Ellenfél-mustra

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 223 másodperc.

A Debreceni Vasutas SC első osztályú együttesét látjuk vendégül 2024. szeptember 14-én (szombaton) 19:00 órától, melyet ráadásként az M4 Sport Televízió is élőben közvetít a Kórház utcából.

Békéscsaba 1912 Előre – DVSC

Egy NB I-es piros-fehér csapat érkezése – jó értelemben – mindig nagy felfordulást okoz Békés Vármegye szerte, az érdeklődés jelentős, a teltházas rendezés pedig szinte biztosra vehető. Ilyenkor megmozdul a szurkolók apraja-nagyja, még az is előkerül, akit réges-régen láttunk mérkőzésen. De, így van ez rendjén, hiszen nem minden héten találkozunk a Lokival, pláne hazai körülmények között.

A DVSC új vezetőedzővel érkezik a Viharsarokba, így Máté Csaba számára rögtön egy keleti rangadó jut osztályrészül, ami azért nem a legegyszerűbb feladat. Még akkor sem, ha nagyjából egy osztálynyi különbség van jelenleg a két együttes között, de jól tudjuk, egy meccsen minden megtörténhet, a különbségek lelkesedéssel, akarattal vagy éppen némi szerencsével is eltüntethetők, lehet hosszabbítás, lehetnek büntetők a végén, egyszóval a futball összes nyalánksága jelen lehet. Az viszont egészen biztos, hogy szombat este eldől, ki jut tovább a negyedik fordulóba, melynek párosításainak sorsolására 2024. szeptember 16-án (hétfőn) 18.30 órától az M4 Sportcsatorna élő műsorában kerül sor.

Dzsudzsák Balázsék számára nem indult túlságosan jól a 2024/2025-ös bajnoki idény, bár legutóbb éppen győzni tudtak a Zalaegerszeg ellen, előtte viszont két kellemetlen vereség, valamint egy szenvedős döntetlen volt az egyenleg. Öt teljesített fordulót követően – bár a bajnoki táblázat közel sem nevezhető teljesnek, hiszen több klub nemzetközi érdekeltsége miatt halasztottak el mérkőzéseket – 2-2 győzelem és vereség, valamint egy döntetlen birtokában, hét pontot gyűjtve csak a nyolcadik helyen állnak a tabellán. Az első osztályú bajnokság sajátosságai miatt egy-egy sikertelen széria könnyen lefelé történő osztályváltáshoz vezethet, így klubvezetésük nem várt tovább és vezetőedzőt váltottak. Az új mesternek egyetlen felkészülési mérkőzésre volt eddig lehetősége az FC Bihor ellen, amely 2-2 arányú döntetlen eredménnyel zárult. Azóta még igazoltak egy tapasztalt védőt a 30 esztendős Kocsis Gergő személyében, majd a 18 éves Szakács Leventével kötöttek profi szerződést. A nyári átigazolási szezonban távoztak: Tuboly Máté, Andrija Majdevac, Baranyai Nimród, Gyenti Kristóf, Erdélyi Benedek – kölcsönbe, Stefan Loncar, Batai Tamás – kölcsönbe, Bódi Ádám, Oleksandr Romachuk, Hamzat Ojediran, Nwachukwu David – kölcsönbe, Christian Manrique és Alexandros Kyziridis. Érkeztek: Batik Bence, Naoaki Senaga, Szűcs Tamás, Arandjel Stojkovic, Zhirayr Shaghoyan, Neven Djurasek, Victor Braga, valamint Yacouba Silue.

A két mérkőző fél kupamúltját előző bejegyzésünkben már áttekintettük, ám az egymás elleni meccsek száma annál a listánál sokkal bővebb. A meccstörténelem szerint 41 első osztályú, valamint 18 másodosztályú bajnoki mérkőzést játszott egymással a két csapat. A másodosztályú mérleg nyelve felénk billen, hiszen 7 csabai győzelem mellett, 6 döntetlent, valamint 5 debreceni sikert olvashatunk ki a számokból. Az első osztályú egyenleg jóval bővebb és sajnálatos módon ezen a szinten a Loki 17 győzelmet jegyezhet, míg a Békéscsaba tíz alkalommal tudta begyűjteni a három pontokat, a fennmaradó 14 mérkőzésen pedig döntetlen eredmény született. Utoljára egyébként 2021. április 28-án, a járvány miatt akkor még zártkapuk mögött, melyen egyébként 4-4 arányú döntetlen született.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.