Címkézett bejegyzés

Októberi menetrend

A Békéscsaba 1912 Előre első csapata 2015. szeptember 23-án (szerdán) – az eredetileg kiírt 18:00 órás kezdési időpont helyett, korábban – 15:00 órakor lép pályára Mezőkövesden, a Magyar Kupa második fordulójában.

20150508_01

Majd egymás után két hazai, bajnoki mérkőzés következik: 2015. szeptember 26-án (szombaton) 18:00 órától a Videoton FC és 2015. október 3-án (szombaton) 18:00 órától az MTK-Budapest együtteseit fogadjuk a Kórház utcában. A 2015. október 8-án (szerdán) 20:45 órától megrendezésre kerülő Magyarország – Feröer szigetek EB-selejtező mérkőzés miatt egy hét bajnoki szünet következik az OTP Bank Ligában, így a 12. fordulóra Debrecenben kerül sor 2015. október 17-én (szombaton) 18:00 órai kezdéssel. Ezzel még nincs vége a 10. havi programnak, hiszen 2015. október 24-én (szombaton) 17:30 órától a Paksi FC, a hónap utolsó napján pedig az Újpest FC csapatait látjuk vendégül. Utóbbi kezdési időpontja jelen pillanatban még nem ismert.

Második csapatunk sem pihenhet, hiszen az NB III Közép csoport 9. fordulója következik 2015. szeptember 27-én (vasárnap) 16:00 órától, amikor a Komlói Bányász együttese vendégszerepel Békéscsabán. A folytatásban egy hét múlva Kozármislenybe utaznak a Lilák, ahol 2015. október 4-én (vasárnap) 15:00 órától lépnek pályára. A folytatásban 2015. október 10-én (szombaton) 15:00 órától a Bölcskei SE csapata látogat a Viharsarokba, majd október 18-án 14:30 órakor Dabason kerül sor a 12. fordulóra. A havi programot pedig itthon zárjuk 2015. október 25-én (vasárnap) 13:30 órai kezdettel, amikor a Budapest Honvéd-MFA II. együttesét fogadjuk a centerpályán.

Egy szó, mint száz fociprogramra rendesen és rendszeresen számíthatnak – vegyék elő naptáraikat nehogy lemaradjanak egy mérkőzésről is!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Részletes eseménynaptár:
http://1912elore.hu/site/naptar/

line_purple

Jó tudni!

Minden lényeges információt összegyűjtöttünk a következő mérkőzésekre vonatkozólag: jegyértékesítés, pályarendszabály, szervezett utazás és egyéb hasznos tudnivalók.

20150907

A következő hazai mérkőzéssel kapcsolatos fontos tudnivaló – amely elsősorban a vendég drukkereket érinti -, hogy a hatóság mai tájékoztatása szerint nagy valószínűséggel nem nyithatjuk ki a vendég pénztárakat, azaz a 2015. szeptember 12-én (szombaton) 18:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – DVTK mérkőzés napján, a vendég drukkerek és érdeklődők nem tudnak majd a helyszínen jegyet váltani. Felhívjuk figyelmüket, hogy mindenképpen váltsák meg előre és időben jegyüket, hogy gond nélkül be tudjanak jutni a stadionba!

Jegyeket vásárolhatnak a saját klubjuknál személyesen vagy online módon a http://meccsjegy.mlsz.hu/…/570…/Bekescsaba-1912-Elore—DVTK oldalon!

Mivel a mérkőzés fokozott biztonsági kockázatú besorolást kapott, így figyelmükbe ajánljuk a Kórház utcai Stadion pályarendszabályait, melyeket szíveskedjenek betartani!

Ügyfélszolgálati Irodánk hétköznaponként 08:00-16:00 óra között, továbbra is várja az Előre Klubkártya igénylőket és természetesen az elővételes belépőjegy vásárlókat. Cím: Előre Székház – 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6. I. emelet.

2015. szeptember 9-én (szerdán) 18:00 órától szeretettel látjuk az utánpótlás csapatainkban edző és játszó gyermekek és fiatalok szülőit, egy összevont szülői értekezletre. Helyszín: Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ. A klub életében talán ez az első olyan alkalom, ahol a város- és klubvezetés részéről minden érdekelt fél részt vesz és megfogalmazzák az Előre utánpótlással kapcsolatos terveit, tevékenységének lényegét, eredményeit, jövőjét. Az eseményen részt vesz Szarvas Péter – Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármestere, Barkász Sándor – a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. többségi tulajdonosa, Zoran Spisljak – vezetőedző és sportigazgató, Igricz Mihály – klub igazgató. A találkozón lehetőségük lesz kérdezni és kötetlen beszélgetésre is alkalom nyílik. Ne hagyják ki! Szeretettel várjuk Önöket!

