Címkézett bejegyzés

29. forduló

Pénteken megkezdődtek Merkantil Bank NB II Liga 29. fordulójának küzdelmei a Mezőkövesd Zsóry FC – Gyirmót FC, a végeredmény szempontjából számunkra igen fontos mérkőzéssel. A matyóföldiek megtették nekünk a szívességet, hogy a győri együttestől pontokat raboltak egy hihetetlenül izgalmas és fordulatos mérkőzésen. Végeredmény: 3-3. A feljutásért folytatott csatában, közvetlen riválisunk újabb pontvesztése megteremtette a lehetőséget arra, hogy a Békéscsaba 9 nap múlva újból történelmet írhasson. Ehhez azonban az szükséges, hogy a hátralévő két – elvileg papírforma – mérkőzést megnyerjék a lilák.

20150522

Ha esik, ha fúj 2015. május 23-án (szombaton) 19:00 órától minden lila-fehér érzelmű drukkernek, szimpatizánsnak és érdeklődőnek a Kórház utcában a helye! Kedves Szurkolóink! Kérjük, ne keressenek kifogásokat: rossz az idő, nem érek rá, más dolgom van, drága a belépő, miért ebben az időpontban kezdődik a meccs?! Ilyen pillanatok ritkán adódnak az életben, mindössze hat bajnoki pont megszerzése választja el a békéscsabai labdarúgást attól, hogy nagyon hosszú idő után újra az első osztályban tartsák számon. Ehhez azonban Önökre is szükség van!

A mai este egyébként még egy mérkőzést tartogat, bár nézzék el nekünk – csak a rend kedvéért ejtünk szót erről. A Csákvár 19:30 órától fogadja a Balmazújváros csapatát, ahol ezúttal ingyenes lesz a belépés.

Szombaton 18:00 órától a 11. helyen álló Siófok, a szintén 30 ponttal – csak kevesebb győzelmük miatt egy helyezéssel lemaradt – Szigetszentmiklós együttesét látja vendégül. Két fordulóval a szezon vége előtt, figyelembe véve a Balaton-partiak helyzetét, nyilván ez is vérre menő csata lesz.

A Szeged hazai pályán javíthat mérlegén a Szolnok ellen. Mivel a gyulai pályát bérlő csapat hét egységnyire van az 5-6. helytől, így számukra szinte tét nélküli a hátralévő két forduló – feljebb már nem léphetnek.

Kiesési rangadó Cegléden, ahová a Kaposvár érkezik. A két sereghajtó mérkőzésén sok minden múlhat, hiszen szerencsés esetben bármelyik fél elkerülheti még az alsóbb osztályba sorolást.

A Sopron-Vasas mérkőzésen egyértelműen a vendégek számítanak esélyesebbnek, bár a 6. helyről vendéglátóik még előrébb is léphetnének egy meglepetés eredménnyel.

A szombati program második felvonása 19:00 órakor kezdődik, amikor az Ajka Zalaegerszegen szerepel. A szoros középmezőnyben ez lehet a másik komoly derbi, hiszen a két csapat között pillanatnyilag csak a gólarány határozza meg a sorrendet.

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a tavalyi mumus, a Soroksár vendégszerepel Békéscsabán. Minden körülmény adott egy kiváló mérkőzéshez és ismét egy hatalmas lépést tehetünk az üdvösség felé. A két csapat között helyezésben, pontszámban és rúgott gólban is mérföldnyi a különbség – így joggal várhatunk egy kötelező győzelmet a fiúktól!

Jöjjenek, segítsék a csapatot és válasszák szombat esti programnak a Kórház utcai mérkőzést!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó cikkek:

http://bmsextra.hu/a-gyirmot-elore-saga-utolso-elotti-fejezete/

http://www.beol.hu/bekes/sport/nb-ii-a-bekescsaba-kezeben-a-masodik-hely-sorsa-612397

Egy ponttal beljebb

Az utolsó előtti felvonásához érkezett a Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015-ös szezonja. A 29. forduló következik, egyúttal a lilák tavaszi hadjáratának következő csatája. 2015. május 23-án (szombaton) 19:00 órától a Soroksár SC együttesét fogadjuk a Kórház utcai stadion centerpályáján, egy újabb villanyfényes mérkőzésen.

