Címkézett bejegyzés

Válts bérletet a 2016/2017-es szezonra!

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. 2016. július 12-én (kedden) megkezdi a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezonjának, hazai mérkőzéseire érvényes szezonbelépők értékesítését.

1912_elore_berlet_diak_nyugdijas_2016_2017_web

A bérletek árai és típusai is megváltoztak a tavalyi szezonhoz képest. A 19 hazai, bajnoki mérkőzésre vonatkozó szezon belépők ezúttal érvényesek lesznek az esetleges hazai Magyar Kupa mérkőzésekre is és jóval olcsóbbak is lettek.
A diák/nyugdíjas 7.500,- forintba (max. 395,- Ft / mérkőzés), míg a felnőtt bérlet 15.000,- forintba (max. 790,- Ft / mérkőzés) kerül.

Tribün bérlet – korlátozott mennyiségben / 360 db: 6.500,- Ft (max. 342,- Ft / mérkőzés).

A bérlet formája – az előző szezonhoz hasonlóan – tartós, vízálló, vonalkóddal és személyes adatokkal ellátott plasztik kártya. Ezek a kártyák névre, helyre szólnak és váltásuk – a sporttörvény értelmében – csak Előre Klubkártyával lehetséges. A korábban megváltott Előre Klubkártyák még két évig érvényesek, tehát aki rendelkezik már ilyennel, annak nem szükséges újat kiváltani, készíttetni.

Lényeges információ, hogy ezúttal a stadion bármelyik hazai szektorába (A, B, C, C1, fedett lelátók, valamint tribün is) lehetséges a bérletek kiváltása. Előre láthatólag a stadion rekonstrukció következő szakasza – a fedett lelátó teljes bontása és építése – 2016. szeptember közepén elkezdődik. A Békéscsaba 1912 Előre szeretné az átépítés alatt is a Kórház utcában megrendezni a hazai mérkőzéseket, így amennyiben valakinek az átépítés miatt ideiglenesen megszűnő helyek bármelyikére szólna a bérlete – abban az esetben, a szabadon maradt ülőhelyek bármelyike közül választhat majd. Ha az építkezés mégsem teszi lehetővé a hazai meccsek Kórház utcai Stadionban történő megrendezését, úgy adott esetben pályaválasztói jogcserékre vagy a hazai meccsek máshol történő megrendezésére is sor kerülhet. Természetesen a megváltott bérletek ebben az esetben is érvényesek és a tulajdonosok belépése biztosított lesz.

line_purple

Tudnivalók:

– bérleteket kizárólag Előre Klubkártyával lehet váltani;
– az első Előre Klubkártya kiváltása ingyenes;
– csak személyesen lehetséges a vásárlás;
– online rendelésre nincs lehetőség;
– fizetés csak készpénzzel, a bérlet átvételének időpontjában;
– nem áll módunkban telefonon és/vagy e-mail formájában helyfoglalásokat felvenni, bérleteket postázni;
– egy személy, több ismerősének és/vagy hozzátartozójának is kiválthatja bérletét, amennyiben bemutatja az illető klubkártyáját;
– a kiváltás helyszíne az Előre Székház Ügyfélszolgálati Irodája (5600 Békéscsaba, Kórház u. 6. I. emelet);
– nyitva tartás keddtől-péntekig 11:00-13:00, hétfőn, szombaton és vasárnap zárva;
– a megváltott szezon tikettek az összes 2016/2017-es bajnoki és Magyar Kupa mérkőzésre érvényesek;
– a bérletek nem átruházhatók, tehát kizárólag annak tulajdonosai használhatják;
– gyermekeknek 6 éves korig nem szükséges bérlet és/vagy belépő,
– bérletekhez juthatnak a Pártolói Tagság igénybevételével is.

Hasznos tanácsok:

– amennyiben megtartotta tavalyi bérletét és ugyanarra a helyre szeretné biztosítani ülőhelyét, akkor érdemes azt magával hoznia, hogy meggyorsíthassuk a kártyakészítés menetét;
– a szezonbérlet kiváltásával diák/nyugdíjas szurkolóink akár 2.000,- forintot, míg felnőtt drukkereink maximum 2.100,- forintot takaríthatnak meg;
– a stadion mindenki számára nyitva áll, így érdemes a bérlet kiváltás előtt megtekinteni az ülőhelyeket és a szektor jelét, a sor, valamint esetleg az ülőhely sorszámát is bemondani a vásárláskor – így egyszerűbbé és gyorsabbá válhat az ügyintézés.

Technikai információ:
– az utánpótlás bérletek szervezett módon történő kiadásáról a korosztályos edzők fogják az érdekelteket, megfelelő időben tájékozatatni,
– stratégiai partnereink és VIP vendégeink részére a szezon kezdése előtt, időben eljutattjuk az igényelt belépőket.

line_purple

Belépőjegy információk:

– a 2016/2017-es bajnoki szezonban NEM alkalmazunk beléptető rendszert, ezért a jegyeket akár személyesen, elővételben bárki-bárkinek megvásárolhatja, mindenféle személyazonosító okmány bemutatása nélkül,
– természetesen minden hazai mérkőzés előtt lesz helyszíni jegyértékesítés és a kezdési időpontok előtt legalább két órával nyitjuk a kasszákat,
– a jegyeket, a tavalyi szezonban megszokott módon, számítógépes rendszerrel készítjük,
– a belépők helyre szólnak, de személyes adatokat nem tartalmaznak,
– elővételben és online módon továbbra is lehet tiketteket váltani és elkerülni az esetleges sorbanállást,
– a személyes módon történő, elővételes jegyvásárláshoz sem szükséges személyazonosító okmányok felmutatása,
– az online módon történő jegyrendelés, a rendszer sajátossága miatt kizárólag klubkártyával lehetséges,
– vendég szurkolók csak a D és E szektorokba válthatnak belépőt,
– az idegenbeli mérkőzésekre vonatkozó jegyértékesítés rendjét és módját mindig a rendező klub határozza meg,
– természetesen továbbra is lehetőségük lesz az online jegyértékesítési rendszerben, partnereinkként szereplő hazai klubok vagy az MLSZ által rendezett válogatott mérkőzésekre is – a már korábban megszokott módokon – jegyeket váltani.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/elore-tavasz-20170216/

line_purple

line_purple

Belépőjegy-bérlet árak

Pártolói tagság

line_purple

Időpontváltozás

A 2016. augusztus 28-án (vasárnap) 11:00 órára kisorsolt Békéscsaba 1912 Előre II. – Dunaújváros NB III. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság Közép csoport bajnoki mérkőzés kezdési időpontja megváltozott.

A mérkőzés új kezdési időpontja: 2016. augusztus 28. (vasárnap) 17:00 óra.

Időpont- és helyszínváltozás

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy az eredetileg 2022. november 6-án (vasárnap) 12:00 órára kiírt NB III. Keleti csoport 16. forduló Békéscsaba 1912 Előre II. – BKV Előre bajnoki mérkőzés kezdési időpontja, valamint helyszíne is megváltozott.

Az új időpont: 2022. november 5. (szombat) 13:00 óra, a mérkőzés helyszíne pedig a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia lesz.

Mindenkit szeretettel várunk!

Hajrá Lilák!

Időpontváltozások

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a Békéscsaba 1912 Előre három mérkőzésének kezdési időpontja megváltozott az eredeti kiíráshoz képest.

A 14. forduló ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés új kezdési időpontja 2022. október 30. (vasárnap) 15:00 órára, a 15. forduló Békéscsaba 1912 Előre – Szombathelyi Haladás új kezdési időpontja 2022. november 6. (vasárnap) 13:00 órára, a 18. forduló Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre új kezdési időpontja 2022. november 27. (vasárnap) 15:00 órára változott.

Hajrá Lilák!

Információk: Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2016. augusztus 28. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Kisvárda, Várkerti Sportpálya

Cím: 4600 Kisvárda, Várkert

line_purple

kisvarda_centerpalya_web

line_purple

Belépőjegyek a helyszínen 1.000,- Ft / fő áron válthatók.

Vendég szurkolók a következőképpen közelíthetik meg a stadiont: a 4 számú főúton Kisvárdához érkezve, a körforgalom első kijáratán kell beérkezni a városba. Azt követően egy másik körforgalom második kijáratánál kihajtani, mely után pár száz méterre kell balra fordulni az uszodánál, konkrétan a várfürdő bejáratához/parkolóihoz. Itt lehet majd parkolni. A pénztárak 16:30 órakor nyitnak.

VIP és regisztrált vendégeknek a következő érkezési útvonalat javasoljuk: a 4 számú főúton Kisvárdához érkezve, a körforgalom első kijáratán kell beérkezni a városba. Azt követően egy másik körforgalom második kijáratánál kihajtani és az első kereszteződésnél balra kell fordulni egy alsóbb rendű útra, mely félig szilárd burkolatú, félig földes. Itt a vendégeknek egy kapubejáróig kell hajtani, ahol biztonsági őrök fogadják őket és a parkolóba irányítják. A VIP vendégek elölről is megközelíthetik a pályát, de ebben az esetben a bejáratnál történő jegyárusítás miatt fennakadások lehetnek!

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

line_purple