20150907_01

2015. szeptember 13-án (vasárnap) 16:30 órától a Békéscsaba 1912 Előre második csapata a Budafoki MTE-Újbuda FC együttesét fogadja, a Kórház utcai centerpályán. A mérkőzés megtekintése ingyenes! Jöjjenek ki minél többen és szurkoljanak a fiúknak!

Korábban jeleztük, hogy újabb pénztárakat állítunk üzembe – ám úgy látszik, hogy ez a tervezettnél több időt vesz igénybe, hiszen eddig még nem kaptuk meg az igényelt új kassza konténert. Sajnos a DVTK elleni mérkőzésen mindenkinek be kell még érnie az eddigi négy hazai pénztárral, de bízunk benne, hogy a rákövetkező hazai összecsapásra már duplázódik a jegyárusító helyek száma. Addig a türelmüket és megértésüket kérjük!

A két hazai meccs után, az év egyik legjobban várt derbije következik – hiszen a Fradihoz látogatunk a Groupama Arénába. A 2015. szeptember 19-én (szombaton) 18:00 órától megrendezendő FTC – Békéscsaba 1912 Előre meccsre a fradi.hu weboldal tájékoztatása szerint már megvásárolhatók a belépőjegyek – bár mi egyelőre nem tudtuk elérni az online felületet?! Amint ez a technikai akadály elhárul, úgy már nálunk, az Ügyfélszolgálati Irodában, személyesen is megválthatják tikettjeiket. Mivel ezt a meccset nem közvetíti a televízió, ezért a mérkőzés megtekintésére kizárólag a Groupama Arénában lesz mód – ezért érdemes időben belépőt váltani. A Ferencváros elleni mérkőzésre kizárólag klubkártyával lehetséges a belépőjegy vásárlás.

A budapesti “turné” alkalmával megpróbálunk szurkolói buszt szervezni – bár ennek köztudottan vannak akadályai – azonban előrehaladott tárgyalásokat folytatunk egy utaztatással foglalkozó vállalkozóval, aki a legjobb esetben két kisbuszt tud a rendelkezésünkre bocsátani. Az esetleges pozitív hírekről természetesen azonnal beszámolunk és ez alkalommal a jelentkezés módját és feltételeit is közzétesszük!

Egy biztos: foci programban továbbra sem lesz hiány – így aki első- vagy harmadosztályú meccseket szeretne látni, az tegye félre a másféle gondolatait és hallgasson a szívére! Álljunk a csapat mögé és biztassuk együtt a fiúkat!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://dvtk.eu/szurkoloink/informaciok-a-bekescsabara-utazoknak/9914/

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

plakat_elore_dvtk_20150912_web

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában.

ELŐVÉTELBEN OLCSÓBB!
Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül léphet be!

Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén (egységesen): 1.400,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén (egységesen): 700,- Ft.

A mérkőzés napján is kinyithatnak a hazai pénztárak! A 4-es számú kapunál található kassza konténer pénztárait már reggel 08:00 órakor kinyitjuk, majd kétóránként újabb ablakokat helyezünk üzembe a forgalom függvényében. Délután 16:00 órától pedig teljes kapacitással üzemelünk, hogy mindenki időben be tudjon lépni a stadionba!

Felhívjuk a vendég szurkolók figyelmét, hogy a mérkőzés napján, a helyszínen már nem tudnak majd belépőjegyeket vásárolni – hiszen az 1-es kapunál található kasszák ZÁRVA lesznek! Kérjük, hogy mindenképpen váltsák meg elővételben a jegyeket!

Vendég szurkolóink figyelmébe ajánljuk, hogy egyelőre csak az E-szektort nyitottuk meg – azaz csak ide válthatnak belépőjegyeket. A másik vendég, D-szektort csak abban az esetben vesszük használatba, amennyiben az E-szektor összes ülőhelye elkelt.

A stadion környékén történő közlekedés és a mérkőzésre érkezés a rendőrségi lezárások miatt a következőképpen lehetséges. A hatóság legkésőbb 16:00 órától a Kórház utca mindkét oldalát, egészen a Telep utcáig lezárja. Ezután erre a részre csak a célforgalmat igazolni tudók és a stadionba érkező technikai személyzet, valamint ott dolgozók jöhetnek be.

A vendég szurkolók érkeztetése a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon történik, egészen a számukra kijelölt Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (1-es számú kapunál) füves parkolóig. A diósgyőri drukkerek őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve léphetnek be a mérkőzésre. Valószínűleg a Dedinszky Gyula utca teljesen lezárásra kerül, így ezt az útvonalat kerüljék el!

line_purple

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57000897/Bekescsaba-1912-Elore—DVTK

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4. számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

line_purple

line_purple

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt a győzelemért – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Adjuk vissza a játékot a gyerekeknek!

Szerda este hat óra.  A Csabagyöngye Kulturális Központ recepciósai magabiztosan és kedvesen segítenek minden olyan előcsarnokba betért embernek, akinek az arcán tanácstalanságot véltek felfedezni. A kérdésekre egyértelműen válaszoltak, de gyakran megelőzték a kérdést is és kezükkel mutatva az útirányt, csak annyit mondtak a tétovázó embereknek: a szülői értekezlet arra van – a koncertteremben.

20150909_szuloi_ertekezlet_01

Koncertterem. A város egyik legjobb akusztikájú, háromszáznál több, ferdén elhelyezett, kényelmes fotelokkal ellátott terem, ahol rendszerint csak ülős, ülős-állós koncerteket vagy színházi előadást, táncfesztivált, esetleg konferenciákat tartanak – ezen az estén szülői értekezletnek adott otthont a koncertterem.

Békéscsaba Labdarúgó Akadémia: a Békéscsaba 1912 Előre NB I-es csapatának hátországát hivatott létrehozni. Egy olyan szervezet, amelyikben egyszerre jutnak érvényre az Előre profi csapatának, saját utánpótlásának és az egykor Szokolay Sándor által létrehozott és irányított UFC-nek az érdekei. Annál is inkább, mert ma már nincsenek külön szervezetek, ma már nincsenek külön érdekek és célok Békéscsabán. Akik ma a városban a labdarúgásért dolgoznak, azok ugyanazt a célt szolgálják: a város profi labdarúgásának az érdekeit. Mert ha Békéscsabán van sikeres NB I-es csapat, akkor vannak nézők a lelátókon, vannak gyerekek, akik focizni akarnak, vannak támogatók a városban és a megyében egyaránt, akkor jó hangulata van a csabai embereknek, akkor mindenki lila-fehérben közlekedik a városban, akkor csapatára éppen olyan büszke a csabai ember, mint a kolbászra. (Két ilyen erő bőven elég egy városnak, ha fejlődni akar…)

20150909_szuloi_ertekezlet_03

Barkász Sándor, a Békéscsaba 2012 Előre Futball Zrt. többségi tulajdonosa:

– A labdarúgás hátterét egyre jobban megismerve nyugodtan kijelenthetem, hogy nagyon nehéz dolga volt a szakmai stábnak a nyáron, amikor össze kellett raknia egy élvonalbeli követelményeknek megfelelni tudó csapatot. Azért kellett rengeteg magyar és külföldi játékossal tárgyalnunk, mert hiába néztünk hátra, senkit nem tudtunk a saját utánpótlásunkból a felnőtt csapatba beépíteni. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy Békéscsaba NB I-es profi csapatának gerincét békéscsabai, Békés megyei játékosok alkossák. Tudjuk, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, de mi hosszú távon gondolkodunk, el kell érnünk, hogy öt év múlva az előző mondatom igaz legyen. Ehhez nyugodt, tervszerű, magas színvonalú szakmai munkára és a XXI. század követelményeinek megfelelő infrastruktúrára van szükség. Mi megteremtünk mindent feltételt céljaink eléréséhez. (A moderátor, Molnár Balázs úgy adta át a szót Jakab Péter – utánpótlás vezetőedzőnek, hogy megjegyezte: az akadémia felszerelés-gondja Barkász Sándor jóvoltából megoldódott, minden gyermeknek egyforma, szép, Előrés ruházata lesz…)

20150909_szuloi_ertekezlet_06

Jakab Péter – utánpótlás vezetőedző:

– A BLA azért jött létre, hogy a viharsarki labdarúgó kultúra meglévő hagyományaira épülve minőségi labdarúgást hozzunk létre Békéscsabán, az itt és a város környékén élő gyerekek felnevelésével. A csabai utánpótlás nevelésnek jó a szakmai megítélése az országban, az MLSZ-ben, ennek bizonyítéka többek között az akadémia létrejötte is. Ma minden feltétel adva van ahhoz, hogy eredményesek lehessünk, hogy nagyon sok Békés megyei gyereknek adjuk meg a lehetőséget ahhoz, hogy a világ legnépszerűbb játékának részese lehessen. Akadémiánk jelentőségét növeli, hogy profi csapatunk feljutott az NB I-be, illetve az a tény, hogy a dél-magyarországi régióban, a szerb, román határok mentén mi vagyunk az egyetlen labdarúgó akadémia, tehát nagy a gyermekmerítési lehetőségünk. Aki nálunk válik profi labdarúgóvá, ugyanolyan karriert építhet fel, mint egy budapesti, vagy dunántúli gyermek. Békéscsaba ugyanolyan közel van az élvonalhoz, a külföldi játéklehetőséghez, mint Budapest. Egy csabai srácnak behozhatatlan előnye származik a Pestre került vidéki fiúkkal szemben, ha nálunk járja ki a foci iskoláját, hiszen családja, barátai között, megszokott, biztonságos környezetében készülhet fel profi karrierjére. Ezek pedig pótolhatatlan elemei a játékossá válás folyamatának. Nyugodtan kijelenthetem, még soha nem volt ilyen jó, szoros és együttműködő a kapcsolat a felnőtt csapattal, mint napjainkban. A profi csapat edzője, Zoran Spisljak folyamatos kapcsolatban van az akadémia edzőivel, a gyerekek a legkisebbektől a legnagyobbakig egységes képzést kapnak. (Az BLA-ból indulva a rövid- és a kerülő karrierút is bejárható, ehhez már minden feltétel adva van. A kerülő út a későn érők lehetősége, akik az ifiből kiöregedve NB III-as felnőtt csapatunkban folytathatják pályafutásukat, ahonnan bármikor visszatérhetnek, ha alkalmasak rá, a minőségi labdarúgó karrier útjára…)

20150909_szuloi_ertekezlet_09

Zoran Spisljak, a Békéscsaba 1912 Előre sportigazgatója, vezetőedzője:

– Amikor Békéscsabára kerültem, három éves tervet fogadtunk el a vezetőkkel. Első évben csapatépítés, második évben feljutás, a harmadik évben bennmaradás az NB I-ben. Az első két év terveit egy év alatt teljesítettük, most a bennmaradásért dolgozunk, illetve el kell indulnunk azon a hosszú úton, amelyik egy békéscsabai játékosokra épülő, hosszú távon az élvonalban szereplő profi csapat létrehozását jelenti. A terv teljesítésének legfontosabb feltétele az utánpótlás tervszerű, szakszerű felnevelése. De a legfontosabb, adjuk vissza a játékot a gyerekeknek! Szeressenek futballozni, értsék meg, hogy ez egy játék és játék közben jól kell éreznie magát az embernek. Nem foglalkozunk a múlttal, csak előre tekintünk, az érdekel minket, hogy öt év múlva az általunk felnevelt gyerekek közül többen az alapemberei lesznek a legújabb kori csabai labdarúgás felépítésének. Rendszerben gondolkozunk, amelyben minden korosztály képzésének megvannak a prioritásai. Az általam felépített és Debrecenben már kipróbált rendszer elemeit a legnagyobb futballszakemberekkel folytatott személyes beszélgetéseim és az ő munkájuk hosszabb ideig tartó tanulmányozása alapján állítottam össze. Néhány név akiktől tanultam az elmúlt évtizedekben: Leo Beenhakker, Jose Mourinho, Josep Guardiola, Sir Alex Fergusson, Raymond Verheijen. Én csak facebook nemzedéknek hívom a mai fiatalokat. Ha azt akarjuk, hogy odafigyeljenek ránk, meg kell tanulnunk az ő nyelvükön beszélni. Ha ez az internet, akkor azt is be kell vonjuk a képzésükbe. Ha egy gyermek nem érti, amit tanítasz neki – tanítsd úgy, hogy megértse. Úgy kell dolgoznunk, hogy amikor felnő a gyermek, nyugodtak legyünk abban, hogy felkészítettük mindenre, ami tehetsége kibontakoztatásához szükséges lehet. Nekünk az a feladatunk, hogy meglévő értékeinket még értékesebbé tegyük. Bányászok vagyunk, akik szénből gyémántot csiszolnak. Ehhez a munkához minden utánpótlás edzőnek fel kell nőnie. Nem csaphatjuk be a gyerekeket. Ez a mondanivalóm lényege, örülök, hogy részt vehetek abban az építő munkában, amit Békéscsabán elkezdtünk. (Zorán Spisljak előadása után a kérdések az interaktivitásé lett volna a főszerep. A szülői értekezlet vezetője átadta a szót a közönségnek, hogy kérdezzenek az elhangzottakkal kapcsolatban. Egyetlen kérdés sem érkezett. A kérdések idejét a közelmúltban Békéscsabán nevelkedett és élvonalbeli karriert befutó játékosokról készített film levetítése töltötte ki. Képernyőre került Otigba Kenneth, Ugrai Roland, Jova Levente és Viczián Ádám. Utóbbi az Előrében lett profi labdarúgó…)

20150909_szuloi_ertekezlet_10

Szülők a nézőtéren: a projektoros, kivetítős előadásokat alkotói csendben hallgatták végig a nézőtéren helyet foglaló szülők. Kézzelfogható volt feszült figyelmük, nem akartak egyetlen hangot sem elengedni, meg akartak érteni minden kivetítésre került képet. Bár nem kérdeztek semmit, együttműködőek voltak. Arról nem is beszélve, hogy hatott rájuk a miliő is, hiszen mint labdarúgó szülők nem a pálya szélén, nem egy tornateremben, hanem egy előadásokhoz minden technikával felszerelt, laptopos, kivetítős, mikrofonos konferencián hallgattak meg a fociról korábban nem tapasztalt olyan előadásokat, melyek a gyermekeikről szóltak. Azokról, akik mindennél és mindenkinél fontosabbak számukra. (A moderátor úgy búcsúzott el az szülőktől, hogy ilyen és ehhez hasonló rendezvények rendszeresek lesznek a jövőben, mert az egyesületben és a családban is ugyanazért dolgoznak, hogy a rájuk bízott gyermekek a lehető legsikeresebbek legyenek, ha felnőnek. Ezt pedig csak úgy tudják megvalósítani a klub és a szülők, ha együttműködnek egymással…)

A szülői értekezletről készült videófelvételt nemsokára teljes egészében megtekinthetik weboldalunkon!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Swietelsky Haladás

plakat_elore_haladas_20150829_web

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában.

ELŐVÉTELBEN OLCSÓBB!
Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be!

Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 1.400,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 700,- Ft.

A mérkőzés napján is lesz belépőjegy értékesítés – a hazai pénztárak már szombat reggel 08:00 órától, a vendég pénztárak pedig 16:00 órától várják az érdeklődőket.

Felnőtt belépőjegy ára a mérkőzés napján: 1.500,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára a mérkőzés napján: 800,- Ft.

line_purple

Felhívjuk tisztelt szurkolóink és nézőink figyelmét, hogy a Haladás elleni mérkőzésen, a belépés után az első 2.200 nézőt-szurkolót vendégül látjuk egy-egy pár virslire (kenyérrel, mustárral), hogy plusz energiát tudjunk adni csapatunk biztatásához! A kiszolgálás az érkezés sorrendjében, a készlet erejéig történik és egy látogató csak egy adag ételre jogosult.

virsli_elore

Látogatóink ingyenes virsli vacsoráját a “Dorogi termékcsalád” gyártója és forgalmazója, a Nagyhegyes Hús Kft. biztosítja! A kenyeret pedig a Gerlán található Szombathelyi Pékségnek köszönjük!

nagyhegyes_hus_kft_web

http://nagyhegyeshuskft.hu/

line_purple

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57000883/Bekescsaba-1912-Elore—Sz-Swietelsky-HALADAS

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba. Vendég szurkolóink kizárólag a D- és E-szektorokba válthatnak tiketteket!

A mérkőzés normál biztonsági fokozatú besorolást kapott, azaz útlezárások és fokozott rendőri jelenlét nem várható. Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4. számú kapun léphetnek be. Vendég szurkolóink a Munkácsy Hotel bejáratával, ferdén szemben található vendég parkolóban állíthatják le gépjárműveiket, belépés pedig a számukra fenntartott 1-es számú kapun keresztül lehetséges. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt a győzelemért – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple