Címkézett bejegyzés

A Kecskemét és a Jászberény következik

A felkészülés következő fázisában első csapatunk az NB2-es újonc Kecskemét, míg második együttesünk a 2020/2021-es NB3-as Keleti csoport harmadik helyezett Jászberény csapatával mérkőzik július 14-én (szerdán) 18:00, illetve 17:30 órától.

A kecskemétiek a második pozícióban végeztek a 2020/2021-es NB3-as bajnokság Közép csoportjában, de az élen végzett Iváncsa visszalépett az indulástól, így összejött számukra a felfelé történő osztályváltás. Új vezetőedzővel, Szabó Istvánnal kezdték meg a munkát és a játékosmozgás is tekintélyesnek nevezhető a szintén lila-fehér egylet háza táján. Érkeztek: Lukács Dániel (Budapest Honvéd), Belényesi Csaba (Dorog), Szabó Alex (Kaposvár), Varga Bence (MTK), Marsa Levente (Dabas), Kersák Roland (Dabas), Madarász Bence (Iváncsa), Buna Gábor (Budapest Honvéd), Rjasko Mihajlo (Dorog), Nagy Krisztián (DEAC), Hadaró Valentin (Kaposvár). Távoztak: Károly Bálint, Lékai Soma, Mészáros Dávid, Nagy István, Ludasi Martin, Jakab Dávid, Popgeorgiev Pantelisz, Constantinescu Marius, Gábor Lukács József, Asztalos Dávid, Koszó Balázs Tibor, valamint Puskás Gábor Sándor, aki éppen hozzánk igazolt. Keretükből ismerős lehet még számunkra Tóth Dániel neve is, aki korábban a Békéscsabánál játszott. Következő vendégeink június 17-én kezdték a felkészülést, azóta három előkészületi mérkőzésen és szlovéniai edzőtáborozáson is túl vannak. Július 3-án az FTC második együttesét győzték le 4-1 arányban, július 7-én az NK Drava Ptuj csapat ellen nyertek 0-3-ra, majd ugyanilyen eredmény (0-3) született az ND Beltici csapatával szemben is. A két mérkőző fél utoljára 2021. január 16-án szintén felkészülési mérkőzésen találkozott, amikor 1-0 arányú csabai győzelem született. Tétmérkőzést 2007. április 7-én, a 2006/2007-es másodosztályú ligában játszottunk velük utoljára, amelyen 2-2-es döntetlen eredményt mutatott az eredményjelző az összecsapás végén. Mindent összevetve közel húsz évvel ezelőtt, 2001. november 3-án tudtak győzni ellenünk, amikor idegenben 2-1 arányban a Bács-Kiskun megyeiek számára alakult kedvezően a végeredmény. A Kecskeméti TE egyébként 2008-tól 2015-ig szerepelt az élvonalban, és a 2010-11-es szezon végén Magyar Kupát is nyert. Mivel összességében szűk három hét maradt a rajtig, így valamilyen szinten már az eredményesség, a tempó és játék képe is lényeges lehet a mérkőzésen, hiszen egyáltalán nem mindegy milyen önbizalommal, mentalitással és bátorsággal futunk neki az előttünk álló, igen keménynek ígérkező bajnokságnak.

Második együttesünk számára a rájátszások következtében rövidebb felkészülési idő maradt, így érhető a fokozottabb tempó – ezáltal gyakorlatilag 3-4 naponta újabb edzőmérkőzés vár fiataljainkra. A következő állomás Szarvason vár a Lilákra, ahol következő edzőpartnerünk, a Jászberényi FC edzőtáborozik. A Keleti csoportból a Tiszakécskei LC jutott fel a másodosztályba, akik ellentmondás nélküli fölénnyel 94 pontot gyűjtöttek. A jászberényiek harmadik helyen végeztek és a 73 bajnoki egység a mindenképpen kiválónak mondható szereplés eredménye, ezáltal a Füzesgyarmathoz hasonlóan szintén kemény ellenfélnek számít majd az előttünk álló NB3-as bajnokságban. Távozott: Süttő Attila, G. Bíró Gergő, Gémes László, Pálinkás Gergő, Lőrincz Attila, Apró Ármin – aki jó eséllyel éppen hozzánk igazolhat. Érkeztek: Hajnal Dénes (Nagykáta), Sárossy Dániel (Gárdony), Asztalos Dávid (Kecskemét), valamint több fiatal is lehetőséget kaphat az új szezonban, így Polák Gergő, Borics Levente, Izsold Dániel, Uram Dénes, valamint Tóth Olivér is elfogadta a kék-fehérek ajánlatát. A nyári időszakban eddig kétszer léptek pályára előkészületi mérkőzéseken, melyeken a következő eredmények születtek: Törökszentmiklós – Jászberényi FC 1-2, Mezőtúr – Jászberényi FC 1-2. Utoljára 2019. július 6-án – majdnem napra pontosan két éve – találkozhattunk velük utoljára, amikor egy edzőmérkőzésen 2-1 arányú békéscsabai győzelem született.

A meccs a két fél közös megállapodása alapján 2 x 60, összesen 120 percig tart majd.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a Kormány döntése értelmében a sportrendezvényeken továbbra is érvényben maradt a védettségi igazolvány szükségessége, ezért az ingyenesen megtekinthető felkészülési mérkőzésekre is kizárólag ennek felmutatásával lehetséges a belépés.

Ezen a héten egyébként még egy-egy megmérettetés vár mindkét együttesünkre, hiszen első csapatunk július 17-én (szombaton) Csákvárra, míg NB3-as alakulatunk Hódmezővásárhelyre utazik.

Kapcsolódó hivatkozás:

Felkészülési program 2021/2022. nyár

Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE

1-1 (1-0)

FIGYELEM: IDŐPONTVÁLTOZÁS!

A MÉRKŐZÉS MEGTEKINTÉSE INGYENES!

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. július 14. (szerda) 18:00 óra

Időtartam: 2 x 60 perc

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Hanyecz Bence

Asszisztensek: Medovarszki János, Csatári Tibor

Békéscsaba: Krnács Richárd, Bora György, Albert István, Fazekas Lóránt, Puskás Gábor, Kitl Miklós, Nagy Sándor, Mikló Roland, Gránicz Patrik, Varga Szabolcs, Lukács Raymond Barna. Cserék: Laky László, Mészáros Márk, Farkas Márk, Ilyés Tamás, Hodonicki Márk, Borbély Bence Boldizsár, Horváth Péter, Bartos Julián, Máris Dominik, Paudits Patrik.
Vezetőedző: Preisinger Sándor

Kecskemét: Varga Bence, Madarász Bence, Szabó Alex, Mykhaylo Ryaskho, Belényesi Csaba, Hadaró Valentin, Vágó Levente, Bodor Zoltán, Nagy Krisztián, Lukács Dániel, Tóth Dániel. Cserék: Kersák Roland, Buna Gábor, Gál Szabolcs, Szalai Gábor, Hatvani Dániel, Papp Máté, Puskás Zoltán, Grünwald Attila, Katona Bálint, Marsa Levente.
Vezetőedző: Szabó István

 Gólszerzők: Gránicz Patrik (26. perc), Marsa Levente (81. perc).

 Sárga lapok: Szalai Gábor (80. perc), Mészáros Márk (87. perc), Marsa Levente (89. perc).

Nézőszám: 150

Az iszonyú meleg miatt mérsékelt tempóban kezdték a mérkőzést a csapatok. A 3. percben Madarász végezhetett el jó helyről szabadrúgást, eredmény nélkül. Az 5. percben Gránicz emelt szemfülesen a kapura, mert a vendég kapus távol helyezkedett a gólvonaltól, de még időben visszaért. A 11. percben Hadaró szögletét a csabai védők simán mentették. Egy perccel később Puskás Gábort kellett ápolni, pár percig állt a játék. Az első negyedóra végén Kitl esett el a tizenhatoson belül, de a büntető elmaradt. A 19. percig kellett várni az első kecskeméti próbálkozásra, de Krnács könnyedén hárított. A 20. percben Gránicz beadását Varga fejelte fölé. A 20. percben egy védelmi megingás után Lukács Dániel került helyzetbe, gyenge lövését Krnács kapus védte.  Két perccel később Lukácsot rántották le a büntetőterületen belül, a jogosan megítélt tizenegyest Gránicz magabiztosan értékesítette, 1-0. A 26. percben Lukács előtt adódott lehetőség, de emelését Varga kapus semlegesítette. Tíz perccel később Bora indult meg határozottan és lőtt pár centivel a kapu mellé – hatalmas helyzet volt. A 39. percben meleg pillanatok következtek a csabai kapu előtt, végül sikerült felszabadítani. A 42. percben Nagy Krisztián lőtt kapásból, de Krnács a helyén volt. Egy perccel később Puskás Gábor beadása után alakult ki hatalmas lehetőség a kecskeméti kapu előtt, végül a labda a felső lécre pattant Lukács fejéről. A 48. percben Tóth Dániel csúsztatott, nem sokkal kerülte el a labda a hazai kaput. Az 50. percben Puskás Gábor célozta meg a rövid sarkot, de a vendég kapust nem sikerült megtréfálni. Az 53. percben ismét Tóth Dániel próbálkozott fejjel, szerencsére mellé irányította a játékszert. A hatvanperces eseménydús félidő után, egygólos hazai előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

Fotó: Milyó Pál

A második játékrészre Preisinger mester sort cserélt, csak Albert maradt a pályán az első garnitúrából. A Kecskemétnél Kersák, Szalai, Papp és Puskás Zoltán kapott lehetőséget. A 68. percben Máris emelt a hosszú sarok felé, de kimaradt a helyzet. Két perccel később Hodonicki lőtt távolról, kicsit mellé. A 72. percben Horváth Péter szabadrúgásból az oldalhálót találta el. A 73. percben Máris esett el a tizenhatoson belül, de néma maradt a játékvezető sípja. A 77. percben Bartos Julián lőhetett tisztán, de Kersák kapust találta telibe. A 80. percben Szalai kapott sárga cédulát. Egy perccel később elsősorban a csabai védelem határozatlanságának köszönhetően Marsa Levente egyenlített, 1-1. A 87. percben Mészáros Márk is besárgult, majd két minutummal később a gólszerző Marsa is megkapta színes lapját. A 93. percben Máris kitűnő passza után Hodonicki gurított a kapu mellé. A következő szakaszban mindkét csapat sok hibával játszott és a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. A 102. percben Hatvani okozott zavart a hazai kapu előtt, végül Laky kapus rávetődött a labdára. A 105. percben Horváth Péter szabadrúgása után ketten is fejelhettek egymás után, de Kersák kapus nem tudott hibázni. A 106. percben egy távoli lövést követően Laky kapusnak is akadt munkája. A 110. percben Grünwald futott lesre, pedig igen jó esélye mutatkozott volna a gólszerzésre. A 115. percben némi diskurzust követően mindkét csapat 10-10 emberrel folytatta. A fennforgást az okozta, hogy mindkét együttes olyan játékost szeretett volna ismét pályára küldeni, akiket egyszer már lecseréltek, ezt azonban a játékvezető nem engedélyezte – végül az a konszenzus született, hogy egy-egy emberrel kevesebb játékossal fejezik be a mérkőzést a csapatok.

Fotó: Milyó Pál

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/489019195496586

Fotók Felkészülési program Információk

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Edzői nyilatkozatok

Gombos Zsolt, Kecskeméti TE vezetőedző: – Ez volt a felkészülésünk első hete, nekünk még messze van a bajnokság, hiszen csak február 28-án kezdünk. Ez a hét a ráhangolódással telt, de előtte már otthoni edzésprogrammal dolgoztak a srácok. Úgy érzem, hogy olyan állapotban vagyunk, amilyenben kell ebben a szakaszban, de még messze van a vége. Összességében ez a mérkőzés teljesen jól szolgálta a felkészülésünket. A célunk, hogy sikerüljön a felfelé történő osztályváltás és nagyon remélem, hogy ez össze is jön.

Sándor Tamás, DEAC vezetőedző: – A második héten vagyunk túl és azért látszott, hogy fáradtak a játékosok, de ez az edzőmérkőzés azért mindenképpen szükséges volt, hiszen ebben a szakaszban még a fizikális dolgokon volt a hangsúly. A jövő héten viszont már két felkészülési mérkőzésünk is lesz, úgyhogy nyilván a lényeg is változik. Nem mondom, hogy elégedett vagyok, bár az első félidőben azért odatették magukat a játékosok és sok futással próbálták bevenni az ellenfél kapuját. A második játékrésszel abszolút nem vagyok elégedett, mert elég langyosan, nemtörődöm módon játszottunk, kevés volt a futás és a mozgás, tehát a második félidőben pályára lépő játékosoknak komolyan el kell gondolkozniuk, hogy mit szeretnének még a labdarúgásban elérni.

Preisinger Sándor, Békéscsaba 1912 Előre vezetőedző: – Elsősorban az volt ma a lényeg, hogy mindenki tudjon mérkőzést játszani és meglegyen a megfelelő terhelés. Tudtam, hogy kicsit nehézkes lesz a vége, mert még ott azért nem tartunk, de a felkészüléshez mindenképpen szükséges, hogy 90 perceket játszanak a srácok. Szerintem mind a két mérkőzésen rendben voltunk, hiszen a második meccsen a fiatalok is jól pörögtek, és megfelelő ellenfelei voltak egy NB2-es csapatnak. Itt azért azt szerettem volna látni, hogy hányan érik el azt a szintet, hogy esetleg az első csapatban is tudjanak majd játszani és látszott, hogy egy-két fiatalra lehet számítani, úgyhogy ennek örültem. Az első meccs is rendben volt – tudtam, hogy nem leszünk frissek, de nem is ennek van még itt az ideje.

Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE

1-0 (0-0)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. január 16. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia (műfüves pálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Barta Tibor

Asszisztensek: Jakab József, Bozó Norbert

Békéscsaba: Krnács Richárd, Nagy Sándor, Farkas Márk, Bora György, Kasik Ákos, Hodonicki Márk, Szabó Péter, Király Patrik, Paudits Patrik, Gránicz Patrik, Lukács Raymond. Cserék: Uram János, Máris Dominik, Kitl Miklós, Zelik Csaba, Fazekas Lóránt.
Vezetőedző: Preisinger Sándor

Kecskemét: Mészáros Dávid, Grünwald Attila, Károly Bálint, Puskás Zoltán, Tóth Dániel, Koszó Balázs, Vágó Levente, Puskás Gábor, Jakab Dávid, Marius Constantinescu, Gál Szabolcs. Cserék: Asztalos Dávid, Kis Balázs, Lékai Soma, Szalai Gábor, Szalai József, Lukács József, Hatvani Dániel, Bodor Zoltán, Ludasi Martin, Popgeorgiev Pantelis.
Vezetőedző: Gombos Zsolt

Gólszerző: Máris Dominik (82. perc).

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés

Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre

1-2 (0-0)

Időpont: 2020. július 18. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Széktói Stadion

Cím: 6000 Kecskemét, Csabay Géza krt.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Kecskeméti TE: Lékai Soma, Grünwald Attila, Kis Balázs, Károly Bálint, Puskás Gábor, Tóth Dániel, Ludasi Martin, Pratsler Benjámin, Asztalos Dávid, Hodgyai László, Gál Szabolcs. Cserék: Berta Csaba, Szalai Gábor, Urbán Pál, Gyarmati Ferenc, Daróczi Dominik, Vágó Levente, Hatvani Dániel, Faragó Bence, Bodor Zoltán, Szalai József, Popgeorgiev Pantelis, Dos Reis Teixeira Edmilson.
Vezetőedző: Gombos Zsolt

Békéscsaba: Ribánszki László, Szalai Dániel, Nagy Sándor, Bora György, Mészáros Márk, Kitl Miklós, Hodonicki Márk, Kovács Ádám Tibor, Szabó Péter, Gárnicz Patrik, Oláh László Dávid. Cserék: Uram János, Babinyecz Balázs, Nikola Pantovic, Paudits Patrik, Lászik Milán, Lukács Raymond, Király Patrik.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

 Gólszerzők: Kis Balázs (64. perc), Nicola Pantovic (65. perc), Lászik Milán (83. perc).

4. perc. Károly szabadrúgása után az előrehúzódó Kis Balázs szerzett vezetést a hazaiaknak, 1–0.

65. perc: nagyot hibázott a hazai védelem, a labda Pantovichoz került, aki az üres kapuba gurított, 1–1.

84. perc: Lukács indításával az előrehúzódó Lászik lépett ki a lesre játszó hazaiak közül, és a kimozduló Lékai lába között a kapuba lőtte a labdát, 1–2.

Gyászszünettel kezdődött a találkozó, Hájer Sándorra, a kecskeméti labdarúgás egykori kiválóságára, a 61 éves korában elhunyt labdarúgóra és későbbi edzőre emlékeztek, aki többek között játszott a KSC és KTE csapatában is.

A lila-fehéreknél sérülés miatt hiányzott Bidzilya, Hursán, Pilán, Farkas, és Máris. Az NB III-as hazaiaknál két volt békéscsabai, Károly Bálint és Tóth Dániel lépett pályára a kezdőcsapatban. A szombati mérkőzésen bátran kezdett a Békéscsaba, letámadta ellenfelét. A 11. percben Szalai Dániel fejese súrolta a kapufát. Három perccel később Károly Bálint szabadrúgását védte bravúrral Ribánszki kapus. A folytatásban kiegyenlítetté vált a játék. A 19. percben Gránicz a kapufát találta el. Ezt követően is mezőnyfölényben volt a Békéscsaba. A 28. percben Szabó Péter lövése után Lékai ütötte a labdát a kapufára. A 36. percben Pratsler beadása után  Hodgyai fejelt közelről fölé. A 43. percben Tóth Dániel fejesét Bora mentette.

Fordulás után mindkét oldalon a cserék is lehetőséget kaptak, jobbára mezőnyjáték folyt a pályán. A 60. percben Uram, Babinyecz, Lászik és Király állt be a vendégeknél. A hazaiak szereztek vezetést a félidő közepén, amire egy védelmi hiba után gyorsan válaszolt a Békéscsaba. Az utolsó húsz percben többet birtokolta a labdát az Előre és többször is veszélyes akciókat vezetett. A 77. percben egy baloldali beadás után Lukács fejelt közelről a kapu mellé. A 84. percben a csereként pályára lépő belső védő, Lászik Milán góljával megszerezte a győzelmét a Békéscsaba.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/338348073837504/