Címkézett bejegyzés

Adni jó!

A Békéscsaba 1912 Előre a két soron következő hazai mérkőzésén folytatja a korábban megkezdett jótékonysági akciósorozatát.

Boér Gábor – vezetőedző és első csapatunk kezdeményezésére gyűjtést szervezünk. A vezetőség, mindkét csapatunk tagjai, a szakmai stáb, az utánpótlásban dolgozó szakemberek és dolgozóink egyaránt pénzadománnyal járulnak hozzá a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet Gyermekosztályának működéséhez. A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. vezetősége felajánlotta továbbá, hogy a 2017. április 12-én (szerdán) 16:30 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – SZEOL SC mérkőzésre értékesített összes belépőjegy árából 100-100 forinttal járul hozzá a kezdeményezéshez.

Látogassanak ki minél többen a meccsre és váltsanak elővételben belépőt, hiszen ezzel már automatikusan hozzájárulnak jótékonysági akciónkhoz!

Természetesen szurkolóinkat és vendégeinket is invitáljuk és szeretnénk, ha egy emberként csatlakoznának a kezdeményezéshez, hiszen már a 2017. április 9-én (vasárnap) 19:00 órakor kezdődő Békéscsaba 1912 Előre – HR-Rent Kozármisleny mérkőzésen kihelyezünk egy urnát, amelyben a további, egyéni adományokat gyűjtjük. A hazai pénztáraknál kihelyezésre kerülő pénzgyűjtőbe mindkét, következő hazai mérkőzésen szeretettel fogadjuk a bármilyen mértékű hozzájárulásokat. Kérjük Önöket, hogy amennyiben módjuk és lehetőségük van rá, adakozzanak és segítsük együtt a gyermekosztály további felelősségteljes munkáját!

Az összegyűlt összeget még a húsvéti ünnepek előtt, előre egyeztetett időpontban adjuk át Dr. Baji Sándor – osztályvezető főorvosnak.

Előre is köszönjük támogatásukat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Tavaszi akciók

A Békéscsaba 1912 Előre a következő tavaszi, akciós belépőjegy vásárlási lehetőségeket és egyéb kedvezményeket is biztosít tisztelt vendégei részére.

belepojegy_50_szazalek_web

• A Békéscsaba 1912 Előre soron következő két hazai, másodosztályú mérkőzésére (Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC és Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good) fél áron, tehát -50% kedvezménnyel vásárolhatják meg belépőjüket. Az akciós ár helyszíni és online módon történő vásárlásokra is egyaránt vonatkozik, de más kedvezményekkel nem vonható össze.

• Bérlettel rendelkező nézőinknek a két következő, hazai mérkőzésen 250,- forintos italkuponnal kedveskedünk, melyeket beválthatnak a stadion területén üzemelő büfékben. Egy bérlethez, egy mérkőzésen, egy darab kupon jár. A kedvezmény a VIP-, tisztelet-, technikai-, dolgozói-, valamint az utánpótlás bérletekre nem érvényes. A bérlet felmutatásával a hazai pénztárakban, a mérkőzések előtt juthatnak hozzá a kuponokhoz és ezeket kizárólag a mérkőzés kezdetéig lehet igénybe venni.

• Minden olyan vendégünk ingyenesen tekintheti meg a Békéscsaba 1912 Előre bármelyik, következő hazai mérkőzését, aki az előző fordulóban idegenbe is elkíséri csapatunkat és az ott vásárolt belépőjegyét megőrzi. Ha az idegenben vásárolt, előző forduló belépőjegyét leadja a következő hazai mérkőzés előtt a pénztáraknál, díjmentesen léphet be a Kórház utcai Stadionba. Az idegenben kapott tisztelet- és/vagy VIP belépők nem jogosítanak a kedvezmény igénybevételére.

Előre tavasz

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. új, a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es tavaszi szezonjának, hazai mérkőzéseire érvényes, akciós árú bérleteket bocsát ki.

1912_elore_berlet_diak_nyugdijas_2016_2017_web

A szezon belépők megvásárlásával lefoglalhatják az A, B, C vagy C1 hazai szektorok üresen maradt ülőhelyeinek bármelyikét és a lehető legkedvezőbb áron tekinthetik meg élőben a Békéscsaba 1912 Előre kilenc darab hazai meccsét.

A tavaszi diák nyugdíjas bérlet 2.500,- forintba (278,- Ft / mérkőzés), míg a felnőtt 5.000,- (556,- Ft / mérkőzés) forintba kerül.

A kedvezményes árú plasztik kártyákkal felnőtt nézőink akár 3.100,- forintot, diák-nyugdíjas vendégeink pedig legjobb esetben 2.000,- forintot is megspórolhatnak a tavaszi idény alatt. Az árak minden szektorra egyformán érvényesek és tartalmazzák az ÁFA összegét is.

A bérletek kiváltásához érvényes Előre Klubkártya szükséges. Szezon belépők és klubkártyák ügyintézése munkanapokon (mérkőzésnapon kívül) 11:00 és 13:00 óra között, az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgáti Irodában lehetséges. Felhívjuk figyelmüket, hogy a bérletek kiváltása a pénztárakban, a mérkőzések előtt NEM lehetséges!

Biztosítsa helyét most és élvezze testközelből az NB II küzdelmeit!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

line_purple

Cipősdoboz akció

Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy angol nagymama, aki, látva a világégés utáni állapotokat, és megsajnálva a borzalmakról mit sem tehető gyermekeket, összecsomagolta ajándékát egy cipősdobozba, és elküldte egy szegény gyermeknek. Nem sejthette, hogy egyszerű, de nemes tettét százak, ezrek, milliók követik majd és, hogy a cipősdobozba zárt szeretet áttör határokat, korokat, életszemléleteket és mozgalommá fejlődik.

purple_christmas_box_web

A Cipősdoboz akció (vagy, ahogy szülőhazájában, Angliában hívják: Operation Christmas Child) egy évtizede érte el hazánkat, akkor még Nyugat-Európából érkezett csomagokat kaptak karácsonyra – a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével – az arra rászoruló gyerekek. 2004-ben pedig a szeretetszolgálat elindította hazánk első önálló akcióját. A „boy” vagy „girl” feliratok helyett megszülettek a „fiú” és „lány” cimkék, és az akció mottója: „Tízezer gyermek karácsonya”. Ez akkor még elérhetetlen álomnak tűnt…

A Békéscsaba 1912 Előre Zoran Spisljak – vezetőedző kezdeményezésére "Cipősdoboz akciót" hirdet. Vezetőedzőnk jól tudja, milyen fontos az ajándékozás és azt is, hogy sok gyermeknek nagyon kevés az öröm az életében! Talán nincsenek is, akik ajándékot adjanak nekik, vagy a szegénység szab gátat a Karácsonykor szokásos, hagyományos szeretetnyilvánításnak!

Csatlakozz Te is kezdeményezésünkhöz, segíts a rászoruló gyermekeknek!

Legyünk Európában az első labdarúgó klub, amely segítő szándékával és karitatív tevékenységével, példamutatásával mosolyt csalhat a szomorú gyermekarcokra, hogy a Karácsony számukra is igazi Ünneppé válhasson – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Mit kell tenned?

Szerezz egy cipősdobozt, rakd tele édességekkel, könyvekkel, régi megunt játékokkal, sportszerekkel, ruházattal, tanszerekkel, ami belefér! Zárd le, csomagold be – lehetőleg lila-fehér és/vagy ezüst-arany színkombinációkat használva, majd hozd be az Előre Székházba vagy az NB2-es mérkőzések alatt a hazai pénztárba! A dobozra tegyél egy cédulát, milyen idős és milyen nemű gyermeknek szeretnéd adni! Az ajándékokat a klub címerével ellátott matricákkal is feldíszítjük és Zoran Spisljak segítségével juttatjuk el a rászorulóknak. Minden ajándékozó sorsoláson vehet részt, ha regisztrál az ügyfélszolgálati vagy a gazdasági irodában és közülük 11 szerencsést az alábbi nyereményekkel jutalmazzuk.

Nyeremények:
Utazás a felnőtt csapattal egy idegenbeli labdarúgó mérkőzésre és közvetlen betekintés a csapat életébe, utánpótlás korú labdarúgóink esetében edzéslehetőség a felnőtt csapat játékosaival, a felnőtt csapat mezei, tiszteletbérletek, lila-fehér ajándéktárgyak.

Leadási határidő:
2016. december 11. (vasárnap) 15:00 óra.

Sorsolás:
2016. december 22. (csütörtök).

Kérünk minden lila-fehér érzelmű, viharsarki szimpatizánst, hogy vegyen részt jótékonysági akciónkban! Segítsetek, hogy mi is segíthessünk!