Címkézett bejegyzés

Bemutatkozik: Mursits Roland

Ahogy arról már tegnap beszámoltunk, a Békéscsaba 1912 Előre szakmai stábja véglegesítette a törökországi edzőtábor utazó keretét. A téli átigazolási időszak alatt, céljaink elérése érdekében, a csapat vezetése igyekezett – a rendelkezésre álló eszközeink figyelembe vételével – megerősíteni a csapatot minden szükséges poszton. Továbbra is az egyik fő szempont volt a saját nevelésű, fiatal és tehetséges játékosok integrálása, valamint olyan, tapasztalt játékosok szerződtetése, akik rutinjukkal és munkabírásukkal segíthetik a lilák NB I-be jutását. Utoljára a 2001/2002-es szezonban jutott fel csapatunk az első osztályba és ennyire közel talán még nem álltunk ahhoz, hogy ezt ismét elérhessük. Nap, mint nap a csapat “nyakára járva” látható az elszántság, a csapat egység és az akarat. Az edzők napi 25 órában, hihetetlen eszközökkel azon dolgoznak, hogy mindez megvalósulhasson – valódi 21. századi felkészítést produkálnak, részletekbe menő elemzésekkel, kimutatásokkal és labdarúgókra lebontott edzéstervekkel. A “számok nem hazudnak” – szokta mondani vezetőedzőnk – és igaza lehet, hiszen a gárda fizikai-, technikai állapota és gyorsasága is folyamatos fejlődést mutat – felvehetjük a versenyt szinte bármelyik NB I-es csapattal. A rutin, a magabiztosság és a határozottság terén talán segíthetnek az új igazolások, de a mért értékek és az eddig lejátszott felkészülési mérkőzések eredményei alapján nyugodtan bizakodhatunk.

Az utolsóként érkező új hálóőrt, a 23 éves Mursits Rolandot (1991. 03. 14.) köszöntjük a keretben – aki Szombathelyről érkezett – és a mai Kecskemét elleni felkészülési mérkőzés előtt kértük meg, hogy mutatkozzon be szurkolóinknak.

20150131

Köszöntünk Békéscsabán! Kérlek meséld el, hogyan kerültél hozzánk és hogyan képzeled a csapattal való munkát, célokat!

Elsősorban szeretném üdvözölni a békéscsabai drukkereket és arra kérném őket, hogy a tavaszi szezonban minél többen és hangosabban biztassák a csapatot – ennek is hatalmas jelentősége lehet! Amikor Szombathelyen hivatalossá vált, hogy szabadon igazolható lettem, több klub is megkeresett. A Békéscsaba szándékait éreztem a legkomolyabbnak és végig kitartottak az igazolásom mellett. Úgy gondolom, hogy a liláknál kitűzött célok is egybe vágnak elképzeléseimmel és azért is jöttem, hogy segíteni tudjam ebben a csapatot.

Úgy tudom, hogy korábban volt egy komolyabb sérülésed?! Ezzel kapcsolatban mit tudsz elmondani?

Igen, volt egy keresztszalag szakadásom 2013-ban, de tavaly augusztus óta teljes értékű munkát végzek és eddig még egy edzést sem kellett kihagynom – tehát százszázalékosnak érzem a lábam.

Hogy érzed magad nálunk, milyenek a körülmények? Sikerült már mindenkivel megismerkedni?

A körülmények abszolút első osztályúak. Látszanak a folyamatos fejlesztések és majdnem kész az új centerpálya, amit már nagyon szeretnénk birtokba venni. Törökországba megyünk edzőtáborba, ami szintén nem elhanyagolható tényező a megfelelő felkészülés szempontjából. Mindenkivel megismerkedtem már, bár a beilleszkedés természetesen nem annyira könnyű – igyekszem a teljesítményemmel elfogadtatni magam. Szállásom még nincs, egyelőre egy panzióban kaptam helyet. Amikor visszajöttünk a táborból, nekiállok megfelelő lakást keresni.

Mekkora esélyt látsz az élvonalba jutásra és hogy értékeled a másodosztályú bajnokságot?

A meccseket nem nagyon láttam az NB II-ből, de az eredményeket figyelemmel kísértem. Úgy gondolom, hogy igen komoly esélyünk van a feljutásra – hiszen a második helyen telelünk és majdnem minden körülmény adott ahhoz, hogy feljutó pozícióban zárjon a csapat. Természetesen ez nem lesz egyszerű, hiszen az ellenfelek is tisztességesen erősítettek – szerintem 3-4 nagyjából azonos képességű csapat közül bármelyik odaérhet az első két helyre. Fejben fog eldőlni a dolog…

A mai napon Kecskeméten gurigáztok. Vigyázol majd a kapunkra?

Minden erőmmel azon leszek, hogy kapott gól nélkül hozzuk a mérkőzést – őrzöm majd a kaput! 🙂

Kedden útra keltek és irány Törökország. Légy szíves, mondj néhány szót a programról!

Komolyan megszervezett programunk lesz: 3 vagy 4 mérkőzéssel, technikai- és kondicionális felkészítésekkel, taktikai értekezletekkel és regenerálódással is. Az elutazás előtt játszunk még a Honvéddal, majd Győrben alszunk és Bécsből repülünk Törökországba.

Köszönjük szépen, hogy a rendelkezésünkre álltál és sérülésmentes, sikeres tavaszi szezont kívánunk!

Átigazolási hírek – 2015. 01. 20.

Az utóbbi napokban több játékost is megtekintett a Békéscsaba 1912 Előre szakmai stábja. Békéscsabán próbázott például Gróf Dávid (Berlin), Fadgyas Milán (Pápa), Radnai György (Vecsés), Barcsay Márk (Felcsút).

Szerződéskötésekről, konkrét igazolásokról azonban még nem tudunk beszámolni. Amint ilyesmire sor kerül, szurkolóinkat első kézből tájékoztatjuk és az új focistákat természetesen be is mutatjuk. A híresztelésekkel és néhány máshol megjelent hírrel ellentétben tehát, egyelőre nem érkeztek új játékosok a csapathoz.

Spitzmüller István és Fehér Zsolt az Előréhez igazolt

Ahogy arról múlt héten beszámoltunk: a végső egyeztetések folytak Spitzmüller István (1986. május 14.) leigazolásával kapcsolatban. A mai napon örömmel számolhatunk be arról, hogy a 28 éves középpályás a 2015-ös tavaszi szezontól már a lilákat erősíti. István 12 éves kora óta a Lokiban játszott – az ifi csapatok, a Létavértes és a DVSC második csapata után, itt mutatkozott be az első osztályban. Majd hosszú idő után a Nyíregyházánál folytatta a labdarúgást és most a Szparitól igazol két évre a Kórház utcába.

Üdvözlünk az Előrénél és gratulálunk a szerződéshez! Kérjük mutatkozz be néhány szóban szurkolóinknak és mondd el miként képzeled el Békéscsabán a pályafutásod következő részét!

Először is üdvözlöm a békéscsabai szurkolókat és ezúton is köszönöm a lehetőséget! Nyáron döntöttem el, hogy Debrecenből mindenképp távozni szeretnék és már ekkor felvettem a kapcsolatot Zoran-nal. Azt beszéltük meg, hogy még egyszer megpróbálok egy stabil körülmények között működő NB I-es csapathoz igazolni – így kerültem a Nyíregyházához. Az ottani edzőcsere miatt azonban itt sem jutottam elég játéklehetőséghez. Az őszi szezon után már nem akartam tovább próbálkozni és annyi időt eltölteni a kispadon, mint a DVSC-nél – ezért ismét felvettem a kapcsolatot az Előrével. Úgy látom, hogy itt biztos körülmények között építkezik a csapat, előre mutató terveik vannak a jövőre nézve – ezért döntöttem úgy, hogy ide szerződöm.

Ha nem titok, akkor miért jöttél el a Szparitól?

Egyáltalán nem titok: Csábi József edző vitt Nyíregyházára és ebben az időben rendszeres játéklehetőséghez is jutottam. Az új edző – Mátyus János azonban merőben más rendszerű, felállású csapatot képzelt el, – amit egyébként teljesen korrekt módon közölt is velem – ahol nem talált nekem és a játékstílusomnak megfelelő pozíciót a kezdő keretben. Így lehetőséget kaptam arra, hogy közös megegyezéssel eligazolhassak.

Mit vársz a tavaszi szezontól akár a saját céljaidat, akár a klubot tekintve?

Nem szeretnék kishitű lenni: a célom, hogy a Békéscsabával feljussak az NB I-be! Úgy érzem, hogy a klub és a játékosok is teljesen komolyan gondolják és veszik a feladatot, ami jó érzésekkel tölt el. Megmondom őszintén, hogy nem szeretek kikapni – győzni jöttem!

A többieket mennyire ismered, hogy sikerült a helyváltoztatás?

Nagyjából – ha nem is személyesen -, de majdnem mindenkit ismertem már. Barátom, Szilágyi Peti is sokat segít a beilleszkedésben – akivel szinte együtt nőttünk fel Debrecenben és pár évig együtt is laktunk.

A családdal mi a helyzet?

A feleségem még nem költözött le Békéscsabára. Amint viszont találok megfelelő albérletet, azonnal követni fog a két kiskutyámmal együtt.

Köszönjük szépen, hogy a rendelkezésünkre álltál! Sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!

line_purple

Közeledik a tavaszi szezon rajtja, így nem sok idő maradt az esetleges további igazolások lebonyolítására. A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. szakmai stábja és vezetősége a mai napon hivatalosan is bejelentette Fehér Zsolt (1985. szeptember 13.) érkezését. A 29 éves védő a Videoton színeiben mutatkozott be 2005-ben, az Újpest ellen. Erősítette a Pápa, a Tatabánya és utoljára a Siófok csapatát is. Most másfél évre a lilákhoz szerződött, ahol nem kis elszántsággal vetette bele magát a munkába.

Szeretettel köszöntünk a Viharsarokban! Kérlek mutatkozz be a drukkereknek pár szóban!

Üdvözlöm a szurkolókat és ezúton is Boldog Új Évet kívánok minden csabainak! A Videotonban kezdtem a pályafutásomat és ott is mutatkozhattam be az NB I-ben. Nyolc évet töltöttem Fehérvárott, majd két féléves kitérőm volt Pápán és Tatabányán. Ezután a Siófok következett, ahol öt és fél évig játszottam. Nagy reményekkel és elvárásokkal érkeztem a lilákhoz, a motivációval és elszántsággal nincs gond. Másfél éves szerződést kötöttünk a vezetőséggel, amely úgy gondolom elég idő lehet ahhoz, hogy megfelelő teljesítmény esetén  pozitív gondolatokra adhasson okot. A célom egyrészt, hogy elfogadjanak a játékostársaim, a szurkolók – másrészt pedig szeretnék minél jobb teljesítményt nyújtani és remélhetőleg feljutó helyen végezni a csapattal.

Mennyire ismered a várost és a csapatot? Család?

Pár srácot ismerek, de a várost még nem nagyon – most ismerkedem Békéscsabával, de nagyon szimpatikusnak tűnik. A menyasszonyommal érkeztem és szerencsére gyorsan sikerült megfelelő albérletet találni – mindez hozzájárul ahhoz, hogy csak a futballra kelljen koncentrálnom. Úgy látom, hogy az Előrénél jelen pillanatban minden alá van rendelve a labdarúgásnak – jó ezt látni és igyekszem majd ennek megfelelően teljesíteni.

Hogyan értékeled a 2014/2015-ös másodosztályú bajnokságot, ahol a volt csapatod eddig nem szerepelt túl jól?!

Úgy gondolom, hogy szoros lesz a vége, több csapatnak is van esélye a feljutó pozíciók valamelyikére – remélem, hogy mi leszünk az egyik! Sajnos Siófokon káosz és herce-hurca is volt körülöttem. Korábban én voltam a csapatkapitány, de összetűzésbe keveredtem a vezetőedzővel – miután már nem éreztem magam megfelelően. Szerencsére ez a dolog lezárult és jó most egy olyan futball-közegben lenni, ahol minden rendben van. Köszönöm a Békéscsaba vezetőségének és elsősorban Zoran Spisljak vezetőedzőnek a bizalmat és igyekszem ezt maximálisan meghálálni!

Mit vársz magadtól és a csapattól a 2014/2015-ös szezon második felvonásában?

Egyszerű a válaszom: azt várom, hogy legalább ebben a pozícióban zárjuk a szezont!

Köszönjük szépen a válaszokat! Hasznos játékot és győztes mérkőzéseket kívánunk!

Átigazolási hírek – 2015. 01. 09.

A Békéscsaba 1912 Előre szakmai stábja az ünnepek alatt sem pihent – folytatta megkezdett szisztematikus munkáját.

Figyelembe véve lehetőségeinket, több rendelkezésre álló, számunkra érdeklődésre okot adó játékos volt már próbázni Békéscsabán – közölte Zoran Spisljak vezetőedző.

Tekintettel arra, hogy Czuczi Mártont és Lőrinczy Attilát visszarendelte a Budapest Honvéd, és korántsem zárult le a távozók névsora – így a felszabaduló helyekre, a versenyképesség megőrzése érdekében előrehaladott tárgyalások folynak Spitzmüller István (Nyíregyháza, 1986.), Fehér Zsolt (Siófok, 1985.) labdarúgókkal.

A felek elvileg mindenben megegyeztek, így akár már hétfőn pecsét is kerülhet a szerződésekre. Természetesen minden további információt a megfelelő időben közölni fogunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Félkészülési program – 2015. tél

Dátum
Dátum
Időpont
Mérkőzés, esemény
Megjegyzés, helyszín
01. 08.09:30Találkozás, edzések kezdeteBékéscsaba
01. 17.10:00Békéscsaba 1912 Előre - Békéscsaba 1912 ElőreBékéscsaba
01. 24.09:00Békéscsaba 1912 Előre - Gyula Termál FCBékéscsaba
01. 24.14:00DVSC-TEVA - Békéscsaba 1912 ElőreDebrecen
01. 28.15:00Békéscsaba 1912 Előre - Szeged 2011Békéscsaba
01. 28.17:00Békéscsaba 1912 Előre - Orosháza FCBékéscsaba
01. 31.13:00Kecskeméti TE - Békéscsaba 1912 ElőreKecskemét
02. 03.14:00Budapesti Honvéd - Békéscsaba 1912 ElőreBudapest
02. 04.02. 13.EdzőtáborTörökország
02. 21.14:00ZTE FC - Békéscsaba 1912 Előre16. forduló