Címkézett bejegyzés

Szigorúbb fiatalszabály

Míg az előző bajnoki esztendőben csupán az volt az előírás, hogy minimum két, 1996. január elseje után született fiatalnak kellett mindvégig a pályán lenni a meccseken, addig a 2017-18-as másodosztályú pontvadászatra tovább szigorodott a szabály.

A július 30-án kezdődő új évadban már egy 1997-es, illetve egy 1998-as (vagy fiatalabb) születésű játékosnak kell a kezdőben szerepelni, illetve lecserélésük esetén csak a fiatal-szabálynak megfelelő labdarúgó léphet helyettük a pályára.

Kreditgyűjtő tanfolyam a Kórház utcai Stadionban

Az MLSZ Békés Vármegyei Igazgatóságának edzőbizottsága aktívan kezdi a 2024-es esztendőt, hiszen január 19-én kreditpontgyűjtő edzői tanfolyamot rendez Békéscsabán.

Magyar Labdarúgó Szövetség

A helyszínt a Békéscsaba 1912 Előre biztosítja, a Kórház utcai Stadion sajtótermében, ahol minden lehetőség adott egy színvonalas és tartalmas rendezvény lebonyolítására.

A képzés tematikáját a játék alapú kondicionálás jelenti és az előadó Papp Károly – a Partium Labdarúgó Akadémia erőnléti edzője lesz. A program 14:00 órától 19:00 óráig tart, a részvétel öt kreditpontot jelent a szakemberek számára.

A maximális létszám 50 fő, jelentkezni 2024. január 15-én (hétfő) déli 12:00 óráig lehet az alábbi weboldalon:

https://eronletiedzok.hu

Sikeres nevezés

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenytanácsa a 2017. június 19-én kelt 062/2017. ügyiratszámú és 3039/2017. iktatószámú határozatában elfogadta a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. 2017-2018. évi NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságra beadott nevezését.

Az MLSZ Versenytanácsa megállapította, hogy a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. 2017-2018. évi NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság Versenykiírásában foglaltaknak eleget tett.

Fegyelmi határozat

A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága (FEB) március 14-i ülésén az alábbi határozatot hozta:

Ribánszki László (Békéscsaba) 2 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott, mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben megrúgta ellenfelét.

Összeállt az NB3-as mezőny

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2023. június 22-én kelt 104/2023. ügyiratszámú határozatában az alábbi sportszervezetek (64 klub) nevezését fogadta el a 2023/24. évi NB III. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságra.

Magyar Labdarúgó Szövetség

Balatonfüredi FC, Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt., Bicskei TC 1912 Labdarúgó Kft., BVK 2013. Futball Kft., BSC 1924 Futball Kft., Cevasport Kft., Cigándi FC Kft., Csornai SE, DEAC Futball Nonprofit Kft., Diósgyőr FC Kft., Dorogi Futball Kft., Dunaföldvári FC, Dunaújváros FC Kft., DVSC Futball Zrt., Eger Labdarúgó Sport Kft., Érd Városi SE, ESMTK LE Kft., ETO Futball Kft., FC Dabas SE, FC Hatvan, FC Nagykanizsa Kft., FC Tiszaújváros, Fehérvár FC Kft., FTC Labdarúgó Zrt., Füzesgyarmati SK, Gárdonyi Városi SC, Gyirmót FC Kft., Gyöngyösi AK, Hódmezővásárhely FC, Honvéd FC Kft., Iváncsa Községi SE, Kaposvári Labdarúgó Kft., Karcagi SE, Kecskeméti TE 1911 Kft., Kelen SC, Komárom VSE Nonprofit Kft., Körösladányi MSK, Majosi SE, Martfűi Labdarúgó SE, Mohácsi TE 1888, Monor 1901 Labdarúgó Kft., MTK Budapest Zrt., Paksi FC Kft., Pécsi Egyetemi AC, Pénzügyőr SE, Puskás FC Kft., Putnok FC Kft., REAC Sport Kft., SBTC Sport Kft., Sényő-Carnifex FC, Sport Club Futball Kft. (Sopron), St. Lőrinc Kft., Szeged 2011 Kft., Szekszárd UFC, Szolnoki MÁV FC Kft., Szombathelyi MÁV Haladás VSE, Tiszafüredi Városi SE, TSC Labdarúgó Kft. (Tatabánya), TVE 1887 Labdarúgó Kft. (III. ker. TVE), Újpest 1885 Futball Kft., Várda Labdarúgó Kft., Vasas Futball Club Kft., Veszprémi Labdarúgó és Sportszervező Kft., ZTE FC Zrt.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.