Címkézett bejegyzés

Felkészülési mérkőzések

A Békéscsaba 1912 Előre felkészülési programja 2017. június 19-én (hétfőn) 17:00 órakor kezdődik, amikor az első edzést vezényli majd Boér Gábor vezetőedző.

A tervezetben 10 edzőmérkőzés is szerepel, így igen kemény hat hét vár labdarúgóinkra. A programban vannak még kérdőjelek, de ettől függetlenül lényegében körvonalazódott minden lényeges esemény – így látható az is, hogy július 4 és 9. között mórahalmi edzőtáborban tölt egy szűk hetet csapatunk. Változások nyilván előfordulhatnak még – hiszen több, edzőváltáson átesett együttes (kérdőjellel jelölve a táblázatban) még nem igazolta vissza a felkérést -, de ezekről természetesen azonnal, időben tájékoztatjuk az érdeklődőket.

Új igazolásaink bemutatását, valamint a távozók névsorát csak a még élő szerződések lejárta után tudjuk majd közzétenni – hiszen figyelembe kell vennünk a kontraktusokban rögzített feltételeket. Természetesen a csapathoz minden érdekelt fél és próbázó is csatlakozni fog, tehát a 2017/2018-as őszi szezonra való felkészülést nagyjából a végleges kerettel kezdi meg együttesünk. Addig türelmüket és megértésüket kérjük az előbbiekben említettekkel kapcsolatban! Az átigazolási szezon egyébként augusztus 31-ig tart, addig még lesz vagy lesznek további új érkező(k) is.

Közben az is konkretizálódott, hogy július 3-án (hétfő) úgyevezett ellenőrző biztonságtechnikai pályabejáráson vizsgálják meg az MLSZ és a hatóságok munkatársai a Kórház utcai Stadion alkalmasságát. Ebből tehát az is kiderül, hogy NEM fogunk albérletben játszani ősszel – hiszen tulajdonosunk egyik legfőbb szándéka az, hogy a békéscsabai és Békés megyei közönség a hazai mérkőzéseket itthon tekinthesse meg. A kivitelezővel és az építkezést irányító Békéscsaba Megyei Jogú Város illetékeseivel egyeztetve a rekonstrukció áttervezett menetrend szerint zajlik a továbbiakban. Ez annyit jelent, hogy a Kórház utcai felőli lelátó átépítését addig nem kezdik el, amíg az új, temető felőli épületegyüttest nem adják teljesen használatba. Az őszi szezont ilyen formán, az előzőekben megszokott körülmények között bonyolíthatjuk – télen azonban fordulunk, tehát a Kórház utca felőli szakasz kerül lezárásra és már az új, addigra átadott lelátóról szemlélhetjük a tavaszi idény hazai meccseit.

A 2017/2018-as szezonra érvényes bérletek árusítását 2017. július 3-án (hétfőn) kezdjük, így mindenkinek lesz bőven ideje, hogy biztosítsa helyét a következő idényre, addigra a sorsolás is ismertté válik.

Edzőmérkőzések - NB II 2017/2018-as őszi szezon

Dátum
Időpont
Hazai
Vendég
Helyszín
Végeredmény
2017.06.24.17:00DVTKBékéscsaba 1912 ElőreMiskolc2-0 (2-0)
2017.06.28.18:00BalmazújvárosBékéscsaba 1912 ElőreBalmazújváros2-3 (1-2)
2017.07.01.17:00KBSC FCBékéscsaba 1912 ElőreBalmazújváros0-5 (0-3)
2017.07.05.17:00Budapest-HonvédBékéscsaba 1912 ElőreBudapest2-1 (1-1)
2017.07.08.16:00Hódmezővásárhelyi FCBékéscsaba 1912 ElőreMórahalom1-8 (1-3)
2017.07.08.18:00Füzesgyarmati SKBékéscsaba 1912 ElőreMórahalom1-5 (1-2)
2017.07.12.16:00MTK BudapestBékéscsaba 1912 ElőreAgárd2-0 (0-0)
2017.07.15.17:00Békéscsaba 1912 ElőreSzolnoki MÁV FCBékéscsaba2-3 (1-2)
2017.07.19.17:00Békéscsaba 1912 ElőreSalgótarjáni TCBékéscsaba3-1 (0-0)
2017.07.22.17:30FK TSC Bačka TopolaBékéscsaba 1912 ElőreTopolya1-1 (1-0)

A csúcsterhelés időszaka

A 2023/2024-es téli felkészülés hatodik hete a csúcsterhelés időszaka első csapatunk számára. Napi két intenzív tréninggel, valamint egy felkészülési mérkőzéssel abszolváljuk a legaktívabb időszakot. A jövő héten már főképp frissítés és az utolsó időszakban pedig már bajnoki ritmusra váltunk, hiszen 2024. március 3-án megkezdődik a bajnokság tavaszi időszaka. Az elvégzett munkáról és a csapatról Csató Sándor vezetőedzőnket kérdeztük.

Csató Sándor

– Légy szíves értékeld a felkészülési időszak eddigi szakaszát!

– Ezen a héten a csúcsterhelés időszakában vagyunk, napi két edzés, videózások és erőnléti programok is színesítik a programot, tehát nem tétlenkedünk, ahogy eddig sem tettük. Szeretnénk olyan szintre kerülni a rajtig, hogy erőnléti gondjaink egyáltalán ne legyenek, játékban pedig sikerüljön úgy feljavulnunk, hogy ne legyen kétsége senkinek, hogy miért tudunk megnyerni egy-egy mérkőzést?! Többször megkaptuk, hogy csak azért tudtunk győzni, mert jobb volt az erőnlétünk. Bár a győzelmeket nem kell magyarázni, szeretnénk ezen olyan formában változtatni, hogy nagy biztonsággal, akár a mutatott játékunk is biztosíték legyen a győzelemre! Az eddig betervezett munkát maradéktalanul elvégeztük, abszolút elégedett vagyok a srácok hozzáállásával, kivétel nélkül mindenki teljes erőbedobással dolgozott, aminek érzéseim szerint meg is lesz az eredménye. Sérültjeink is jó úton járnak, már szinte mindenki közösen tréningezik és ha minden jól alakul, akkor a bajnoki rajtra bevethető állapotba kerülhetnek ők is.

– Történtek a keretben változások, kérlek számolj be ezekről!

– A távozók miatt is muszáj volt igazolnunk, de ettől függetlenül is szándékunkban állt bizonyos posztokra erősíteni. Vannak olyanok, akik maguk szerettek volna eligazolni, de olyanok is, akiket mi szerettünk volna, tehát a pótlásukról gondoskodnunk kellett. Amint azt már korábban is elmondtam, minden csapatrészben szeretnénk fenntartani az egészséges versenyt és talán most már eljutunk majd arra a szintre, hogy ezt meg is tudjuk valósítani, hiszen mindenkinek megfelelő versenyhelyzetet tudunk teremteni. Az átigazolási időszak is most zárul, így elképzelhető még újabb változás. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy eloszlassam azt a hiedelmet, hogy az igazolások egy, vagy két személy döntésein múlnak. A klubvezetés és a szakmai stáb közösen dönt egy-egy labdarúgó igazolásáról: tehát természetesen nekem is van beleszólásom, de akár Pásztor József szakmai tanácsadónak is, így nyilván a döntések felelősségét is közösen viseljük és ahogy tudom, eddig sem volt ez másképp – mindez tehát egy komplex folyamat végeredménye.

– Az érkező játékosok közül többen is jelentős NB-s tapasztalattal bírnak, hogy sikerült őket Békéscsabára hozni?

– Azt mindenki tudja, hogy télen sokkal nehezebb igazolni, ráadásul nekünk már illik előre is gondolkoznunk. Talán nem szerénytelenség kimondani, hogy a másodosztályra készülünk, ezért minden folyamat ennek a célnak lett alárendelve. Amúgy sem egyszerű bárkit Békéscsabára hozni, mert az átlagosnál talán messzebb vagyunk mindentől és a játéklehetőség mellett azért a labdarúgóknak a családjukat és a magánéletüket is szem előtt kell tartaniuk, tehát érhető ha valaki kétszer is meggondol egy ilyen döntést. Úgy érzem, hogy mindentől függetlenül sikerült nagyon jól igazolnunk, olyan posztokra szereztünk embereket, amelyekre szerettünk volna, úgyhogy bízom benne, hogy erősítések lesznek és be fogják bizonyítani, hogy ide valók!

– Még két hét van hátra a felkészülési időszakból, mit a további tervek?

– Ez a hét a legdurvább a felkészülésünkben, minden nap két edzés, valamint szombaton a Karcagot fogadjuk kétszer hatvanperces edzőmérkőzésen. A következő hét inkább a frissítésről szól majd, lényegesen kevesebb edzés lesz, de hogy szokjuk az utazást is, a Ferencváros második csapatához látogatunk még egy edzőmeccsre. Ezután pedig ráfordulunk az utolsó hétre, amikor már bajnoki ritmusban készülünk.

– Március 3-án folytatódik a bajnokság, mit vársz a Pénzügyőr elleni mérkőzéstől?

