Címkézett bejegyzés

Helyszínváltozás

Felhívjuk tisztelt szurkolóink és az érdeklődők figyelmét, hogy a 2023. augusztus 26-án (szombat) 16:30 órára kiírt Békéscsaba 1912 Előre – Monor SE MOL Magyar Kupa 2023/2024. 2. forduló mérkőzés helyszíne megváltozott, és az eredetileg a békéscsabai Kórház utcai Stadion helyett Körösladányban kerül megrendezésre.

Kórház utcai Stadion

A helyszín megváltoztatását a Kórház utcai Stadion pályájának sajnálatos megbetegedése indokolta. Az utóbbi hetek időjárási helyzete, a korábban esett rengeteg csapadék és a jelenlegi igen párás, extrém meleg következtében kapott a pálya egy bakteriális-gombás fertőzést, amelyet kizárólag egy vegyszeres eljárás alkalmazásával lehet orvosolni. Szakembereink napok óta azon dolgoznak, hogy a gyepszőnyeget megmentsék és minél előbb visszaállítsák a korábbi állapotot, de az elkövetkezendő szombaton a pálya még egészen biztosan nem kerül használható állapotba. A klubvezetés köszöni szépen a Körösladány együttműködését és segítségét, mert így a mérkőzést megfelelő körülmények között meg tudjuk rendezni! Mivel a szabályoknak megfelelő papírokkal rendelkező és az elvárásoknak is eleget tevő, szabad pálya legközelebb Körösladányban található, így nem is volt kérdéses az alternatív helyszín.

Szurkolóinktól és szimpatizánsainktól elnézést kérünk a kellemetlenségért, akinek módjában áll és lehetősége van rá, szeretettel látjuk Körösladányban is, ahol ilyen formán természetesen nem kell majd belépőjegyet váltani, tehát a mérkőzésre mindenkinek díjtalan lesz a belépés. Azok kedvéért akik nem tudnak elutazni a meccsre, hivatalos YouTube csatornánkon élőben közvetítjük majd.

A 2023. augusztus 30-án (szerda) 17:30 órára tervezett Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE 1911 II. NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024. 5. forduló labdarúgó mérkőzés rendezési helyszínéről a későbbiek folyamán adunk még tájékoztatást.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Hajrá Lilák!

Folytatódik a MOL Magyar Kupa

A 2023. augusztus 9-én megtartott sorsolás értelmében a Békéscsaba 1912 Előre a Monor SE csapatát fogadja Békéscsabán a MOL Magyar Kupa 2023/2024-es szezonjának 2. fordulójában.

Békéscsaba 1912 Előre - Monor SE

A második fordulót az augusztus 26-27-i hétvégén rendezik meg és továbbra is régiókra osztva kerültek párosításra az első fordulóból sikeresen továbbjutott csapatok.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

MOL Magyar Kupa 2023/2024. 2. forduló sorsolás

A MOL Magyar Kupa 2. fordulója következik. A forduló hivatalos játéknapjai: augusztus 26-27. (szombat-vasárnap).

MOL Magyar Kupa

Az MLSZ Versenybizottsága a hatályos 2023/24. évi Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó MOL Magyar Kupa versenykiírásának 8. pontja alapján a kupába benevezett 2023/24. évi NB III. osztályú, illetve a Területi Igazgatóságok Megyei I. és II. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságokban résztvevő csapatokat földrajzi elhelyezkedésük alapján 4 darab sorsolási csoportba sorolta be (Észak-Kelet, Dél-Kelet, Észak-Nyugat, Dél-Nyugat). Mellékelten megküldöm a csoportokat.

A kialakított sorsolási csoportokba került csapatok kerülnek egymással összesorsolásra. A csoporton belül nincs kiemelés, bárki játszhat bárkivel.

MOL Magyar Kupa 2. forduló Dél-Keleti csoport sorsolását 2023. augusztus 9. (szerda) 10.30-11.00 óra között bonyolítják le.

A kialakított sorsolási csoportokba került csapatok kerülnek egymással összesorsolásra. A csoporton belül nincs kiemelés, bárki játszhat bárkivel.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Monor SE – Békéscsaba 1912 Előre

Monor SEBékéscsaba 1912 Előre

NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024.
4. forduló

Monor SE – Békéscsaba 1912 Előre

0-2 (0-1)


Időpont: 2023. augusztus 19. (szombat) 17:30 óra

Helyszín: Balassi Bálint utcai Stadion

Cím: 2200 Monor, Balassi Bálint utca 36.

Játékvezető: Újhelyi Tamás

Asszisztensek: Gordos Árpád Mihály, Bense Milán

Monor: Bozsó Antal, Erdélyi Botond, Majzik Adrián, Szabó Bence, Urbán Péter, Kovács Dominik, Farkas Ádám, Szin Ferenc, Hulicsár Máté, Puskás Norbert Tibor, Horváth László Dávid. Cserék: Tóth Bertold, Agóts Tamás, Rácz Milán, Knolmár Milán, Szabó Csaba, Kávai Dominik.
Vezetőedző: Halgas István

Békéscsaba: Póser Dániel, Komáromi Csongor, Futó Zsombor, Pintér Norbert, Zvara Levente Mátyás, Mikló Roland, Fazekas Lóránt, Albert István, Geiger Norbert Attila, Bora György, Sármány Kristóf. Cserék: Krnács Richárd, Göblyös Sándor Robin, Mihály Bálint, Zádori Krisztián, Váradi Ádám, Rédling Kevin, Ilyés Tamás, Babinyecz Balázs, Kóródi Nándor.
Vezetőedző: Csató Sándor

 Gólszerzők: Albert István (28. perc), Mikló Roland (77. perc).

 Sárga lapok: Geiger Norbert Attila (39. perc), Hulicsár Máté (58. perc), Rácz Milán (65. perc), Szin Ferenc (83. perc), Mihály Bálint (89. perc), Váradi Ádám (94. perc).


A Monor otthonában lépett pályára a férfi labdarúgó NB III. Dél-Keleti csoport 4. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre, szombaton. A lilák magabiztos győzelmet arattak, így továbbra is hibátlan mérleggel állnak a harmadosztályban.

Az összecsapás a fekete-kék szerelésben pályára lépő hazaiak helyzetével kezdődött, a 4. percben egy alapvonalról érkező beadás után Horváth László lőhetett közelről, de a próbálkozás erőtlen volt, így Póser Dániel könnyedén védett. Az első vendég helyzetre a 8. percig kellett várni, amikor Mikló Roland éles beadására Sármány Kristóf érkezett, de a támadó az ötösön belülről mellé lőtt. A 27. percben megszerezte a vezetést a Békéscsaba: egy vendég szögletet követően, a kapu előtti kavarodás után Albert István juttatta előnyhöz csapatát (0-1). A félidő hátralévő részében is a viharsarkiak birtokolták többet a labdát, komolyabb helyzetet azonban nem sikerült kialakítani.

A fordulást követően öt perc játék után a hazaiaké volt az első lehetőség: Szin Ferenc erős távoli lövését Pósernek kellett védenie ahhoz, hogy ne egyenlítsen ki a Monor. Szinte egy perc sem telt el a csabai válaszig, egy kontratámadás végén Geiger Norbert cselezte magát üresbe, azonban a támadó lövése kiszorított szögből csupán a kapust találta el. A Békéscsaba a 74. percben közel állt az előny megduplázásához: egy beadást követően Ilyés Tamás lőhetett szabadon a tizenhatoson belül, de a próbálkozás a hazai kapu fölé szállt. Két perccel később büntetőhöz jutott az Előre, miután Mikló Rolanddal szemben szabálytalankodott a monori védő, Szabó Bence. A tizenegyest a sértett értékesítette, így a Békéscsaba beállította a 2-0 arányú végeredményt.

Csató Sándor: – Örülök, hogy folytatni tudtuk a győzelmi szériát, hiszen minden idegenbeli sikernek nagy értéke van. Pici hiányérzet ezúttal is a kihagyott helyzetek miatt van bennem, de összességében véve a terveink szerint alakult minden.

Csató Sándor együttese négy fordulót követően hibátlan mérleggel áll az NB III. Dél-Keleti csoportjában, holtversenyben az első helyen a Meton-FC Dabas SE gárdájával. 


Esemény, jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Beharangozó: Monor SE – Békéscsaba 1912 Előre

Egymás után kétszer mérkőzünk a Monor csapatával, hiszen augusztus 19-én (szombaton) 17:30 órától a bajnokság negyedik, míg augusztus 26-án (szombaton) 16:30 órától a MOL Magyar Kupa második fordulójában csapunk össze.

Monor SE - Békéscsaba 1912 Előre

A hétvégén kezdődő Atlétikai Világbajnokság és az augusztus 20-i nemzeti ünnep, valamint egyéb más események miatt is nyilván elhalványul a harmadosztályú bajnoki forduló, ennek ellenére klubunk és vélhetően kitartó szurkolóink számára továbbra is igen fontosak az események, ezáltal csapatunk helyzete és további teljesítménye is!

A bajnokságban mi utazunk, míg a Kupában a monoriak, úgyhogy kilométerben biztosan egálban leszünk, pontszámban és továbbjutásban viszont bízunk benne, hogy nem! Erre minden esély megvan, hiszen továbbra is százszázalékos mérleggel állunk – bár a Pénzügyőr elleni mérkőzés nagyon kevésen múlott. De, ez is mutatja csapatunk erejét és tartását, hiszen az utolsó utáni pillanatig mentünk a győzelemért, nem adtuk fel, aminek meg is lett az eredménye. Erre a mentalitásra lesz szükség a jövőben is és akkor biztosan nem lehet gond a visszajutással!

A következő állomás tehát Monor, akik az elmúlt idényben 13 győzelem, 6 döntetlen, 15 vereség, valamint 45 bajnoki pont birtokában a harmadosztály Közép csoportjának 10. pozíciójában végeztek. A klubvezetés vélhetően nem volt túlságosan elégedett a középszerűséggel, hiszen Kurucsai Milánt Halgas István váltotta a vezetőedzői pozícióban, kapusedzőnek Bíró Szabolcsot hozták, de Horváth Zoltán személyében új klubigazgatót is kineveztek. Ezzel párhuzamosan jelentősebb játékosmozgás is megfigyelhető volt házuk táján. Távoztak: Erhardt Dominik, Antman Joshua, Bagó Patrik, Papp Richárd és Urbin Márk. Érkeztek: Majzik Adrián (Dabas), Nyul Krisztián (Iváncsa), Szin Ferenc (Csíkszereda), Horváth László Dávid (Vecsés), Urbán Péter (III. ker. TVE), Kávai Dominik (Rákosmente), Erdélyi Botond (Szentlőrinc), Rajnai György (UTE). A szinkronhoz úgy látszik még időre van szükségük, hiszen három felvonás után egyelőre győzelem nélkül, egy döntetlen, valamint két vereség birtokában a biztos kiesést jelentő 14. helyen állnak. Persze, messze még a vége és tudjuk, hogy gyakorlatilag tavasszal dől majd el minden, de túlságosan nagy lemaradást felhalmozni ősszel, az álmoskönyv szerint sem jelent túl sok jót. A MOL Magyar Kupában továbbléptek, hiszen az első fordulóban a Karcagot búcsúztatták 3-1 arányban – azaz ebben a szezonban ez az egyetlen győzelmük. Bízunk benne, hogy nem az elkövetkezendő két hétben táltosodnak meg, hiszen csapatunk mindenképpen folytatni szeretné a hibátlan szériát és természetesen a Kupában is szeretnénk jól szerepelni!

Békéscsaba 1912 Előre – BSS Monor 2-1 (1-0)

A két mérkőző fél közös múltjából mindössze 14 mérkőzést emlegethetünk fel, melyből nyolcat a másodosztályban, a maradék hatot pedig a harmadik vonalban játszottunk. Második csapatunk a 2015/2016-os idényben találkozott kétszer is velük, sajnos mindkét alkalommal kikaptunk (1-0 és 0-3) – tehát ezt nem tesszük ki az ablakba. Amikor első csapatként mérkőztünk velük az NB3-ban, akkor szempontunkból 1-1 győzelem és döntetlen, valamint 2 vereség volt az egyenleg. Az NB2-ben viszont egyértelmű a csabai fölény, hiszen 4 győzelem, 3 döntetlen és mindössze egyetlen vereséget olvashatunk ki a statisztikákból. Ezzel együtt nem lehetünk maradéktalanul elégedettek az egymás elleni mérleggel, hiszen többször is borsot törtek az orrunk alá, így aztán van mit kozmetikáznunk! Utoljára egyébként 2019. február 17-én találkoztunk velük, amikor 2-2-es döntetlent mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén.

Színes lap miatt Vólent Roland biztosan kihagyja a monori túrát, hiszen túlzott gólöröm miatt az előző mérkőzés végén, a második sárga lap után kiállította a játékvezető. A hazaiak keretében nem lesz eltiltott, hiszen Majzik Adrián letöltötte egy mérkőzéses eltiltását az előző fordulóban.

Csató Sándor: – Legutóbb a Pénzügyőr ellen sokat tettünk azért a kilencven perc során, hogy begyűjtsük a három pontot és ezzel kivívtuk Fortuna szimpátiáját. Persze nem lesz ez mindig így, éppen ezért a kapu előtt sokkal határozottabb fellépésre lesz szükség a befejezések tekintetében, már szombaton is. Nehezíti a dolgunkat Vólent eltiltása és Máris vállsérülése, ellenben ezáltal részfeladathoz juthat a frissen igazolt, tehetséges Rédling Kevin, aki egész héten a csapattal készült. A húszéves támadó hosszabb távon sokat segíthet, hiszen van benne sebesség és kellően érzi a kaput. A hétvégi feladat kapcsán nem téveszt meg bennünket az ellenfelünk rajtja, sok fiatal játékos alkotja a csapatukat, az ESMTK elleni döntetlenjük pedig azt mutatja, hogy több van bennük és kezdenek összeállni. Mi viszont ennek ellenére szeretnénk folytatni a győzelmi sorozatunkat és a három pont megszerzése vezérel majd bennünket.

Békéscsaba 1912 Előre – BSS Monor 2-1 (1-0)

A Monor SE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Újhelyi Tamást, segítőiként Gordos Árpád Mihályt és Bense Milánt akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2022. április 3-án, a Törökszentmiklósi FC – Békéscsaba 1912 Előre II. 1-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 549 sárga- és 36 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 4. fordulóját 2023. augusztus 19-én (szombaton) 11:00 órától Budapest Honvéd-MFA II. – Szolnoki MÁV FC, Kecskeméti TE 1911 II. – ESMTK, 17:00 órától Martfűi LSE – Meton-FC Dabas SE, 17:30 órától Füzesgyarmati SK – BKV Előre, Monor SE – Békéscsaba 1912 Előre, Pénzügyőr SE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Ceglédi VSE – Körösladányi MSK, valamint Hódmezővásárhelyi FC – Vasas FC II. párosításokban rendezik meg.

Három forduló után a bajnoki táblázatot a Dabas-Békéscsaba-Füzesgyarmat trió vezeti, a végén pedig a Monor, Szeged II. és Kecskeméti TE II. foglal egyelőre helyet. A hét történései között említendő, hogy a Martfű teljes stábja lemondott: Kinyik György, Kardos Norbert és Kardos Mihály is távozik. A harmadosztályba frissen felkerült együttes még nem nyert meccset az eddigi három forduló alatt és jelenleg kieső helyen áll.

A találkozót hivatalos YouTube csatornánkon élőben közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=HruvMiFXVvA

Az előrejelzés szerint Monor térségében közepesen felhős, meleg nap valószínűsíthető, a legmagasabb nappali hőmérséklet +31 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. augusztus 19-én (szombaton) 19 óra 50 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: