Címkézett bejegyzés

Egy alkalommal lehet halasztani

A megyei bajnokságokban igencsak megnövekedett az utóbbi időben különböző okok miatt elhalasztott mérkőzések száma. Ezért a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége is lépésre kényszerült az ügyben és módosította az amatőr bajnoki találkozók COVID-19 miatti, egyoldalú halasztási lehetőséggel kapcsolatos korábbi határozatát.

Ennek értelmében egy mérkőzést sportszervezetenként legfeljebb egy alkalommal lehet elhalasztani, és a kérelmet legkésőbb 48 órával a meccs hivatalos kezdési időpontja előtt be kell nyújtani. Az elnapolt találkozó új időpontját a sportszervezetekkel történt egyeztetés után az illetékes versenybizottság jelöli ki. A területi igazgatóságok által hozott határozat ellen jogorvoslatnak helye nincs.

Szpisják Zsolt, területi igazgató: – A közös megegyezésre addig van lehetőség, amíg az kezelhető mennyiségben merül fel. Bár Békésben egyelőre minimális a halasztások, illetve lemondások száma, más megyékben azonban a fenti módosítások nélkül nem fejeződhetne be a bajnokság. Az elnökségi határozat ettől a hétvégétől érvényes, tehát akinél volt korábbi lemondás, azt nem számítjuk ide – hiszen a szabály akkor még nem volt hatályos. Viszont akik a hétvégi mérkőzést COVID-19 hivatkozással lemondták és az újrajátszását is lemondják, úgy annak eredménye az ellenfél javára kerül jóváírásra 3–0-ás gólkülönbséggel.

A sportvezető szerint a fentiek célja nem a csapatok játékra kényszerítése, hanem a nem feltétlenül megalapozott lemondásoknak kívánnak gátat szabni, illetve a bajnoki év befejezését szeretnék biztosítani. Az MLSZ elnöksége elrendelte továbbá, hogy a versenyszabályzat 27. § (2) bekezdés d) pontjának rendelkezésétől eltérően, a 2020/21. bajnoki évadban elhalasztott/módosított időpontú valamennyi mérkőzést legkésőbb 2021. június 30-ig le kell játszani. Az olyan versenyprogramok tekintetében, amelyeknél rájátszás, illetve osztályozó kerül lejátszásra, az alapszakasz lezárásának határideje 2021. június 13. Az illetékes versenybizottság az adott versenyprogram hátralévő mérkőzéseinek ismeretében, saját hatáskörében dönthet a fenti hosszabbítás lehetőségének igénybevételéről.

Új utánpótlás-versenyrendszer

A tehetségek kiválasztását segíti elő az utánpótlás-versenyrendszer átalakítása. Az MLSZ – az UEFA-val összhangban – felfüggesztette az utánpótlás válogatottak versenyprogramját.

Tekintettel a koronavírus-járvány okozta helyzetre, az MLSZ elnöksége pénteki online ülésén június 30-ig törölte a korosztályos válogatottak valamennyi olyan nemzetközi programját, amely korosztályok versenyeit az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elhalasztotta vagy törölte.

A szövetség elfogadta a 2021–2022-es férfi és női felnőtt és utánpótlás-versenykiírások tervezeteit. Ami az OTP Bank Ligát illeti, a rajt várhatóan 2021. július utolsó hétvégéjén lesz, míg a záró fordulót május közepén rendezik, 2022-ben.

Az elfogadott új utánpótlás-versenyrendszer átalakulása a különböző életszakaszokhoz igazodó szakmai munka elősegítését szolgálja. A Bozsik-programban és az alacsonyabb korosztályokban a kiválasztás elősegítése a cél. Fontos ehhez, hogy minden gyermek ugyanannyi időt töltsön a pályákon. A magasabb korosztályoknál előtérbe kerül a képzés, valamint a „jobbak a jobbak ellen” elv érvényesítése és a megfelelő színvonalú mérkőzéseken történő versenyeztetés is.

Annak érdekében, hogy a klubok és akadémiák átgondolt és ésszerű módon alakítsák ki az utánpótláskorú játékosokra vonatkozó átigazolási politikájukat, hogy – különösen területi, megyei szinten – nagyobb legyen az együttműködés a nevelő- és a befogadó egyesületek között, átalakul Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat is.

A női labdarúgásban is háromszintű rendszerben valósul meg a tehetségek kiválasztása, képzése. A kisebb egyesületekben induló szakmai munka csúcspontját az államilag támogatott hat országos elitakadémia jelenti. A minőség érezhető növekedéséhez a szakemberek folyamatos fejlődése, képzése is szükséges.

Az MLSZ elnöksége határozott arról, hogy az éves küldött közgyűlés 2021. május 14-én, 10 órától online formában zajlik.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://szovetseg.mlsz.hu/hir/julius-vegen-indulhat-az-otp-bank-liga

Játékvezetői előadás az Előrénél

Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága 2021. február 25-én (csütörtök) 11:00 órától, ezúttal online módon tartotta meg csapatunk számára a 2021/2022. évi klublicenc megszerzéséhez szükséges játékvezetői előadást.

A fókuszban ezúttal a már bevezetett új szabályok és ezek alkalmazásainak következményei voltak, ezen belül is a színes lapok, büntetők és leshelyzetek, melyeket videós szituációkon keresztül mutattak be a stáb tagjai és játékosaink számára.

Kibővített intézkedések, szigorodó szabályok a bajnokságokban

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége kibővítette a klubokra vonatkozó, koronavírus-járvánnyal kapcsolatos elírásokat a pozitív esetek egységes kezelésének érdekében, illetve a jövőben engedélyezi az öt csere lehetőségét a nagypályás bajnokságokban.

A labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB – a COVID-járvány által előidézett helyzetre reagálva – májusban változtatott a cserékre vonatkozó szabályokon, és lehetőséget adott a csapatoknak a három helyett öt cserére a mérkőzéseken, miközben a játékmegszakítások számát háromban maximalizálta. Az MLSZ az előző idény végén élt a szabályváltoztatás adta lehetőséggel, a 2020/2021-es idény viszont újra három cserelehetőséggel indult el. A szövetség már a szezon elején jelezte, hogy indokolt esetben engedélyezni fogja az öt csere lehetőségének visszaállítását.

Az elnökség – az UEFA hasonló döntését követően – most úgy határozott, hogy október 2-től engedélyezi az öt csere alkalmazásának lehetőségét az országos felnőtt bajnokságokban és a Magyar Kupa-küzdelmekben. A nemzetközi gyakorlatban is alkalmazott szabályváltoztatással az NB I-es kluboknak lehetőségük nyílik a 25-ös keret játékosainak rotációjára és fiatal játékosok nagyobb számban történő szerepeltetésére. Az öt csere lehetővé tételével emelkedik a mérkőzésre nevezhető labdarúgók száma is, az eddigi 18-ról 23-ra.

Az elnökség kibővítette a felnőtt profi labdarúgásban alkalmazott járványügyi protokollt. Bekerült a szabályzatba egy pozitív teszteredmény esetleges előfordulásakor követendő egységes eljárás, valamint ajánlás helyett mostantól kötelezővé válnak a higiéniás intézkedések.

Rendelkezések

Menetrend 2020/2021. ősz

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
01.2020.08.02.v19:00Szeged-Csanád Grosics A.Békéscsaba 1912 Előre
02.2020.08.05.sze14:45Békéscsaba 1912 ElőreVasas FC
03.2020.08.09.v19:00FC AjkaBékéscsaba 1912 Előre
04.2020.08.16.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreKaposvári Rákóczi FC
05.2020.08.23.v19:00PMFCBékéscsaba 1912 Előre
06.2020.08.26.sze19:00Békéscsaba 1912 ElőreSoroksár SC
07.2020.08.30.v17:30Dorogi FCBékéscsaba 1912 Előre
08.2020.09.13.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreNyíregyháza Spartacus FC
09.2020.09.16.sze19:00WKW ETO FC GyőrBékéscsaba 1912 Előre
06. (MK)2020.09.19.szo15:00Vác FCBékéscsaba 1912 Előre
10.2020.09.27.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreKolorcity Kazincbarcika SC
11.2020.10.04.v15:00DEACBékéscsaba 1912 Előre
12.2020.10.18.v17:00Aqvital FC CsákvárBékéscsaba 1912 Előre
13.2020.10.25.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreSzentlőrinc
07. (MK)2020.10.29.cs16:00Békéscsaba 1912 ElőreDVTK
14.2020.11.01.v17:00Szombathelyi Haladás FCBékéscsaba 1912 Előre
15.2020.11.04.sze18:00Békéscsaba 1912 ElőreBudaörs
16.ELMARADT!DVSCBékéscsaba 1912 Előre
17.2020.11.22.v13:00Békéscsaba 1912 ElőreBFC Siófok
18.2020.11.25.sze13:00Szolnoki MÁV FCBékéscsaba 1912 Előre
19.2020.11.29.v13:00Békéscsaba 1912 ElőreGyirmót FC Győr
20.2020.12.06.v13:00Békéscsaba 1912 ElőreSzeged-Csanád Grosics A.
21.2020.12.13.v19:45Vasas FCBékéscsaba 1912 Előre