– Mindenképpen győzelmet várok és nem csak ettől a meccstől, hanem szeretném, ha egész tavasszal tudnánk folytatni az őszi produktumot! Tizenöt győzelmet összeraktunk, úgyhogy a felkészülés és az eddigi teljesítményünk alapján is minden esély megvan arra, hogy hasonlóan meggyőző játékkal örvendeztessük meg közönségünket és természetesen abban is bízom, hogy gond nélkül odaérünk az osztályozókig, majd fel is jutunk a másodosztályba. Összegezve: az első meccstől kezdve azt várom a csapattól, hogy azt a rengeteg munkát, amit beletettek a felkészülésbe, eredményesen tudják kamatoztatni az éles mérkőzéseken és a sok-sok gyakorlás meghozza majd a várt eredményt!

– Számos olyan mérkőzésetek volt, amelyeken sokkal több helyzetet sikerült kidolgozni, mint amennyit gólra tudtatok váltani. Dolgoztatok a helyzetkihasználáson is?

– Természetesen, sokat gyakoroltuk és fogjuk is még edzéseken. Szerencsére az új érkezők között több gólérzékeny labdarúgó is van, így bízom benne, hogy tavasszal ebben az értelemben is sokat tudunk majd javulni. Az igazolások egyik fő célja egyébként az volt, hogy a támadó szekciót olyan szinten meg tudjuk erősíteni, hogy bármelyik ellenféllel szemben eredményesen tudjunk majd szerepelni.

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre

 

Felkészülési mérkőzés

Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre

1-5 (1-2)

Időpont: 2017. július 8. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Móradombi Stadion

Cím:  6782 Mórahalom, Móradomb körút

Játékvezető: Brezovai Zoltán

Füzesgyarmat: Fildan ?, Urbán Sándor, Vincze Dániel, Bakk Ádám, Hajdú István, Kiss Csaba, Bajnók István, Sipos Károly, Kiss Dániel, Pataki Zoltán, Miklya Miklós. Cserék: Bácsi Zsolt, Bányai Péter, Tóth Norbert, Domokos Attila, Lukács Zsolt, Tóth Lajos, Farkas Zsolt.
Edző: Boros Tibor

Békéscsaba: Máthé Gábor, Szélpál Norbert, Fehér Zsolt, Babinyecz Balázs, Pilán Márkó, Kálmán Szilárd, Nagy Sándor, Eszlátyi István, Gránicz Patrik, Tóth Dániel, Urbin Péter. Cserék: O. R., Kiss László.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Urbin Péter (5. perc), Miklya Miklós (20. perc), Kálmán Szilárd (43. és 80. perc), Eszlátyi István (56. perc), Szélpál Norbert (86. perc).

A gyarmatiak mindvégig kellemetlen ellenfélnek bizonyultak és amennyiben a kapu előtt határozottabbak, szorosabb eredményt is elérhettek volna.

Boér Gábor: – Látszott a társaságon, hogy fáradtak a labdarúgók, hiszen az elmúlt három hétben nagyon sokat és magas intenzitással edzettünk. Úgy érzem, hogy a mórahalmi edzőtábor elérte a célját.

Boros Tibor: – Sajnos négy pontrúgást sem tudtunk lereagálni. Ettől függetlenül nagyon meglepett, hogy öt komoly ziccerünk is adódott egy kiváló ellenféllel szemben. Még nagyon a munka elején járunk.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1966983810212924

Békéscsaba 1912 Előre – SCM Zalău

Békéscsaba 1912 ElőreCSM Zalău

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – SCM Zalău

4-0 (3-0)

A mérkőzés 15 perccel később kezdődik!


A belépés ingyenes és a 4-es, valamint 5-ös számú kapun keresztül is lehetséges. A körgát oldalán a büfé nyitva, élő közvetítés viszont nem lesz ezúttal.


Időpont: 2024. február 10. (szombat) 11:00 óra (CET)

Helyszín: Kórház utcai Stadion (műfüves pálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Barta Tibor

Asszisztensek: Bálint Zoltán, Czene Zoltán

Békéscsaba: Póser Dániel, Bora György, Albert István, Hodonicki Márk, Pusztai András, Farkas Márk, Mikló Roland, Tóth Máté, Komáromi Csongor, Sármány Kristóf, Zádori Krisztián. Cserék: Krnács Richárd, Óvári Balázs, Kuzma Hunor, Kovács Gergő, Zvara Levente, Mihály Bálint, Pintér Norbert, Hulicsár Máté, Ilyés Tamás, Kóródi Nándor, Himics László.
Vezetőedző: Csató Sándor

SCM Zalău: Miron Bogdan, Geană Mario, Pedrag Kascelan, Bobaru Andrei, Cherecheș Alex, Kun Viktor, Zimța Samuel, Culda Sebi, Micle Alex, Pop Sergiu, Nikolic Ștefan. Cserék: Poptean David, Stoica Cătălin, Fărcășan Vlad, Deian Uzelac, Negrean Alex, Molnar David, Meșter Cosmin, Cociș Tudor, Pătraș Artur, Criștea Raoul, Mare Alex.
Vezetőedző: Lupuț Cristian

 Gólszerzők: Mikló Roland (6. perc), Tóth Máté (17. és 26. perc), Mihály Bálint (87. perc).


A határátkelő torlódása miatt késve érkeztek vendégeink, így 15 perc csúszással kezdődött a találkozó. Jó iramban indult a mérkőzés, öt percen keresztül mindkét csapat felváltva birtokolta a labdát. A 6. percben Mikló megfelelően harcos volt, ezzel megszerezte csapatunknak a vezetést (1-0). A 14. percben egy formás támadás végén Komáromi beadását Zádori fejelte a kapu mellé. A 17. percben ismét Komáromi szaladt el a szélen és tálalt Tóth elé, aki elsőre még a kapusba, másodikra viszont már a kapuba továbbította a labdát (2-0). A 19. percben Geană Mario fejese kerülte el kevéssel a kapunkat, talán az első valamire való lehetőségük volt. A 26. percben Tóth Mátét talpalták le a büntetőterületen belül, teljesen jogos volt a tizenegyes. A büntetőt a sértett váltotta igen higgadtan gólra (3-0). Egy perccel később cseréltek a vendégek, Cherecheș Alex helyett Mare Alex léphetett pályára. Félóra elteltével Csató mester is tervezetten cserélt: Hodonicki helyett Kovács Gergő kapott lehetőséget. A 35. percben a csereként beállt Mare Alex lőtt távolról, Póser kapusnak kellett kitolnia. A 36. percben Culda Sebi ápolása miatt állt a játék. A 39. percben Komáromi elé került a labda és már csak a kapussal állt szemben, amitől szinte meg is lepődött, így lövését Miron Bogdan kapus védeni tudta.

Békéscsaba 1912 Előre - SCM Zalău 4-0 (3-0)

A félidőben több helyen is változtatott a román csapat, de a csabai oldalon Himics László is pályára léphetett. A 47. percben a csereként beállt Negrean Alex lőtt egy szöglet után, próbálkozása azonban elkerülte a békéscsabai kaput. Az 51. percben Sármány kapott forintos labdát, de a kapus jól lépett ki, így nem sikerült gólra váltani a lehetőséget. Egy perccel később a másik oldalon Criștea Raoul került hasonló helyzetbe, de Bora György védekezett határozottan, így nem változott az eredmény. Az 57. percben Himics beadását Zádori tolta a kapufára, ez is hatalmas lehetőség volt. A 60. percben nyolcat cseréltünk, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson. A 68. percben ismét Criștea Raoul lőtt kapura, de Póser magabiztosan fogta a próbálkozást. A kontrából máris újabb csabai helyzet alakult ki, a beadásról azonban mindenki lemaradt. A 73. percben újabb vendég lehetőség adódott, de senki sem érkezett a középre lőtt labdára. A 87. percben egy agresszív letámadás után még Mihály Bálint is betalált, beállítva a végeredményt (4-0).

Csató Sándor: – Amit elterveztünk erre a hétre, sikerült megvalósítanunk. Nehéz napokon vagyunk túl, ettől függetlenül jó iramú mérkőzést játszottunk. Végig kontroll alatt tartottuk a játékot, szép támadásokat vezettünk és szép gólokat is szereztünk.


Esemény:


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre

 

Felkészülési mérkőzés

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre

1-8 (1-3)

Időpont: 2017. július 8. (szombat) 16:00 óra

Helyszín: Móradombi Stadion

Cím:  6782 Mórahalom, Móradomb körút

Játékvezető: Antal Péter

Hódmezővásárhely: Bordás Dániel, Kormányos Kolos, Mezei Olivér, P. Zsolt (?), Pataki Zsolt, Huszár Gergő, Kökény Tamás, Fábián Imre, Nádházi Ákos, Laczkó Dávid, Prasler Thomas. Cserék: Kovács Krisztián, Szarvas József, Darida Ádám, Drovecz Ádám, Szabó M. Dávid, Bartyik Norbert, Végh Ariel.
Vezetőedző: Major László

Békéscsaba: Ribánszki László, Kmetykó Kevin, Viczián Ádám, Mészáros Márk, Szalai Dániel, Nagy István, Király Patrik, Zahorán Balázs, Birtalan Botond, Ilyés Tamás, Gyurján Bence. Cserék: Mácsai László, Kun László.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Birtalan Botond (25., 26. és 67. perc), Nagy István (27. perc), Kormányos Kolos (43. perc), Gyurján Bence (50. perc), Kun László (65. perc), Huszár Gergő (öngól), Mácsai László (?).

A csongrádiak az első félidőben szervezett játékkal próbálták megnehezíteni a lila-fehérek dolgát. A szünet után a sok csere hatására szétesett a játékuk, így ennek is tulajdonítható a csabaiak fölényes győzelme.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1886145995043211