Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Vasas FC II.

Áprilisban a harmadik, a harmadosztályú bajnokságban pedig a harmincadik mérkőzés következik csapatunk számára 2022. április 9-én (vasárnap) 14:00 órától, amikor a Vasas FC második együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Békéscsaba 1912 Előre II. - Vasas FC II.

Ha pedig már a hármas számnál tartunk: három nap telik el a Kisvárda elleni döntetlen (1-1) után, így túlságosan sok idő nem maradt a felkészülésre, regenerációra. Ebből a szempontból tehát következő vendégeink előnyben vannak, hiszen ők csak előző vasárnap léptek pályára, amikor sikerült megszakítaniuk egy négymérkőzéses nyeretlenségi sorozatot (Vasas II. – Hatvan 3-0). Ilyen módon győzelemből érkeznek a Viharsarokba, összességében viszont igen gyenge tavaszt produkáltak úgy, hogy rendre első osztályú múlttal, illetve jelennel rendelkező játékosok érkeznek segítségképpen. A téli szünetet a tizedik pozícióban zárták, aztán a rossz sorozatnak köszönhetően mára a 14. helyezésig küzdötték le magukat, és amennyiben nem vigyáznak, könnyen veszélybe is kerülhetnek. Az előbb leírtak jó okokat és lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy komolyan vegyék békéscsabai vendégszereplésüket, tehát mindenképpen tétre menő küzdelem várható.

Annál is inkább, hiszen együttesünk összeállni látszik az utóbbi mérkőzések alapján és kár, hogy nem most kezdődik az idény, így sokkal izmosabb ellenfélként várjuk majd a piros-kékeket. Visszavágásra is van okunk bőven, hiszen a 2022. október 2-án lejátszott 11. fordulóban nagyon kikaptunk (7-2). A hazai pálya előnye nálunk lesz, a humán erőforrás hiányát pedig igyekszünk majd a lelkes és jó erőben lévő fiatalokkal minőségben is pótolni, ezért aztán vélhetően egész más lesz a mérkőzés képe, mint előző alkalommal. Ehhez persze olyan fegyelmezett és lelkes focira lenne szükség, mint például az előző mérkőzés második félidejében, az első játékrész sajnos felejthető volt.

A két mérkőző félnek ezen a szinten a második találkozására kerül sor húsvétvasárnap. Visszajátszókban nem szokott hiány lenni a Vasas II. háza táján – az előző mérkőzésükön is többen (pl. Feczesin, Radó, Márkvárt) aktívan részt vállaltak. Bár most az első csapatuk is pályára lép 14:15 órától a Honvéd ellen, az pedig létfontosságú mérkőzés az esetleges bennmaradás szempontjából. Kérdés: kikre számít az ideiglenes szakvezetés Angyalföldön? Színes lapok miatt egyik csapatban sem eltiltott, így érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni a Riesz-Cipf-Rab triónak, hiszen hárman együtt már 16 gólt szereztek. Jó ismerősként köszönthetnénk Birtalan Botondot – bár erre kicsi az esély, hiszen február 12. óta nem volt keretben -, vagy akár Uram Jánost is – rá viszont már az első csapatnál számítanak.

Nagy Sándor: – Úgy érzem, hogy az utóbbi három mérkőzésünkre lehet alapozni húsvétvasárnap is. A Kisvárda elleni első félidő nem úgy sikerült ahogy szerettük volna, sajnos sikerült ránk erőltetni a játékukat és nem találtuk a kiutat. A második játékrészben már ki tudtunk jönni a szorításból, megtaláltuk a játékunkat és érkeztek a helyzetek is. A Várda is nagyon jó, fiatal csapat és igencsak ikszes meccsnek nézett ki már az elején is, ezáltal teljesen reálisnak mondható a végeredmény. A Vasas II. ellen mindenféleképpen ezt a játékot szeretnénk tovább folytatni és akkor újra győzhetünk. Az angyalföldiek is biztosan fiatal összetételben érkeznek majd Békéscsabára, hiszen első csapatuk is pályára lép aznap, ráadásul ott edzőváltás is volt, így nem lehet tudni, miként számolnak ott a játékosokkal. Megyünk tovább, megpróbáljuk itthon, kulturált körülmények között a tőlünk telhető legjobb focit kitenni a pályára és reméljük, hogy végre kijön úgy a lépés, hogy az három ponttal is párosuljon. Vasárnap az U19-es keretből is merítünk, hiszen a hétvégén nincs forduló az ifiben, de adunk fel játékost az első csapatnak, úgyhogy némileg foghíjas lesz a keret, de ettől függetlenül megfelelő összetételben ki tudunk majd állni.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Vasas FC II. mérkőzés játékvezetőjeként Virág András Barnabást, segítőiként Molnár Alexet és Csákó Patrikot akkreditálta a szövetség. Az 1997-es születésű sporival 2022. április 17-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Jászberényi FC 4-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 161 sárga- és 14 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 30. fordulóját április 9-én (vasárnap) 11:00 órától Kisvárda Master Good II. – Facultas-Tiszafüredi VSE, 14:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – Vasas FC II., 16:00 órától Termálfürdő FC Tiszaújváros – Sényő-Carnifex FC, FC Hatvan – DVTK II., Füzesgyarmati SK – DVSC II., BVSC-Zugló – Körösladányi MSK, Aqua-General Hajdúszoboszló – Jászberényi FC, Eger SE – BKV Előre, Pénzügyőr SE – Karcagi SE, valamint DEAC – Putnok FC párosításokban rendezik meg.

Mivel ezzel együtt még kilenc forduló és 27 szerezhető pont maradt a bajnokságból, így matematikailag nem dőlt el a sorsunk. Az első bennmaradást érő helyezéstől most 20 ponttal vagyunk lemaradva, így elméletben még behozható lenne a hátrány. A halvány remény életben tartásához azonban most mindenképpen győzni kellene!

A mérkőzést élőben (live stream) közvetítjük hivatalos YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=p_y2Qnc1hGY

bajnoki táblázatot 29 lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (75 pont) vezeti a Putnok (59 pont) és a Körösladány (50 pont) előtt. A tabella végén (17-20. hely) pedig a Füzesgyarmat, az Eger, a Jászberény, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében erősen felhős időjárás várható és a legmagasabb nappali hőmérséklet +14 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. április 9-én (vasárnap) 19 óra 25 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE

Időpont: 2016. december 11. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

line_purple

plakat_elore_cegled_20161211_web_uj

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 11:00-13:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A pénztárak 11:00 órakor nyitnak.

ELŐVÉTELBEN OLCSÓBB!
Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.

Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 800,- Ft, a helyszínen (mérkőzés napján) 900,- Ft.
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 400,- Ft, a helyszínen (mérkőzés napján) 500,- Ft.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba.

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001473/Bekescsaba-1912-Elore—Cegledi-VSE

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

line_purple

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Belépőjegy, bérlet árak:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

line_purple

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Vasas FC II.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Vasas FC II.

Időpont: 2023. április 9. (vasárnap) 14:00 óra (IDŐPONTVÁLTOZÁS!)

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Békéscsaba 1912 Előre II. - Vasas FC II.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztárnál is. Pénztárnyitás: 13:00 órakor. Fizetés készpénzzel és bankkártyával is lehetséges.

Hazai drukkerek az 5-ös számú kapun keresztül léphetnek be és a lila színű (új) pénztárnál válthatják meg a belépőjegyeket. A 4-es számú kapu, valamint a ligetben található 3-as számú kapu ZÁRVA lesz.

Vendég szurkolók a Munkácsy Hotel mellett található 1-es számú kapun belépve foglalhatják el helyeiket a tribünön. Ingyenes parkolás a bejárattal szemben lévő füves területen lehetséges.

A körgát felőli büfé 13:00 órakor nyit. A liget oldalán található büfé ezúttal ZÁRVA lesz.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján csak az 5-ös számú kapun keresztül lehetséges.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban megfelelő számú drukker érkezése esetén büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Mikulás az Akadémián

Sejthető volt, hogy december 6-án újabb meglepetésre készül első csapatunk. Ezúttal Juhász Gyuri mikulás és Fabio krampusz vezetésével érkezett a 4-es Honvéd utcai Akadémiára együttesünk.

20161206_mikulas_csoportkep

A gyermekek hatalmas örömmel és lelkesedéssel fogadták a nagy csapatot és azonnal tréningre invitálták őket. Gyors ismerkedés, pályafelosztás, csapatalkotás és már indulhatott is a játék. Mindenki ezerrel mozgott, hiszen a mínusz két fokos hideget másképp nem is lehetett megfázás nélkül "túlélni". A közös edzés után, melyben a két mikulásnapi figura is aktívan részt vett, minden gyermek ajándékot kapott, majd közös fotózással és teázással zárult a kedd délutáni program.

Vezetőink a helyszínre látogató média rendelkezésére álltak és egyhangúlag kifejezték örömüket, az immár hagyományosnak mondható karácsony előtti közös foglalkozás és ajándékozás értékei iránt.

line_purple

line_purple

[nggallery id=177]

Békéscsaba 1912 Előre II. – Kisvárda Master Good II.

Békéscsaba 1912 ElőreKisvárda Master Good II.

NB III. Keleti csoport 2022/2023.
25. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Kisvárda Master Good II.

1-1 (0-1)


Időpont: 2023. április 5. (szerda) 15:00 óra (IDŐPONTVÁLTOZÁS!)

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Nazsa Tamás

Asszisztensek: Tőkés Róbert, Kövér Tamás

Békéscsaba: Zábráczki Szabolcs László, Sipaki Patrik Martin, Trescsula Máté, Pap Szabolcs, Farkas Márk, Mágocsi Bence, Szalai Dániel, Oláh Ákos, Bónus Marcell, Zádori Krisztián, Fazekas Lóránt. Cserék: Tóth Alexander Máriusz, Bacsa Krisztián, Borbély Bence Boldizsár, Orvos Levente, Komáromi Csongor, Csák Albert, Marik Soma, Rajsli Tamás.
Vezetőedző: Nagy Sándor

Kisvárda: Esteban Reyes Ramon, Ostroushko Bohdan, Nagy Mihály Krisztián, Szőr Levente, Simon Mátyás Dezső, Honchar Nikita, Rubus Tamás, Biró Roland, Syrota Kyrylo, Sikorszki Bence, Králik Péter. Cserék: Popovych Illia, Kobeliash Ihor, Kozachuk Artur, Himics László, Ésik Ákos, Rózsa Sándor.
Vezetőedző:  Gerliczki Máté

 Gólszerzők: Ostroushko Bohdan (9. perc), Marik Soma (65. perc).

 Sárga lapok: Sipaki Patrik Martin (20. perc), Nagy Mihály Krisztián (21. perc), Petranics Szergej (21. perc), Rubus Tamás (41. perc), Szalai Dániel (62. perc), Honchar Nikita (62. perc), Marik Soma (84. perc), Szőr Levente (84. perc).

Nézőszám: 70


Mindkét csapat harcos játékkal kezdett, a vendégek már az első csabai figyelmetlenséget gólra váltották. A 9. percben eltolódott a hazaiak védelme, a bal oldalon felfutó Sikorszki zavartalanul lőhetett 18 méterről, a lapos lövést Zábráczki kitenyerelte, de a labda Ostroushko elé pattant, aki az ötösből a hálóba kotorta (0-1). A folytatásban is a Várda volt kezdeményezőbb és kreatívabb, Sipaki pedig kis híján tovább rontotta a helyzetet, de a Simonnal szembeni könyökös-bodicseket megúszta sárga cédulával. Az eset két szereplőjét eltérő okból kellett lecserélni, a hazaiak támadójátéka azonban ezután sem volt veszélyes.

Békéscsaba 1912 Előre II. - Kisvárda Master Good II. 1-1 (0-1)

A második félidőre sikerült változtatniuk a liláknak. Ekkor már többségében dominálták a játékot és a helyzeteik is megvoltak, az egyenlítéshez azonban kellett egy jól időzített csere. A két perccel korábban pályára lépő Marik Soma elé került egy balról betett labda, aki a tizenegyes pontról kapásból próbálkozott, a blokkoló védőről visszapattant hozzá a játékszer, amit másodszor a jobb sarokba küldött (1-1). A folytatásban mindkét gárda előtt megnyílt a lehetőség a győztes gól megszerzésére, de a kisvárdaiak fejese a 88. percben lesről került hálóba, a csabaiaké pedig a hosszabbításban centikkel kerülte el a kaput.

A mérkőzés 19. percében megsérült kisvárdai labdarúgónak, Simon Mátyásnak mielőbbi gyógyulást kívánunk!

Nagy Sándor: – Az első félidőben aktívabbak voltak a vendégek. Szünet után azonban átvettük a játék irányítását és a meccs összképe alapján reálisnak tartom a döntetlent.


Információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

FotókMérkőzés információkFacebook esemény

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: