Címkézett bejegyzés

Mentorprogram élőben

A mai napon, 2017. május 12-én (pénteken) 16:00 órától folytatódik az úgynevezett mentorprogram első és utánpótlás csapataink tagjai számára egyaránt.

A heti felkészülési munkában mindenképpen némi felüdülést és kikapcsolódást jelenthet labdarúgóink számára az utánpótlás korú játékosainkkal együtt töltött idő, amely természetesen komoly edzésmunkával egybekötött foglalkozást is jelent. Ezúttal a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U7-U15 korosztályainak kiemelkedő teljesítményt nyújtó labdarúgói nyerték el a jogot az öltözőlátogatással és beszélgetéssel egybekötött programon való részvételre – melyet ezúttal is élő, egyenes adásban közvetítünk majd az interneten. Az öltözőlátogatáson kívül, az összes program nyilvános – melyen szeretettel látjuk vendégül a kedves szülőket és érdeklődőket!

A szabadtéri edzést live stream formájában az alábbi elérhetőségen tekinthetik meg, a közvetítés körülbelül 16:30 órakor kezdődik majd a Kórház utcai Stadion centerpályájáról.

Boér Gábor: – A mentorprogramot azért hívtuk életre, hogy az első csapat sokkal közelebb kerülhessen az utánpótláshoz. A kezdeményezés két részből áll: az egyik, amikor a felnőtt játékosok látogatnak el az akadémisták edzéseire és ott tartanak foglalkozásokat – ezek egyébként szinte heti rendszerességgel történnek -, a másik – amely a mai napon is történt – amikor néhány érdemei elismeréseként kiválasztott utánpótlás korú játékos kap lehetőséget arra, hogy részt vegy egy komplett délutáni programon az első csapat keretével együtt. Az összejövetelen természetesen játékos edzésmunka, közös focizás, öltözőlátogatás és fotózás is helyet kap. Ez a második alkalom, hogy ilyen programot bonyolítottunk le és a lelkesedés, hozzáállás mindenki részéről nagyon-nagyon biztató. Szeretnénk, ha a jövőben is megmaradna ez a tendencia és a továbbiakban még nagyobb intenzitással részt tudnánk venni ehhez hasonló közös rendezvényeken. Az edzések egyébként publikusak, tehát bárki megtekintheti őket és természetesen szeretettel látjuk a labdarúgás iránt érdeklődő srácokat és szüleiket! Remélem, hogy a résztvevők olyan élményekkel gazdagodnak, mely egész életük, pályafutásuk alatt elkíséri majd őket és plusz motivációt jelent abban az irányban, hogy igenis futballistává akarjanak majd válni és akkor lila-fehér színekben ezen a pályán tudjanak játszani!

Fotók

Összevont szülői értekezlet

Időpont: 2017. április 13. (csütörtök) 17:00 óra

Helyszín: Csabagyöngye Kulturális Központ

Cím: 5600 Békéscsaba, Széchenyi utca 4.

Program:

Boér Gábor, vezetőedző előadása: Az utánpótlás képzés és a felnőtt csapat kapcsolata
Telekné Furák Mónika, rendőr alezredes előadása: Gyermekvédelem és a labdarúgás kapcsolata
Szalai Ilona, dietetikus előadása: Labdarúgók táplálkozása
Jakab Péter, akadémia vezető előadása: A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia aktualitásai, változások
Takács Péter előadása: Sportfolió

Szeretettel várjuk Önöket, megjelenésükre feltétlenül számítunk!

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/293198267764991/

U9: Mentorprogram

Az U9-es csapatunk is elkezdte a mentorprogramot.

A gyerekek kitörő örömmel fogadták Fabio Nascimento de Oliveirát és Fehér Zsoltot, a felnőtt csapat két kiváló hátvédjét. Az edzésbe is bekapcsolódó felnőtt játékosoktól láthattak a gyerekek egy-két brazilos trükköt, valamint mentoraink azt is bemutatták, hogyan kell tökéletesen leszerelni egy támadó játékost. A két fiatal védő elmondta, hogy nagyon élvezték a közös munkát a gyerekekkel, továbbá biztatták őket, hogy továbbra is szorgalmasan dolgozzanak céljaik elérése érdekében. Az edzés végén a gyerekek kérdezhettek a felnőtt csapat tagjaitól, akik készséggel válaszoltak minden kérdésre.

Köszönjük Hrabovszki Ákos és Gyuris Zoltán edzőinknek, valamint mentorainknak, hogy megszervezték az első találkozást!

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:
http://bcsla.hu/site/u9-mentorprogram-20170323/

Focizz velünk!

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia tehetséges labdarúgó palántákat keres a 2017/2018-as tanévtől a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában induló elsős sportosztályába.

Sportiskolai nyílt nap az iskolában: 2017. február 8. (szerda) 08:00 órától

Helyszín: 5600 Békéscsaba, Dedinszky Gy. u. 1/1. (a kórház parkolójával szemben)

Jelentkezés a sportosztályba: blakademia(at)gmail.com

Jelentkezési határidő: 2017. március 15. (szerda)

Információ és felvilágosítás: +36305512341 (Békéscsaba Labdarúgó Akadémia), +36203568555 (Jankay Iskola)

focizz_velunk_20170117

A részletes program elérhető majd a http://www.jankayiskola.hu és a http://www.bcsla.hu weboldalakon.

Sikeres felvételi esetén az iskola és az akadémia biztosítja: tanrendbe épített sportági képzés, kiemelt angol nyelvoktatás, úszás oktatás, egyéni fejlesztés, kiemelt versenyeken való részvétel.

Magas rangú vendégek a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián

2016. november 6-án az Interliga egyik idei utolsó fordulóját Békéscsabán rendezték meg. A mostoha időjárási viszonyok sem gátolták meg azt a közel 200 játékost és kísérőiket, hogy ellátogassanak a Békéscsabai Labdarúgó Utánpótlás Központba. Vasárnap 11:00 óra körül szinte életre kelt a lőtér melletti sportkomplexum. Nyüzsgő gyerekseregtől, drukkoló szülők hangjától volt hangos az immár régiós központtá váló létesítmény.

20161106_bla_02

Ahol jól érzik magukat az emberek, ahol valami jól működik, annak könnyen híre megy. Így történt ez most is, hiszen magas rangú vendégek tettek látogatást ezen a napon a Békéscsabai Labdarúgó Utánpótlás Központban. Erdős Norbert és Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő urak azért érkeztek, hogy megnézzék azokat a fejlesztéseket, amelyek a közelmúltban mentek végbe a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián. A volt ifjúsági- és sportminiszter, az MTK sportegyesület jelenlegi elnöke Deutsch Tamás elmondta, hogy nagyon elégedett a látottakkal, ugyanis rendkívül fontosnak tartja egy ilyen szintű létesítmény meglétét ebben a térségben. Erdős Norbert nagyon büszke volt arra, hogy szűkebb régiójában milyen elkötelezett szakmai munka folyik, az edzők és a játékosok részéről egyaránt.

20161106_bla_01

Mindketten gratuláltak az eddig elért eredményekhez, és további sportsikereket kívántak.