Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

A kéthetes válogatott szünet előtt, a bajnokság újabb fontos szakasza zárul le 2019. november 10-én (vasárnap), amikor 13:30 órától a Soroksár SC együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Két hete vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban játszunk és a négy lejátszott mérkőzés ötvenszázalékos mérleget mutat egyelőre. Csákvárott kikaptunk (1-0) annak ellenére, hogy talán a szezon eddigi legjobb produktumát nyújtottuk, Füzesgyarmaton továbbléptünk a Kupában (0-1), majd itthon sikerült legyőzni a Budaörs együttesét (1-0), végül pedig beleszaladtunk egy nagyobb vereségbe Dorogon (4-1). Mindazonáltal továbbra sincs egyszerű helyzetben csapatunk, hiszen a hétközi túra újabb áldozatot követelt: Olasz Dénes bokája fordult ki a nem teljesen elégséges  – finoman fogalmaztunk – minőségű dorogi pályán. Ezáltal a gondjaink tovább nőttek, hiszen a Budaörs ellen Máris Dominik dőlt ki körülbelül 4 hétre egy részleges izomszakadás következtében. A kérdés ezúttal is az, hogy ki lő majd gólt? De, nézzük a jó oldalát és legyünk pozitívak – bár tegyük a szívünkre a kezünket, nehéz -, hiszen ha minden jól megy visszatérhet Király Patrik és Pilán Márkó is. Szélpál, Lustyik, Faragó, Zahorán továbbra is maródi, így szinte minden poszton hiány mutatkozik a keretben.

A bajnoki táblázaton – gyakorlatilag semmi sem változott – továbbra is rettentően kiélezett a helyzet: a 12. és 17. helyezett csapatok pontazonossággal (15-15 pont) állnak, csak a nyert meccsek száma, valamint a gólkülönbségek rangsorolnak – így aztán továbbra is érvényes, hogy rettentően fontos lehet minden megszerzett pontocska és gólocska. A budapestiek érkezése azonban nem jó ómen, hiszen rossz szívvel emlékezünk utolsó találkozásunkra. A 2019. május 5-én, szintén Békéscsabán lejátszott meccs nem feltétlenül a végeredmény miatt (3-5) égett a fejekbe, hanem a Ribánszki Laci és Király Patrik súlyos sérülései miatt. Szerencsére ez már a múlt, habár utóbbi játékosunk talán éppen most térhet vissza, ami a sors iróniájával egyenértékű. Ha mindez nem lenne elég az alaphanghoz, akkor vessünk egy pillantást a sárga lapok mennyiségére is – hiszen szerdán is jócskán megszórtak minket – csakúgy, mint a legutóbbi hazai mérkőzésünkön. Anton Bidzilya, Király Patrik, Farkas Márk és Szalai Dániel is veszélyeztetett helyzetben van összegyűlt négy darab sárga cetlijével. Számukra az óvatosabb játék előirányzott, bár adott esetben ezt igen nehéz tartani – mivel a szív, az akarat és a lelkesedés sokszor felülír egy-egy utólag talán ésszerűbbnek tűnő döntést.

Ennyi súlyosbító körülmény után nézzük a számokat, amelyekkel nem lehet vitatkozni! Ja, hogy ezek is súlyosak… Sajnos igen, hisz a két mérkőző fél egymás elleni mérlege is abszolút soroksári fölényt mutat. Az eddigi nyolc találkozás alkalmával négyszer következő vendégeink gyűjtötték be a három pontokat, 2-2 mérkőzésen pedig döntetlen, illetve csabai győzelem született. A számmisztika szerint – na végre valami, ami felénk billenti a mérleg nyelvét – kétévente győzzük le a XXIII. kerületieket, hiszen 2015 és 2017 után elvileg ennek most kellene bekövetkeznie. A 3,4-es eddigi mérkőzésenkénti gólátlag közönségszórakoztató meccset aposztrofál, így most már csak abban bízhatunk, hogy ezúttal nálunk szakad ki a gólzsák… Amúgy nincs még vége, tudjuk fokozni: amellett, hogy hatpontos rangadó következik – bagatell és már megszokhattuk az idén -, megyei csapatunk is ugyanakkor játszik, így maradvány keretünket tovább kell osztania a szakmai stábnak, hogy mindkét fronton valamilyen szinten helyt tudjunk állni. Ráadásul a soroksáriak hozzánk hasonlóan 15 szerzett ponttal bírnak, bár kettővel hátrébb, a tabella 16. pozícióját foglalják el, amit 4 győzelemmel, 3 döntetlennel és 7 vereséggel értek el – tehát őket is jócskán megcsapta a veszélyzóna szele, ezáltal egészen biztosan elszántak lesznek ügyük érdekében. Egy feltüzelt gárda ellen, csak egy megfelelőképpen feltüzelt másik léphet fel hatékonyan, és itt jön a képbe a 12. játékos – Önök! Hatalmas segítség és motiváló tényező lehet, ha a lelátókról biztatás, pozitív hangok és szurkolás hallatszik, nem pedig a további, ilyen helyzetben “divatosnak” mondható “rúgjunk beléjük még egyet” című lemez szól! Tudjuk és tudomásul vettük, hogy az emberek általában szeretik, ha csapatuk jól teljesít – ami rendben is van így, higgyék el mi is szeretjük – hiszen így működünk. A nehéz helyzetekben, szituációkban viszont muszáj és ki kell állni a srácok mellett, segíteni őket és átbillenteni ezen a rossz sorozaton! Ebben Önöknek, a közönségnek hatalmas része lehet! Hát segítsenek, itt a lehetőség, szépen kérjük és köszönjük!

Akárki akármit mond, a sárga-feketék eddigi szereplését nem támasztja alá sem keretük, sem szakmai stábjuk összetétele vagy minősége – tehát a gyengébb muzsikálás oka egészen biztosan máshol keresendő. Mindez azt jelenti – ehhez nyilván nem kell diploma -, hogy náluk is gondok vannak és természetesen keresik a rejtély kulcsát – hozzánk hasonlóan. Elég csak a névsort átfutni és látható, hogy a tapasztalt, minden hájjal megkent labdarúgók alkotják keretük magját: Pál András, Orosz Márk, Gyömbér Gábor, Huszák Tamás, Molnár Attila, Pölöskei Péter, vagy éppen a visszatérő és gólt is szerző Lovrencsics Balázs – és még sorolhatnánk. Ismerősként üdvözölhetjük Lőrinczy Attilát, aki a 2014/2015-ös szezon egy részében még Békéscsabán szerepelt. Így aztán Lipcsei Péter is vakarhatja kobakját és keresheti a megoldást arra, amit még az ufó-kutatók sem tudnak megmagyarázni. Miért nem megy? Miért kaptunk megint ki? Miért nem rúgtuk be a helyzeteinket? Az biztos, hogy sárga cédulák miatti eltiltottak pótlásán nem kell ezúttal vajúdniuk és sérültekről sem érkezett hír, azaz merítési- és variációs lehetőségek mindenképpen rendelkezésükre állnak.

Reméljük – engedtessék meg nekünk -, hogy Ők nem, mi pedig megtaláljuk ezúttal a megoldást!

A Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC mérkőzés játékvezetőjeként Radványi Ádámot akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival 2018. május 5-én találkozhattunk utoljára a Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE 0-1 mérkőzésen, amelyen szintén játékvezetőként vett részt. Pályafutása alatt összesen 654 sárga- és 57 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Máyer Gábort és Szvetnyik Bencét jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Berényi Tamás látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon tizenhetedik fordulóját november 10-én (vasárnap) 13:30 órától Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC, Vác FC – Gyirmót FC Győr, Nyíregyháza Spartacus FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Kazincbarcika – Aqvital FC Csákvár, 17:00 órától FC Ajka – Dorogi FC, Budafoki MTE – Szombathelyi Haladás, MTK Budapest – BFC Siófok, Vasas FC – Szolnoki MÁV FC, valamint Duna Aszfalt TLC – Budaörs párosításokban rendezik meg. A WKW ETO FC Győr együttese pedig ebben a fordulóban pihen.

Az utóbbi forduló történései nem múltak el következmények nélkül, hiszen a Nyíregyháza és a Tiszakécske is megvált aktuális vezetőedzőjétől.

A bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy jelen pillanatban az MTK került vezető pozícióba (33 pont), a Csákvár pedig 31 egységgel a másik feljutó helyet birtokolja. A tabella második részében vérre menő harc folyik a pontokért, hiszen a 10. és 17. helyek között mindössze egyetlen mérkőzésnyi (3 pont) a differencia.

November 10-én (vasárnap) Békéscsabán hidegfront érkezése várható, közepesen erős széllel. Csapadék viszont csak minimális eséllyel valószínűsíthető. A hőmérséklet maximuma 17 Celsius fok körül alakulhat, ezért érdemes lesz rendesen felöltözni annak, aki a vasárnapi ebéd utáni elfoglaltságnak a mérkőzés megtekintését választja. A Nap már 16 óra 15 perckor nyugszik, így vacak időjárás esetén ismét kapcsolnunk kell a villanyfényt.

Szeretettel várunk mindenkit a 2019/2020-as szezon újabb hazai mérkőzésére! Szurkoljunk együtt csapatunknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs

A sikeres kupaforduló után, újabb létfontosságú mérkőzés előtt áll együttesünk, hiszen a Budaörs csapatát fogadjuk 2019. november 3-án (vasárnap) 13:30 órától, amely pontazonossággal – csupán több lőtt góljának köszönhetően előzi meg a Lilákat.

A bajnoki táblázat gyakorlatilag csak részben mutat valós képet, hiszen a mezőny kétharmadának neve mellett egy mérkőzéssel kevesebb szerepel. A 11. fordulót amúgy november 27-én pótolják a csapatok, de a Balmazújváros kizárása miatt csak az őszi szezon végére kerül egyensúlyba a tabella. Ettől függetlenül azonban nem fest túl rózsásan helyzetünk – bár igen sok van még hátra és ne felejtsük el, hogy a tavaszi idényben – menetrend szerint – jöhetnek még a meglepetések is -, úgyhogy számunkra csakis egyetlen cél lehet: minél több pontot szerezni és biztosítani a bennmaradást. Minden máson csak ezután érdemes gondolkozni. Három mérkőzés áll előttünk, mielőtt egy újabb szakasz lezárul, aztán ismét válogatott szünet következik – ebben pedig sorrendben a Budaörs, Dorog, valamint a Soroksár az ellenfél. Papíron és a történelmet szemlélve mindhárom csapat ellen pont, illetve akár pontok is szerezhetők. Ehhez viszont azt a formánkat kell újra megtalálni, amit az idény elején a Vasas, vagy akár az MTK ellen sikerült a pályára tenni. Talán-talán sérültjeink is felépülőben vannak, elkezdték az edzéseket, így lassanként visszatérhetnek majd. Zahorán, Faragó, Király, Szélpál, Pilán és a hosszú ideje sérült Lustyik azonban még továbbra is maródi. Farkas Márk egyik lábujja megsérült, de nagy valószínűséggel tudja majd vállalni a vasárnapi fellépést.

Következő ellenfelünk jelen pillanatban a tabella 16. pozícióját foglalja el, melyet az eddig lejátszott 12 mérkőzés alatt szerzett 3-3 győzelmének és döntetlenjének, valamint 6 vereségének köszönhet. Márkus Tibor neveltjei hozzánk hasonlóan hektikus mérkőzéseket produkáltak eddig, hiszen a bravúrszámba menő meccseik mellett (például Budafok – Budaörs 2-3, Budaörs – ETO 2-2, Soroksár – Budaörs 0-3), többször úgy szenvedtek vereséget, hogy nem érdemelték azt meg. A foci viszont már csak ilyen kegyetlen, pontokat csak gólokkal lehet szerezni, amelyből viszont mindkét csapat neve mellett az elégségesnél jóval kevesebb szerepel. Érdekességképpen az előző idény ezen szakaszában a bronzérmes pozíciót foglaltuk el, 25 lőtt góllal – bár akkor már 14 teljesített meccs állt mögöttünk. Most viszont 12 lejátszott forduló után csupán 12 szerzett találatot jegyezhetünk, amely akárhogy számoljuk jókora mínusz. A budaörsiek is hasonló cipőben járnak, hiszen egy évvel ezelőtt a 7. helyen álltak 21 lőtt góllal, igaz rájuk is érvényes, hogy 14 lejátszott mérkőzés alatt. Vendégeink amúgy győztes mérkőzésből érkeznek a Viharsarokba, hiszen az előző fordulóban a Soroksárt nullázták le (0-3). Ezzel bizony hosszú győzelem nélküli időszakot tudtak lezárni, hiszen előtte augusztus 18. óta nem sikerült begyűjteniük a három pontot.

Ezt már megszoktuk és nem is foglalkozunk vele, hogy minden csapat akkor találhat magára – vagy legalábbis úgy tűnik – mielőtt velünk csapnának össze. Na, de ez a “törvényszerűség” nem szegheti csapatunk kedvét és küzdeni akarását, és amennyiben végre sikerül a helyzetkihasználáson akár egy minimálisat is javítanunk, úgy az már bőven elég lehet az üdvösséghez. Egy szó, mint száz mindenképpen itthon kell tartanunk a három pontot, hiszen ezzel adott esetben akár négy vagy öt pozíciót is léphetnénk előre. A két mérkőző fél eddigi összecsapásai alkalmával érdekes módon csak kétszer született vagy az egyik, vagy a másik csapat számára maradéktalanul elégedettségre okot adó eredmény. A hat egymás ellen lejátszott meccsből négy alkalommal döntetlen, egyszer-egyszer pedig budaörsi, valamint csabai sikert olvashatunk ki a históriás könyvből. Utoljára 2018. december 16-án találkozhattunk a Pest megyeiekkel, amikor szintén hazai körülmények között döntetlent (2-2) mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén. Ez az összecsapás egyébként egyrészt a meccs előtt lehullott hatalmas hó és annak közös eltakarítása, másrészt az élő televíziós közvetítés miatt is emlékezetes marad. Kupaszereplésük ebben a szezonban véget ért, mert a 7. fordulóban a Zalaegerszegtől 3-7 arányban kaptak ki, így ezután csakis a bajnokságra kell koncentrálniuk. Sérültekről velük kapcsolatban nem kaptunk hírt, színes lapok miatti eltiltásokkal sem kell számolniuk a békéscsabai túra alkalmával. Érdemes lesz viszont kiemelt figyelmet szentelni Kulcsár Tamásnak, aki csapata 13 szerzett góljából négyet vállalt. Keretük összességében nem számít túl fiatalnak, hiszen a 24 éves átlagéletkort, több korosabbnak titulálható focistájuknak köszönhetik.

Békéscsaba 1912 Előre - Budaörs (2018. december 16.)

Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs (2018. december 16.)

Márkus Tibor: – Tisztában vagyunk azzal, hogy a Békéscsaba jelenlegi helyzete nem tükrözi a csapat valódi erejét. Eddig csakúgy mint nekünk, nekik sem jött ki a lépés. A békésiek elleni mérkőzés mindig nehéz volt, akármelyik csapat is volt a házigazda. Bízva az előző fordulóban elért sikerben, ismét a győzelem reményében lépünk pályára, bár ez nem újdonság nálunk, hiszen bármelyik mérkőzésen a 3 pont megszerzése a cél.

A Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs mérkőzés játékvezetőjeként Rúsz Mártont akkreditálta a szövetség. Az 1994-es születésű sporival még sosem találkoztunk, így nagy valószínűséggel számára is az újdonság erejével hat majd a békéscsabai légkör. Pályafutása alatt összesen 70 sárga- és 4 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Róbert látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon tizenötödik fordulóját november 3-án (vasárnap) 13:30 órától Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs, Soroksár SC – Dorogi FC, Kazincbarcika – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 16:30 órától Vasas FC – BFC Siófok, 17:00 órától FC Ajka – Aqvital FC Csákvár, MTK Budapest – Szombathelyi Haladás, Nyíregyháza Spartacus FC – Gyirmót FC Győr, Duna Aszfalt TLC – Szolnoki MÁV FC, valamint WKW ETO FC Győr – Budafoki MTE párosításokban rendezik meg. A Vác FC együttese pedig ebben a fordulóban pihen.

A bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy a Csákvár 27 pont birtokában átvette az irányítást, az MTK Budapest (27 pont) továbbra is feljutó helyen áll, és felzárkózott a harmadik helyre a Gyirmót (26 pont), valamint 25 egységgel a Budafok is a negyedikre. A tabella második felében hatalmas a küzdelem a pontokért és a helyezésekért, hiszen a 10. és 18. helyek között csupán egyetlen mérkőzésnyi (3 pont) a különbség. Így aztán egy-egy győzelem, vagy pontocska igencsak felértékelődik.

November 3-án (vasárnap) Békéscsabán szeles, erősen felhős időjárás várható, a hőmérséklet maximuma legtöbb 19 Celsius fok körül alakulhat, de akár 3 mm záporra is lehet számítani. A Nap 16 óra 25 perckor nyugszik, így villanyfényre ezúttal nem lesz szükség.

Szeretettel várunk mindenkit a 2019/2020-as szezon újabb hazai mérkőzésére! Szurkoljunk együtt csapatunknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

Harmincegy nap telik el hazai mérkőzés nélkül, miután 2019. október 20-án (vasárnap) 17:00 órától a Szolnoki MÁV FC együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Ismét egy olyan meccs következik, amelyen gyakorlatilag a lét a tét. A két mérkőző fél tabellán elfoglalt helye és pontszámai alapján az előbbi kijelentés mindenképpen indokolt, hiszen következő ellenfelünkkel szemben mindössze egyetlen pont az előnyünk – tehát ismét hatpontos rangadó következik. A pozíciókat tekintve ezúttal sem lehet más elfogadható opció mindkét csapat számára, mint a győzelem. Egy esetleges újabb vereség – amibe nem is szeretnénk belegondolni -, akár a kieső helyek egyikére sodorhatná a Békéscsabát, csakúgy mint a Szolnokot.

Következő vendégeink régi-újnak számítanak a második vonalban, hiszen a tavalyi harmadosztályú kitérő után a 2019/2020-as szezonban újra velünk egy osztályban próbálják meg a stabilitás elérését. Mivel a 2017/2018-as szezonban 18. helyen végeztek, így kénytelenek voltak lefelé osztályt váltani. Az előző idényben viszont gyorsan sikerült visszatornázniuk magukat – bár szinte az utolsó pillanatokig nem volt biztos a feljutás -, hiszen mindössze egyetlen ponttal előzték meg a Jászberény csapatát a végelszámolásnál. Az idén viszont – az eddigi történések tanulsága szerint – hasonló cipőben járnak, mint az Előre. Sajnos, csak minimális eltéréssel előzzük meg őket – függetlenül attól, hogy a tabella némileg keszekusza -, de a Békéscsaba által 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 5 vereséggel összegyűjtött 11 bajnoki pontja mindössze eggyel több, mint a szolnokiak 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 6 vereséggel megszerzett 10 egysége. Ahogy említettük a táblázat nem teljesen tükröz valós képet, hiszen a Balmazújváros kizárása miatt a fél mezőny csak 10 fordulót teljesített (a Békéscsaba és a Szolnok is), és a tizenkilencre fogyatkozott mezőny egy-egy csapata fordulónként pihenőre kényszerül – ezúttal a Nyíregyházán a sor. Na, de ettől függetlenül nagyon ideje lenne megtörni a már 191 perce tartó gólnélküliséget, hiszen találat nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. Ehhez viszont az kell, hogy a befejezéseknél határozottabbak és pontosabbak legyünk. Emlékezzünk csak a Szeged elleni utolsó mérkőzésre, ahol a korábbi meccsekhez hasonlóan bőven megvoltak a lehetőségeink, gólt azonban mégsem sikerült szereznünk. A gólínségnek pedig az esetek jó részében a támadók vethetnek véget, így a nyomás és a teljesítmény iránti kényszer ezúttal is főképp csatáraink vállát nyomja. A kerettel kapcsolatban jó hírekkel nem tudunk szolgálni, hiszen a sérülések sajnos ebben az idényben sem kerülik el csapatunkat – így aztán a helyzet egyáltalán nem egyszerű. A maródiak eddigi névsora csak bővült, mert a Lustyik, Pilán, Zahorán, Szélpál, Varga névsort Király Patrik egészíti ki – aki a Szeged elleni mérkőzésen elszenvedett sérülés miatt több hét kihagyásra kényszerül.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek csak a 17. helyről várják a 13. fordulót, de a Lilákkal szembeni mérlegük számukra mindenképpen kedvezően befolyásolhatja kedélyállapotukat. A statisztikák az eddig egymás ellen lejátszott 44 másodosztályú találkozó alapján egyértelmű kék-fehér fölényt mutat, hiszen 20 szolnoki győzelem mellett, csak 14 csabait olvashatunk ki a számokból, 10 alkalommal pedig eldöntetlen maradt az eredmény. Gólokban 2012 óta nincs hiány, hiszen utoljára abban az évben (2012. szeptember 8.) zártak gól nélkül a csapatok. Utoljára 2018. május 2-án találkozhattunk vendégeinkkel, amikor 1-4 arányú lila-fehér sikernek örvendezhettünk. A teljes képhez tartozik a két együttes harmadosztályú mérlege is, hiszen ebben az osztályban is találkoztak egymással. Az NB3-as egyenleg szintén a Szolnok számára kedvezőbb, mert az eddigi 11 mérkőzésből 7 alkalommal ők kerültek ki győztesen, míg 4 alkalommal a csabaiak örülhettek. Ezen a szinten döntetlen eredményt eddig nem jegyezhettünk fel. Egy szónak is száz a vége, az előttünk álló rangadón nüanszok és apróságok dönthetnek, a koncentrációnak, állóképességnek és higgadtságnak, na meg a szerencsének is felértékelődik a szerepe. Legyünk pozitívak és bízzunk a srácokban, máskülönben az egésznek semmi értelme sem lenne!

Színes lapok miatti eltiltás miatt ezúttal Csirmaz Istvánnak, a szolnokiak 7-es számú mezét viselő védőjének kell kihagynia a viharsarki túrát, míg csabai oldalon szerencsére nincs eltiltott. Vendégeink keretében ismerőssel is találkozhatunk, hiszen a tavaly még nálunk szereplő Vólent Roland ezúttal a kék-fehérek keretét erősíti. Neki és Simon Attilának is érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni, hiszen eddig 2-2 találattal járultak hozzá csapatuk boldogulásához.

A válogatott szünetet kihasználva mindkét fél edzőmeccset is szervezett. A szolnokiak Szegedre utaztak, ahol 2-1 arányú vereséget szenvedtek, míg a Békéscsaba a kurtán-furcsán véget ért Arad elleni félig lejátszott mérkőzésén gól nélküli döntetlent játszott. A Békéscsaba 2019. augusztus 28. óta (Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-2) nem győzött, míg a Szolnok az előző fordulóban elszenvedett vereség (Szolnoki MÁV FC – Soroksár SC 1-2) előtt egymás után kétszer is begyűjtötte a három pontot.

Csábi József: – A válogatott szünetet kihasználva készültünk a hétvégi bajnokira. Múlt héten edzőmérkőzést is játszottunk, ahol több dolgot megnéztünk, illetve kipróbáltunk. Az elmúlt években, évtizedekben a Békéscsabával vívott párharcok mindig is presztízs jelleggel bírtak, mindig is egy rangadónak minősültek ezek a találkozók. Szeretnék eredményesen szerepelni. Azt gondolom felkészültünk a mérkőzésre, remélhetőleg sikeresek tudunk lenni, bár tudjuk nehéz feladat elé nézünk.

A Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC mérkőzés játékvezetőjeként Oláh Gábort akkreditálta a szövetség. Az 1976-os születésű sporival legutóbb 2019. május 12-én, a Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre 3-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 842 sárga- és 55 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Kovács II. Gábort és Szvetnyik Bencét jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Farkas Tibor látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon tizenharmadik fordulóját október 20-án (vasárnap) 14:30 órától Soroksár SC – Aqvital FC Csákvár, Dorogi FC – Budaörs, Kazincbarcika – Gyirmót FC Győr, 17:00 órától FC Ajka – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC, Vasas FC – Szombathelyi Haladás, Duna Aszfalt TLC – BFC Siófok WKW ETO FC Győr – Vác FC, valamint 18:00 órától MTK Budapest – Budafoki MTE párosításokban rendezik meg. A Nyíregyháza Spartacus FC együttese pedig ebben a fordulóban pihen, ahogy azt már korábban említettük.

Még egyszer a bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy az MTK Budapest (24 pont) továbbra is tartja vezető pozícióját, mögötte azonban egy mérkőzésnyi távolságban több csapat is liheg: 2. Budafoki MTE (22 pont), 3. Aqvital FC Csákvár (21 pont), 4. WKW ETO FC Győr (21 pont). A kieső zónában jelenleg a 18. Budaörs (9 pont) és a 19. Vác FC (4 pont) található. Érdekesség, hogy a 11-18. helyek között mindössze egy mérkőzésnyi (3 pont) a különbség, így egy-egy győzelem, illetve vereség jócskán boríthatja az eddig kialakult erőviszonyokat.

Október 20-án (vasárnap) Békéscsabán derült, száraz, de szeles nap várható, a hőmérséklet maximuma akár 26 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 17 óra 48 perckor nyugszik, így legkésőbb a félidőben kapcsoljuk a villanyfényt.

Szeretettel várunk mindenkit a 2019/2020-as szezon újabb hazai mérkőzésére! Szurkoljunk együtt csapatunknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

A kupaforduló után ezen a hétvégén már folytatódik a bajnokság és a tizedik felvonásban Győrbe utazik csapatunk, ahol 2019. szeptember 29-én (vasárnap) 17:00 órától a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára.

Vendéglátóink igen haloványan kezdték a bajnokságot, hiszen négy forduló után mindössze két ponttal, még kieső helyen álltak a táblázaton. A folytatásban aztán összeállni látszott Csertői mester gárdája, hiszen öt mérkőzésből négyet megnyertek, így aztán jelenleg már a 6. helyet birtokolják. Mérlegük 4 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség és az ezekkel együtt járó 14 pont.

A két mérkőző fél között pillanatnyilag egy mérkőzésnyi, azaz három pont a különbség – így valamilyen szinten hatpontos összecsapásnak tekinthetjük – bár a Békéscsaba egy fordulóval kevesebbet játszott. A Balmaz kiválása okán a tabella nem teljesen tükröz valós képet és ez nyilván csak a téli szünetre tud majd kiegyenesedni. A két csapat egyébként nyolcszor mérte össze erejét és az eddigi eredmények sajnos gyirmóti dominanciát mutatnak, hiszen mindössze egy alkalommal (2013. október 5.) tudtuk legyőzni (1-2) következő ellenfelünket. A három egymás elleni döntetlen mellett még négy vereséget olvashatunk ki a statisztikából. Utoljára 2019. május 12-én találkoztunk a Győr-Moson-Sopron megyeiekkel, amikor szintén idegenben 3-1 arányú vereséget szenvedtünk. A eredménysort nézve nyilván nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, ettől függetlenül nem léphetünk feltartott kézzel pályára és csakis a türelmes, taktikus és fegyelmezett játék eredményezhet pontot, jobb esetben pontokat.

Három korábbi válogatott játékos, Koltai Tamás, Lipták Zoltán, Vass Ádám is a Győr-Moson-Sopron megyeieket erősíti, mellettük a gólerős támadóra, Szarka Ákosra kell elsősorban figyelni, aki az előző idényben tizenkilenc gólt szerzett a másodosztályban, de Présinger Ádám és Heffler Norbert is mintegy száz NB I-es mérkőzésen lépett pályára.

A Békéscsaba nyolc lejátszott forduló után jelenleg a bajnoki táblázat kilencedik helyén áll 3 győzelemmel, 2 döntetlennel, valamint 3 vereséggel. A másik 11 ponttal rendelkező Vasas csak a gólarány miatt előz meg minket, úgy hogy egy fordulóval többet teljesített. Két ponttal előttünk a Kazincbarcika áll, akik szintén egy meccsel többet játszottak. Egy szó, mint száz egy príma vagy akár elfogadható eredmény is jócskán átrendezheti az állást, hiszen a 7-14. helyeken 13, 11 és 10 ponttal rendelkező csapatok állnak, azaz egy-egy győzelem adott esetben igen nagy előrelépést is eredményezhet.

Színes lapok miatti kimaradókkal ezúttal egyik szakvezetőnek sem kell számolnia, veszélyben gyakorlatilag csak Kovács Ádám Tibor forog négy sárga cédulájával. Sérültjeink viszont sajnos vannak, hiszen Pilán Márkó és Faragó Tomás egészen biztosan nem tudja vállalni a győri túrát, Lustyik Levente pedig továbbra sem áll rendelkezésre. Mivel második csapatunk pénteken már játszik, így az esetleges visszajátszók tekintetében gyakorlatilag csak a szombat reggeli tréning után hirdeti ki Schindler Szabolcs az utazók névsorát. Csapatunk a nagy távolság miatt szeptember 28-án délután elutazik és az éjszakát már Győrben tölti.

A héten és még a jövő héten is az akadémia pályáin zajlottak és zajlanak majd az edzések, hiszen a Kórház utcai center-, valamint a Fű3 pályára kitettük a “Fűre lépni tilos!” feliratot. A nagy nyári meleg és a folyamatos gombás fertőzések miatt szükségessé vált a pályák és a gyepszőnyeg generálozása, így a hosszabb hazai szünetet kihasználva munkatársaink most tudják elvégezni a pályák téli időszakra való felkészítését is.

Schindler Szabolcs: – Az elmúlt időszakban sokat edzettünk és a múlt héten a Magyar Kupában a Körösladány ellen jó teljesítményt nyújtott az együttes. A Gyirmót egy ütőképes, erős kerettel rendelkező csapat, melyben sok rutinos, NB I-es múlttal rendelkező játékos szerepel és mellettük ügyes fiatalokkal egészülnek ki. Végig fegyelmezetten kell védekeznünk, elöl pedig az eddigi mérkőzéseken tapasztaltnál jobb százalékkal értékesítenünk az adódó helyzeteinket. Legutóbb a Haladás ellen is hat százszázalékos ziccerünk volt, amelyek azonban kimaradtak. A csapat már szombaton elutazik Győrbe, a találkozó helyszínére. Sérültjeink vannak, hiszen Pilán Márkó és Faragó Tomás egészen biztosan nem tudja vállalni a győri utazást, Lustyik Levente pedig továbbra sem áll a csapat rendelkezésére.

A Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Pillók Ádámot akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival legutóbb 2019. augusztus 4-én a Békéscsaba 1912 Előre – Duna Aszfalt TLC 0-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 509 sárga- és 35 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Aradi Józsefet és Ország Pétert jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Dolnegó Bálint látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon 10. fordulóját szeptember 29-én (vasárnap) 14:00 órától MTK Budapest – Nyíregyháza Spartacus FC, 16:00 órától Vác FC – Vasas FC, 17:00 órától Aqvital FC Csákvár – WKW ETO FC Győr, Szolnoki MÁV FC – Budaörs, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Dorogi FC, BFC Siófok – Soroksár SC, Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre, Szombathelyi Haladás – FC Ajka, valamint Budafoki MTE – Kazincbarcika párosításokban bonyolítják le.

A tabellára pillantva látható, hogy az ETO átvette a vezetést (20 pont), második a Siófok (19 pont) és a 3-4. pozícióban a Budafok (18 pont), valamint az MTK Budapest (18 pont) áll. A kieső helyeken a Szolnok (7 pont), a Vác (4 pont) osztozik, a Balmazújvárost pedig már korábban kizárták a bajnokságból.

Az előrejelzés szerint Győr térségében, a mérkőzés napján gyengén felhős, szeles időjárás várható, 25 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, csapaték nem valószínűsíthető. A Nap 2019. szeptember 29-én 18 óra 29 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre

Hat napon belül másodjára utazunk Körösladányba, hiszen a Megyei I. osztály után ezúttal a Magyar Kupa aktuális sorozatának 6. fordulójában, 2019. szeptember 21-én (szombaton) 15:00 órától szintén a Sebes-Körös partiak lesznek ellenfeleink.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2018. szeptember 22-én az 1908 SZAC Budapest vendégeként, a főváros XVIII. kerületében kezdtük meg a kupát, de sajnos csak a 8. fordulóig jutottunk, ahol a Soroksár (2-0) állította meg idegenben a Lilákat. A Körösladányi MSK a Békés Megyei I. osztályban vitézkedik és öt lejátszott mérkőzés után, 12 bajnoki pont birtokában vezeti a bajnoki táblázatot. Legutóbb éppen második csapatunkat győzték le hazai pályán (2-0), így némi önbizalmat gyűjtve, ezúttal bravúrra készülnének első együttesünk ellen is. Tavaly sem kedvezett számukra a sorsolás, hiszen a másodosztályú Budaörs együttese búcsúztatta őket.

Mivel a sorozat versenykiírása úgy fogalmaz, hogy villanyvilágítás hiányában a legkésőbbi kezdési időpont 15:00 óra lehet, így ennek kapcsán választási lehetőség nem nagyon maradt. Nézőszám szempontjából nyilván nem éppen ideális a dolog – ezt tudjuk, de ebben a fázisban ezt már megszokhattuk – hiszen ezeket a meccseket is le kell játszani valamikor. Gyógyír a dologra, hogy ezúttal csak 45 kilométert kell utazni, ez a távolság pedig leküzdhető bárki számára. Az is valószínűsíthető, hogy csapatunk ezen a mérkőzésen nem a megszokott felállásban lép majd pályára, hiszen akadnak sérültjeink és a hadra fogható játékosainknak – az elkövetkező hetekben – egymás után kétszer, idegenben kell helytállniuk – úgyhogy a szakmai stáb egészen biztosan azoknak a labdarúgóinknak is biztosít majd lehetőséget, akik eddig kevesebbszer jutottak szerephez. Ettől függetlenül a sorozatot a lehetőségek szerint a legkomolyabban vesszük, hiszen sokszor tapasztalhattunk meglepetéseket, furcsa eredményeket – tehát hibázni nem lehet- amúgy pedig a Kupa savát-borsát éppen ez is adhatja.

A magyarfutball.hu egyik szerkesztője, Juhász Zoltán időként statisztikai nyalánkságokkal szolgál számunkra, így történt ez most is. Köszönjük!

Az Előre egyébként már játszott kupamérkőzést Körösladányban. Az 1992/93-as kiírás megyei selejtezőjének utolsó fordulójában (NB II-es csapatként selejtezőt kellett játszani és ekkor csatlakozott a két megyei NB II-es csapat, a Békéscsaba és a Szarvas). 1992. június 10-én 3-1-es félidő után 5-1-re nyert csapatunk Kurucz (2), Mracskó (2) és Szenti góljával, a ladányi gólt Bokor szerezte. A győzelemmel az országos döntőbe került a csapat. Érdekesség még, hogy a mérkőzést megelőző hétvégén vált biztossá a feljutás az NB I-be, így mint első osztályú csapatnak, helye volt az országos főtáblán a kupasorozat őszi kezdésekor. Így az egyik szerencsés vesztes is továbbjutott, de ez nem a Körösladány volt, hanem a Szarvastól 2-1-es vereséget szenvedő Újkígyós.

A főtábla első körében egyébként 128 csapat érdekelt, a mérkőzéseket szeptember 21-én (szombaton) és 22-án (vasárnap) rendezik meg. A párharcok egy meccsen dőlnek el. Ha a rendes játékidő végén döntetlen az állás, kétszer tizenöt perces hosszabbítás, valamint szükség esetén tizenegyespárbaj következik. Szeptember 25-re is marad két összecsapás a Ferencváros nemzetközi szereplése miatt, így a Kiskunfélegyháza – ZTE, valamint az Iváncsa – FTC mérkőzéseket csak szerdán 15:00 órás kezdéssel tudják lebonyolítani.

A ladányiak keretében egyébként több ismerőst is felfedezhetünk, hiszen akár Zelenyánszki László, Ruzsa Zoltán, Thomas Prasler Michel vagy éppen Szántó Mihály Sándor korábban Békéscsabán rúgta a bőrt. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Papp Zsoltnak, aki az idei bajnokságban már három alkalommal talált az ellenfelek kapujába. Nem különben kapcsolódási pont a szakmai stáb, hiszen korábban Fodor Sándor és Oláh Imre is az Előre kötelekében dolgozott hosszú éveken keresztül.

Fodor Sándor, vezetőedző: – Megtiszteltetés számunkra, hogy a megye kirakat-csapatával játszhatunk tétmérkőzést. Jó körülmények, egy játszó csapat és vendégszerető közönség várja az Előre együttesét, vezetőit és szurkolóit. A Magyar Kupa lehetőséget ad minden klub számára, hogy megmérettesse magát, akár a legjobbakkal szemben is. A játékosaimnak mindig elmondom, hogy Magyarországon nincs olyan csapat, amelyet egy mérkőzésen nem lehetne legyőzni. A találkozón kulturált, közönségszórakoztató játékkal szeretnénk eltüntetni a két csapat közötti osztálykülönbségeket. Természetesen papíron a nagy múltú Békéscsaba a meccs favoritja, mely tiszteletet érdemel, de szeretnénk méltó ellenfelei lenni a lila-fehér gárdának. A szombati derbi ünnep a ladányiak számára, ezért szeretnénk olyan teljesítményt nyújtani, melyre szívesen gondolnak majd szurkolóink. Ezen a napon mi csak nyerhetünk azzal, ha a két csapat sportszerű játékkal teszi emlékezetessé ezt a szombatot. Több sérülés is nehezíti a kezdő összeállítás meghatározását: Knyihárt megműtötték, Zsíros bokaszalag-szakadást szenvedett legutóbb, így rájuk nem számíthatunk. Mindenki más bevethető állapotban van, de azt szoktam mondani, hogy mindig az a legjobb csapat, amely aktuálisan a pályára fog lépni. A 15:00 órakor kezdődő összecsapásra sok nézőt várunk Ladányból és a megyéből egyaránt! Jó szórakozást, szurkolást kívánok mindenkinek! Hajrá Ladány!

Brlázs István Gábor, asszisztens edző: – A kupát is megfelelő komolysággal vesszük, annak ellenére hogy az alapcsapatból lesznek akik pihenőt kapnak és helyükön olyan játékosok jutnak bizonyítási lehetőséghez, akik az eddigi bajnokikon kevesebb szerepet kaptak. Természetesen minél tovább szeretnénk jutni a sorozatban. Annyiból szerencsés a sorsolásunk, hogy nem kell messzire utaznunk, így a szurkolóink is szép számban elkísérhetik a csapatot. Egy fegyelmezett ellenfélre számítunk, amely alapvetően a támadófocit részesíti előnyben, ezért is várjuk kíváncsian, miként reagálnak majd arra, ha nem tudnak domináns szerepet betölteni.

Ebben a fázisban egyébként további Békés megyei érdekeltségű mérkőzések a Hevestherm Hevesi LSC – Füzesgyarmati SK  (2019. 09. 21.), valamint a Szarvas FC – Siklósi FC (2018. 09. 22.) is lesznek.

A Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Borbás Bottyán Aurélt akkreditálta a szövetség. Az 1993-as születésű sporival 2017. október 1-én, a Ceglédi VSE – Békéscsaba 1912 Előre (6-2) mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 309 sárga- és 20 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Soós Istvánt és Vida Sándort jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az előrejelzés szerint Körösladány térségében a mérkőzés napján derült, napos idő várható, akár 21 Celsius fokos maximális hőmérséklettel.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

A Magyar Kupa 2019/2020-as szezon 7. forduló sorsolását 2019. szeptember 27-én (péntek) 13:30 órakor tartják az MLSZ Székház konferenciatermében. A forduló hivatalos játéknapja: október 30. (szerda).

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.