Címkézett bejegyzés

Geiger Norbert Attila Békéscsabán folytatja

A Békéscsaba 1912 Előre leigazolta a tapasztalt, elsősorban jobb oldalon bevethető Geiger Norbert Attilát.

Geiger Norbert Attila

A 173 centiméter magas, jelentős másodosztályú múlttal rendelkező labdarúgó a Tiszakécskei LC csapatától érkezik Békéscsabára. Pályafutását Csepelen kezdte, majd Szegeden, Dabason, Méhkeréken, Hódmezővásárhelyen és Pécsett is szerepelt. Norbi az előző idényben 23 másodosztályú, valamint 5 Megyei I. osztályú mérkőzésen segítette a Bács-Kiskun vármegyeieket, melyeken összesen 4 gólt is szerzett. A mindkét lábbal játszani tudó, a támadó harmadban szinte bárhol bevethető focista 494 mérkőzéssel bír, így tapasztalata, tudása és elszántsága mindenképp erősítést jelent a Békéscsaba 1912 Előre kerete számára.

Üdvözlünk Békéscsabán, sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!


Az új érkezővel párhuzamosan távozókról is be kell számolnunk, hiszen máshol folytatja pályafutását Szalai Dániel, Puskás Gábor Sándor és Bónus Marcell is. Munkájukat köszönjük, további sportsikereket kívánunk!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Megvannak a csoportbeosztások

A Magyar Labdarúgó Szövetség 106/2023. ügyiratszámú határozatában a 2023/24. évi NB III. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás bajnokságra benevezett sportszervezetek csapatatait négy csoportba osztotta be.

Magyar Labdarúgó Szövetség

Ennek értelmében a Békéscsaba 1912 Előre a Dél-Keleti csoportba került, a következő csapatokkal együtt: BKV Előre, Ceglédi VSE, ESMTK, Meton-FC Dabas SE, Füzesgyarmati SK, Hódmezővásárhelyi FC, Budapest Honvéd-MFA II., Kecskeméti TE II., Körösladányi MSK, Martfűi LSE, Monor, Pénzügyőr SE, Szeged-Csongrád Grosics Akadémia II., Szolnoki MÁV FC, Vasas FC II.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

Időpont: 2017. március 12. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

line_purple

plakat_elore_szolnok_20170312_web

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 11:00-13:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Tizenöt éves kor alatt a belépés díj- és adatszolgáltatás-mentes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárak – tekintettel arra, hogy 11:00 órától már NB3-as mérkőzést rendezünk – 09:00 órakor, a vendég kasszák pedig 10:00 órakor nyitnak.

Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.

Felnőtt belépőjegy AKCIÓS ára – elővételes vagy online vásárlás esetén, egységesen: 400,- Ft, a helyszínen (mérkőzés napján) 450,- Ft.
Diák/nyugdíjas belépőjegy AKCIÓS ára – elővételes vagy online vásárlás esetén, egységesen: 200,- Ft, a helyszínen (mérkőzés napján) 250,- Ft.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001553/Bekescsaba-1912-Elore—SZOLNOKI-MAV-FC

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, az 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Akciós jegyárak és információk:
http://1912elore.hu/site/tavaszi-akciok-20170303/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Összeállt az NB3-as mezőny

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2023. június 22-én kelt 104/2023. ügyiratszámú határozatában az alábbi sportszervezetek (64 klub) nevezését fogadta el a 2023/24. évi NB III. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságra.

Magyar Labdarúgó Szövetség

Balatonfüredi FC, Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt., Bicskei TC 1912 Labdarúgó Kft., BVK 2013. Futball Kft., BSC 1924 Futball Kft., Cevasport Kft., Cigándi FC Kft., Csornai SE, DEAC Futball Nonprofit Kft., Diósgyőr FC Kft., Dorogi Futball Kft., Dunaföldvári FC, Dunaújváros FC Kft., DVSC Futball Zrt., Eger Labdarúgó Sport Kft., Érd Városi SE, ESMTK LE Kft., ETO Futball Kft., FC Dabas SE, FC Hatvan, FC Nagykanizsa Kft., FC Tiszaújváros, Fehérvár FC Kft., FTC Labdarúgó Zrt., Füzesgyarmati SK, Gárdonyi Városi SC, Gyirmót FC Kft., Gyöngyösi AK, Hódmezővásárhely FC, Honvéd FC Kft., Iváncsa Községi SE, Kaposvári Labdarúgó Kft., Karcagi SE, Kecskeméti TE 1911 Kft., Kelen SC, Komárom VSE Nonprofit Kft., Körösladányi MSK, Majosi SE, Martfűi Labdarúgó SE, Mohácsi TE 1888, Monor 1901 Labdarúgó Kft., MTK Budapest Zrt., Paksi FC Kft., Pécsi Egyetemi AC, Pénzügyőr SE, Puskás FC Kft., Putnok FC Kft., REAC Sport Kft., SBTC Sport Kft., Sényő-Carnifex FC, Sport Club Futball Kft. (Sopron), St. Lőrinc Kft., Szeged 2011 Kft., Szekszárd UFC, Szolnoki MÁV FC Kft., Szombathelyi MÁV Haladás VSE, Tiszafüredi Városi SE, TSC Labdarúgó Kft. (Tatabánya), TVE 1887 Labdarúgó Kft. (III. ker. TVE), Újpest 1885 Futball Kft., Várda Labdarúgó Kft., Vasas Futball Club Kft., Veszprémi Labdarúgó és Sportszervező Kft., ZTE FC Zrt.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Birtalan újra az első keretben

A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége – mérlegelve a lehetőségeket és a csapat érdekeit előtérbe helyezve – úgy döntött, hogy Birtalan Botond labdarúgóját visszahelyezi az első csapatba, hogy a 2016/2017-es tavaszi szezonban az első keretünket segíthesse a kitűzött cél elérése érdekében.

06_birtalan_botond_2015_2016

Birtalan Botond: – Korábban elkövettem egy baklövést, amely nem volt méltó egy sportember életviteléhez. A klubvezetés teljesen jogosan szabott ki rám szankciót, amit természetesen elfogadtam. Igyekeztem az NB3-as csapatban olyan teljesítményt nyújtani, amivel bizonyíthattam hozzáállásomat. A héten többször beszélgettünk a vezetőséggel, ennek eredményeképpen sikerült tisztáznunk a helyzetet, így a mai naptól fogva újra az első csapattal készülhetek. Szeretnék elnézést kérni a klubtól, a csapattól, szurkolóinktól a kialakult szituáció miatt és ígérem, hogy az újabb lehetőséggel élni fogok. Ezután már nekem kell a pályán bizonyítani, hogy mindenki láthassa, továbbra is helyem van az első keretben. Tudom és tisztában vagyok vele, hogy több ilyen esélyem nem lesz, így minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a csapatért és a klubért, hogy elérhessük a kitűzött célunkat.

Botond a 2016/2017-es szezon másodosztályú mérkőzésein eddig 1.090 percet töltött a pályán, mialatt összesen háromszor talált a kapuba. Az NB3-as bajnokságban pedig 360 játszott perc és 2 gól szerepel a neve mellett.