Az első és az utolsó csatája

A Vasas elleni fantasztikus győzelem után még nem lehet hátradőlni, hiszen pénteken már megkezdődnek a Merkantil Bank NB II. Liga 22. fordulójának mérkőzései. A lilák ezúttal a kiesés ellen küzdő, jelen pillanatban a tabella utolsó helyét elfoglaló, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő otthonába utaznak. A mérkőzés 2015. április 5-én (vasárnap) 16 óra 30 perckor kerül megrendezésre a balmazújvárosi sporttelepen.

20140927_elore_balmaz_21

A csapatok őszi (7. forduló) gólzáporos (4-2) találkozása után, bízunk benne, hogy az idegenbeli visszavágó kimenetele sem alakul másképp, hiszen a fiúk lendületben vannak, önbizalommal és fegyelmezetten fociznak. Utazás ide, kötelező győzelem oda – mindentől függetlenül hoznunk kell ezt a mérkőzést is, ha versenyben szeretnénk maradni a feljutásért.

A számokra nézve nem gondoljuk, hogy a fogadásokon túl nagy odds-okkal jutalmaznák a Békéscsaba győzelmét, mivel egyértelműen mi vagyunk az esélyesebbek – ezt szerénytelenség nélkül leírhatjuk. A Hajdú-Bihar megyeiek jelen pillanatban a tabella utolsó (16.) helyét foglalják el. Mérlegük a 21 lejátszott forduló után 14 pont, 3 győzelem, 5 döntetlen és 13 vereség. Ezzel szemben a lilák egy ponttal megelőzve a Vasast, pillanatnyilag vezetik a bajnokságot. Az egyenleg szinte fordított ellenfelünkhöz képest: 42 bajnoki egység, 13 győzelem, 3 döntetlen és 5 elvesztett mérkőzés.

Mindezek ellenére az újvárosiak nagyon terveznek, hiszen Feczkó Tamás pályaedzőjük a helyszínen tekintette meg a Vasas elleni hétközi mérkőzésünket és nyilvánvalóan igyekeznek megfelelőképpen felkészülni belőlünk. Hova-tovább az utolsó két meccsük pozitív elszámolás alá esik, hiszen egyáltalán nem kaptak gólt és a 20. fordulóban az Ajka ellen győzni is tudtak. Így mindenképpen taktikus, komoly játékra van szükség ahhoz, hogy a sereghajtó hálója megrezdüljön.

2013 óta egyébként három alkalommal találkozott egymással a két alakulat. Gólok tekintetében 8-4-es összesítéssel szintén a Békéscsaba az eredményesebb, ahogy a megnyert mérkőzések száma is felénk billenti a mérleg nyelvét. Döntetlen végeredménnyel egymás ellen még nem zártak a csapatok.

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést Berger József játékvezető irányítja, segítői Szvetnyik Bence és Punyi Gyula lesznek.

A meteorológia szerint zápor, maximum 10 Celsius fok és az átlagosnál erősebb szél is várható vasárnap.

Bízunk benne, hogy szurkolóink nem terveztek más programot és megfelelően meleg ruházattal felvértezve elkísérik csapatunkat Balmazújvárosba is!

A meccsről facebook oldalunkon élő eredményjelzést olvashatnak majd.
Belépőjegy árak: diák/nyugdíjas 400,- Ft, felnőtt 600,- Ft.

Kapcsolódó cikkek:

http://1912elore.hu/site/bekescsaba-1912-elore-balmaz-kamilla-gyogyfurdo/

http://balmazfoci.hu/2015/04/az-osszel-meg-11-esekbol-sem-ment/

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Békéscsaba 1912 Előre II. – Mezőhegyesi SE

Megyei I. osztály 2020/2021. 7. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Mezőhegyesi SE

5-1 (2-1)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜL MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021 március 10. (szombat) 16:30 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

Játékvezető: Bakos József

Asszisztensek: Nagy Gábor, Kató Bence

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Czvalinga Áron, Sipaki Patrik Martin, Bukor Zoltán Márk, Balog Zsolt, Bónus Marcell, Csicsely János, Bánfi Dominik, Csicsely Dominik, Pilán Márkó, Szabó Zsombor. Cserék: Uram János, Nyéki Boldizsár, Nagy Krisztián, Tóth Péter, Palik György, Varga Zoltán, Rácz Máté.

Mezőhegyes: Varga Patrik, Papp Márton, Czene Zoltán, Belák István, Zsilák Máté, Szlovák Norbert, Karancsi Norbert, Faragó Ádám, Isaszegi Bence, Lukács László, Varga Tamás. Cserék: Janesz Patrik, Boros Balázs, Szabó Zsolt, Dombi Milán János.
Vezetőedző: Ács Levente

 Gólszerzők: Szabó Zsombor (20. és 43. perc), Papp Márton (27. perc), Tóth Péter (57. és 81. perc), Varga Zoltán (78. perc).

 Sárga lapok: Czene Zoltán (19. perc), Belák István (42. perc), Pilán Márkó (45. perc).

Balog Zsolt: – Behúztuk a kötelezőt. Köszönjük az utánpótlás- és az első csapat segítségét, hogy a jelenlegi járvány-helyzetünkben is le tudtuk játszani ezt a mérkőzést.

Ács Levente: – Részünkről igazi csapatmunka volt, a vereség ellenére minden játékosom emelt fővel jöhetett le a pályáról.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/472455637429757

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Jegyzőkönyv Tabella

Békéscsabán nyert a labdarúgás!

Interjú Zoran Spisljak vezetőedzővel

Hogy érzed magad?

Köszönöm kérdésedet! Nagyszerűen. Úgy érzem, hogy amin dolgozunk ideérkezésem óta, az kezd beérni. A játékosok hétről-hétre fejlődnek – ez látszik az eredményeinken, de megtapasztalható az egyéni megoldásaikon, az öltözői hangulaton, de a legfontosabb visszajelzés számomra az a közel ötezer szurkoló, aki kedd este kilátogatott a Kórház utcába, 95 percen keresztül segítette a csapatot biztatásával és a mérkőzés utolsó 5 percében felállva tapsolta meg a játékosokat. A mérkőzés utáni elégedett arcokról már nem is beszélek. Úgy látom, hogy kezd újjáéledni a labdarúgás iránti rajongás Békéscsabán. Sikerült bizonyítanunk, hogy meg lehet tölteni egy magyar stadiont is, csak alázatos és a sikerért mindenre elszánt csapat szükséges hozzá. Nagyon örülök, hogy munkámmal én is hozzá tudtam járulni ehhez a szép és emlékezetes estéhez. Természetesen ne feledkezzünk meg a játékosokról, stáb tagokról, kisegítő személyzetről, de legfőképp arról a közel ötezer szurkolóról, akik kint voltak és a nagyszerű ultrákról, akik fáradhatatlanul és sportszerűen szurkolva segítették a csapatot – ezzel feledhetetlen hangulatot és látványt biztosítottak – általuk visszatért a LABDARÚGÁS Békéscsabára! Köszönet és gratuláció érte!

20150403

Mi történik most Békéscsabán?

Számomra a labdarúgásban csak egy út járható, a pontos és következetes munka rögös ösvénye. Magyarországon töltött hat évem során mindenhol úgy vállaltam megbízást, hogy előtte pontosan megmondtam, milyen eredmények születhetnek, ha az én módszereim szerint készítjük fel a csapatot. Debrecenben 8 trófea, Bajnokok Ligája csoportkör, Európa Liga csoportkör és több, mint húsz válogatott játékos lett az eredménye. Ennek az általam kidolgozott, időszakosan ismétlődő edzésmódszernek a bemutatása után bízta rám 2011-ben, a nagyon nehéz helyzetben lévő Újpest irányítását az akkori sportigazgató – az Ajax, Feyenoord, Real Madrid, valamint a holland válogatott kispadját is megjárt Leo Beenhakker. Az Újpestet sikerült benntartani, Létavértesen pedig egy 18-19 éves fiatalokból álló csapattal megnyertük Magyarország legerősebb NB III-as bajnokságát.

Jelen pillanatban Békéscsabán is azt a munkát végzem, amit az elmúlt 11 év alatt építettem fel és amivel az előbb említett kluboknál dolgoztam. A szakma a bajnokság kezdetén semmi esélyt nem adott nekünk arra, hogy a feljutásért fogunk küzdeni. A jóslatok a Vasas, Gyirmót, Mezőkövesd, Szolnok, Kaposvár, Zalaegerszeg feljutását aposztrofálták – ennek a labdarúgással foglalkozó sajtókban utána lehet keresni.

Az ősz folyamán a három rangadóból egy pontot sem szereztünk. Most a háromból hét pont a mérleg. Az utóbbi tizenöt bajnoki mérkőzésünkből csak egy vereséget szenvedtünk el úgy, hogy tizenegy mérkőzést idegenben játszottunk. Elértük azt, hogy az itt folyó munkára felhívjuk az MLSZ figyelmét, aminek köszönhetően Telkiben egy szakmai beszélgetés folyamán érdeklődtek az itt zajló edzésmódszerről, mely az időszakosan ismétlődő edzés-tervezésre (periodizáció) épül. Ennek köszönhetően a Vasas elleni mérkőzésünket az utánpótlás válogatottak egyik vezetője személyesen tekintette meg, figyelvén a csapatunkban játszó fiataljainkat és Viczián Ádám máris bekerült a világbajnokságra készülő U20-as válogatott 35-ös keretébe.

Ősszel, a Kórház utcai mérkőzéseinken a legnagyobb nézőszám kb. 600 fő volt. Tavaszra sikerült elérnünk, hogy a Gyulán játszott “hazai” mérkőzéseinkre már 1.000-1.200 néző kísérte el a csapatot, a Vasas elleni rangadónkon pedig majdnem ötezer drukker, érdeklődő, szimpatizáns töltötte meg a lelátókat.

20150403_01

Azt vállaltuk, hogy három éven belül feljuttatjuk Békéscsabát az NB I-be. Kedd este bizonyítottuk, hogy amit vállaltunk – annak reális esélyei vannak és már az idén is lehetőségünk lehet erre. Az utolsó percig küzdeni fogunk azért, hogy az álom minél hamarabb valóra válhasson – ezt megígérhetem!

Azzal viszont mindenkinek tisztában kell lennie, hogy nem elegendő a csapatot feljuttatnunk az első osztályba, ehhez a klubnak is megfelelőképpen fel kell készülnie. Rengeteg olyan dolog vár még megoldásra-megvalósításra, ami mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a Békéscsaba 1912 Előre igazi NB I-es klubbá válhasson. Természetesen a vezetőség is gőzerővel azon munkálkodik, hogy minden feltétel és elvégzendő feladat időben megvalósulhasson. A szakmai stábon, a csapaton és úgy látom a szurkolóinkon sem fog múlni, hogy a nagy hagyományokkal és népes táborral rendelkező lila-fehér csapat végül az első osztályban szerepelhessen!

20150403_02

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 31. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

1-1 (1-0)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. április 7. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Takács János

Asszisztensek: Horváth Róbert, Punyi Gyula

Tartalék játékvezető: Veizer Roland

Békéscsaba: Krnács Richárd, Nagy Sándor, Kitl Miklós, Szabó Péter, Máris Dominik, Király Patrik, Babinyecz Balázs, Hodonicki Márk, Bora György, Horváth Péter, Paudits Patrik. Cserék: Laky László, Farkas Márk, Mészáros Márk, Kovács Ádám Tibor, Lukács Raymond Barna, Tóth Péter, Styecz Bence, Kasik Ákos.
Vezetőedző: Preisinger Sándor

Csákvár: Markek Tamás, Mim Gergely, Kocsis Bence Máté, Mészáros Dávid, Major Gergő György, Csató Martin, Albert István, Baracskai Roland, Posztobányi Patrik, Madarász Márk, László Noel. Cserék: Zelizi Patrik, Meszlényi Ábel Benjamin, Tányéros Ádám, Ganbold Ganbayar, Nándori Botond, Daru Bence, Vörös Tamás, Kun Gergő.
Vezetőedző: Visinka Ede

 Gólszerzők: Csató Martin – öngól (36. perc ), Madarász Márk (81. perc).

 Sárga lap: Posztobányi Patrik (35. perc), Babinyecz Balázs (68. perc), Krnács Richárd (77. perc).

36. perc: Kitl tologatta a labdát a jobb oldalon, gyönyörűen adott be, Paudits már várta a játékszert, ám az előtte álló védő, Csató Martin látványos mozdulattal a saját kapujába lőtt, 1–0.

81. perc: Albert indította a bal szélen Kocsist, aki mintaszerűen adott középre, Madarász pedig 7 méterről a kapu közepébe passzolt, 1–1.

A békéscsabaiak léptek fel támadólag, húsz perc alatt három nagyobb helyzetet is kidolgoztak. A csákváriak egy-egy veszélyes akcióval azért jelezték, hogy nem szeretnének pont,vagy pontok nélkül hazatérni. A hazaiak játszottak fölényben, de mégis némiképp váratlanul szereztek vezetést, melyhez a saját kapujába betaláló csákvári Csató Martin nyújtott hathatós segítséget.

Harapós Csákvár folytatta a játékot a második félidőben. A szünetben két poszton is változtatott Visinka Ede és mindkét cserejátékos, Ganbayar és Daru is nagyon aktívnak bizonyult. A második 45 percben szinte végig a csabai térfélen tartózkodtak a csapatok, a Csákvár egymás után dolgozta ki a helyzeteit, fölénye a hajrában góllá érett. A lila-fehérek ezután megpróbálták megszerezni a győztes gólt, de későn eszméltek, a vége 1–1-es eldöntetlen lett.

Visinka Ede: – Tudtuk, hogy a Békéscsaba jó csapat, tele jó egyéniséggel és az első félidőben nem nagyon találtuk a fogást rajtuk. Megúsztunk pár szituációt, de sajnos jött az az öngól, ami benne van a játékban. Nagyon büszke vagyok a csapatomra. A második félidőben már csak egy együttes volt a pályán. A sors igazságtalansága lett volna, ha nem egyenlítünk ki.

Preisinger Sándor: – Az első félidőben domináltunk, sok helyzetünk volt, de sajnos nekünk mindig kell öt-hat olyan helyzet, amiből gólt tudunk rúgni. Szerencsére most megelőzött minket az ellenfél és ők rúgták be a mi helyzetünket. Keresem az okokat, hogy a második félidőben miért fordult ekkorát a meccs, mert csak nyomoztuk a labdát és nem nagyon tudtunk kijönni ebből az apátiából. Sebességben mintha visszavettünk volna és mindenki védte volna az előnyt, de nyilván nem ez volt a cél. A második felvonásban a Csákvár jobban játszott.

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/801274893816527

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube Fotók Élő tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

Irány a válogatott

Örömmel adunk hírt arról, hogy Viczián Ádám – csapatunk fiatal labdarúgója – bekerült a Bernd Storck által irányított, U20-as labdarúgó-világbajnokságra készülő válogatott 35 fős keretébe.

20150402

Ádám eddig 122 percet játszott a Magyar Kupában, ahol 1 gólt rúgott és adott egy gólpasszt is, a Liga Kupában pedig 118 percet töltött a pályán. A Merkantil Bank NB II Ligában eddig 923 percet játszott, két gól és a Csákvár elleni mérkőzésen egy büntető kiharcolása fűződik a nevéhez. Szorgalmával és tehetségével elérte hogy az utóbbi időben a csapat meghatározó játékosává váljon.

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!