Gyászolunk

59 éves korában elhunyt Takács József, a Békéscsaba 1912 Előre egykori játékosa.

Takács József 1960. július 26-án született és 1982 nyarán került Bajáról Békéscsabára, ahol 1987. év végéig volt a Békéscsabai Előre Spartacus játékosa. Az Előrében 74 első, és 28 másodosztályú találkozón lépett pályára. Az élvonalban 6, az NB II-ben 2 gólt szerzett. Általában a középpályán szerepelt, de előfordult, hogy védőként számított rá a mindenkori edző. Erőssége volt a Közép-európai Kupában (1984/85) szereplő együttesnek is, így pályára lépett a neves Banik Ostrava, illetve az olasz Atalanta ellen is. Az utóbbi ellen gólt is lőtt. Békéscsabáról Szegedre, a másodosztályba szerződött, s a feljutó Szeged SC-ben tovább gyarapította utána élvonalbeli mérkőzéseinek számát. Öccse, Zoltán is futballozott az Előrében, 1985. és 87. között volt a csapat tagja (17 meccsen 1 gól). Ekkortól szerepelt a sajtóban József Takács I.-ként, Zoltán pedig Takács II.-ként.

Emlékét tisztelettel megőrizzük.

Tapasztalt védővel erősítünk

Polényi Gábor az Előrénél folytatja.

A válogatott szünetben a Békéscsaba 1912 Előre tapasztalt védőt szerződtetett Polényi Gábor személyében, aki szabadon igazolható játékosként Nyíregyházáról érkezett. A miskolci születésű, 28 éves védő a DVTK együttesénél kezdte pályafutását, azóta megfordult a Vasas, a Kecskemét, a Mezőkövesd és a Zalaegerszeg együttesénél is. Tekintettel arra, hogy a folyamatos sérülések védelmünket is jócskán érintették ebben az idényben, így a vezetőség és a szakmai stáb élt a lehetőséggel. Gábor 28-as számmal a mezén léphet majd pályára az Előre színeiben.

Polényi Gábor: – Nagyon örülök, hogy az Előréhez kerültem – ami egy hosszabb folyamat vége volt és természetesen köszönöm mindenkinek, aki segíteni tudott ebben. Nyíregyházáról érkeztem azzal a céllal, hogy segíteni tudjam a Békéscsabát. Szeretnénk előrébb lépni a bajnoki táblázaton, amihez nagy szükség van az erősítésekre, ezért bízom benne, hogy a klub és én is valóra tudjuk váltani terveinket. Nagyon jó közösségbe kerültem, a beilleszkedéssel egyáltalán nem volt gond, hiszen a srácok jó részét már korábbról is ismertem. Az első szempont csakis az lehet számomra, hogy beverekedjem magam a keretbe és minél jobb teljesítménnyel, sok sikert tudjunk elérni lila-fehér színekben.

Schindler Szabolcs: – Fontosnak tartom, hogy az utóbbi három mérkőzésünkből kettőt meg tudtunk nyerni, bár a játék akadozott, de minden győzelmet meg kell becsülni. A szünet előtti utolsó mérkőzés is igen fontos volt lélektanilag a csapat számára, hiszen nem mindegy milyen állapotban tudtunk készülni az ETO ellen. Az utolsó egy hónap nagyon sűrű lesz, hiszen hat mérkőzés vár ránk. Erre készültünk és keményen edzettünk, nem nagyon volt pihenő. Játszottunk egy zártkapus edzőmeccset is a DVSC ellen, ahol 4-2 arányban sikerült győzni. Mindenképpen hasznos teszt volt és elérte célját a közös játék. Előtte is keményen tréningeztünk, hiszen nem kifejezetten a mérkőzésre készültünk, hanem igyekeztünk jó állapotba kerülni a téli szünet előtti időszakra. Ezen a héten még tudunk dolgozni, utána viszont egymás után jönnek majd a meccsek, tehát folyamatosan frissítenünk kell. Sajnos sérültjeink nem épültek fel, sőt Máris Dominik sem tud már az idén segíteni. Lustyik Levente rehabilitációja után csatlakozott a kerethez, de számára még több idő kell a teljes formába lendüléshez. Több játékosunk ebben az évben már nem tud pályára lépni, így igen szűk a keretünk, kevés a variációs lehetőség. Akik viszont hadra foghatók, mindent meg fognak tenni azért, hogy minél több pontot szerezzünk az előttünk álló összecsapásokon és természetesen a kupameccsen is az a cél, hogy jó eredményt tudjunk elérni.

Sok-sok lila-fehér sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.transfermarkt.hu/gabor-polenyi/profil/spieler/126209

Békéscsaba 1912 Előre II. – OMTK-ULE 1913

Megyei I. osztály 2019/2020. 14. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – OMTK-ULE 1913

10-0 (8-0)

Időpont: 2019. november 16. (szombat) 13:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 11.

Játékvezető: Jakab József

Asszisztensek: Sechna Gábor, Korbely Péter Szabolcs

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Dávid Zoltán Gergő, Styecz Bence, Mácsai László, Balog Zsolt, Kasik Ákos, Ilyés Tamás, Bán Benedek, Pilán Márkó, Szabó Zsombor, Burai Erik Csaba. Cserék: Molnár János, Gigacz Ákos Lázár, Csicsely János, Nagy Szabolcs.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

OMTK: Lévai Balázs, Fehér Bence György, Dajcs György, Deli Lajos Patrik, Kasuba Dániel, Harangozó Krisztián István, Barna Márton, Takács Márk Csaba, Szabó Norbert, Simon Róbert, Kukovecz Dániel. Cserék: Tóth Krisztián, Selmeczy Kevin, Bónus Ádám, Dudás Patrik.
Vezetőedző: Buza Barnabás

Gólszerzők: Balog Zsolt (11. és 43. perc), Ilyés Tamás (13., 22., 24., és 25., perc), Pilán Márkó (34. perc), Burai Erik Csaba ( 45. és 56. perc), Dajcs György (67. perc).

Sárga lapok: Barna Márton (16. perc), Bán Benedek (23. perc), Mácsai László (38. perc), Szabó Zsombor (40. perc), Dajcs György (53. perc), Styecz Bence (61. perc), Pilán Márkó (86. perc).

Az évadzáró forduló kerül terítékre szombaton a Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A hétvége slágermeccsét a harmadik helyezett Gyula vívja a listavezető Körösladánnyal. A hazaiak számára a dobogón-, a vendégek szemszögéből nézve pedig az élen maradás, kedvezőbb esetben pedig az őszi bajnoki elsőség bebiztosítása lesz a tét. A további üldözők közül a Szeghalom és az Előre II. hazai környezetben szerepel, a Szarvas viszont idegenben lép pályára.

Brlázs István Gábor: – Az elmúlt mérkőzéseken nem úgy jöttek az eredmények, ahogy szerettük volna. Bár Szarvason sem játszottunk rosszul, a sorsdöntő pillanatokban nem tudtunk gólt rúgni és a védelmünk sem volt annyira stabil. Mivel az NB II-es csapat nem játszik ezen a hétvégén, ezért egy-két játékos érkezhet a keretből. Igyekszünk élni is a lehetőséggel, nagy szükségünk van a három pontra, mert szeretnénk csökkenteni a hátrányunkat az előttünk álló csapatokkal szemben.

Buza Barnabás: – Nagyon örülünk annak, hogy végre nyertünk és nem is érdemtelenül. Benne volt ez a csapatban, de még nem jött vissza az amit a bajnokság során az utolsó pillanatokban veszítettünk el. Egy nagyon fiatal csapathoz látogatunk, amely egy rosszabb periódusát éli. Jó lenne a három pontot begyűjteni, mert azzal mindenképpen jobb szájízzel zárhatnánk a szezont. Akadnak majd hiányzóink, hiszen Péli Tamásra munkahelyi elfoglaltsága miatt nem számíthatunk és vannak sérültjeink-betegeink is, emiatt csak a mérkőzés napján tudom meg, hogy kire számíthatok konkrétan.

Figyelem! A mérkőzésre belépőjegy váltása kötelező, mely egységesen 500,- forintba kerül.

A 14 éven aluliak díjmentesen tekinthetik meg a mérkőzést.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Jegyzőkönyv

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/404804790401827/

Szarvasi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály 2019/2020. 13. forduló

Szarvasi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

2-0 (0-0)

Időpont: 2019. november 10. (vasárnap) 13:30 óra

Helyszín: Erzsébet-ligeti sporttelep

Cím: 5540 Szarvas, Erzsébet-liget

Játékvezető: Baráth János

Asszisztensek: Bozó Norbert, Baranya Tamás

Szarvas: Krnács Richárd, Vozár Dávid, Polonszki Patrik, Zima Dániel, Süli András, Furár Róbert Tibor, Bozsó László, Farkas János, Sindel Roland, Kriska Norbert, Szikora Milán. Cserék: Rohony Márk Gábor, Kasik Viktor, Varga István, Somogyi János Péter, Kiri Máté, Viszkok Dániel.
Vezetőedző: Somogyi János Péter

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Kmetykó Márk, Molnár János, Bukor Zoltán Márk, Balog Zsolt, Kasik Ákos, Mácsai László, Pusztai András, Bán Benedek, Pilán Márkó, Szabó Zsombor. Cserék: Nagy Szabolcs, Styecz Bence, Körömi Zoltán, Gigacz Ákos Lázár, Csicsely János.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Zima Dániel (65. perc), Farkas János (75. perc).

Sárga lap: Bozsó László (62. perc), Pilán Márkó (83. perc), Kriska Norbert (86. perc), Kmetykó Márk (86. perc).

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Jegyzőkönyv

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/508401009746652/

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020. 17. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

1-0 (1-0)

Időpont: 2019. november 10. (vasárnap) 13:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Radványi Ádám

Asszisztensek: Máyer Gábor, Szvetnyik Bence

Tartalék játékvezető: Berényi Tamás

Békéscsaba: Ribánszki László, Farkas Márk, Nagy Sándor, Mészáros Márk, Nikola Pantovic, Szalai Dániel, Király Patrik, Hursán György, Kovács Ádám Tibor, Anton Bidzilya, Gréczi Márton Péter. Cserék: Uram János, Dávid Zoltán Gergő, Váradi Ádám, Tóth Dániel, Ilyés Tamás, Babinyecz Balázs, Burai Erik Csaba.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Soroksár: Varga Ádám Gábor, Orosz Márk, Lőrinczy Attila, Csernik Kornél Bonifác, Matija Misic, Gárdos András, Pászka Lóránd, Gyömbér Gábor, Takács Zsolt Zsombor, Pölöskei Péter, Korozmán Kevin. Cserék: Abu Attila, Lipcsei Krisztián, Farkas Balázs, Molnár Róbert, Pócsik Botond Benedek, Pál András, Novák Zsombor.
Vezetőedző: Lipcsei Péter

Gólszerző: Gréczi Márton Péter (35. perc).

Sárga lap: Matija Misic (32. perc), Hursán György (45. perc), Pászka Lóránd (45. perc), Nikola Pantovic (85. perc), Tóth Dániel (93. perc).

Nézőszám: 518

A békéscsabaiaknál visszakerült a kezdőcsapatba a sérüléséből felépült rutinos középpályás, Király Patrik. A két tizenöt ponttal rendelkező együttes vasárnap kora délutáni találkozóján az első húsz percben kiegyenlített játék folyt a pályán, a hazaiaknál Pantovic kétszer is veszélyeztetett, míg a másik oldalon Pölöskei Péter egy remek beadás után csak centiméterekkel fejelt a bal kapufa mellé. A félidő további részében többet támadott a Békéscsaba és a 35. percben Gréczi Márton révén megszerezte a vezetést.

A szünetben Lipcsei Péter cserélt, Pölöskei Péter helyére a volt válogatott, Farkas II. Balázs érkezett a támadójáték erősítése érdekében. A 49. percben Pantovic labdájával Hursán lépett ki a fővárosi védők közül, de a soroksári kapus vetődve menteni tudott.

Öt perccel később Farkas II. lövését védte Ribánszki kapus. Az 55. percben Király Patrik helyére Tóth Dánielt küldte a pályára Schindler Szabolcs. A félidő közepén ismét cseréltek a vendégek, ezúttal Pál érkezett Orosz helyére. A 69. percben Pantovic átadása után Gréczi nem tudta átvenni a labdát. A 77. percben Hursán lövése után Varga kapus kiütötte a pettyest. A hajrában próbálkoztak a vendégek, de a lila-fehérek visszaverték a támadásokat és ügyes kontrákkal veszélyeztettek.

Schindler Szabolcs: – Egygólos mérkőzésre számítottunk. Nagyon fontos, hogy mi szereztük a találkozó egyetlen gólját, és ezzel itthon tartottuk a három pontot.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/780423809083158/’ width=’680′]

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/714840109000920/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube Fotók Élő szöveges tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv