Címkézett bejegyzés

Boldog Gyermeknapot kívánunk!

Gyermeknap, vagy gyereknap. A megfogalmazás teljesen mindegy. A lényeg, hogy jelentőségéből szerencsére úgy tűnik, nem tud veszíteni.

Boldog Gyermeknapot kívánunk!

A nemzetközi gyermeknapot, mely az ENSZ-nek hála lett egyetemes (Universal Children’s Day), Törökországnak köszönhetjük. A törökök ugyanis már a 20. század elején is fontosnak tartották, hogy minden évben legyen egy olyan időszak, mely a legkisebbekről szól. Az ENSZ döntést legerősebben meghatározó tényező azonban nem kifejezetten Törökország hagyományossá lett gyakorlata volt, hanem a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949-es határozata. Ők ugyanis egy minden évben megrendezésre kerülő, nemzetközi rendezvénysorozattal kívánták felhívni a figyelmet a második világháború sújtotta országok rendkívül nehéz helyzetben lévő gyermekeinek sorsára. A végcél pedig az összefogás és a segítségnyújtás volt. Az 1920-as török kezdeményezés után a genfi Gyermekjóléti Konferencia is felfigyelt a kérdésre, ők 1925-ben tartottak először hivatalos gyermeknapot. Végül úgy döntött a világ, hogy legyen június 1. a kijelölt dátum. Ezt a legtöbb országban a mai napig tartják. A 2024-es évben Magyarországon a gyermeknap május 26-ra esik.

Boldog gyermeknapot kívánunk minden növendékünknek és akadémistánknak!


Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/gyermeknapi-majalis-20240524/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Gyermeknapi majális 2024

Időpont: 2024. május 24. (péntek)

Helyszín: Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola

A Békéscsaba 1912 Előre első csapata minden évben aktív szerepet vállal a város gyermeknapi rendezvényeihez való csatlakozással, így 2024-ben sem volt ez másképp, hiszen a klub felelősségvállalási direktívái között fontos szerepet tölt be a gyermekekkel való foglalkozás, kapcsolattartás.



A nemzetközi gyermeknapot a világ számos országában megünneplik, az év legkülönbözőbb napjain. Magyarországon 1950-től 1953-ig június első vasárnapján, azt követően pedig minden év május utolsó vasárnapján rendezték, illetve rendezik meg.

Boldog Gyermeknapot kívánunk!


Kapcsolódó hivatkozások:

https://behir.hu/mindenki-orul-a-focistaknak-elore-a-kazinczy-altalanos-iskolaban

https://youtu.be/zTIG74T-dKI?si=jAYDZJ146G4Q3m3x&t=611


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Gyermeknapi majális

Hagyományainkhoz híven az idén is eleget teszünk egy kedves meghívásnak, így első csapatunk tagjai, valamint a szakmai stáb örömmel látogatnak el a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola gyermeknapi rendezvényére.

Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola

Időpont: 2019. május 24. (péntek) 16:00 és 18:00 óra között.

Helyszín: Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola – tornaterem

Készüljetek, jövünk! Hajrá Lilák!


Esemény:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Gyermeknapi majális

Időpont: 2022. május 13. (péntek)

Helyszín: Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Boldog Gyermeknapot kívánunk!

Gyermeknap, vagy gyereknap. A megfogalmazás teljesen mindegy. A lényeg, hogy jelentőségéből szerencsére úgy tűnik, nem tud veszíteni. Persze mindig tennünk kell érte, hogy ne is tudjon.

Ennek oka pedig egészen egyszerű: május utolsó vasárnapja 2021-ben 30-dikára esik, és 1950 óta minden évben ez az időpont a mérvadó, legalábbis nálunk. A nemzetközi gyermeknapot, mely az ENSZ-nek hála lett egyetemes (Universal Children’s Day), Törökországnak köszönhetjük. A törökök ugyanis már a 20. század elején is fontosnak tartották, hogy minden évben legyen egy olyan időszak, mely a legkisebbekről szól. Az ENSZ döntést legerősebben meghatározó tényező azonban nem kifejezetten Törökország hagyományossá lett gyakorlata volt, hanem a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949-es határozata. Ők ugyanis egy minden évben megrendezésre kerülő, nemzetközi rendezvénysorozattal kívánták felhívni a figyelmet a második világháború sújtotta országok rendkívül nehéz helyzetben lévő gyermekeinek sorsára. A végcél pedig az összefogás és a segítségnyújtás volt. Az 1920-as török kezdeményezés után a genfi Gyermekjóléti Konferencia is felfigyelt a kérdésre, ők 1925-ben tartottak először hivatalos gyermeknapot. Végül úgy döntött a világ, hogy legyen június 1. a kijelölt dátum. Ezt a legtöbb országban a mai napig tartják. A 2021-es évben Magyarországon a gyermeknap május 30-ra esik.

Sajnos a járvány-helyzet miatt a szokásos majális és gyermeknapi programjaink ismét elmaradtak. Reméljük és bízunk benne, hogy a nyár folyamán rendeződik a helyzet mindenféle értelemben és szeptemberben talán a Futball Éjszakáján bepótolhatjuk rendezvényeinket.

Boldog gyermeknapot kívánunk minden növendékünknek és akadémistánknak!