Címkézett bejegyzés

Minden téren fejlődni kell

Korábban már hírt adtuk arról, hogy a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia ezentúl regionális utánpótlás központként is funkcionál a jövőben. Tekintettel arra, hogy a kinevezés jókora felelősséggel, rengeteg többlet feladattal jár – így a működtetést hatékonyabbá, gyorsabbá és kezelhetőbbé kell tenni. A regionális centrumoknak október 31-ig kell kidolgozniuk a 3 éves szakmai-,  pénzügyi terveket és az adminisztrációs-, statisztikai-, dokumentumkezelési tevékenységet mindenféle szempontból gyorsan és könnyen menedzselhetővé, szabályozottá kell tenni. Mindez olyan fejlesztési irányok kijelölését és megvalósítását tette szükségesség, mint amilyen a napokban is történt.

20160927_01

Több hetes tudatos tájékozódás, megbeszélések, tárgyalások sorozata után a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület és a MATCHmeeting megállapodása értelmében, a klub igényeinek, elvárásainak leginkább megfelelő szakmai elemző és oktató rendszer alkalmazása mellett döntött a vezetőség. Külföldi és több magyar klubnál is alkalmazott gyakorlatias, felhasználóbarát, interaktív, online szisztéma nagyban megkönnyíti az edző kollégák munkáját, pontos és naprakész játékos nyilvántartást tesz lehetővé, pálya- és időbeosztási lehetőséget biztosít, edzéstervek létrehozásával, kimutatásokkal, statisztikákkal és videós meccselemzési funkciókkal is hozzájárul az akadémiai feladatok maradéktalan elvégzéséhez. A rendszer az egyesület minden igazolt játékosának és arra jogosult alkalmazottjának saját hozzáférést biztosít, melynek segítségével napi pár perces időráfordítással dokumentálhatják az edzéseket, idő- és pályabeosztásokat, értesíthetik játékosaikat a következő vagy megváltozott eseményekről, rögzíthetik a sérüléseket, elemezhetik a lejátszott meccseket és akár még iskolai kikérőket is előállíthatnak. A MATCHmeeting által biztosított online szoftver akár egy mobil alkalmazás letöltésével is használható, ezáltal az edző és játékosok közötti kapcsolat egyszerűen biztosítható az edzéseken és mérkőzéseken túl is.

20160927_02

dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület elnöke: – A Békéscsaba 1912 Előre SE vezetősége az elmúlt 6 évben folyamatosan törekedett arra, hogy a klub infrastrukturális hátterét rendbe tegye, hogy egy hosszú távon folyamatosan fejlődni képes klubot hozzunk létre. Most, hogy az alaplétesítményeket rendbe hoztuk és hamarosan átadjuk a 4-es Honvéd utcában a vadonatúj nagyméretű, villanyvilágításos műfüves pályánkat, lehetőségünk nyílt arra, hogy további, a közvetlen szakmai munkát segítő eszközt is beszerezzünk. A cél egyértelmű, objektív, mérhető, ellenőrizhető, az összehasonlítást lehetővé tevő rendszert létrehozni a szakma (az edzők) számára, hogy a kor követelményeinek megfelelő munkát tudjanak végezni.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy egy ilyen nagy múltú, több mint 100 éves klubbal működhetünk együtt, mint a Békéscsaba 1912 Előre.” – nyilatkozta Dupai János, a MATCHmeeting ügyvezetője a megállapodás létrejöttét követően. „Bízunk benne, hogy szoftverünk hozzájárul mind az utánpótlás csapatok, mind a felnőtt együttes jövőbeni sikereihez azáltal, hogy a MATCHmeeting az adminisztrációt és szakmai munkát is könnyebbé és hatékonyabbá teszi. A MATCHmeeting létrehozásakor törekedtünk arra, hogy az edzéstervezéstől kezdve, a játékosok mérési eredményeinek és sérüléseinek dokumentálásán át, a mérkőzéselemzésig átfogó megoldást nyújtsunk a csapatok mindennapi feladatai elvégzéséhez. Kiemelném továbbá, hogy az edzőkön kívül – interaktív módon – a játékosok is bevonásra kerülnek, lehetővé téve, hogy visszajelzéseket kapjon tőlük a szakmai vezetés. Úgy vélem, a Békéscsaba 1912 Előre felkészült szakember gárdája és a szoftverünk által kínált funkciók garanciát jelentenek a játékosok fejlődésére. Ezúton is szeretném megköszönni és példaként állítani a klub vezetői részéről kezdetektől fogva tapasztalható szakmai igényességet és nyitottságot a további fejlődésre.”

Jakab Péter, a Békéscsaba 1912 Előre Labdarúgó Akadémia szakmai vezetője: – A szeptember 27-i edzői értekezlet témája az volt, hogy a MATCHmeeting bemutatkozhasson minden érdekelt félnek az egyesületnél. Annál is inkább, mivel a klub a továbbiakban ezt az adatbázis rendszert szeretné használni a mindennapi munkához. Ennek a szoftvernek az alkamazása nagy könnyebbséget jelent majd az utánpótlás és a nagy csapataink életében, amely rendszerezi a játékosokhoz tartozó adatokat, segíti az edzésekre való felkészülést, statisztikákat tudunk készíteni és üzeneteket is küldhetünk vele. Segít abban, hogy rendszerbe állíthassuk az edzésnapokat, úgy hogy ne legyenek ütközések – ezáltal kitűnően tudjuk majd ezt a részt is menedzselni. A mérkőzésekről olyan adatokat tudunk kinyerni, számokkal alátámasztani, melyek játékosaink fejlődése szempontjából fontosak lehetnek. Tárolja a felmérési eredményeket, melyeket később is vissza tudunk nézni és követhetjük a gyermek időszakos állapotát, fejlettségi szintjét. Nagyon fontos, hogy interaktív módon labdarúgóinkat is bevonja a munkába: visszajelzéseik alapján például segíthetnek a mérkőzések elemzésében is. Olyan hozzáféréseket kapnak majd, melyekkel akár videó részleteket is fel tudnak profiljukhoz tölteni – ezáltal még teljesebb képet kaphatunk teljesítményükről, tudásukról és az edző munkájának megkönnyítése mellett, saját maguk előmenetelét is megfelelőképpen elősegíthetik. Mindent összevetve egy hatékony, korszerű, 21. századi megoldásról van szó – hiszen az edzéstervezés mellett, a mérkőzésekre való felkészülésben is rendkívüli támogatást nyújt. Négy szisztémát vizsgáltunk meg az elmúlt hetekben: a kiválasztás fő szempontjai a használhatóság, flexibilitás, szakmaiság, a számunkra fontos tartalmi- és szolgáltatáscsomag és nyilván a bekerülési költség voltak. Ezek alapján születetett egységes megegyezés az ügyben és úgy gondolom, hogy mindenféle értelemben megfelelő és jó döntést sikerült hozni. Bízom benne, hogy edző kollégáim munkáját és az egyesület boldogulását nagyban segíteni tudja ez a rendszer a jövőben!

Befejeződött a hazai utánpótlásműhelyek átvilágítása

Az MLSZ elnökség 2013-ban 3 éves szerződést kötött a Double Pass belga tanácsadó céggel a hazai utánpótlás-nevelési műhelyek átvilágítására és fejlesztésére. Az auditot végző szervezet a labdarúgó utánpótlás-nevelésre szakosodott szakértő intézet, amely számos élenjáró európai szövetségnél és klubnál rendelkezik referenciákkal (www.doublepass.com).

A vizsgálat az MLSZ döntése alapján tizenöt, a hazai utánpótlás-nevelésben meghatározó sportegyesületre, alapítványra terjedt ki. Az érintett szervezetek egyenkénti átvilágítása módot adott arra, hogy általános érvényű megállapítások szülessenek a hazai utánpótlás-nevelés erősségeiről, gyengeségeiről és rámutasson azokra a területekre ahol a legnagyobb az elmaradásunk az élenjáró sportnemzetekhez képest.

A 3 éves munka első szakasza az érintett műhelyek első-körös átvilágítását jelentette. Ez alapján egy éves képzési program indult (2. szakasz), ahol nemzetközi előadásokon, műhelymunkákon, külföldi akadémiák helyszíni látogatásán keresztül kaptak intenzív képzést a hazai sportegyesületek/sportalapítványok szakmai vezetői. A programot vizsga zárta. A 3 éves ciklus utolsó fázisa az ún. záróaudit volt, amely 10 fő szempont és azon belül összesen közel 500 alszempont (indikátor, részterület) alapján értékelte a hazai utánpótlás-műhelyeket.

A program teljes mértékben a Double Pass know-how-ja alapján valósult meg, a mérési adatokat a Double Pass erre a célra fejlesztett számítógépes programjában értékelték ki. Az audit legnagyobb értéke, hogy az ún. globális-jelentés mellett (amely a szövetség vezetése részére ad átfogó képet a fejlesztési területekről) minden egyes vizsgált szervezet részére egyedi értékelést és fejlesztési javaslatokat fogalmaz meg. Az MLSZ Elnöksége úgy döntött, hogy az átfogó jelentést teljes terjedelmében nyilvánosságra hozza. A jelentés ezen a linken érhető el.

Az MLSZ a jelentéshez kapcsolódóan további döntéseket is hozott. Az egyik ilyen döntés értelmében a központi költségvetésből a kiemelt utánpótlásképzésre érkező forrásokat 100%-ban a jelentés eredménye alapján osztja fel a vizsgált szervezetek között oly módon, hogy a Double-Pass által vizsgált szempontokon belül kiemelt súlyt ad az ún. produktivitásnak. A produktivitás annak mérőszáma, hogy az adott utánpótlás-műhely hány tehetséges fiatalt nevelt fel, „termelt ki” felnőtt klubcsapatok, a korosztályos válogatott számára, akik potenciálisan akár kiemelt európai bajnokságokban folytathatják pályafutásukat. Ez a mutató tehát végeredményben a képzés hatásfokát hivatott mérni. A hazai sportegyesületek számára egyértelmű üzenetet fogalmazott meg ezzel az MLSZ elnöksége: a támogatásokhoz való hozzáférés „alanyi jogosultsága” megszűnik, azt a jövőben egyértelműen a munka minősége, a teljesítmény határozza meg.

Az elnökség 12 regionális hatáskörrel is rendelkező utánpótlás-képző központot jelölt ki és a regionális feladatokra (együttműködés a régióban működő alközpontokkal) további forrásokat allokált. A kiemelt utánpótlás-központok működését a szövetség a Double Pass fejlesztési javaslatok alapján szigorú minőségbiztosítási eljárás alá vonja.

Ezek a lépések jól illeszkednek a korábban elfogadott döntésekhez, amelyek rögzítették, hogy a hivatásos (NB I és NB II) klubok a hazai játékosok szerepeltetésének függvényében jutnak hozzá a központi forrásokhoz. Az MLSZ vezetésének az a meggyőződése, hogy a kiemelt utánpótlás-képzés megerősítése és a műhelyekből kikerülő fiatal tehetségek játéklehetőségének megteremtése a későbbi eredményesség egyik legfontosabb záloga. Nyilvánvaló, hogy a projekt sikeréhez a 6-14 éves ún. pre-akadémiai korosztály képzési rendszerét is meg kell erősíteni. Ennek érdekében az MLSZ – a már említett regionális együttműködési rendszer bevezetése mellett – olyan költségtérítési- és átigazolási rendszer bevezetése mellett döntött, amely az ebben a korosztályban történő képzési munkát – ugyancsak annak eredményessége alapján – pénzügyileg is motiválja.