Címkézett bejegyzés

Ismétlés a tudás anyja

Szoftverbemutatóval, tanulással és az eddig megszerzett ismeretek frissítésével kezdődött a hét a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia, valamint a regionális központok vezetői részére.

Hétfőn délután a 2016. szeptember óta használt Matchmeeting rendszer részletes ismertetésére és gyakorlati használatának bemutatására került ismét sor. Pangert László, az akadémia munkatársa által szervezett színvonalas és kimerítő gyakorlati oktatáson Benedek Péter és Lázár Tamás (Matchmeeting) ismertették az integrált szakmai elemző és oktató rendszer főbb funkcióit. A több, mint háromórás elfoglaltságon mindenki számára lehetőség nyílt, hogy megtekintse a szisztéma által kínált legújabb fejlesztéseket, felelevenítse az eddig megszerzett tudását és természetesen a felmerült kérdésekre-kérésekre is válaszokat, visszajelzéseket kaphatott.

Az eseményen részt vett Belanka Csaba – a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. gazdasági vezetője, Szokolay Sándor – a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia utánpótlás koordinátora, valamint Jakab Péter – az akadémia vezetője is. Elöljáróink szóban is hangsúlyozták, hogy a modern labdarúgást kizárólag az ilyen eszközök aktív és felelősségteljes használatával lehetséges fejleszteni és megfelelő szinten tartani. A mérések eredményeit, az edzésterveket, a sérülések nyilvántartását, az eszközök és felszerelések leltározását, valamint a mérkőzések statisztikáit, videó-elemzéseit, a több irányú kommunikációt mind-mind csakis digitálisan, gyorsan hozzáférhetően lehet kezelni. A több platformon, valamint mobil alkalmazásból is kezelhető doktrína akkor válhat teljesen hitelessé, amennyiben mindenki napi szinten frissíti és látja el adatokkal. Az első csapat által naprakészen tartott adatbázis jó példa lehet mindenki számára, hiszen a szakmai stáb akár már néhány perccel egy-egy mérkőzés vagy edzés után láthatja és elemezheti a létfontosságú adatokat. A foglalkozásról egyébként videós oktatóanyag is készül, amelyet minden kolléga számára hozzáférhetővé teszünk.

A közel egyéves használat során bebizonyosodott, hogy a szoftver nagyon hasznos a Békéscsaba 1912 Előre számára és továbbiakban még inkább arra kell törekednünk, hogy mindenki napi szinten használja és ezáltal magasabb szakmai szintre emelje a klub működését, ezáltal is tükrözve a lila-fehér filozófiát – miszerint csakis teljes erőbedobással, kitartással és alázattal érhetünk el kiemelkedő eredményeket a jövőben is.

Az új évben először

Az új évben is folytatódott a már hagyományosnak tekinthető mentorprogram, amely játékosaink számára némi felüdülést és kikapcsolódást jelentett a felkészülési időszak fárasztó napjaiban. A 2018. február 9-én (péntek) 16:00 órától megrendezett találkozás alkalmával, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia alközpontjaiban (Hódmezővásárhely, Orosháza, Törökszentmiklós, Karcag, Gyula) nevelkedő gyermekek kaptak lehetőséget, hogy az öltözőlátogatás mellett, közös edzésen is részt vehessenek az Előre első csapatával. Klubunk továbbra is kiemelten kezeli az utánpótlás kérdését, és igen fontosnak tartja, hogy a merítési lehetőségeket minél jobban kiterjessze a régióban. Hosszú távon és eredményesen csak ilyen módon lehetséges tehetséges, fiatal labdarúgóink megőrzése és integrálása.

Közzétette: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – 2018. február 9.

Kapcsolódó hivatkozás:
 http://bcsla.hu/site/mentorprogram-alkozpontokkal-egyuttmukodve/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre II. – Szeghalmi FC

Felkészülési mérkőzés (Megyei I. osztály)

Békéscsaba 1912 Előre II. – Szeghalmi FC

6-0 (3-0)

Időpont: 2018. február 2. (péntek) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (Műfű)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Belicza Bence

Békéscsaba: Czinanó Áron, Maruntelu Mihai, Kun László, Láza Dévald, Balog Zsolt, Mácsai László, Belanka Dávid, Barbu Roland, Nyéki Boldizsár, Bónus Ádám, Miklya Miklós. Cserék: Balogh Sándor, Zsilinszki Martin, Nagy Levente, Borbély Zsombor.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Szeghalom: Baranyi Sándor, Cserna Richárd, Turcsek Szilveszter, Vincze Zoltán, Gál László, Veres Zsolt, Tatár Sándor, Mészáros Máté, Abdul Karim, Kovács Zoltán, László Attila. Cserék: Mező Sándor, Boruzs Krisztián, Tófalvi András, Kántor László, Zsombok János, Tóth Gábor.
Edző: Zsombok Attila

Gólszerzők: Bónus Ádám (4), Miklya Miklós (1), Zsilinszki Martin (1).

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Társasági adó

Közeleg az év vége, ezzel együtt a társasági adó sorsának eldöntése is. Kérjük, támogassa társasági adójával a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület utánpótlás képzését!

Amint az Ön előtt is ismert a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. tv. megteremtette a lehetőségét annak, hogy nyereséges gazdasági társaságok – adókedvezmény igénybevételével – támogatást nyújtsanak sportszervezetek részére.

Amennyiben bármilyen kérdése van az Egyesületünkkel, a támogatás felhasználásának a céljával, vagy az adókedvezmény igénybevételének és az ahhoz kapcsolódó adminisztrációs kötelezettségek teljesítésének módjával kapcsolatban, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére.

További információ: a +36 66 637 787 telefonszámon, illetve az iroda(at)1912elore.hu e-mail címen kérhető.

További információk itt:
http://1912elore.hu/site/category/sfp/sportegyesulet/2017-2018/

Békéscsaba Labdarúgó Akadémia:
http://www.bcsla.hu

Mikulás az Akadémián

December 6-án (szerda) délután a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 4-es Honvéd utcai központjába is megérkezett a Mikulás.

Ezúttal Viczián Ádám és Szalai Dániel öltötték magukra a télapó és a krampusz szerepét, akik első csapatunk tagjaival együtt bekapcsolódtak az U8-U14-es korosztályok edzéseibe, majd kiosztották a 200 darab lila mikulás-csomagot.

Vezetőink a helyszínre látogató média rendelkezésére álltak és egyhangúlag kifejezték örömüket, az immár hagyományosnak mondható karácsony előtti közös foglalkozás és ajándékozás értékei iránt.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.bcsla.hu/site/a-mikulas-az-utanpotlaskepzo-kozpontban-is-jart20171206/