Vendégeink az előző fordulóban elkövetett újabb győzelmével nagy lépést tettek a biztos másodosztályban maradás felé, jelen pillanatban a táblázat 10. helyét foglalják el – 8 győzelem, 6 döntetlen és 14 vereség a mérlegük, amely 30 megszerzett bajnoki pontot jelent. Ezzel szemben a viharsarki alakulat már két pontra közelítette meg a második helyen álló Gyirmót csapatát – tovább fokozva az izgalmakat a végjátékra. Nyilván, a Szeged elleni döntetlen helyett, jobban örült volna mindenki a három pontnak – mellyel ideiglenesen elfoglalhattunk volna az ezüstérmes pozíciót – de a foci már csak ilyen. A hátralévő két mérkőzésen meg kell szereznünk a maximálisan elérhető hat pontot és közben bíznunk kell a Mezőkövesd és a Siófok Gyirmóttal szembeni pontrablásában, ezután meglátjuk mire elég az egyenleg.

20150520

– Óriási taktikai fegyelemre és önuralomra lesz szükség a lendületet vett budapestiek ellen és jelen pillanatban mindenféle felesleges kockázat vállalása értelmetlen lenne. Természetesen a feljutásért vívott küzdelemben maradáshoz mindenképpen győznünk kell, így a taktikát ennek fényében dolgozzuk ki. A csapatomtól maximális erőbedobást és ezer százalékos koncentrációt várok. Labdarúgóimon és a szakmai stábon is óriási a nyomás, de úgy gondolom szurkolóink segítségével megfelelően kezelni tudjuk majd a helyzetet. – nyilatkozott Zoran Spisljak vezetőedzőnk.

Elkerülhetetlen a számolgatás, lássuk a matekot!

Amennyiben a 29. fordulóban győzelemmel zárunk és közvetlen riválisunk is ezt teszi, akkor marad a két pontos lemaradás. Ebben az esetben az utolsó mérkőzésen a liláknak nyerni, a Győr-Moson-Sopron megyeieknek viszont veszteni kell, másképp nem lehetséges a hiány ledolgozása.

Ha az utolsó előtti fordulóban az Előre három pontot, a Gyirmót pedig egy esetleges döntetlennel csak egyet vagy vereség esetén egyet sem szerez, akkor máris átvehetjük a második helyet a tabellán. Ilyen szituációban félelmetes izgalmak közepette, szintén a 30. fordulóban dőlhet el a két csapat sorsa.

A statisztikát szemlélve, 1998 óta összesen háromszor találkoztunk következő vendégünkkel és sajnos számunkra nem éppen kedvező eredményeket elemezhetünk. Kétszer a Soroksár hagyta el győztesen a pályát – legutoljára éppen tavaly, amikor 2014. november 15-én 1-0 arányban vereséget szenvedtünk a Haraszti úti sporttelepen. Ennek ellenére bízunk benne, hogy november óta veretlen csapatunk megfelelő fellépéssel, a hazai pálya előnyével, határozottan vissza tud vágni!

A másodosztályú labdarúgó mérkőzést ezúttal Kovács J. Zoltán vezeti, Horváth Zoltán és Szilágyi Norbert segítségével.

Az időjárás szemle alapján, valószínűleg ismét hétvégére romlik el az idő. Ennek ellenére – hiszen nem vagyunk cukorból – szeretettel várjuk kedves szurkolóinkat, mert minden torokra szükség lesz! Ne hagyják ki a szezon utolsó előtti mérkőzését, hiszen a csapat adott esetben történelmet írhat! Legyen részese Ön is, szurkoljunk együtt a feljutásért!

A május 23-án (szombaton) 19:00 órakor kezdődő találkozó előtt, ezúttal a Békéscsabai Női Labdarúgó Sport Club és a Békéscsaba 1912 Előre leány labdarúgói kísérik majd a csapatokat és a félidei szünetben ízelítőt is nyújtanak tudásukból. Legyünk rájuk is büszkék!

A Békéscsabai Női Labdarúgó Sport Club 2006 őszén alakult önálló sportegyesületként, kezdetben egy korosztállyal: középiskolás és főiskolás lányokkal. A csapat bővülésével jött létre az utánpótlás korosztályunk, mely kezdetben általános iskola felső tagozatos diákjaiból állt. 2011-ben csatlakoztunk a Bozsik-programhoz kizárólag kislányokból álló csapatunkkal, akik fiúk között versenyezhetnek. A Bozsik-program által a fiatal lányoknak is lehetőségük van szervezett keretek között focizni U7, U9, U11 és U13 korosztályokban. Egyesületünk nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelésre, mert tudjuk, a sikeres egyesületek titka az utánpótlás-nevelésben rejlik. A leány U15-ös korosztályunk három évadon keresztül önállóan indult az országos bajnokságban, majd 2014-ben felkérést kaptunk az Békéscsaba 1912 Előre vezetésétől, hogy biztosítsuk az NB2-es csapat licenc feltételeként a leány U15-ös korosztályt. A felkérést örömmel fogadtuk, hiszen Békéscsaba labdarúgásának összefogásra van szüksége, hiszen “Együtt erősebbek vagyunk!” Az Egyesület edzője Bencsik Éva és az Egyesület vezetője Petri György Máriusz.

További információ:

http://www.bekescsabainlsc.hu/

line_purple

Jó ha tudják! A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetőségének döntése értelmében, a lilák utolsó, Cegléd elleni, hazai mérkőzését minden hölgy és 14 év alatti gyermek szurkolónk díjmentesen tekintheti meg.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó cikkek:

http://1912elore.hu/site/szurkoloi-informaciok-20150523/

http://1912elore.hu/site/soroksar-sc-bekescsaba-1912-elore/

http://hir6.hu/cikk/110522/a_lilak_adott_esetben_tortenelmet_irhatnak

Feljuthat az Előre?

Balog Attila – a Manchester United hivatalos magyar szurkolói klubjának alelnöke, a ManUtdFanatics.hu főszerkesztője és nem utolsó sorban Előre drukker – lepett meg minket egy írással, melyet örömmel teszünk közzé. Köszönjük!

Öt fordulóval a szezon vége előtt még nem dőlt el, melyik két csapat jut fel az NBI-be. Jelenleg három, kis jóindulattal négy gárda verseng a feljutó helyekért, ám csak ketten örülhetnek majd.

A Vasas, a Gyirmót, az Előre és talán még a Mezőkövesd ábrándozhat a feljutásról, legnagyobb esélye jelenleg az éllovas fővárosi csapatnak van erre, ám a hátralévő öt fordulóban minden megváltozhat még. Az szinte kijelenthető, hogy a Mezőkövesd már nem lesz első, hiszen kilenc ponttal van lemaradva a Vasastól, ezt öt meccs alatt szinte lehetetlen ledolgozni.

A lila-fehérek öt egységgel gyűjtöttek kevesebbet Szanyó Károly gárdájánál, ami még nem behozhatatlan, de nem egyszerű dolog. Ám a második hely csupán három pontra van Szilágyi Péteréktől, ami még bőven lőtávolságon belülinek mondható. Főleg annak tudatában, hogy a csabaiak – köszönhetően a pálya felújításának és a pályaválasztói jogok őszi felcserélésének – a hátralévő találkozóikat hazai szurkolók előtt játszhatják.

A 26. fordulóban talán pont az Előrének lesz a legnehezebb dolga, legalábbis ha a tabellán elfoglalt pozíciókat nézzük, akkor mindenképp. Ugyanis az ötödik helyen álló Szolnok utazik a Kórház utcába, míg a Mezőkövesd a 10. Csákvárt, a Gyirmót a 8. Zalaegerszeget, a Vasas pedig a 13. helyen álló Ceglédet fogadja. A Szolnok, Csákvár, ZTE, Cegléd kvartett közül a “vasutas” csapat tudhatja magáénak a legjobb idegenbeli teljesítményt, hiszen 12 eddigi útjukból hatot meg tudott nyerni a csapat, míg az egerszegiek például csak egy győzelmet tudhatnak magukénak otthontól távol.

Ám a siófoki siker gátakat törhetett fel a csabai srácokban és a szurkolók támogatásával ha nehezen is, de kiharcolhatják a három pontot, főleg azért, mert a Békéscsaba csupán egyszer bukott találkozót a Viharsarokban. A vetélytársak botlásának is kicsi az esélye, bár a Csákvár viszonylagos jó formája még problémákat okozhat a kövesdieknek.

De ha négy hazai sikert vizionálunk, akkor a pontkülönbségek nem változnak a fordulót követően.

A 27. forduló nagyon fontos lehet az Előre számára, hiszen ha hozza a Szigetszentmiklós – mely egyébként elég jól teljesít idegenben – elleni meccsét, úgy közeledhet a Vasasra is és távolodhat a Mezőkövesdtől. A Vasas ugyanis ahhoz a Zalaegerszeghez látogat, mely legutóbb 4-0-ra átgázolt a Kövesden, hazai környezetben pedig kimondottan jó. Közben a Gyirmót Csákváron hozhat nehéz 3 pontot, Lucsánszky Tamás sárga-kékei pedig Sopronban remizhetnek, ahol soha nem könnyű nyerni. (A Mezőkövesd előszeretettel játszik döntetlent vendégként.) Így a forduló után szorosabbá válhat az első három versenye, hiszen a tippek szerint a Gyirmót 57, a Vasas 56, a Csaba 54 ponttal állna, míg a Mezőkövesd 48 pontjával lemondhatna a feljutásról.

Következő körben a Szeged ellen muszáj nyernie a lila-fehéreknek, míg a Gyirmót pontokat bukhat a soproniak ellen. A Vasas felállhat és legyőzheti a Csákvárt, így ismét az élre állhat. Vasas 59, Gyirmót 58, Előre 57.

A 29. fordulóban Sopronba látogat a fővárosi gárda, ahol simán benne van a pontvesztés – még ha a soproni sikerre kicsi is az esély. A Gyirmót a már feljutásról nem álmodó kövesdiek otthonában bukhatnak pontot, míg a Békéscsabának nyernie kell a jelenleg kieső helyen álló és gyenge formát mutató Soroksár ellen. Így a pontállás az utolsó forduló előtt: Csaba 60, Vasas 60, Gyirmót 59.

Így az utolsó fordulóra óriási izgalmak várhatók, ráadásul mindhárom csapat hazai környezet előtt vívhatja ki a feljutást. A tabella mostani állása szerint az Előrének lehetne a legkönnyebb feladata, hiszen a Cegléd látogat a Kórház utcába, míg a piros-kékekhez a Mezőkövesd, a “kisetóhoz” pedig a Siófok utazik. Idegenbeli forma alapján is a Cegléd mondható a legkedvezőbb ellenfélnek, de nem lesz könnyű dolga a csabaiaknak. Mint ahogy Szanyóéknak és Sisa Tiboréknak sem, de küzdelmek árán mindhárman hozhatják mérkőzéseiket, így a végén 63-63 pontja lenne az Előrének és a Vasasnak, míg a Gyirmót egy ponttal maradna le a feljutástól.

Vajon sikerül ilyen hajrát produkálnia a srácoknak? Ha igen, szinte biztosra vehető a feljutás. Hazai környezetben kiharcolható lenne az NBI, amire oly régóta vár már a szurkolótábor. Megérdemelné a város, a megye, a szurkolók és a KLUB is, mert egy ilyen múlttal rendelkező egyesületnek az első osztályban a helye.

25. forduló

Zártkapus meccs, bírócsere, eltiltások, sérülések és hasonló "nyalánkságok" tarkítják a Merkantil Bank NB II Liga következő, 25. fordulóját – amely egyébként már a mai napon megkezdődik, így aztán érdekes és izgalmas történések elé nézünk.

