Címkézett bejegyzés

Megyei mezőny

A megyei labdarúgásban ­július 2-án járt le a nevezési­ határidő. Ennek ismereté­ben némileg közelebb kerülhet a közvélemény ahhoz, hogy milyen csapatok­ alkotják majd a három osztályt. A klubok által benyújtott dokumentációk kapcsán Szpisják Zsolt, az MLSZ területi igazgatója szolgáltatott információkat.

A tájékoztatóból kiderült, hogy az I. osztály tavalyi 12 tagú mezőnyéből hiányozni fog a Méhkerék, a Rákóczi Vasas és a Dévaványa, viszont új belépő lesz, illetve lehet a Nagyszénás és az Orosházi MTK-ULE csapata. Előbbi alanyi jogon, utóbbi pedig feltöltés alapján, mint ahogyan a papíron kieső Szeghalom is. Az újjászervezett méhkeréki alakulat a harmadik vonalban indul, mint ahogyan az OMTK-ba beolvadt Rákóczi utódcsapata is, vélhetően OMTK II. néven. A szintén kieső ványaiak eleve a második vonalba jelentkeztek, kérdéses viszont még a Gyulai Termál részvétele, hiszen bár érvényes nevezéssel rendelkezik, de utánpótlása és a legfrissebb hírek szerint már felnőtt játékosa sincs, így viszont erősen kérdőjeles a szerepvállalása!

Itthon kezdünk

A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában 2018. július 6-án kisorsolták a Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezonjának menetrendjét.

A sorsolás szerint a Békéscsaba 1912 Előre hazai pályán kezd 2018. július 29-én (vasárnap) a Credobus Mosonmagyaróvár csapata ellen.

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
01.2018.07.29.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreCredobus Mosonmagyaróvár
02.2018.08.05.v17:30BudaörsBékéscsaba 1912 Előre
03.2018.08.12.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreCeglédi VSE
04.2018.08.19.v18:00ZTE FCBékéscsaba 1912 Előre
05.2018.08.26.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreBSS Monor
06.2018.08.29.sze19:00Vasas FCBékéscsaba 1912 Előre
07.2018.09.02.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBFC Siófok
08.2018.09.16.v17:00Aqvital FC CsákvárBékéscsaba 1912 Előre
09.2018.09.25.k19:00Békéscsaba 1912 ElőreWKW ETO FC Győr
10.2018.09.30.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBudafoki MTE
11.2018.10.03.sze19:00Nyíregyháza Spartacus FCBékéscsaba 1912 Előre
12.2018.10.07.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreKaposvári Rákóczi FC
13.2018.10.21.v14:30Duna Aszfalt TVSEBékéscsaba 1912 Előre
14.2018.10.28.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBalmaz Kamilla Gyógyfürdő
15.2018.11.04.v13:30Vác FCBékéscsaba 1912 Előre
16.2018.11.07.sze19:00Békéscsaba 1912 ElőreDorogi FC
17.2018.11.11.v13:30Soroksár SCBékéscsaba 1912 Előre
18.2018.11.25.v18:00Békéscsaba 1912 ElőreGyirmót FC Győr
19.2018.12.02.v13:00KBSC FCBékéscsaba 1912 Előre
20.2018.12.09.v13:00Credobus MosonmagyaróvárBékéscsaba 1912 Előre
21.2018.12.16.v13:30Békéscsaba 1912 ElőreBudaörs

Figyelem! A menetrendben pályaválasztói jogcserék, esetleges televíziós közvetítések, valamint a csapatok jóváhagyott egyéni igényei okozhatnak még változásokat.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://www.mlsz.hu/file/newse/20611/file/merkantilbankligasorsolas.docx

Biztonságtechnikai ellenőrzés

Szerdán reggel 10:00 órától – a korábban már előre kijelölt időpontban – került lebonyolításra a szokásosnak nevezhető, szezon előtti biztonságtechnikai ellenőrzés, pályabejárás a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

Az MLSZ, a Rendőrség, a Katasztrófavédelem, a Vagyonkezelő ZRt. és a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. munkatársai köszöntötték egymást és gyors egyeztetés, valamint a korábbi megbeszélések eredményeinek felelevenítése után, elvégezték a szükséges vizsgálatokat. Alapvetően csak néhány, gyorsan kezelhető feladat megoldása szükséges még, így a bejárás sikerrel zárult. Nincs tehát akadálya a további másodosztályú mérkőzéseknek. A jegyzőkönyvek és szükséges dokumentációk aláírása után a felek megállapodtak, hogy a szezon kezdete előtt még egy gyors ellenőrzést tartanak, hogy minden még folyamatban lévő és új módosítás megvalósulását megtekintsék és amennyiben szükséges korrigálják. Hangsúlyozták, hogy közös érdek a mérkőzések zökkenőmentes lebonyolítása és biztosították egymást a hatékony és gyors együttműködésről.

A klub és a Vagyonkezelő munkatársai megfeszített munkával, évről-évre azon dolgoznak, hogy az Előre hazai mérkőzéseit itthon, azaz a Kórház utcai Stadionban lehessen megrendezni. Nem volt ez másképp az elmúlt hetekben sem, így függetlenül az új lelátó építésétől, továbbra is sikerül megoldani, hogy az érdeklődők a Kórház utcai Stadion centerpályáján tekinthessék meg a Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezonjának, hazai mérkőzéseit is.

Köszönjük szépen a hatóságok, valamint a kivitelező segítségét és konstruktív hozzáállását!

Közlemény

A Békéscsaba 1912 Előre 2018/2019-es szezonra való felkészülése megváltozott időpontban, 2018. június 21-én (csütörtök) kezdődik.

Tudjuk és tisztában vagyunk azzal, hogy a szokásosnak nevezhető módon a közvéleményt kiemelten érdekli a játékoskeret alakulása. Hivatalos bejelentést csakis abban az esetben teszünk és tehetünk közzé felületeinken, amikor egy-egy szerződésre pecsét került és azt a Magyar Labdarúgó Szövetség is visszaigazolta. Azt is szeretnénk tisztába tenni, hogy a vezetőség korábban, már minden érdekelt féllel megkezdte a tárgyalásokat és amint valóban véglegesnek tekinthető fejleményt tudunk közölni, azt meg is tesszük. Klubunk maximálisan elkötelezett a vonatkozó rendelkezések maradéktalan betartása iránt, a vezetőség tekintettel van és szem előtt tartja labdarúgói, alkalmazottjai személyiségi jogait, így a közlések nyilvánosságra hozatalát az előbb leírtak alapján fogja megtenni a jövőben is – előbb és más formában NEM. A felkészülési menetrendet a tőlünk megszokott precizitással és gyorsasággal időben közzétettük, amit folyamatosan aktualizálunk az esetleges módosulások függvényében. Végül, de nem utolsósorban mereven elhatárolódunk a pletykákra, mendemondákra alapuló, esetlegesen más médiában a jövőben megjelenő olyan közlésektől, melyek nem hivatalos forrásból származnak – ezekre reagálni nem fogunk, cáfolatokra, megerősítésekre ilyen formán ne is számítsanak. Megértését és türelmét mindenkinek köszönjük!

Figyelmükbe ajánljuk weboldalunk Naptár rovatát, ahol folyamatosan aktualizálva minden lényeges eseményt megjelenítünk!

Sikeres nevezés

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottság elnöke által kijelölt versenytanács megvizsgálta a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. 2018-2019. évi NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságra benyújtott dokumentációját és a 2018. június 18-án kelt, 062/2018. ügyiratszámú határozatában, tárgyalás mellőzésével folytatott versenyügyi eljárás során nevezését elfogadta.

Ezáltal a Békéscsaba 1912 Előre korábban jóváhagyott licenckérelme után, sikerrel nevezett a 2018/2019-es másodosztályú bajnokságra. A hazai mérkőzések rendezésével kapcsolatban 2018. június 27-én (szerda) még egy biztonságtechnikai ellenőrzés (pályabejárás) lebonyolítása szükséges és amennyiben a szövetség, valamint a hatóságok itt is mindent rendben találnak, már nem lesz semmiféle akadálya a bajnokságban való részvételnek.

A nevezések elbírálása után teljesen összeállt a 2018/2019-es szezon NB II-es húszcsapatos mezőnye (ABC-rendben): Aqvital FC Csákvár, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok, Budaörs, Budafoki MTE, Ceglédi VSE, Credobus Mosonmagyaróvár, Dorogi FC, Duna Aszfalt TVSE (Tiszakécske), Gyirmót FC Győr, Kaposvári Rákóczi FC, KBSC FC (Kazincbarcika), Monor SE, Nyíregyháza Spartacus FC, Soroksár SC, Vasas FC, Vác FC, WKW ETO FC Győr, ZTE FC.