Felkészülési mérkőzés
DVSC-DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II.
1-0 (0-0)
Időpont: 2016. január 23. (szombat) 14:00 óra
Helyszín: Debrecen-Pallag
A Előre NB III-as csapata a szintén harmadik vonalban érdekelt DVSC-DEAC ellen próbázott szombaton délután. Leszámítva Dombi Tibort, aki még 42 évesen is játszik a piros-fehéreknél, a két hasonszőrű fiatal együttes között nagy küzdelem folyt a pályán. Az első félidőben nem igazán alakult ki helyzet, csak pontrúgásokból veszélyeztettek a csapatok. Szünet után két nagy lehetőség is adódott a csabaiak előtt, de mindkettő kimaradt, az utolsó előtti percben pedig egy lecsúszott beadás utat talált Baráth Bence kapujába.
– Nagyon kemény két és fél héten vagyunk túl, ennek hatására tompán játszottunk, mentálisan és fegyelmi téren viszont lényegesen érettebb a csapat az őszinél. Bízom benne, hogy hétfőn sikerül pontot tennünk a függőben lévő átigazolási ügyeinkre és akkor az utolsó három hetet már a végeleges kerettel tudjuk végigdolgozni.
Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 21. forduló
Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC
4-1 (1-0)
BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATÁT!
Időpont: 2022. január 30. (vasárnap) 13:00 óra
Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)
Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.
Játékvezető: Berényi Tamás
Asszisztensek: Baghy Csaba, Szilágyi Norbert
Tartalék játékvezető: Kovács Imre
Békéscsaba: Winter Dániel, Farkas Márk, Zvara Levente Mátyás, Lukács Raymond Barna, Nikola Pantovic, Szabó Péter, Bor Dávid Ferenc, Király Patrik, Varga Szabolcs, Bora György, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Czinanó Antal Áron, Krnács Richárd, Gránicz Patrik, Váradi Ádám, Ilyés Tamás, Sipos Gábor, Albert István, Hodonicki Márk, Horváth Péter, Paudits Patrik.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Dorog: Tulipán Ákos, Keresztes Krisztián, Oldal Tibor, Vígh Ádám, Papp Máté, Dlusztus András, Nyíri Vince Tóbiás, Pohner Zsolt, Szerencsi Miklós, Girsik Áron Róbert, Tomás Lénárt. Cserék: Vajda Gellért, Nagyházi Dávid, Tóth Barnabás, Berkó Ádám, Horváth Roland, Szedlár Zoltán, Ferkó Máté, Zabari Dávid, Barna Gergő Ákos, Lőrincz Attila László.
Vezetőedző: Fenyvesi László
Gólszerzők: Nikola Pantovic (12. perc), Lukács Raymond Barna (46. perc), Szabó Péter (52. perc), Ilyés Tamás (79. perc), Barna Gergő Ákos (91. perc).
Sárga lap: Zvara Levente Mátyás (3. perc), Papp Máté (69. perc).
Nezőszám: 450
Fölényes győzelmet aratott a Békéscsaba 1912 Előre a Merkantil Bank Liga 21. fordulójában a Dorog együttese ellen vasárnap, a Kórház utcai Stadionban.
Fotó: Such Tamás
Jól kezdődött a Békéscsaba 1912 Előre számára a labdarúgó másodosztály 2021/22-es kiírásának tavaszi szezonja. A mérkőzés előtt 13. pozíciót elfoglaló lilák támadó jelleggel léptek pályára a 7. helyezett Dorog ellen. Schindler Szabolcs együttese nem tétovázott sokáig és a 12. percben megszerezte a vezetést: Nikola Pantovic a tizenhatos előteréből egy cselt követően a bal sarokba tekerte a labdát (1-0). A következő nagyobb ziccerre a 35. percig kellett várni, amikor Pantovic végzett el sarokrúgást, amelyre Király Patrik érkezett és piszkált bele a labdába, de az a kapu mellé ment. A 38. percben Nyíri Vince cselezgetett a csabai tizenhatoson belül, majd a földre huppant egy ütközés után, de a játékvezető nem ítélt büntetőt.
A második játékrészt is óriási lendülettel kezdte a házigazda, amely szinte a kezdőrúgás után, a 46. percben megduplázta előnyét: Puskás Gábor beadását követően Lukács Raymond talált be a vendégek kapujába (2-0). A második találatot követően sem lassítottak le a csabaiak, az 51. percben Szabó Péter fejezte be a jól felépített támadást, így már három gól volt a csapatok közötti különbség (3-0)! A 77. percben a vendégek veszélyeztettek: Oldal Tibor tesztelte a csabai színekben első találkozóján védő Winter Dánielt, de a hálóőr magabiztosan védett. Két perccel később jött a kegyelemdöfés: Paudits Patrik került ziccerbe, ám a támadó visszajátszotta a labdát Ilyés Tamásnak, aki higgadtan a kapuba gurított (4-0). A 86. percben tovább növelhette volna a különbséget az Előre, Ilyés vezethette a kapusra a labdát, a támadó lövés helyett passzolt és a védők tisztázni tudtak. A Békéscsaba nem tudta azonban kihúzni a mérkőzést kapott gól nélkül, a 91. percben Barna Gergő góljával szépítettek a vendégek, így 4-1-es hazai sikerrel zárult az összecsapás.
A Békéscsaba 1912 Előre legközelebb az NB II-ben február 6-án 14:00 órától a sereghajtó Tiszakécske otthonában lép pályára.
Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/946179486303836
Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:
Köztudomású, hogy a 2016. január 20-án (szerdán), a békéscsabai Kórház utcai Stadionban megrendezett felkészülési mérkőzésre, az UTA Arad helyett – számunkra ismeretlen okból – a Pankotai Şoimii csapata érkezett meg.
Ezúton tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat és az érdeklődőket, hogy a Békéscsaba 1912 Előre stábját senki sem értesítette a változásról – ezzel már csak akkor szembesültünk, amikor megérkezett a másik vendég együttes. Tudni kell, hogy a békéscsabai klub alkalmazottjai és stábja minden szabályt, előírást és határidőt betartva, bejelentési- és engedélykérési kötelezettségének eleget téve készítette elő és rendezte meg a találkozót, így érthetetlenül állt a helyzet előtt.
Attól függetlenül, hogy a mérkőzés előtt néhány hírportálon már lehetett olvasni az esetleges változásról – határozottan kijelentjük, hogy erről hivatalos úton nem kaptunk értesítést, éppen ezért erről nem is állt módunkban tájékoztatni a közvéleményt. A híreket olvasva haladéktalanul megpróbáltuk elérni a vendég csapat vezetését, de ez irányú próbálkozásaink nem jártak sikerrel. A lila-fehér klub stábja a mérkőzés után hivatalos úton kért állásfoglalást és magyarázatot az UTA Arad vezetésétől, amelyre a mai napon érkezett válasz, amelyben az aradiak megértésünket kérték. A hitelesség kedvéért alábbiakban közöljük a hozzávetőleges, lényegi fordítást és az eredeti levelet is.
Az UTA Arad ezúton szeretné megköszönni meghívásukat a 2016. 01. 20-i felkészülési mérkőzésre, ugyanakkor tájékoztatjuk Önöket, hogy a Moneasa-i edzőtáborban való tartózkodásunk és egyéb belső szervezési problémák miatt, ezen nem tudtunk részt venni. Tekintettel felkészülési programjukra, úgy döntöttünk hogy ugyanolyan osztályban szereplő csapatot küldünk magunk helyett.
Köszönjük a megértésüket és sok sikert kívánunk a következő szezonban!
Tisztelettel: Grădinariu Decebal Codru, ügyvezető igazgató
“Clubul UTA vă mulţumeşte pentru invitaţia d-voastră de a participa la meciul de pregătire din data de 20.01.2016 şi totodată vă informează că datorită problemelor legate de prezenţa echipei în cantonamentul de la Moneasa şi a altor probleme organizatorice interne, am fost nevoiţi să declinăm participarea şi am hotărât pentru a nu perturba programul echipei dumneavoastră să trimitem o echipă din acelaşi eşalon fotbalistic, liga a 2-a şi din acelaşi judeţ.
Mulţumim pentru înţelegere şi vă dorim mult succes în returul acestui campionat.
Cu stimă
Grădinariu Decebal Codru. Director General”
Időpont: 2022. január 30. (vasárnap) 13:00 óra
Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)
Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.
BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATÁT!
Élő tudósítás:
A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.
Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. A hazai pénztárak 11:30 órakor, a vendég pénztár 12:00 órakor nyit. A fizetés készpénzzel vagy bankkártyával egyaránt lehetséges.
A büfék 11:30 órától szolgálják ki vendégeinket.
FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!
Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.
Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!
Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.
VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.
Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!
Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!
Megközelítés:
A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba
Közlekedési információk:
Felhívjuk figyelmüket, hogy a Dedinszky Gyula utca Munkácsy Hotel felőli oldalán részleges sávszűkületre számíthatnak, mert járdaépítési munkálatok zajlanak. Érdemes elkerülni a Telep utcát is, hiszen a járdaépítés ezen területen szinte lehetetlenné teszi a közlekedést! Kérjük figyeljenek a szabályos és türelmes közlekedésre!
Térkép:
Vendég szurkolók:
A vendég drukkerek számára fenntartott, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található parkolót jelen pillanatban NEM tudják használni, mert a városi járdaépítési program keretein belül munkálatok folynak a helyszínen. A gépjárműveket ezúttal szíveskedjenek a Kórház utcában található ingyenesen használható parkolóhelyeken leállítani. Belépés az 1-es számú kapun keresztül lehetséges. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.
A 18 év felettieknek belépés kizárólag oltási igazolvánnyal!
Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már rendelkeznek oltási igazolványukat. Azokat, akik oltási igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba.
Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak oltási igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.
Az oltási igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.
Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!
Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag az érvényes oltási igazolvány (plasztik kártya) vagy az EESZT applikáció bemutatása fogadható el!
A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál oltási igazolvány, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők vásárlása-ellenőrzése és a stadionba való bejutás.
Bár azok számára, akik oltási igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadion területén is. Figyelem: az épületeken belül kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata!
Figyelem!
A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.
Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/
Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/
Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/
Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/
Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/
Közösségi média