Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

Soron következő ellenfelünk egy újabb visszatérő, hiszen a Kazincbarcikához hasonlóan a Gyirmót FC Győr is a 2022/2023-as idényben tért vissza a másodosztályba. A Békéscsaba 1912 Előre első csapata 2022. augusztus 14-én (vasárnap) 17:30 órától a majdnem harminc éves klub otthonában, az Alcufer Stadionban lép pályára a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában.

Talán a szezon egyik legnehezebb feladatának ígérkezik a győri túra, hiszen a Gyirmót jó eséllyel pályázik az első osztályba való visszajutásra, sőt akár a bajnoki címre is. Hírüket igazolva, rögtön az első két fordulóban megadták az alaphangot, hiszen hazai pályán a Szentlőrincet hagyták helyben (4-0), idegenben pedig a Dorogot darálták be (1-4), ezáltal a tabella élére is álltak eddigi hibátlan mérlegükkel. A helyzetet mindig bonyolítja a távolság – bár ehhez az évek folyamán nyilván hozzá lehet szokni -, valamint sérültjeink és betegeink hiányzása is. A rendelkezésre álló humán erőforrást pedig ésszerűen kell majd beosztani, hiszen második csapatunk sem maradhat magára, ráadásul három nap múlva, hazai pályán újabb erőpróba vár együttesünkre az MTK ellen. Na, de nem panaszkodunk, ezek csupán tények és azért csapat egy csapat, hogy megoldja az előtte álló helyzeteket, még akkor is ha az éppen nehezebb a szokásosnál.

A Gyirmót az előző idényben még az első osztályban szerepelt, ahol 7 győzelem, 11 döntetlen, 15 vereség, valamint 32 pont birtokában az utolsó helyen végzett, ezáltal kiesett az OTP Bank Ligából. Klubvezetésük nem esett kétségbe és rendezték a sorokat, ezáltal bíznak a gyors visszajutásban. A múltat tekintve nem volt számukra ismeretlen az élvonalbeli közeg, hiszen 2016-ban egyszer már megnyerték a másodosztályú bajnokságot, de a tavalyihoz hasonlóan akkor is egyetlen esztendő jutott nekik az NB I-ben. Az újabb feljutást követően ismét válaszút elé kerültek, így el kellett gondolkodniuk, hogy megerősítik-e a keretet, vagy inkább két-három külföldivel, valamint fiatal labdarúgókkal kiegészítve egyben tartják az NB II-es csapatot. Végül az utóbbi forgatókönyv mellett döntöttek az egyébként az üzleti életben is racionálisan gondolkodó és cselekvő tulajdonos testvérek, Horváth Ernő és Horváth Ferenc. A választott stratégia ebben a helyzetben és körülmények között ennyire volt elegendő, de az elmúlt tavasz teljesítményére egészen biztosan lehet alapozni. A jó sorozat után – ami egyébként már a 9. helyezésig vitte a csapatot – jött egy hatalmas hullámvölgy, ahonnan gyakorlatilag már nem volt visszaút, így végeztek a 12. helyen. A kiesés után is Csertői Aurél maradt a vezetőedző és a csapat magját is sikerült egyben tartaniuk, bár nyilván akadt némi játékosmozgás náluk is. Érkeztek: Soltész Dominik István (DVSC), Kovács Milán (Szeged), Helembai Márk (MTK Budapest), Pethő Bence János (Paks), Nahirnij Artem (Puskás Akadémia), Polgár Kristóf (DVTK), valamint nem utolsósorban Király Patrik (Békéscsaba). Távoztak: Széles Imre, Varga Barnabás. Keretükből ismerős lehet még számunkra Szatmári István neve, aki korábban Békéscsabán is szerepelt.

A Békéscsaba Gyirmót elleni bajnoki mérlege nem kecsegtet túl sok jóval, hiszen mindössze egyetlen alkalommal tudtuk legyőzni a kék-sárgákat. A 2013. október 5-én megszerzett 1-2 arányú győzelem után – azaz közel 9 éve -, csak döntetlenek és vereségek bővítették a felek közös statisztikáját, így 7 gyirmóti győzelmet, valamint további 3 döntetlen eredményt olvashatunk ki a történelemkönyvből. Bajnoki mérkőzésen 2021. május 16-án találkozhattunk velük utoljára, amikor 4-0 arányban ritka nagy vereséget szenvedtünk. A revans szerencsére nem váratott magára túl sokáig, hiszen a MOL Magyar Kupa 2021/2022-es szezonjának 5. fordulójában, 2022. február 9-én 3-1-es, rendes játékidőben elért eredménnyel búcsúztattuk őket a sorozattól. Egy ilyen sikert most is el tudnánk képzelni, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor egy döntetlennel látatlanban is kiegyeznénk. Annál is inkább, hiszen vasárnapi Barcika elleni meggyőző győzelem (6-1) minden esélyt megteremt arra, hogy Győrben számunkra megfelelő és vállalható eredmény születhessen.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesznek eltiltottak, így a mestereknek nem kell emiatt átgondolniuk a keretek összeállítását.

Csertői Aurél: – Jól kezdtük a bajnokságot, ezt viszont mindenképpen a helyén kell kezelnünk, hiszen eddigi ellenfeleink a bajnokság második felében szerepeltek tavaly. Persze nem kisebbítem a csapat érdemeit, hiszen nagyon sok helyzetet kidolgoztunk, gólokat rúgtunk, így azt hiszem ennél jobb kezdést el sem lehetett képzelni. Szokásos heti ritmusban vagyunk, ugyanúgy készülünk mint eddig, igazából nem változott semmi. Próbáljuk erősségeinket még jobban kidomborítani, gyengeségeinket pedig javítani. A Békéscsaba elleni mérkőzés egészen más lesz, mint az eddigiek, hiszen hazai pályán győzni tudtak az előző fordulóban és jól is játszottak, így biztosan hajtós, erőszakos meccset fogunk látni a hétvégén. Következő vendégeink győzelmét is úgy kell valósan értékelni, hogy gyakorlatilag egy félidőt emberelőnyben játszottak, de mindentől függetlenül hazai pályán mindenképpen győzelmi esélyeink vannak.

Brlázs István Gábor: – A Gyirmót már nyilván más játékerőt képvisel, mint az előző két ellenfelünk. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy náluk is meglesz a sanszunk, akár a győzelemre is. Erre készültünk egész héten és azt is tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen nagyon jó csapat ellen lépünk pályára, akiknek kitűzött céljuk, hogy a szezon végén visszajussanak az első osztályba. Négy nap alatt lejátszunk két nehéz mérkőzést, úgyhogy most biztosan kiderül, hogy hol tartunk nagyjából. Vannak posztok, amelyekre van bőven emberünk, de olyan is akad ahol nem nagyon tudok majd pihentetni játékost, úgyhogy nekik ez a hét extra terhelés lesz, hiszen ennyi idő alatt három meccset kell teljesíteniük. Biztos, hogy nem lesz egyszerű, de próbáljuk úgy adagolni nekik, hogy minél jobb teljesítmény kijöjjön belőlük és lehetőség szerint sérülés nélkül megússzák. 

A Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Dolnegó Bálintot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Mohos Milánt és Kovács Gábort jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Horváth Tibor látja el. Az 1989-es születésű sporival 2022. február 20-án, a Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 540 sárga- és 52 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 3. fordulóját augusztus 14-én (vasárnap) 17:30 óratól Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre, Tiszakécskei LC – DVTK, Soroksár SC – Aqvital FC Csákvár, Szombathelyi Haladás – ETO FC Győr, Szentlőrinc – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 19:00 órától MTK Budapest – Dorogi FC, Kolorcity Kazincbarcika SC – Budafoki MTE, PMFC – Credobus Mosonmagyaróvár, FC Ajka – HR-Rent Kozármisleny, valamint BFC Siófok – Nyíregyháza Spartacus FC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot két lejátszott forduló után a Gyirmót vezeti, amelyet a Soroksár és az MTK követ a második, illetve harmadik helyen. A tabella végén – talán némileg meglepetésre – a 18. helyen a DVTK, a 19-20. pozícióban pedig a Nyíregyháza és a Dorog áll – mindhárom csapat egyelőre szerzett pont nélkül.

Az előrejelzés szerint Győr térségében záporok, akár zivatarok is előfordulhatnak, a hőmérséklet pedig 28 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. augusztus 14-én (vasárnap) 19 óra 19 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Időpontváltozás

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 3. fordulójának Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzésének, az eredetileg 2022. augusztus 14. (vasárnap) 19:00 órára tervezett kezdési időpontja 17:30 órára változott.

Hajrá Lilák!

Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

MOL Magyar Kupa 2021/2022. 5. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

3-1 (0-0)

A MÉRKŐZÉS MEGTEKINTÉSE INGYENES!

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2022. február 9. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Antal Péter

Asszisztensek: Punyi Gyula, Márkus Péter

Tartalék játékvezető: Szilágyi Sándor

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Gránicz Patrik, Zvara Levente Mátyás, Ilyés Tamás, Mikló Roland, Sipos Gábor, Albert István, Hodonicki Márk, Bora György, Horváth Péter, Paudits Patrik. Cserék: Krnács Richárd, Farkas Márk, Váradi Ádám, Babinyecz Balázs, Oláh Ákos, Korógyi Szabolcs, Varga Szabolcs, Szabó Csaba.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Gyirmót: Hársfalvi András, Karacs Dániel, Vogyicska Bálint, Van Kessel Gino Ronald, Herjeczki Kristóf Gábor, Major Martin, Ventura Denis, Kovács Dominik, Mayer Ádám, Ikic Frane, Zeke Márió. Cserék: Rusák Edvárd, Szegi Vince, Nagy Patrik, Hajdú Ádám, Hasani Florent, Klimovich Uladzislau, Cvetanoski Matej, Varga Barnabás, Medgyes Zoltán Henrik, Lázár Patrik.
Vezetőedző: Csertői Aurél

Gólszerzők: Ilyés Tamás (51. perc), Gránicz Patrik (54. perc), Ventura Denis (68. perc), Hodonicki Márk (89. perc).

Sárga lapok: Czinanó Antal Áron (67. perc), Váradi Ádám (84. perc), Zvara Levente Mátyás (88. perc), Karacs Dániel (84. perc), Nagy Patrik (92. perc).

Nézőszám: 1.060

Egyetlen komolyabb helyzetet jegyezhettünk fel, ami Herjeczki Kristóf nevéhez fűződik. A gyirmóti játékos a lefújás előtti pillanatokban kínálta meg egy igen kellemetlen lövéssel Czinanó Antalt. Ezen kívül még szintén Herjeczki és a hazai oldalon egy ízben Horváth Péter veszélyeztetett. Nem rágta le a körmét izgalmában az szépszámú, több mint 1.000 fős publikum. Jobbára mezőnyjáték folyt a pályán, a játékosok igyekeztek, hajtottak, futottak, de túlságosan is sokat hibáztak, s ahogy fentebb is írtuk, csak elvétve jutottak el az ellenfél kapujáig. A két edző – láthatólag – a bajnokságra gondolván főként azokat a játékosokat szerepeltette, akik máskor kevesebb játékpercet kapnak. Az igyekezetre nem lehetett panasz, de kiugró teljesítményt egyik oldalon sem láttunk.

Fotó: Imre György

Mintha nem is ugyanazt a mérkőzést láttuk volna a szünet után, pedig egyik edző sem változtatott. Két mintaszerű akció végén két perc alatt két gólt lőtt a Békéscsaba, előbb Ilyés Tamás, majd Gránicz Patrik vette be Hársfalvi András kapuját. Hirtelen sürgőssé vált a helyzet a gyirmótiaknak, Csertői Aurél vezetőedző egyszerre négy máskor alapembert is harcba dobott, csapata pedig beszorította kapuja elé a Békéscsabát. Jól állta a sarat a csabai védelem, s bár Ventúra szépített, újabb gólt már nem tudott lőni az élvonalbeli csapat, sőt, a 90. percben a Csaba növelte az előnyt, eldöntve minden fontos kérdést. A Békéscsaba teljesen megérdemelt győzelmet aratott a kisalföldi csapat ellen.

Schindler Szabolcs: – Hétvégén volt egy nagyon rossz eredményünk, viszont sikerült rendet raknunk, sok helyen változtattam a csapaton. Az első félidőben nagyon fegyelmezetten játszottunk, a szünet után ültek a kontrák, sok lehetőségünk volt. A mérkőzés összképét nézve elmondható, hogy egy nálunk erősebb csapatot sikerült legyőznünk, ami bravúr. Helyenként jól játszottunk, de az akarásnak köszönhetően megérdemelten nyertünk ma.

Csertői Aurél: – Nem játszottunk jól, olyan gólokat kaptunk, hogy én szégyellem magam a srácok helyett, de gondolom, ők is szégyellik magukat. Sokkal jobban játszott a Békéscsaba, megérdemelten jutottak tovább.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1610039136012230

Fotók Élő tudósítás Információk Jegyzőkönyv

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

Folytatódik a MOL Magyar Kupa 2021/2022-es szezonja és az ötödik fordulóban már jóval komolyabb ellenfél, a Gyirmót FC Győr érkezik 2022. február 9-én (szerdán) 17:00 órától a Kórház utcai Stadionba.

Mindenféleképpen érdekes és gyakorlatilag kiszámíthatatlan a matek, hiszen inkább csak sejthetők következő vendégeink prioritásai?! Az is kérdés, hogy melyik mester miképpen gondolkodik majd és milyen összeállításban küldi pályára a csapatokat? Gondoljunk csak bele, a betegségek a Gyirmót FC Győr csapatát is jelentősen megtizedelték, szombat-szerda-szombat ritmusban kell játszaniuk és az előttük álló távolságok sem jelentéktelenek: Győr-Békéscsaba-Győr-Paks-Győr, így az erőforrások optimális beosztásának mindkét fél részéről hatalmas jelentősége lehet. Az nyilvánvaló, hogy számukra az első osztályú tagság megőrzése az elsődleges cél, ezért pedig mindent meg is tettek a téli szünetben, ráadásul igen jól, két győzelemmel (Honvéd – Gyirmót 0-1, Gyirmót – Újpest 1-0) kezdték az idényt. A jó rajtnak köszönhetően el is mozdultak a kiesést jelentő zónából és 5 győzelem, 5 döntetlen, 9 vereség, valamint 20 bajnoki pont birtokában a 10. helyre rangsorolták magukat a bajnoki táblázaton. A keret változtatása, a frissítés létfontosságú lesz csapatunknál is, hiszen nyolc nap alatt három mérkőzést szükséges teljesítenünk, ráadásul február 13-án rajtol a harmadosztályú bajnokság is, úgyhogy a rendelkezésre álló és bevethető egészséges játékosok beosztása sok-sok kérdést vet fel.

A két mérkőző fél eddig kizárólag a másodosztályban találkozott egymással és az összesített egyenleg egyértelmű gyirmóti fölényt mutat: szempontjukból 7 győzelem, 3 döntetlen és mindössze egyetlen vereség olvasható ki a statisztikából. Mindez azt jelenti, hogy eddig egyetlen egyszer, 2013. október 10-én tudtuk 1-2 arányban legyőzni őket. Érdekes az adat és fura belegondolni, hogy miért alakulhatott így ez a dolog, de ettől függetlenül itt a lehetőség a kozmetikázásra?! Mindenki tudja, hogy a kupában bármi lehetséges, minden megtörténhet – nem szeretnénk ismét eklatáns példákat felhozni, de akár a közelmúltból is lehetne emlékezetes összecsapásokra hivatkozni. Így aztán vendégeink is egészen biztosan tudják és látják, hogy a szenvedős őszünk után elindult valami és azzal is tisztában vannak, hogy függetlenül az osztálykülönbségtől Békéscsabán nem adják olcsón a továbbjutást. A két csapat egyébként 2021. május 16-án találkozott egymással utoljára, ami a gyirmótiak szempontjából mindenképpen emlékezetes, hiszen 4-0 arányú győzelmüknek köszönhetően ezen a meccsen dőlt el az első osztályba jutásuk. A 2021/2022-es idény előtt, utoljára a 2016/2017-es szezonban szerepeltek az OTP Bank Ligában, tehát kiesésük után négy évvel sikerült ismét kiharcolniuk a legfelső osztályban való részvételt.

A Győr-Moson-Sopron megyeiek – hozzánk hasonlóan – a sorozat harmadik fordulójában csatlakoztak a küzdelmekhez, előbb az Ajkát búcsúztatták 0-1, majd a Haladás ellen büntetőpárbajban (2-3) léptek a legjobb tizenhat közé. A számokból is látható, hogy a Gyirmót jelen pillanatban nem tartozik a sok gólt szerző csapatok közé, hiszen saját bajnokságukban is mindössze tizenkilenc alkalommal találtak be, viszont huszonnyolcat kaptak, így a mínusz kilences gólkülönbség is arról árulkodik, hogy győztes meccseik jó részét gyakorlatilag egy-egy találattal tudták behúzni. A két fél egymás elleni mérlegét szemlélve 2,7-es meccsenkénti gólátlag jön ki, így ember legyen talpán, aki meg tudja jósolni a kupameccs végeredményét. Vendégeinkkel szemben csapatunk aránylag simán jutott a nyolcaddöntőbe, hiszen a 3. fordulóban Dorogot búcsúztattuk 3-0 arányban, majd idegenben az ESMTK csapatát ejtettük ki 2-4-es végeredménnyel. A kupatörténelmünkre visszatekintve mindenki emlékszik, emlegeti és visszasírja az 1988-as kupagyőzelmet, de a közelmúltból is felidézhetjük a 2015/2016-os éveket, amikor egészen az elődöntőig jutottunk és csak a későbbi kupagyőztes Újpest tudta megállítani a Békéscsabát.

Visszakanyarodva vendégeinkre elmondható, hogy a télen számos problémával szembesültek, tehát nem volt zökkenőmentes a felkészülésük – közléseik szerint voltak olyan edzéseik, melyeken mindössze 8-10 játékos tudott részt venni. Ezzel szemben – jó értelemben – a számlájukra írható a kitűnő bajnoki rajt, ebben pedig nyilván nagy szerepe volt a téli szezonban végrehajtott igazolásoknak is. Ennek megfelelően érkezett hozzájuk egy támadó és egy védekező középpályás Denis Ventura és Vladislav Klimovich személyében. A taktikai repertoárt bővítendő leigazolták Gino Van Kesselt, aki szintén a támadó szekcióban lehet a segítségükre. Az észak- macedón listavezetőtől Matej Cvetanoski érkezett Gyirmótra, aki korábbi csapatával nemzetközi rutinra is szert tudott tenni az európai konferencia ligában történt szerepléssel. Távozott: Heffler Norbert (Tiszakécske) és Lencse László (Haladás). A valamilyen szinten szükséges igazolások mellett azonban, Csertői mester nem rest és bátortalan a fiatal labdarúgók szerepeltetésével szemben, hiszen az OTP Bank Ligában (17 fordulót követően) a Gyirmót volt a harmadik legtöbb fiatal játékperccel rendelkező csapat. Az akadályoztatások miatt a téli szünetben – elméletileg – csak egyetlen felkészülési mérkőzést tudtak tető alá hozni: Gyirmót – Dorog 2-0. A betervezett  MOL Fehérvár FC – Gyirmót FC Győr, Gyirmót FC Győr – Vasas FC, valamint az előző meccs pótlásaként kijelölt MTK Budapest – Gyirmót FC Győr edzőmeccs is elmaradt.

Csertői Aurél: – Hat nap alatt három mérkőzést kell játszanunk. A második a MOL Magyar Kupában a Békéscsaba ellen lesz. Egy Kupa mérkőzésnek egészen más hangulata van, mi próbálunk lehetőséget adni a kevesebbet játszó játékosoknak. Nagyon sok problémával küzdünk, keveset edzettek a játékosok, akik szombaton játszottak azok több terhelést kaptak. Nehéz lesz összeraknom a kezdő csapatot, de tovább szeretnénk jutni, egyértelműen ez a cél. Az ellenfél pedig gondolom meg szeretné mutatni, hogy le tud győzni egy NB I-es csapatot, ebből szokott kialakulni egy nagyon kemény, hajtós mérkőzés.

Schindler Szabolcs: – A Kupának mindig más hangulata van. Nagyon fontos, hogy hazai pályán játszunk hiszen tudjuk, hogy a Gyirmót egy jó formában lévő, masszív csapat. Nagyon jól kezdték a tavaszt és Csertői Aurélt is kiváló szakembernek tartom, aki lehetőségeikhez mérten biztosan minden megtett és megtesz azért, hogy a Gyirmót megőrizze első osztályú tagságát. Fontos, hogy kitűnően védekeznek és az adódó kevés lehetőségükből általában sikerül egyet-egyet gólra váltaniuk. Mindentől függetlenül szerintem jól felkészültünk belőlük és remélem, hogy a lehető legtöbb olyan taktikai elem megvalósul majd szerdán, melyeket gyakoroltuk. Több olyan játékos is lehetőséget kap majd, aki eddig kevesebbet tudott szerepelni, de ez nem azt jelenti, hogy félvállról vennénk a Kupát. Nagyon fontos számunkra ez a mérkőzés és úgy mint a Gyirmót, mi is szeretnénk továbbjutni.

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs eltiltott, hiszen a bajnokságban gyűjtött cédulák és szankciók a Kupában nem számítandók. A hétközi mérkőzésen számunkra egyértelmű cél a továbbjutás, a keretben azonban nyilván olyan játékosok is lehetőséget kaphatnak majd, akik eddig nem rendelkeznek elegendő játékperccel, így az összecsapás jó alkalmat teremthet a formába lendülésre.

Vendégeink keretében ismerős lehet számunkra Szatmári István, aki korábban Békéscsabán is szerepelt. Mindenképpen kiemelt figyelmet érdemel majd Varga Barnabás, aki eddig nyolc találattal járult hozzá csapata boldogulásához.

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

A Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr mérkőzés játékvezetőjeként Antal Pétert akkreditálta a szövetség. Segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait pedig Szilágyi Sándor látja el. Az 1986-os születésű sporival 2021. november 24-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC 1-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 457 sárga- és 33 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A nyolcaddöntők egyébként már február 5-én megkezdődtek, amikor a Kolorcity Kazincbarcika SC 0-1 arányban győzött a Ceglédi VSE ellen. Február 8-án az Újpest FC – Kisvárda Master Good 2-1 és Szeged-Csanád Grosics Akadémia – MOL Fehérvár FC összecsapásokat kísérhetjük-kísérhettük figyelemmel, valamint február 9-én az FC Nagykanizsa – ETO FC, az Aqvital FC Csákvár – Paksi FC, a Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr, a Kecskeméti TE – Budapest Honvéd és  a Vasas FC – Ferencvárosi TE mérkőzéseket rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős időjárás várható és 13 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap 2022. február 9-én (szerdán) 16 óra 58 perckor nyugszik, így a bemelegítésre már kapcsoljuk a villanyfényt.

A mérkőzés megtekintése a klubvezetés döntése értelmében ingyenes, védettségi igazolvány – a vonatkozó és érvényben lévő szabályozások szerint – továbbra is kötelező!

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és biztassák a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

Időpont: 2022. február 9. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

A MÉRKŐZÉS MEGTEKINTÉSE INGYENES!

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATÁT!

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.

Belépőjegy információk:

A mérkőzés megtekintése a hatályos járványügyi szabályok betartása mellett INGYENESEN megtekinthető.

A büfék 15:30 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Közlekedési információk:

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Dedinszky Gyula utca Munkácsy Hotel felőli oldalán részleges sávszűkületre számíthatnak, mert járdaépítési munkálatok zajlanak. Érdemes elkerülni a Telep utcát is, hiszen a járdaépítés ezen területen is akadályozhatja a közlekedést! Kérjük legyenek figyelmesek és türelmesek!

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek számára fenntartott, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található parkolót jelen pillanatban NEM tudják használni, mert a városi járdaépítési program keretein belül munkálatok folynak a helyszínen. A gépjárműveket ezúttal szíveskedjenek a Kórház utcában található ingyenesen használható parkolóhelyeken leállítani. Belépés az 1-es számú kapun keresztül lehetséges. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.

A 18 év felettieknek belépés kizárólag oltási igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már rendelkeznek oltási igazolványukat. Azokat, akik oltási igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak oltási igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

Az oltási igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag az érvényes oltási igazolvány (plasztik kártya) vagy az EESZT applikáció bemutatása fogadható el!

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál oltási igazolvány, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők vásárlása-ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Bár azok számára, akik oltási igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadion területén is. Figyelem: az épületeken belül kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata!

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/