Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre

Van néhány csapat, amelyek évek óta egymás mumusainak tekinthetők. A következő, idegenbeli bajnokin mi vagyunk azok a Kisvárda számára. A kérdés ezúttal az, hogy a Békéscsaba megőrzi-e veretlenségét következő vendéglátónkkal szemben és megszakad-e a szabolcsiak jó szériája?

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezonjának 8. fordulójában, 2017. szeptember 10-én (vasárnap) 16:30 órától, a Kisvárda Master Good együttese, a Békéscsaba 1912 Előre csapatát fogadja a Várkerti Sporttelepen. Az összecsapás igazi csemegének ígérkezik, hiszen ha szigorúan csak a számokat tekintjük, akkor egyértelmű esélyesként léphetünk pályára – az előzmények ismeretében azonban a mérkőzés egészen más fénybe kerül. Vendéglátóink jelen pillanatban a tabella ezüstérmes, feljutást érő poziciójából várhatják a viharsarkiak látogatását, mérlegük egyelőre igen meggyőző, hiszen a megszerzett 5 győzelemmel és 2 vereséggel már 17 pontot verbuváltak össze. A 16 lőtt és mindössze 6 kapott gól pedig tovább erősíti az előbbieket. Az új szezontól kezdve már Kondás Elemér által irányított rétköziek sormintáját ronthatja, hogy a Békéscsabát még sohasem tudták legyőzni, hiszen a két együttes egymás ellen megvívott öt mérkőzéséből négy alkalommal lila-fehér győzelmet jegyezhettünk fel. Legutóbb 2017. március 19-én, az előző szezon 26. fordulójában, Békéscsabán találkoztak a felek (Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good 0-0), amikor az első és egyben egyetlen pontjukat szerezték meg ellenünk a piros-fehérek. Egyik csapat sem várja felhőtlen hangulatban a következő megmérettetést, hiszen vendéglátóink előző mérkőzésén, az utolsó pillanatokban sikerült pontot menteni Cegléden, mi pedig – ne szépítsük – a Zalaegerszeg ellen, hazai pályán szaladtunk bele egy "hármasba".

A bajnokságnak azonban még mindig csak az elején járunk – nem dőlt el semmi -, bár a főbb erőviszonyok a várakozásoknak megfelelően alakulnak. Ne felejtsük el, hogy szinte minden forduló tartogatott meglepetéseket, nem várt eredményeket, ezért reméljük ezúttal már számunkra is végre kedvezően alakulhatnak a dolgok. Annál is inkább, hiszen a bajnoki táblázaton négy tizenegypontos együttes (Szolnok, Békéscsaba, Gyirmót, Szeged 2011) szorítja egymást a 6-9. helyeken. A kvartettben csapatunk másodikként, a hetedik pozíciót birtokolja 3-3 győzelem és döntetlen, valamint 2 vereség mérleggel. A kisvárdaiak keretében érdemes kiemelt figyelmet szentelni Délczeg Gergelynek, Horváth Zoltánnak és Lukács Raymond Barnának, akik eddig személyenként 3-3 találattal járultak hozzá csapatuk jó szerepléséhez.

Boér Gábor neveltjei a szokásosnak nevezhető módon készültek a héten. A hétfői regeneráció után, kedden délután újra komoly edzésmunka várt játékosainkra, amely szerdán délelőtt újabb tréninggel, délután videózással, majd pályás foglalkozással folytatódott. Csütörtökön mérkőzéselemzés és edzés várt labdarúgóinkra, majd pénteken délután újra a Fű3 edzőpálya népesült be csapatunk tagjaival. Szombaton délelőtt viszont már útra kelnek a Lilák és Nyíregyháza felé veszi az irányt csapatbuszunk, ahol délután még egy átmozgató edzést vezényel mesterünk.

A Békéscsaba 1912 Előre utazói: Babinyecz Balázs, Birtalan Botond, Dlusztus András, Eszlátyi István, Gyurján Bence, Ilyés Tamás, Király Patrik, Kiss László, Máthé Gábor, Mészáros Márk, Nagy István, Nagy Sándor, Ribánszki László, Szalai Dániel, Szélpál Norbert, Tóth Dániel, Urbin Péter, Viczián Ádám, Zahorán Balázs.

A Kisvárda Master Good –  Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Bogár Gergőt akkreditálta a szövetség. Az 1991-es születésű sporival legutóbb 2017. április 16-án, a Cigánd SE – Békéscsaba 1912 Előre 0-5 mérkőzésen, játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 338 sárga- és 33 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Boér Gábor: – Az osztály egyik legjobb csapatához utazunk és biztos vagyok benne, hogy a végelszámolásnál komolyan kell majd velük kalkulálni. Nagyon jól erősítettek az egyébként is bombaerős keretükhöz a nyár folyamán – gondolok itt egy tapasztalt, jó edzőre, valamint számtalan olyan, idézőjelben honosított játékosra, akik valamilyen magyar felmenővel rendelkeznek. Ezek a focisták egyébként nem csak a magyar élvonalban tették már le névjegyüket, hanem külföldön is megfordultak – így komoly rutinnal rendelkeznek. Emellett az eddigi mérkőzéseik is azt mutatják, hogy egyben vannak és igen jó játékerőt képviselnek, magabiztosak. Picit negatívabb előjelekkel vágtunk neki a heti programnak, de úgy érzem sikerült belőlük korrektül felkészülnünk és nagyon remélem, hogy sikerült játékosaimnak megmutatni azokat a pontokat és dolgokat, amivel meg tudjuk lepni vendéglátóinkat és mik azok, amelyekre védekezésben nagyon figyelnünk kell. Mindenképpen azt várom a mérkőzéstől, hogy mentálisan erősebbek legyünk és az adódó lehetőségeinkkel sokkal jobban sáfárkodjunk, hiszen az eddigi meccseken főképp ezzel voltak gondjaink: a kapu előtt nem tudtuk a kínálkozó helyzeteket kihasználni és nagyobbnál-nagyobb ziccerekben is rontottunk. Hogy ennek mi az oka, azt nyilván egy nálam sokkal magasabban jegyzett szakember is nehezen fejtené meg, hiszen ilyesmi sokkal komolyabb csapatoknál is előfordul. Úgy gondolom, hogy ennek inkább mentális okai lehetnek, ezen túl kell lépnünk és felszabadultabban, könnyedébben kell ezekhez odaállni. Jönni fognak a gólok, ettől nem félek, a legfontosabb az, hogy továbbra is bíznunk kell a játékosokban és a csapatban. Természetesen kielemeztük az előző mérkőzésünket is, megnéztük az elkövetetett hibákat és sajnos azok a labdabirtoklási fölények, amelyeket hétről-hétre produkálunk, sokszor meddőnek bizonyultak. Sokkal élesebbnek kell lennünk támadásban, többször kell váratlant húznunk és sokkal kreatívabb megoldásokra van szükség az elöl lévő játékosainktól. Amit még hiányoltam és sokszor forszíroztam, az agresszivitás, amelyben szintén előrébb kell lépnünk és nagyon fontos, hogy a párharcokat nagyobb hittel vívjuk meg. Szombaton útra kelünk, Nyíregyházán alszunk és ott még egyet edzünk majd. Sérültek tekintetében Gránicz Patrik továbbra is a bokájával bajlódik, bár már megkezdte a közös edzéseket, de rá ezen a hétvégén egészen biztosan nem számíthatunk. Sajnos a maródiakhoz csatlakozott még Szatmári Pista, aki az elmúlt hetekben betegséggel küszködött és nem szeretnénk, ha ez a dolog maradandó lenne és visszaessen, ezért ő is pihenni fog. A többiek rendelkezésre állnak, de az előzmények fényében egészen biztosan lesz változtatás az összeállításban.

Steigerwald Ernő: – Személy szerint is az egyik legnehezebb időszakon vagyok túl, hiszen főképp a nyári átigazolások igen sok tennivalóval járnak. A technikai vezető feladatai azonban ezután sem fejeződnek be, hiszen a mérkőzések, szállások, utazások, étkezések szervezése, intézése jócskán ad munkát a bajnokság ideje alatt is. Figyelni kell a statisztikát, segítek az elszámolásoknál, a papírmunkában és a megrendelések leadásánál is igyekszem megfelelőképpen teljesíteni. Eléggé szerteágazó munkaköröm van és rengeteg határidőre, kellékanyagra is oda kell figyelni, ha ezekben hibáznék, könnyen kellemetlen helyzetbe kerülhetne a klub. Ehhez jön még az utánpótlás átigazolásainak, ügyeinek lebonyolítása is, ami gyakorlatilag az idén jócskán adott plusz intéznivalót. Nehéz időszakon vagyunk túl, mert rengeteg átigazolás volt az UFC és az Előre között – közel 250 utánpótláskorú játékos dolgait kellett tisztába tenni. Természetesen a végeredmény egy jól működő csapatmunka közös sikere, hiszen mindezt egyedül lehetetlenség lenne megoldani. Az elmúlt hét rangadója nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük, amit személy szerint én is nagyon sajnálok. Nagy lehetőséget szalasztottunk el, hiszen győzelem esetén már az élbolyba kerülhettünk volna, leszakadva a középmezőnytől. Az eddig látottak alapján azonban úgy érzem, hogy a csapat van olyan jó és ütőképes, hogy folytatni tudjuk a Kisvárda elleni tendenciát és mindenképpen győzni utazunk, más hozzáállás szerintem nem is jöhet szóba.

Viczián Ádám: – Mindenféleképpen pozitívan állunk a mérkőzéshez. Amennyire tudtuk kielemeztük őket, próbálunk tanulni az előző hétvégén elkövetett hibákból és szeretnénk folytatni a Kisvárda elleni jó sorozatunkat. Mindenki igyekszik majd a legjobbját nyújtani – ezt tudom és megígérhetem -, bízom a csapatban és társaimban. Úgy gondolom, hogy a feltárt hibákat lehet javítani, így ki tudjuk majd használni vendéglátónk gyengébb pontjait és talán ezúttal a szerencse is újra mellénk szegődik.

Ilyés Tamás: – Sajnos az előző meccsen kikaptunk, de azon voltunk és egész héten úgy készültünk, hogy orvosolni tudjuk ezt a kisiklást. A megszokott módon készültünk a mérkőzésre, igyekszünk mindent beleadni és szeretnénk a maximumot kihozni a meccsből. A ZTE elleni vereség után kicsit feszültebb volt a hangulat az öltözőben, de úgy érzem egyre jobban kezd mindenki felszabadulni és az elvégzett munka meg fogja hozni a gyümölcsét. A mester és a szakmai stáb is igyekezett felrázni minket, mindenkinek fel kell dolgoznia, hogy egy ilyen vereség nem a vég. Felemelt fejjel, pozitívan kell folytatni, hiszen csakis az ilyen hozzáállás vezethet sikerre minket. Nem gondolom, hogy meg kellene ijednünk, hiszen minden mérkőzés egyformán nehéz ebben a bajnokságban. Ha mindenki odateszi magát, jönni fognak a gólok és az elvárt eredmények is, bátran bele kell menni a mérkőzésbe.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 8. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. szeptember 10-én (vasárnap): 16:30 órától Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre, Credobus Mosonmagyaróvár – Budafoki MTE, Szeged 2011 – Dorogi FC, KBSC FC – Soroksár SC, 17:00 órától MTK Budapest – Nyíregyháza Spartacus FC, 18:00 órától Aqvital FC Csákvár – Gyirmót FC Győr, BFC Siófok – Ceglédi VSE, ZTE FC – Vác FC, WKW ETO FC Győr – Szolnoki MÁV FC, Soproni VSE – Budaörs párosításokban.

Az előrejelzés szerint, a mérkőzés napján Kisvárda térségében 29 Celsius fokos maximális hőmérséklet, szeles időjárás várható, csapadék nem valószínűsíthető. A Nap 2017. szeptember 10-én (vasárnap) 19 óra 07 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – ZTE FC

Úgy látszik ebben a szezonban minden forduló tartogat számunkra valamilyen pikáns adalékot. Ezúttal az a Zalaegerszeg érkezik a Viharsarokba, melynek vezetőedzője Zoran Spisljak, akinek egészen biztosan furcsa lesz a vendég öltözőben eligazítania csapatát. A naptári ősz első, hazai mérkőzését 2017. szeptember 2-án (szombaton) 18:00 órától rendezzük a Kórház utcai centerpályán.

Pikantéria ide, furcsaság oda, az viszont biztos, hogy mindkét együttes sikerrel vette az utóbbi fordulók által támasztott akadályokat. A zalaiak a nyögvenyelős kezdés után (ZTE – ETO 0-0, Gyirmót – ZTE 5-0, Kisvárda – ZTE 1-0) összeállni látszanak és a 4-6. fordulókban már hibátlanul teljesítettek (ZTE – Siófok 5-2, Csákvár – ZTE 1-2, ZTE – Cegléd 2-0). Az eddig összegyűjtött 10 bajnoki ponttal (3 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség) már a táblázat 8. helyére léptek előre. Csapatunk sem tétlenkedett, hiszen a második forduló óta veretlenül, a harmadik óta pedig kapott gól nélkül hoztuk mérkőzéseinket. Következő ellenfelünkhöz képest két ponttal többet (11) szereztünk és ezzel már felállhattunk a képzeletbeli dobogó legalsó fokára. Pontazonossággal mögöttünk lohol a Nyíregyháza és a KBSC is, a Zalaegerszegiek pedig hasonlóan szorongatott helyzetben vannak – csak fordítva, hiszen előttük ugyancsak 10-10 ponttal a Gyirmót, valamint a Szeged 2011 várja a 7. forduló történéseit.

A két együttes mérlegére tekintve, az előző alkalommal sem sikerült kozmetikázni a statisztikát, hiszen legutóbb, hazai pályán, 2017. május 3-án 0-2 arányban maradtunk alul a kék-fehérekkel szemben. Az elmúlt tizenkét esztendőt elemezve az is látható, hogy az egymás ellen összesen lejátszott 22 mérkőzés felét nyerték meg következő vendégeink, 7 alkalommal döntetlen eredmény, négyszer pedig csabai győzelem született. A nyalánkságok sorát növeli, hogy a zalaiak keretében szerepel Koszó Balázs és Kertész Tamás, akik korábban a Békéscsabát erősítették, de mindenképpen említésre méltó, hogy a már két találatnál járó Szatmári István a májusi derbin még ellenünk lépett pályára. Mivel Boér Gábor korábban Zoran Splisjak segítőjeként tevékenykedett csapatunknál, a két szakvezető igencsak ismeri egymás gondolkodását, így aztán igazán érdekes és izgalmas lesz szemlélni az egymás ellen alkalmazni és megvalósítani kívánt taktikát és felállást.

Az egerszegiek kimondva-kimondatlanul a feljutást tűzték ki célul, így ennek fényében próbáltak felkészülni és igazolni a 2017/2018-as szezonra. Érkezett – az előzőekben már említett – Koszó Balázs és Kertész Tamás páros, nyugatra tette át székhelyét Szabó Marek és a veretes NB I-es múlttal rendelkező Nagy Gábor és Vernes Richárd is. Öt év után visszatért a határ mellé Balázs Zsolt, valamint a Ruzumberok kapitányát, Tomás Dubeket is soraikba állították. Fiatal kapusként igazolták le Szemerédi Norbertet, szerződést hosszabbított Nagy Tamás, viszont távozott Daru Bence. Sérültek viszont jócskán akadnak – bár kérdés, ez mennyire befolyásolja a keret összeállítását (szerintünk nem): Paudits Béla térdszalag-szakadása korábban fél év kihagyást vetített előre, Patvaros Zsolt kellemetlen izomsérülése majdnem tíz hónapja tart, Nagy Gábor még a felkészülés elején sérült meg, a hírek szerint azonban már újra bevethető. Két fiatal játékosuk – Ágoston Donát és Kretz Bálint biztosan kihagyja a viharsarki túrát, hiszen műtét, valamint lábfej törés miatt hoszabb időre kidőltek a sorból.

Az edzőmérkőzések sorozatában pedig kizárólag külföldi csapatokkal mérkőztek: ZTE FC – Amkar Perm 0-2, NK Drava Ptuj – ZTE FC 1-3, NK Slaven Belupo – ZTE FC 1-0, NK Nafta 1903 – ZTE FC 1-1, ZTE FC – Hapoel Ironi Shomna 0-3, NK Hotiza – ZTE FC 0-1, Maccabi Petah Tikva – ZTE FC 3-0.

Az Előre heti programja kedden délután, regenerációs tréninggel kezdődött, szerdán azonban már izmosabb program várt a srácokra: délelőtt-délután edzés, közben videózás is szerepelt a kiírásban. Csütörtökre egy pályás foglalkozást, valamint mérkőzéselemzést tervezett mesterünk. Pénteken reggel folytatódott a munka, majd szombatra még egy átmozgatást, majd taktikai értekezletet rendelt el a szakmai stáb.

A Békéscsaba 1912 Előre – ZTE FC mérkőzés játékvezetőjeként Takács Jánost akkreditálta a szövetség. Az 1972-es születésű sporival legutóbb 2017. július 31-én, a Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC 0-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 722 sárga- és 72 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Horváth Róbertet és Kormányos II. Gábort jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Boér Gábor: – Számomra minden mérkőzés presztízskérdés, hiszen minden alkalommal – jó értelemben vett – élet-halál harcra készülök és ez nemcsak közhely, hanem tényleg így élem mindennapjaimat, valamint nagyon szeretném, ha egy idő után eljutnának ide játékosaim is. Nyilván mindenkiben dolgozik egy plusz dolog, hiszen a volt csapata és/vagy edzője ellen játszik, így ez extra energiákat tud felszabadítani. Óva intettem a csapatot, hogy csak ezt helyezzék előtérbe, hiszen leginkább magunkkal kell foglalkozunk! Jó dolog, hogy van egy plusz motivációs tényező, de a legfontosabb, hogy mindenki profin készüljön és megfelelő módon tegye oda magát. Szerencsére nagyon rendben van az öltöző, ezáltal a csapategység is, így aztán jó hangulatban várjuk a szombati rangadót. Nagyon remélem, hogy sokan kilátogatnak majd a mérkőzésre és komoly, közönségszórakoztató, izgalmas meccset tudunk majd játszani. Csak a három pontot tartjuk elfogadhatónak a hétvégén.

Zoran Spisljak: – Elég jól ismerem mindkét csapatot és biztos vagyok benne, hogy a szombati mérkőzés sok izgalmas pillanatot tartogat majd a nézők számára. Mindkét együttes jól felkészült a másikból, ezért nagyon nehéz mérkőzés vár ránk.

Elekes Sándor: – A felkészülés elején kerültem a csapathoz, úgy érzem gyorsan sikerült beilleszkednem, elfogadtak a srácok is. Feladataim a masszírozáson kívül, a játékosok szinte teljes ellátása: megpróbáljuk kezelni a sérüléseiket, ügyes-bajos dolgaikban is segítünk, valamint a szertárosi teendőkben is szerepet vállalunk. Korábban kilenc évet töltöttem Gyulán az első csapatnál, de mivel kiestek a harmadosztályból, nekem is váltanom kellett. A Békéscsaba igényei találkoztak az enyémmel, így kerültem az Előréhez. Nagyon jól érzem magam, fantasztikus közösség alakult ki és tényleg elmodható, hogy a szakmai stáb mindenben szinkronban van egymással és a csapat többi tagjával is. Talán a legutolsó, ETO elleni mérkőzés volt számomra eddig a legizgalmasabb, de az előttünk álló forduló sem lesz egyszerű. Úgy érzem, hogy mindenkiben ott van a bizonyítási vágy, hogy megmutassák a volt és a jelenlegi edzőnek is képességüket, kvalitásaikat. Reméljük nem lesz görcsös a dolog és tudjuk majd hozni azt a játékot, amelyet az egész felkészülés alatt gyakoroltunk – úgy érzem egyre jobb csapatunk lesz. Sérültek tekintetében továbbra is jól állunk, bár most Gránicz Patrik szedett össze egy bokaszalag-húzódást, ami úgy néz ki, hogy előre láthatólag kéthetes kihagyást jelent számára. Szerencsére Nagy Pista már teljesen egészséges, teljes értékű edzésmunkát végzett, elvileg százszázalékos állapotban van, így most már csak a szakmai stáb döntésén múlik, hogy pályára léphet-e szombaton.

Nagy István: – Hat hetet kellett kihagynom sérülésem miatt, de most már teljesen egészséges vagyok. Bízom benne, hogy a mester számít majd rám a szombati meccsen, hiszen fizikálisan már százszázalékos vagyok. Ugyanúgy készültünk a héten, mint bármelyik másik mérkőzésre, próbáljuk kizárni azt a körülményt, hogy ezúttal volt szakvezetőnk a vendég kispadon foglal majd helyet. Úgy érzem, hogy a csapat egyre jobb formába lendül, most már be tudjuk húzni az ikszesnek mondott meccseket is, hiszen összességében igen jó csapattá formálódtunk. Egész héten arra készültünk, hogy az igen jól működő védekezésen és kapusteljesítményen túl, egyre több kreativitást tudjunk a támadásokba is vinni. Ennek érdekében új elemeket is gyakoroltunk a héten, úgy készülünk, hogy megpróbáljuk meglepni az egerszeget. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy itthon tartsuk a három pontot!

Király Patrik: – A korábbi emlékeimet igyekeztem lezárni magamban és próbálok profi módon, kizárólag az előttem álló feladatra koncentrálva felkészülni a szombati rangadóra. Minden munkát a szokásos módon, teljes intenzitással elvégeztem a héten és amennyiben lehetőséget kapok, igyekszem majd a legjobb formámat nyújtani a mérkőzésen. Szeretném teljesen kizárni az előzményeket és mindenképpen meg akarjuk nyerni sorozatban a harmadik meccsünket is. Szerintem az is a csapat erejét mutatja, hogy az előző fordulóban, egy relatíve gyengébb teljesítménnyel is győzni tudtunk és sokat tettünk eddig is azért, hogy néha egy kis szerencsénk is legyen.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 7. fordulója már 2017. szeptember 1-én (péntek) megkezdődik a 18:00 órás kezdési időpontra kiírt Gyirmót FC Győr – Soroksár SC mérkőzéssel. A maradék kilenc összecsapást szeptember 2-án (szombat) rendezik meg: 15:00 órától Szolnoki MÁV FC – Credobus Mosonmagyaróvár, 16:30 órától Budaörs – MTK Budapest, Budafoki MTE – Soproni VSE, Vác FC – WKW ETO FC Győr, Ceglédi VSE – Kisvárda Master Good, Dorogi FC – KBSC FC, 18:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – ZTE FC, Aqvital FC Csákvár – BFC Siófok, valamint Nyíregyháza Spartacus FC – Szeged 2011 párosításokban.

Az előrejelzés szerint szombaton Békéscsaba térségében hidegfront érkezése várható, zápor-zivatar és 29 Celsius fokos maximális hőmérséklet valószínűsíthető. A Nap 2017. szeptember 2-án 19 óra 23 perckor nyugszik.

Számítunk szurkolóink további hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy folytatódjon a valódi futball hangulat a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen újabb hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: ESMTK – Békéscsaba 1912 Előre

Hát ez a pillanat is eljött, hiszen 2024. április 28-án (vasárnap) 17:00 órától Budapesten lépünk pályára az ESMTK ellen és amennyiben győzni tudunk, akkor már bajnokcsapatként utazhatunk haza!

ESMTK - Békéscsaba 1912 Előre

Hatalmas mérföldkő lehet a hosszú út végén, ha sikerül vasárnap megszerezni a bajnoki címet, de itt jelezzük: akkor sem történik katasztrófa, ha ez most nem sikerül. Hosszú felkészülési időszak, számos kemény, nehéz mérkőzés, de már közeledik a vége, az igazi erőpróba. Kicsit azért mindenki igazságtalannak tartja ezt az osztályozós rendszert, hiszen hiába leszel bajnok, hiába tudsz győzni a csoport többi csapatával szemben, ha az osztályozón elbuksz és ebben az esetben mégsem jön össze a feljutás. Igen, ezt mindenki tudja, hogy így van, de valahogy el kell dönteni a feljutók kilétét és ebben az átalakulás alatt lévő bajnoki rendszerben most ez a szabály, ezzel kell együtt élni. De haladjunk szépen sorban: a lényeg, hogy amennyiben a Békéscsaba 1912 Előre revansot tud venni az ESMTK csapatán, akkor már biztosan bajnok, hiszen előnyünk 13 pontra nőne, ami a hátralévő négy forduló alatt már nem ledolgozható. Döntetlen vagy ne adja Isten, vereség esetén bajnoki címről matematikailag még nem beszélhetünk. Természetesen jól esne mindenkinek, ha az aranyérem már ezen a hétvégén összejönne, hiszen akkor több idő maradna az osztályozóra való felkészülésre – ami véleményünk szerint nem a tudáson vagy a hozzáálláson múlik majd, hanem hogy melyik csapat bírja majd jobban a feszültséget, mekkora segítség érkezik majd a lelátókról, ki-mennyire tudja helyén kezelni a nyomást és a stresszt. Na, de ez még odébb van, hiszen előttünk áll még öt mérkőzés, amelyen bajnoki cím ide vagy oda, mindenképpen illene meggyőző és határozott teljesítményt nyújtani.

Következő ellenfelünk az Erzsébeti Spartacus MTK az egyetlen csapat, akitől vereséget szenvedtünk a 2023/2024-es szezonban, ráadásul ha emlékeznek a 2023. október 15-én lejátszott, simán botrányosnak nevezhető 11. forduló mérkőzésére, amikor Szilágyi Sándor játékvezető három büntetőt ítélve, melyeket még egy piros lappal is megspékelt, gyakorlatilag elrendezte a sorsunkat, akkor mindenképpen lefelé biggyedt a szájunk széle. Na, de ezen már túl vagyunk és szerencsére, de még inkább a csapatnak köszönhetően jó eséllyel nem azon a meccsen múlik majd boldogulásunk, ráadásul most itt a lehetőség a visszavágásra, a revansra! A Liza – ahogy a pesterzsébetiek hívják csapatukat – jelenleg 18 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség, valamint 58 pont birtokában, 10 egységgel mögöttünk, a táblázat második pozícióját foglalja el.  Igen jó sorozatban voltak, hiszen egészen 2023. november 12 óta csak győzelmek, illetve döntetlenek szerepeltek nevük mellett, míg a múlt héten beleszaladtak a Szolnok elleni háromgólos zakóba. Tehát vereségből érkeznek, ami számunkra akár jó is lehet, valamint jelenleg még érvényes licencük sincs a következő szezonra, így lehetséges hogy porszem került a gépezetbe vagy zavar keletkezett a rendszerben, amit mindenképpen illene kihasználnunk. A potenciál továbbra is megvan csapatunkban, némi probléma inkább a sérültek, illetve betegek számával lehet, hiszen úgy kezdtük a hetet, hogy a két tartósabban sérült játékunkat (Fazekas és Himics) nem számolva hét kisebb-nagyobb problémával küzdő labdarúgót számoltunk össze az öltözőben. Nyilván, ahogy közeledik a bajnoki, úgy napról-napra jobb lesz a helyzet, így bízunk benne, hogy a lehető legtöbben tudják majd vállalni a vasárnapi rangadót!

Igen, ez egy igazi rangadó, bár hatpontosnak nem nevezhető, viszont az első játszik a másodikkal, tehát a jelző mindenképpen megilleti a mérkőzést! Annál is inkább, hiszen csapatunk továbbra is hozza a kötelezőt, igen jó sorozatban vagyunk, 14 mérkőzés óta – azaz pont az ESMTK elleni meccs óta – vereség nélkül menetelünk és gyűjtögetjük a bajnoki pontokat. A kitűnő széria és a nagyszerű teljesítmény eredménye, hogy a négy csoport legjobb statisztikájával, 22 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, valamint 68 bajnoki pont birtokában vezetjük a táblázatot és nem látunk okot arra, hogy ez a tendencia bármiért megváltozzon, tehát továbbra is jó úton járunk a visszatérés felé! Természetesen nem szeretnénk előre inni a medve bőrére, sem elkiabálni a dolgokat, de annyi azért engedtessék meg, hogy kicsit magasztaljuk csapatunkat! Ezt mindenképpen megérdemeljük, ennyi akkor is kijár, ha bármi lesz a vége!

Csató Sándor: – Tisztában vagyunk a mérkőzés súlyával és pikantériájával. Kellően motivált a társaság, szeretnénk mielőbb lezárni ezt a bajnokságot és természetesen a visszavágási vágy is fűti a csapatot. A megszokott heti ritmusban készültünk, nem csinálunk különösebb presztízst a mérkőzésből. A bajnokság végjátékában kemény csatáink lesznek, jó formában lévő ellenfelek jönnek soron, ami segítheti az osztályozóra való felkészülést.

Összegyűlt öt sárga cédula miatt, ezúttal Wirth Dániel kénytelen majd a lelátóról szemlélni az eseményeket. Amennyiben visszatekintünk a 2021. október 27-én lejátszott MOL Magyar Kupa 2021/2022. 4. fordulójának mérkőzésére, amikor idegenben 2-4 arányban legyőztük a piros-fehéreket és kiejtettük őket, akkor semmi okunk sincs aggódni, mert verhetők és legyőzhetők, akár hazai pályán is! Még akkor is, ha az eddig egymás ellen lejátszott mérkőzések alapján a budapestiek állnak jobban: a másodosztályban 2 győzelem és 1-1 döntetlen, valamint vereség az ESMTK mérlege ellenünk, míg a harmadik vonalban a 3 győzelmük mellett, még csak pontot sem tudtunk szerezni.

Az ESMTK – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Iványi Gábort, segítőiként Deme Rajmundot és Kovács II. Gábort akkreditálta a szövetség. Az 1999-es születésű sporival 2023. november 12-én a Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC II. 2-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 334 sárga- és 19 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 26. fordulóját 2024. április 28-án (vasárnap) 11:00 órától Kecskeméti TE 1911 II. – Pénzügyőr SE, Budapest Honvéd-MFA II. – Vasas FC II., 17:00 órától Meton-FC Dabas SE – Körösladányi MSK, BKV Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., ESMTK – Békéscsaba 1912 Előre, Füzesgyarmati SK – Ceglédi VSE, Martfűi LSE – Hódmezővásárhelyi FC, valamint Monor SE – Szolnoki MÁV FC párosításokban rendezik meg.

Hatvannyolc bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, tíz ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban változatlanul a Kecskemét II. (13.), a Szeged II. (14.), a Füzesgyarmat (15.), valamint a Cegléd (16.) áll. Az Észak-Keleti csoportban a Putnok (53 pont) ismét átvette a vezetést és három ponttal húz a Kisvárda II. előtt, Észak-Nyugaton a Tatabánya (56 pont) hat ponttal vezet a Veszprém előtt – tehát itt azért még bármi lehetséges, Dél-Nyugaton pedig a Nagykanizsa már kiszállt a versenyből, az Iváncsa (64 pont) és a Szentlőrinc (63 pont) között viszont csak minimális a különbség, azaz ebben a csoportban is vannak még nyitott kérdések. Az már biztossá vált, hogy a Mezőkövesd és a Kisvárda jövőre a másodosztályban folytatja, hiszen kiesnek az első osztályból. Az is borítékolható, hogy a Nyíregyháza feljutott, de az NB2-es ezüstéremért még vérre menő csata folyik a Vasas, az ETO, valamint a Szeged között. Lesz-e nevető harmadik és hoppon marad-e a Vasas és az ETO? Vannak kérdések mindenféle szinten, reméljük azonban hogy az egyik harmadosztályú feljutó a Békéscsaba 1912 Előre lesz, a többi pedig már csak körítés!

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=9K6A_E658H4

Az előrejelzés szerint Budapest térségében közepesen felhős, szeles nap várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet viszont akár +26 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2024. április 28-án (vasárnap) 19 óra 53 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak és bízunk benne, hogy együtt ünnepelhetünk egy nagyszerű győzelmet, valamint a bajnoki címet is!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

Több, mint tizenkét éve nem találkozott egymással tétmérkőzésen az ETO és a Békéscsaba, így aztán több szempontból is érdekesnek és izgalmasnak ígérkezik a Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezonjának 6. fordulója, amikor 2017. augusztus 27-én (vasárnap) 17:00 órától Győrben lépnek pályára a Lilák.

Az NB II-es újonc – furcsa ilyet leírni a Győrrel kapcsolatban – az előző szezonban még az NB III-as bajnokság nyugati csoportjában szerepelt, melyet toronymagasan meg is nyert – kiharcolva ezzel a felfelé történő osztályváltás lehetőségét. A harmadosztályban összegyűjtött 81 bajnoki egység, 27 győzelemmel és mindössze 5 vereséggel párosult – így esélyt sem hagytak a többieknek arra, hogy versenybe szálljanak velük. A két csapat múltjára visszatekintve, 1995 óta 14 alkalommal feszült egymásnak a két csapat. A mérleg igen kiegyenlített, hiszen hat ETO siker mellett, három döntetlent és öt csabai győzelmet is kiolvashatunk a statisztikákból. Utoljára egyébként 2005. április 13-án, az első osztályban találkoztunk a Rába-partiakkal, akkor Békéscsabán 1-1-et mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén. A legnagyobb arányú gólkülönbség és egyben a legtöbb találat 2002. október 27-én született, amikor Győrben 5-2-es vereséget szenvedtünk.

Vendéglátóink 2017. június végén kezdték meg a felkészülést az új idényre és tesztmérkőzések sorozatával, valamint szép számú igazolással igyekeztek felvenni a ritmust és a lépést a másodosztály résztvevőivel. Az új érkezők tekintetében is volt jócskán dolga Bekő Balázsnak, hiszen a sok egyéb tennivaló mellett, még őket is szinkronizálni kellett az együtteshez. Az viszont egyértelműen látszik, hogy a tapasztalt szakember és szakmai stábja igen jól felkészítette labdarúgóit és akár a szaksajtó, akár a közvélemény szerint csapatának jó esélye mutatkozik az első osztályba jutásért folytatott harcra. Már a folyók városában kezdte meg a 2017/2018-as idényt Nagy Martin (Ruzumberok), Erdélyi László (Sopron), Bagi István (Békéscsaba), Boszorád Martin (ViOn Aranyosmarót), Vajda Patrik (Fortuna Liga), Szatmári Zoltán (Komárom VSE), Rokszin Ádám (Szolnok), Szatmári Lóránd (Puskás), Vajda Patrik (Vasas). A felkészülési időszakban nyitányként a SFK Sered együttesét győzték le 1-0 arányban. A folytatásban ETO FC Győr – Barnsley FC 1-0, ETO FC Győr – STK Samorin 2-1, ETO FC Győr – Brentford FC U23 0-4, ETO FC Győr – Velke Ludince 5-0, ETO FC Győr – KFC Komárno 1-2, Spartak Trnava – ETO FC Győr 1-0, ETO FC Győr – Csornai SE 4-0 eredmények születtek.

Öt lejátszott forduló után a zöld-fehérek a tabella nyolcadik helyét foglalják el, mérlegük 2-2 győzelem és vereség, valamint egy döntetlen, amely 7 bajnoki pontot hozott eddig a konyhájukra. Gólok tekintetében pedig annyit kaptak, amennyit lőttek, így ez a mutató pillanatnyilag nullát mutat. A hétközi Cegléd elleni mérkőzésen, a némileg felforgatott kerettel kiálló győriek 2-1 arányú vereséget szenvedtek, így nem túl jó szájízzel lépnek pályára vasárnap. Bízunk benne, hogy csapatunk folytatni tudja a megkezdett jó szereplést, hiszen a szerdai Mosonmagyaróvár elleni, meggyőző (2-0) győzelem lendületet, valamint még több határozottságot ad játékosainknak és egy újabb sikerrel tovább zárkózhatunk az élbolyhoz. A bajnokság elején járunk és messzemenő következtetéseket még mindig nem lehet levonni az eddig lezajlott fordulók alapján, így 8 ponttal, 2 győzelemmel, 2 döntetlennel, valamint 1 vereséggel a birtokunkban, egyáltalán nem ledolgozhatatlan a feljutó helyek eléréséhez szükséges öt egységnyi lemaradás. Szinte minden fordulóban születnek meglepetés eredmények, így szinte kiszámíthatatlan, hogy változik a bajnokság állása. De, ez így is van jól, nem unatkozunk, de legalább izgulunk. Mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy védelmünk igen jól állja a sarat, hiszen a 450 percnyi játék alatt kapott mindössze két gól abszolút ezt támasztja alá. Góllövőinknek is sikerült megtörni a 243 percnyi gólcsendet, így minden esély megvan arra, hogy a támadó szellemű, lehengerlő iramot átmentsük a hónap utolsó összecsapására is.

A WKW ETO FC Győr –  Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Németh Ádámot akkreditálta a szövetség. Az 1982-es születésű sporival legutóbb 2017. május 14-én, a BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre 3-0 mérkőzésen, játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 816 sárga- és 77 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Szalai Dánielt és Szécsényi Istvánt jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az elutazás előtti átmozgató edzés után a szakmai stáb és játékosaink is rendelkezésünkre álltak.

Boér Gábor: – A két csapat egymás elleni hagyományai miatt is egy kimondottan presztízs mérkőzésről van szó és egy igazi rangadóról beszélhetünk. Mindkét klubnak óriási a múltja és nagyon sok csatát megvívtak egymással, még a magasabb osztályban. Remélem, hogy rövid időn belül mindkét csapat bajnokságot válthat és akkor már ott tudunk majd meccselni. Az előző mérkőzésünkre visszakanyarodva azt mindenképpen el kell mondani, hogy teljesen pozitív élménnyel gazdagodva érkezünk a vasárnapi összecsapásba. Annak örülök, hogy végre megtört a gólcsend, de annak még inkább, hogy igen hosszú ideje nem rezdült meg a hálónk. Pláne úgy, ha végignézzük a kapott góljainkat ebben a szezonban, akkor láthatjuk, hogy gyakorlatilag mindkettőt szerencsétlen körülmények között, inkább a mi hibánkból, mint az ellenfél erényei miatt kaptuk. A mérkőzés egészét tekintve – a szokásosnak nevezhető módon – szeretnénk a saját játékunkra koncentrálni, ezúttal azonban picit stabilabban fogunk védekezni és kicsit biztonságosabb játékot fogunk játszani, mint akár az elmúlt mérkőzésen. Nem fogjuk annyira feltolni a védekezésünket, de ez nem azt jelenti, hogy feladjuk a támadó focit, de ezt ezúttal némileg ravaszabb, átalakított taktikával tesszük meg. Ennek mikéntje és módja maradjon még titok, minden időben ki fog majd derülni – annyit azonban elmondhatok, hogy három pontért utazunk Győrbe. Tudjuk, hogy nagyon erős ellenféllel találkozunk és bár csak most jutottak fel, szerintem az osztály meghatározó csapatai között kell őket számon tartani és mindenképpen az élmezőnybe várom őket. Jelen pillanatban a Békéscsabát erősebbnek, rutinosabbnak és egységesebbnek érzem, mint a győrieket. Természetesen megnéztük és kiemeleztük a felvételeket az ellenfélről, láttuk az értékeiket és erősségeiket, de a sebezhető pontokra is fényt derítettünk. Remélem, hogy sok néző látogat majd ki és egy jó hangulatú, tévés mérkőzést tudunk játszani. Nyilván fontos az is, hogy a játékosok ilyenkor még jobban motiváltabbak és feldobottabbak, hiszen ország-világ előtt megmutathatják magukat. Egy szóval, minden adott ahhoz, hogy jó meccset vívjunk. Felkészültünk és remélem, hogy ez az eredményben is meg fog majd mutatkozni. Biztos, hogy fogunk eszközölni most is változtatásokat, hiszen a bajnokság eleje óta hangoztatjuk, hogy bő a keretünk és nem csak duma, hogy egyforma képességű játékosok kaptak helyet a csapatban. Ezért bátran merünk nyúlni bárkihez, például érdemes megnézni, hogy a Kiss Laci eddig egy percet sem játszott és most szenzációsan lehozta az utóbbi kilencven percet. Fogunk variálni, ennek mértékét és hogy milyen posztokon, azt még az előttünk álló másfél nap történéseinek függvényében határozzuk majd meg. Az viszont biztos, hogy valamilyen szinten az állandóságot tartjuk szem előtt, úgyhogy teljes keretet-csapatot nem fogunk lecserélni, de előbb-utóbb mindenkinek lesz lehetősége bizonyítani, így elképzelhető, hogy olyan játékos is pályára léphet, aki eddig kevesebb játékpercet kapott.

Makra Zsolt: – A Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés után regeneráló nappal indítottunk, videóztunk és megmutattuk azokat a dolgokat, amelyekkel eredményesek tudunk lenni a Győr ellen. Pénteken és szombaton megpróbáljuk üzemi hőmérsékletre pörgetni a srácokat, hogy tudjanak beleállni a mérkőzésbe. Nagyon örültünk annak, hogy végre megszakadt a hazai gólcsend és annak, hogy ilyen sok támadást vezettünk és fölényesen nyertünk. Nyilván idegenben, egy feljutásra aspiráló csapattal szemben egy kicsit más jellegű focit kell játszani, de a formáció generálisan nem fog változni, viszont valamilyen szinten még biztonságosabbá kell tennünk a játékunkat. Szerencsére sérültünk és eltiltottunk sincs, Nagy Pista is felépült és a héten már teljes értékű edzésmunkát végzett, úgyhogy minden és mindenki készen áll arra, hogy eredményesen szerepeljünk vasárnap.

Mészáros Márk: – Természetesen nagyon örülök annak, hogy eddig csupán két gólt kaptunk, különösen azért, mert a védelemben szerepelek. Nyilván azért érkeztem a klubhoz, hogy a rám szabott védelmi feladatokat ellássam és amennyiben sikerül a támadásokhoz is hozzátennem, az csak hab a tortán. Az első meccset leszámítva, úgy érzem magunkra találtunk, még ha a két gólnélküli meccset nézzük, akkor is. A lehetőségek, helyzetek akkor is voltak és igen sokat dolgoztunk és foglalkoztunk azzal, hogy a helyzetkihasználáson javítani tudjunk. Szerencsére az utolsó hazai meccsen ennek már meg is lett a gyümölcse. Ugyanilyen szervezetten szeretnénk Győrben is játszani és megpróbáljuk az előttünk adódó lehetőségeket még jobb arányban kihasználni. Bő a keret, mindenki tudja az elvárt teljesítményt nyújtani, ami érvényes következő ellenfelünkre is. Biztos vagyok benne, hogy mindkét szakmai stáb eszközöl majd valamilyen szinten változásokat és nehéz meccsre, nagy taktikai csatára számítok. Mindenképpen győzni szeretnék, számomra más eredmény nem elfogadható.

Nagy Sándor: – A felállásunkból is látható, hogy ebben a szezonban támadóbb focit játszunk. Mindig az a cél, hogy inkább nálunk legyen a labda és ha nincs nálunk akkor azonnal igyekszünk visszatámadni. Nagyon örülök, hogy eddig csak két gólt kaptunk, a statisztika is mutatja, hogy igen nagy százalékban birtokoljuk a játékszert és az is kiderült, hogy többet is passzolunk az ellenfélnél. Megpróbáljuk ráerőltetni az akaratunkat a másik csapatra, ami eddig elég jól sikerült. A helyzeteink eddig is megvoltak, így továbbra is az a legfőbb feladat, hogy ezeket minél jobb százalékban értékesítsük. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor szerintem nem lehet gond Győrben sem. Korábban Gyirmóton játszottam, úgyhogy számomra ismerős a terep és pár játékost személyesen is ismerek. Biztosan náluk is lesz variáció a csapatban, hiszen úgyanúgy a lábukban van már a hétközi forduló. Nagyon jó ellenfélre számítok, egy szép stadionban és korrekt környezetben, szeretnénk egy jó meccset játszani és elhozni a három pontot.

Bekő Balázs pedig hosszasan ecsetelte az elmúlt mérkőzésen történteket és annak előzményeit a klub honlapjának: – Az elmúlt mérkőzéssel kapcsolatban olyan döntéseket kellett meghoznom, amik külső szemlélők és a szurkolók számára kicsit furcsának tűnhettek. Az előző, Csákvár elleni mérkőzéshez képest jelentős változásokat kellett eszközölni a kezdő csapatban. Nézzük az objektív tényeket. Kapus poszton összességében elégedett vagyok Gyurákovics teljesítményével, de jobbnak láttam picit pihentetni, hiszen egy fiatalemberről van szó, akire jelentős felelősség hárul. Így a jó formában lévő, rutinos Szatmári kapott lehetőséget. A jobb oldali védő poszton Boszorád Martint pihentetni kellett, hiszen több mint 5 hónap mérkőzés nélküli időszak után két mérkőzést is végigjátszotta, és olyan mért fizikális mutatói voltak, amik indokolták a pihentetését. Belső védő poszton sajnos egyik alapemberünk sem állt rendelkezésre, Debreceni térdproblémák, Nagy Ádám idegbecsípődés, Vajda Patrik pedig az ismert sérülése miatt nem tudott pályára lépni. Így opcióként Vadász Viktor és Gyagya Attila tudta megoldani ezt a posztot. Szerencsétlenségünkre Gyagya az első félidőben agyrázkódást szenvedett, így a második félidőt már nem tudta folytatni. Középpályán Szatmári jelentős játékhiánnyal küszködött az elmúlt időszakban, így formája ingadozó. Magasföldi az előző mérkőzésen kihajtotta magát, ezért úgy éreztem, hogy ha úgy alakul, csereként többet tud hozzátenni a mérkőzéshez. Támadó poszton Erdélyi lelkiállapota illetve kisebb térdsérülése is hozzájárult ahhoz, hogy a Kabát – Zamostny támadó párosnak szavaztam bizalmat. Kardinális kérdés volt, hogy a fiatalokat mely posztokon tudjuk a legoptimálisabban használni. Ezen okok miatt döntöttem az 5-3-2-es játékrendszer mellett, amely megfelelő biztonságot nyújt védekezésben, illetve a támadásépítésben is előnyös lehet, főleg a széleken. Szélsőink, Beliczky és Rokszin játéka a fiatalszabálynak esett áldozatául. Azt gondolom, az első 45 perc teljes mértékben alátámasztotta ezen elképzeléseinket attól függetlenül, hogy egy rendkívül buta gólt kaptunk a félidő hosszabbításában. A szünetben újra át kellett alakítani a csapatot a jól teljesítő Gyagya Attila agyrázkódása miatt. Ettől függetlenül még így is uraltuk a mérkőzést és meccslabdánk is volt, amit elhibáztunk. A mérkőzés hátralevő részében is nyerésre játszottunk, de sajnos ellenfelünk kihasználta a védekezésbeli megingásunkat, és tulajdonképpen ezzel megnyerte a mérkőzést. Mindebből látszik, hogy bár bő a keretünk, ennyi csapást nehezen viselünk el. Ettől függetlenül ez a mérkőzés nyerhető volt, és leginkább magunkat okolhatjuk az elvesztéséért. Úgy gondolom, az, hogy a mérkőzés után a szurkolóink megtapsolták a csapatot is azt mutatja, hogy látták a törekvéseinket. A hétvégére nagyon bízom benne, hogy egy teljesebb kerettel, összeszedetten és győzelemre éhesen állunk ki a Békéscsaba ellen. Számítunk szurkolóink segítségére a három pont megszerzésében, hiszen eddig is így működött a legjobban.

A Békéscsaba 1912 Előre utazói: Birtalan Botond, Dlusztus András, Eszlátyi István, Fehér Zsolt, Gránicz Patrik, Gyurján Bence, Ilyés Tamás, Király Patrik, Kiss László, Máthé Gábor, Mészáros Márk, Nagy Sándor, Ribánszki László, Szalai Dániel, Szatmári Zoltán, Szélpál Norbert, Urbin Péter, Viczián Ádám, Zahorán Balázs.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 6. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. auguszus 27-én: 17:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr, 17:30 órától Kisvárda Master Good – Aqvital FC Csákvár, Credobus Mosonmagyaróvár – Vác FC, Soproni VSE – Szolnoki MÁV FC, Szeged 2011 – Budaörs, KBSC FC – Nyíregyháza Spartacus FC, Soroksár SC – Dorogi FC, 19:00 órától BFC Siófok – Gyirmót FC Győr, ZTE FC – Ceglédi VSE, MTK Budapest – Budafoki MTE párosításokban.

Az előrejelzés szerint a mérkőzés napján Győr térségében 32 Celsius fokos maximális hőmérséklet, elszórtan zápor-zivatar várható. A Nap 2017. augusztus 27-én (vasárnap) 19 óra 35 perckor nyugszik.

A meccset az M4 Sport televízió élő-egyenes adásban közvetíti!

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – BKV Előre

Hazai pályán folytatódik a feljutásért folytatott harc első csapatunk számára, így a 25. fordulóban 2024. április 21-én (vasárnap) 17:00 órától a BKV Előre együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Békéscsaba 1912 Előre - BKV Előre

Az újabb meggyőző dabasi (0-3) teljesítményünkkel továbbra is vezetjük a táblázatot, őrizzük hét pont előnyünket az egyetlen rivális ESMTK-val szemben. Többféle mutató szerint is csapatunk viszi a prímet a harmadosztályban – ezekről korábban már írtunk -, így továbbra is minden jó irányban halad a másodosztály felé vezető úton. Szerencsére komolyabb sérülést senki sem szenvedett az előző fordulóban, és korábbi sérültjeink is majdnem visszanyerték százszázalékos állapotukat, ezáltal a szakmai stáb variációs lehetőségei is tovább bővülhetnek. Jó-jó, mondják többen, de a lényeg és a nehezebb mérkőzések csak most jönnek! Igen, ebben is lehet valami, bár – mindenféle beképzeltség nélkül – véleményünk szerint az előttünk álló meccseket is csak magunknak tehetjük nehézzé! Továbbra is taktikus, türelmes és megalkuvást nem tűrő futballra és fellépésre van szükség, akkor pedig nincs olyan csapat, aki megakadályozhatná céljaink elérését. Nem kell foglalkozni az idegenbeli körülményekkel, csak az előttünk álló feladatra szabad koncentrálni, hazai pályán pedig óriási segítség lehet közönségünk bíztatása, szurkolása!

Következő ellenfelünk a BKV Előre két vereségből érkezik a Viharsarokba (BKV Előre – ESMTK 0-3 és Szolnoki MÁV FC – BKV Előre 4-1), így az ezeket megelőző jó sorozatuk után negatív spirálba kerülhettek – ez persze számunkra egyáltalán nem baj. Az előző fordulóban ráadásul piros lappal kiállították a télen igazolt Soós Dávid Attilát, akit az aktuális fegyelmi határozat szerint két meccsre tiltottak el. Szerencsére csapatunk összeállítását a szokásosnak mondható kisebb, harci sérüléseken kívül semmi más nem befolyásolja, legfeljebb a vármegyei csapatnál visszajátszó néhány fő, akik egyébként szintén április 21-én (vasárnap) 15:00 órától lépnek pályára a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián. A hozzánk hasonlóan 1912-ben alakult budapesti közlekedésiek együttese egyébként 24 forduló teljesítése után 12 győzelem, 3 döntetlen, 9 vereség és az ezekkel együtt járó 39 pont birtokában – cikkünk írásának pillanatában – a táblázat hatodik pozícióját foglalja el. Visszatekintve az elmúlt szezonokra, számukra a 2021/2022-es idény sikerült legjobban, amikor sokáig versenyben voltak a bajnoki címért és a feljutásért is, végül némileg csalódva meg kellett elégedniük a bronzéremmel. Azóta ismét próbálják keresni a helyüket, stabil középcsapatként a feljutásra nincs esélyük, de a kiesés rémével sem kell foglalkozniuk.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy a focit játszó csapatról van szó, tehát soha sem szabad leírni őket, még akkor sem ha a legutóbbi két forduló nem egészen úgy sikerült, ahogy szerették volna. Az is látható, hogy nagyjából ugyanannyi gólt rúgnak (32), mint kapnak (38), így a mínusz hatos gólkülönbség, na meg az eddig szerzett döntetlenek száma (3) arra enged következtetni, hogy nem a bunkerfocit és a védekezést helyezik előtérbe. Ez a közönség számára mindenképpen jó hír, hiszen a két csapat találkozásai alkalmával utoljára 1970-ben fordult elő gólnélküli döntetlen. Első csapatként egyébként összesen harmincnyolc alkalommal mérkőztünk egymással a másod- illetve a harmadosztályban. A másodosztályú mérleg vendéglátóink felé billenti a mérleg nyelvét, mert 12 BKV győzelem és 8 döntetlen mellett, 10 csabai sikert olvashatunk ki a statisztikából. A harmadosztályban szerényebb számban, tizenkétszer találkozhattunk egymással (az első-, illetve második csapatainkat is beleszámolva) és itt is fővárosi fölény mutatkozik, hiszen hat BKV győzelem és két döntetlen mellett, csak négy meccsen tudtunk győzni ellenük. Utoljára 2023. október 8-án Budapesten találkoztunk velük, amikor 0-3 arányú békéscsabai győzelem született. Minden összevetve tehát van még mit kozmetikázni a mérlegen, így a cél mindenképpen és egyértelműen egy újabb győzelem.

Csató Sándor: – Úgy készülünk, hogy hazai pályán csak a győzelem elfogadható. Fogynak a játéknapok, nem hibázhatunk a céljaink megvalósítása érdekében. Aktuális ellenfelünk egy játszós csapat és tele van akadémiákról kikerülő, fiatal labdarúgókkal. Azt is lehet látni a bajnokság jelen szakaszában, hogy akik számára már nincs különösebb tét, azok a csapatok felszabadultan játszanak. Már Dabason is megtapasztaltuk, hogy ellenük minden meccsen meg kell szakadnunk annak érdekében, hogy nyerjünk. Arra számítok, hogy amíg nem tudunk megfelelő előnyt kiharcolni, addig rendkívül nehéz dolgunk lesz. A héten mély talajú pályán edzettünk, ami nem segítette az apróbb sérülések rehabilitációját, eltiltottunk viszont nincs.

A Békéscsaba 1912 Előre – BKV Előre mérkőzés játékvezetőjeként Takács Ákost, segítőiként Szilágyi Norbertet és dr. Gavalla-Kulcsár Juditot akkreditálta a szövetség. Az 1997-es születésű sporival 2023. szeptember 30-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Meton-FC Dabas SE 3-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 588 sárga- és 27 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 25. fordulóját 2024. április 21-én (vasárnap) 11:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Meton-FC Dabas SE, Vasas FC II. – Martfűi LSE, 17:00 órától Szolnoki MÁV FC – ESMTK, Békéscsaba 1912 Előre – BKV Előre, Körösladányi MSK – Budapest Honvéd-MFA II., Hódmezővásárhelyi FC – Füzesgyarmati SK, Ceglédi VSE – Kecskeméti TE 1911 II., valamint Pénzügyőr SE – Monor SE párosításokban rendezik meg.

Hatvanöt bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK következik a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Kecskemét II. (13.), Füzesgyarmat (14.), a Szeged II. (15.), valamint a Cegléd (16.) áll. Ebben a fordulóban a Kecskemét II. – Cegléd mérkőzés nagyjából kiesési rangadónak minősíthető, hiszen egymástól vehetnek el pontokat a csapatok. Amennyiben a lilák győzni tudnának, akkor a Cegléd sorsra szinte matematikailag is eldől. Mivel hat forduló maradt a bajnokságból, így élesedik a helyzet a másik három csoportban is. Észak-Keleten jelenleg pontszám azonossággal (50-50) a Putnok és a Kisvárda II. áll az első két helyen – érdekes a szituáció, hiszen a Kisvárda első csapata gyakorlatilag kiesett az elsőből a második osztályba, így NB3-as csapatuk a bajnoki címen kívül mást nem érhet el a dologgal. Észak-Nyugaton a Tatabánya (53 pont) az elmúlt két fordulóban győzni tudott a Veszprémmel (47 pont) ellentétben, így hat ponttal elléptek az őket üldöző királynék városának együttesétől. Dél-Nyugaton az Iváncsa (64 pont) már négy egység előnyt dolgozott össze a Szentlőrinccel (60 pont) szemben, így a Baranya vármegyeiek számára elúszni látszik az osztályozó elérésének lehetősége. A Kisvárda első csapatának kiesését már említettük, ugyanakkor érdemes azt is tudni, hogy a Mezőkövesd csapata is a második vonalban folytatja majd jövőre, de felfelé válthat majd osztályt talán a Nyíregyháza, ETO és Vasas hármas közül két együttes is. A másodosztályú kiesők közé sorolhatjuk a jelenlegi állás szerint a BVSC-Zuglót, a Siófokot, a Tiszakécskét és a Mosonmagyaróvárt. Ha eljátszunk a gondolattal, akkor jelen pillanatban így nézne ki a 2024/2025-ös szezon 16 résztvevős, NB2-es mezőnye (ABC-rendben): Aqvital FC Csákvár, Budafoki MTE, Budapest Honvéd, ETO FC Győr, FC Ajka, Gyirmót FC Győr, HR-Rent Kozármisleny, Kisvárda Master Good, Kolorcity Kazincbarcika SC, Mezőkövesd-Zsóry FC, PMFC, Soroksár SC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Szombathelyi Haladás, valamint a két NB3-as feljutó.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében újabb hidegfront érkezése várható záporral-zivatarral, a legmagasabb nappali hőmérséklet csupán +17 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. április 21-én (vasárnap) 19 óra 43 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: