Címkézett bejegyzés

Jövés-menés

Közeledik a bajnoki rajt és egyben az első hazai mérkőzés is, de a keret még mindig folyamatosan változik és képlékeny állapotban van. Mivel csütörtök délelőtt lesz a csapat hivatalos fotózása, ezért minden érdekelt fél valószínűsíthetően 48 órán belül pontot tesz a folyamatban lévő ügyei végére.

20150707_01

Zoran Spisljak vezetőedzőnkkel, ma délután folytatott beszélgetés eredményeképpen a következő játékos-mozgásokról tudunk beszámolni: Thomas Prasler és Király Patrik szabadon igazolható lett.

Tárgyalások folynak Bényei Balázs, Georgie Korudjiev (támadó középpályás) és Damjanovic Slavko (belső védő), valamint Vaszicsku Gergő  (belső védő) – Puskás Akadémia – focistákkal. Aláírás közeli állapotban van Oláh László szerződése, de véglegesítésről csak a vezetői pecsét és aláírás után beszélhetünk.

Így aztán nagy a jövés-menés a liláknál, hiszen Tölgyesi Viktor, Vólent Roland, Balogh Miklós, Balogh Milán és Póser Dániel is elhagyták az Előrét, Kertész Tamás pedig visszatér Debrecenbe – bár ügyében még egyezkedik a két klub. A folyamatban lévő igazolásokon kívül még mindig 2-3 jelölt érkezhet, ezért a végleges keret meghatározása és a szerződésekkel kapcsolatos döntéshozatal továbbra sem egyszerű feladat.

A heti programban – a felkészülés mellett – egyébként televíziós forgatás, fotózás, rendőrségi- és katasztrófavédelmi bejárás is szerepel, a megkezdett munkák és a szükséges átalakítások tovább folytatódnak, szombaton pedig Szabadkán lépünk pályára.

A szokásos szezon előtti szurkolói ankétot valószínűleg július 14-én (kedden) tartjuk. A pontos kezdési időpontot és helyszínt nemsokára közölni fogjuk.

Ilizi kapus az Előrénél folytatja

A Békéscsaba 1912 Előre bemutatja új hálóőrét – Lubos Ilizit, aki a mai naptól fogva hivatalosan is a Békéscsaba játékosa.

lubos_ilizi

A cseh 1.SC Znojmo csapatától érkezett, 1982-es születésű, szlovák nemzetiségű játékos korábban a Vasasnál és Sopronnál is szerepelt. Előző klubjai a Spartak Trnava, Púchov, Banik Sokolov és Plzen voltak. A jó felépítésű (191 cm magas) és a szakmai stáb szerint is igen jó képességű játékos tovább erősítheti a Lilák első osztályban való szereplését.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. nevében köszöntjük új játékosunkat és sikeres, sérülésmentes szezont kívánunk! Természetesen nemsokára egy részletesebb interjú alkalmával közelebbről is megismerkedhetnek a csapat új tagjával.

Támadásban is erősítünk

A Békéscsaba 1912 Előre szakmai stábjának sikerült megegyeznie és kétéves szerződést kötnie Bratiszlav Punasevac támadóval, aki a Budapest Honvéd csapatától érkezik a Lilákhoz.

punosevac_bratislav

Bratiszlav Punasevac a 2014/2015-ös szezonban 603 bajnoki és 30 Liga Kupa percet töltött a pályán és két találattal gazdagította volt klubja gyűjteményét. A szerb nemzetiségű, 189 cm magas, 82 kg súlyú, jobblábas támadó korábban a szerb, japán és román bajnokságokban is szerepelt. A 28 éves, tapasztalt focista mindenképp segítséget jelent majd a Liláknak, hogy megvethessék lábukat az első osztályban.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. nevében köszöntjük új játékosunkat és sikeres, sérülésmentes szezont kívánunk! Természetesen nemsokára egy részletesebb interjú alkalmával közelebbről is megismerkedhetnek a csapat új tagjával.

Laczkó Zsolt is a liláknál folytatja

A bal oldali középpályát erősíti majd a Kecskemétről érkező, 22-szeres válogatott labdarúgó – aki a Békéscsaba 1912 Előre következő szerzeménye.

laczko_zsolt

A 28 éves, szegedi születésű, 183 cm magas labdarúgó nagy segítségére lehet csapatunknak a 2015/2016-os szezonban. Zsolt tapasztalt focistának számít, aki korábban szerepelt már a Debrecen, a Vasas, a Sampdoria, a Vicenza, a Padova és a Ferencváros csapatában is. Az elmúlt szezonban 1.223 bajnoki és 101 Liga Kupa percet töltött pályán.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. nevében köszöntjük új játékosunkat és sikeres, sérülésmentes szezont kívánunk! Természetesen nemsokára egy részletesebb interjú alkalmával közelebbről is megismerkedhetnek a csapat új tagjával.

Tovább erősödik a védelem

A Békéscsaba 1912 Előre szakmai stábjának sikerült megegyeznie és kétéves szerződést kötnie Fábio Nascimento de Oliveira (Guarú) védővel, aki a Puskás Akadémiától érkezik a Lilákhoz.

fabio_nascimento_de_oliveira

Fábio Goarú a 2014/2015-ös szezonban 670 bajnoki és 38 Liga Kupa percen keresztül volt éles bevetésen. A brazil nemzetiségű, 183 cm magas, 79 kg súlyú, ballábas védekező korábban a brazil bajnokságokban, majd a Szigetszentmiklós csapatában, 2012 óta pedig a Puskás Akadémia keretében kergette a bőrt. A 28 éves, tapasztalt focista mindenképp segítséget jelent majd a Liláknak, hogy megvethessék lábukat az első osztályban.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. nevében köszöntjük új játékosunkat és sikeres, sérülésmentes szezont kívánunk! Természetesen nemsokára egy részletesebb interjú alkalmával közelebbről is megismerkedhetnek a csapat új tagjával.

Nemsokára további igazolásokról is hírt adunk.