Nem lesz tehát könnyű dolga egyik résztvevőnek sem: a Vasast idegenben zártkapus mérkőzés fosztja meg szurkolóitól, a Békéscsaba utolsó idegenbeli mérkőzését az eredetileg kijelölt spori sérülése miatt, Gyarmati II. Gábor vezeti majd. Az Ajkánál sérülések nehezítik a felkészülést, a Sopronnál hiányzók miatt kell mással pótolni a keretet, a Mezőkövesdet nyomasztja az újabb pontvesztés esélye, a Balmazújváros csapatánál piros lapos eltiltás és sérültek, a Gyirmótnak pedig egyáltalán nem lesz könnyű dolga Cegléden – hiszen a Pest megyei alakulat minden mindegy alapon a kiesés ellen küzd majd és sorolhatnánk még a csapatokat hátráltató körülményeket. Hiába, nemsokára megkezdődik a bajnokság hajrája és szép lassan mindenki a mozgósítható erőforrásai végéhez közeledik.

Ilyen a futball, minden eshetőségre és lehetőségre fel kell készülni. Így aztán a csütörtök délutáni tréningen Zoran Spisljak elsősorban a felállt védekezés elleni megoldásokat erőltette és gyakoroltatta focistáinkkal – hiszen Siófokon gólt, gólokat kell szereznünk. Gyors, egyérintős támadás-vezetések, beadásokkal – ahol a zavaró emberektől függetlenül kellett sikerrel befejezni az akciókat. Kapusaink is megdolgoztak pénzükért, hiszen kaptak hideget-meleget és alig győzték hárítani a záporozó lövéseket. Csapatunk egyébként nyugodtan, higgadtan és jó hangulatban készült. Videózás, taktikai értekezlet, személyes elbeszélgetések is történtek a héten, majd az edzések elemzése után a mester kijelölte az utazó keretet és együttesünk pénteken délelőtt útra is kel.

Amennyiben tehetik, kísérjék el a lilákat – látogassanak el Siófokra és buzdítsák a fiúkat, hogy ezt az igen fontos mérkőzést három ponttal a zsebünkben teljesíthessük!

A Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok mérkőzésről Facebook oldalunkon élő kommentárt, az onlajnok.com portálon pedig eredményjelzést olvashatnak majd.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

A Szigligeti utcai uszodáért

Szerdán délután a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó csapat játékosai és szakmai stábja is megvásárolta támogatói jegyeit.

Talán hallottak már arról, hogy a Szigligeti utcai és Kazinczy-lakótelepi Óvoda uszodája sajnos 2013. szeptembere óta nem használható. Fülöp Csaba önkormányzati képviselő kezdeményezésére Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 2015. évi költségvetésben 10 millió forintot hagyott jóvá és különített el az uszoda felújítására. Ez az összeg viszont nem elegendő a szükséges munkálatok elvégzésére és az építmény újra használhatóvá tételére – hiszen a szakemberek a pillanatnyi állapottól függően, adott esetben akár 60 millió forint körüli összegre kalkulálják a felújítást.

20150422_02

A hiányzó költség összegyűjtésére társadalmi összefogást indítottak, melynek keretében úgynevezett támogatói jegyek vásárlásával bárki hozzájárulhat a kezdeményezés sikeréhez. Amint csapatunk tudomást szerzett erről, egy emberként álltak ki az ügy mellett, ezért Zoran Spisljak és Purguly Árpád a ma délutáni edzés előtt jótékonysági összetartást szervezett.

Juhász György – a csapat 27 éves védője elmondta, hogy az együttesen belüli összefogás a lilák egyik erőssége és természetesnek érzik, hogy minden gyermekekkel kapcsolatos, az ifjúság tanulási-oktatási lehetőségeit szolgáló projekt mellett kiálljanak és segítsenek. Remélik, hogy nemsokára újra tiszta és kulturált körülmények között indulhat a babák vízhez szoktatása és sok-sok óvodás tanulhatja meg itt az úszás alapjait.

20150422_01

Amennyiben Önök is szeretnék hasonlóképpen támogatni az ügy megvalósítását, akkor vásároljanak támogatói jegyeket Békéscsabán, a Szigligeti vagy Kazinczy utcai Óvodákban! A tikettek 500, 1.000, 2.000 és 5.000 forintos címletekben kaphatók.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

További információ:
https://www.facebook.com/szigligetiuszoda

Kapcsolódó cikk:
http://bmsextra.hu/egyre-tobben-tamogatjak-a-szigligeti-utcai-uszoda-ugyet/