét a másodosztályban.

A Békéscsaba számára a bronzérem megszerzésének lehetősége is elúszott. Tekintettel arra, hogy a Dorog ellen csak egy pontot sikerült szerezni (Békéscsaba – Dorog 0-0), így az eddig összegyűjtött 62 ponttal az utolsó fordulóban már nem tudjuk utolérni a Soroksárt (67 pont), így együttesünk az ötödik helyen fejezi be a szezont. A tét számunkra a tisztességes szezon finálé marad a Szeged 2011 ellen – hiszen az eredménytől függetlenül, a 6. helyet elfoglaló Vác (59 pont) csapata – szerencsétlenebb esetben – pontazonossággal sem tud megelőzni minket, mivel kevesebb győztes mérkőzéssel rendelkeznének.

A harmadosztály Keleti csoportjában korábban kiderült, hogy a KBSC FC jutott az NB II-be. Nyugaton is hasonló volt a helyzet, hiszen a toronymagasan vezető ETO FC Győr nyerte el a bajnoki címet, így ők is osztályt léphetnek. A Keleti csoportban felfelé jócskán kilógó Budafoki MTE, a Pécsi MFC-t megelőzve harcolta ki a másodosztályban való indulás jogát. A kiesők tekintetében ismeretes, hogy középről búcsúzott a Komló, a Méhkerék és a Dabas-Gyón. A Gyula még szerencsével odaérhet a 13. helyre, ami némi esélyt adhatna bennmaradásukra. A keleti blokkot szemlélve látható, hogy az Újpest II., a Hajdúböszörmény, a Hatvan, valamint a REAC biztosan kiesik. A 12. helyért pedig még csatában van a DVSC-DEAC II., a ESMTK és a BKV Előre. Az utolsó forduló függvényében azonban a Salgótarján és a Tiszaújváros sem dőlhet hátra. Nyugatról korábban kizárták a Tatabányát, a Diósd, a Komárom, valamint a Hévíz biztosan búcsúzik és a 12. helyért harcolhat még a Videoton II. és a Veszprém. Itt a Sárvárnak legjobb 13. együttesként maradhat már csak esélye, de 10-11. helyeken álló Tarr Andráshida, valamint Gyirmót II. sem ülhet a babérjain – hiszen még befoghatják őket.

A Békéscsaba második csapatának sorsa immár a Mórahalom és a Méhkerék kezében van, hiszen az utolsó fordulóban csak abban az esetben marad esélyünk, ha Méhkeréki SE hazai pályán legyőzi a Mórahalom VSE csapatát, nekünk pedig sikerül elhoznunk a három pontot a Dunaharaszti otthonából. Ebben a helyzetben pontazonossággal és azonos mutatókkal (11 győzelem, 6 döntetlen és 16 vereség) az egymás elleni eredmény döntene a 12. hely sorsáról, ami a november 7-i (17. forduló) eredményét (1-1) is figyelembe véve ilyen formán nekünk kedvezne. Rengeteg a "ha" és a kérdés, melyekre talán még egy hét múlva sem kapunk teljes egészében válaszokat.

A hab a tortán egyébként, hogy az NB III. 2017/2018-as szezon indulóinak névsorát még az is befolyásolhatja, hogy a megyei és budapesti bajnokságokból feljutó csapatok közül ki tudja és/vagy akarja vállalni az egy osztállyal feljebb történő szereplést. Aztán gondoljunk arra is, hogy az eredménye alapján bennmaradó FTC II. folytathatná szereplését, de a klub vezetésének döntése alapján a következő idényben már nem indítják el őket.

Ami viszont biztos, hogy a számunkra legfontosabb NB II. eddig ismert indulói a következők lesznek (névsorrendben): Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok, Budafoki MTE, Budaörs, Credobus Mosonmagyaróvár, Dorogi FC, ETO FC Győr, Gyirmót FC Győr, KBSC FC, MTK Budapest, Nyíregyháza Spartacus FC, Soroksár SC, Swietelsky-Soproni VSE, Szeged 2011, Szolnoki MÁV FC, Vác FC, ZTE FC.

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 37. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

0-0 (0-0)

Időpont: 2017. május 28. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Nagy Róbert

Asszisztensek: Berényi Ákos, Szvetnyik Bence

Tartalék játékvezető: Szilágyi Sándor

Békéscsaba: Ribánszki László, Bényei Balázs, Babinyecz Balázs, Birtaland Botond, Szalai Dániel, Bagi István, Fehér Zsolt, Nagy István, Juhász György, Viczián Ádám, Pilán Márkó. Cserék: Máthé Gábor, Nascimento de Oliveira Fabio, Urbin Péter, Tóth Dániel, Gránicz Patrik, Beszterczei Attila, Szélpál Norbert.
Vezetőedző: Boér Gábor

Dorog: Demjén Patrik, Füredi Patrik, Medgyes Zoltán Henrik, Tóth Martin, Mészáros Áron, Szedlár Zoltán, Koronczai Benjamin, Csató Martin, Kővári Róbert, Tomás Lénárt, Simon Attila. Cserék: Sitku Illés, Perovic David, Fekecs Dávid, Vígh Ádám, Hartyán Dániel, Grabant Péter, Zima Ádám.
Vezetőedző: Németh Szabolcs

Sárgalapok: Fehér Zsolt (32. perc), Simon Attila (33. perc), Bényei Balázs (55. perc), Pilán Márkó (62. perc), Gránicz Patrik (65. perc).

Nem sokáig keresték a fogást egymáson a csapatok, néhány perc után a közepesnél élénkebb iramban kezdtek futballozni. Jelentős küzdelem folyt a mezőnyben, de igazán nagy helyzet kevés akadt. Az első fél órában mindkét alakulat előtt egy-egy komolyabb lehetőség adódott, de csabaiaknál Szalai Dániel lemaradt egy kecsegtető helyzetről, a túloldalon pedig Ribánszki védett egy nagyot. A játékrész utolsó harmadában a dorogiak bizonyultak aktívabbaknak, Medgyes, majd az egykori békéscsabai Simon Attila előtt adódott nagy helyzet, de Ribánszki ismét a helyén volt.

A fordulás után nem sok hiányzott, hogy előnyhöz jussanak a vendégek: egy szép akció végén Juhász György mentett, de olyan szerencsétlen módon, hogy a saját jobb oldali kapufája tövére pöckölte a labdát. Ettől meg is táltosodtak a dorogiak, egyre többször eljutottak a hazaiak kapujáig. Boér Gábor az 52. percben ismét szerkezetváltozást hajtott végre a cserékkel. Ettől várta, hogy a halványan tevékenykedő védősor is eredményesebb legyen. Tény, ettől némileg élénkebb és hatékonyabb lett a Lilák játéka – a veszélyesebbek azonban továbbra is a vendégek voltak. A hajrában sikerült a bányászokat nyomás alá helyezni és több hatalmas lehetőség is kimaradt.

Összességében egyik csapat sem tudott élni a lehetőségeivel, így ha a dorogiak közelebb is álltak a győzelemhez, talán igazságos a pontosztozkodás. Az eredményben egyébként Ribánszki Lászlónak komoly érdemei vannak.

Boér Gábor: – Abszolút nem vagyok elégedett a mai teljesítményünkkel, sőt azt is mondhatom, hogy csalódott vagyok, hiszen minden olyan dolgot, amelyet megbeszéltünk és hetek-hónapok óta elvárunk, abból az első hetven percben semmi sem valósult meg. Nagyon szezonvégi hangulat uralkodott a pályán, pedig erre is külön felhívtam a srácok figyelmét és pont az volt az elsődleges cél, hogy ez egyáltalán ne jelenjen meg a mérkőzés alatt. Sajnálom a közönségünket, hogy az egész szezonban nem tudtuk őket megfelelően kiszolgálni, de az biztos és megígérhetem, hogy azon fogunk dolgozni a nyáron, hogy a következő idényben egy sokkal támadóbb és sokkal jobb mentalitású csapattal tudjunk kiállni. Azt látni kell, hogy ehhez meg kell találni azokat a személyeket is, akik erre alkalmasak és nem megbántva senkit, de így nem lehet futballozni, ahogy azt ma hetven percig tettük. Nem a teljesítményre, hanem elsősorban a mentalitásra gondolok – bár az is hozzátartozik az egészhez, hogy a végén azért megnyerhettük volna többször is a meccset, de összességében ezt a mai napon nem érdemeltük meg. Igazából nem is a személyeknek kell támadóbbnak lenni, hanem elsősorban a felfogásnak. Nyilván ehhez megfelelő felkészülés is szükséges majd és lesznek személyi változások is, amire a vezetőség lehetőséget biztosít. Mindez az elkövetkező két-három hétben körvonalazódni fog és azon leszünk, hogy célirányosan megtaláljuk azokat a focistákat, akik erre a feladatra alkalmasak lehetnek, akkor talán egy szebb szezonunk lehet majd. Az biztos, hogy a pályán 180 fokot kell fordulnunk és mindig olyan felfogásban kell játszanunk, mint ahogy tettük a váltás idején. Nagyon kiegyensúlyozott bajnokságon vagyunk nemsokára túl és nagyon nehéz volt folyamatosan jól teljesíteni. Azért természetesen van az együttesnek szerethető oldala is és ezt sikerült is megmutatni párszor. Nem győzőm hangsúlyozni, mentálisan erősödnünk kell és ebben is felfelé kell elmozdulnunk!

Németh Szabolcs: – A mérkőzés előtt még elégedett lettem volna a döntetlennel, de így utólag már van bennem hiányérzet. A sorsdöntő az volt, amikor a második játékrész elején kimaradtak a ziccereink – Ribánszki szenzációsan védett ezen a meccsen. Jó lenne az első tízben végezni, ahhoz pedig mindenképpen szerettük volna megszerezni Békéscsabán is a három pontot. Most egy lett belőle, de majd jövő héten a SZEOL ellen megpróbáljuk bepótolni és ha az sikerül, akkor ott végezhetünk, ahol szerettük volna. A mai napon a saját játékunkat próbáltuk játszani, ami egész tavasszal jellemző volt ránk – nagyot küzdöttünk hónapokon keresztül és a 17. helyről igen jól feljöttünk. Összességében sokat fejlődtünk a 2016/2017-es szezonban.

YouTube 

Élő tudósítás 

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1903349096604146