Paksi FC – Békéscsaba 1912 Előre

paksi_fc_150

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 23. forduló

Paksi FC – Békéscsaba 1912 Előre

0-2 (0-1)

Időpont: 2016. március 5. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Fehérvár úti Stadion

Cím: 7030 Paks, Fehérvári út 29.

Játékvezető: Bognár Tamás

Asszisztensek: Lémon Oszkár, Takács Gábor

Tartalék játékvezető: Király Krisztián

Gólszerzők: Nathan Eccleston (39. perc), Bratislav Punosevac (62. perc).

Sárgalapok: Bényei Balázs (42. perc), Bartha László (45. perc), Koltai Tamás (51. perc), Laczkó Zsolt (89. perc), Szakály Dénes (91. perc), Nascimento de Oliveira Fabio (93. perc).

Az első negyedóra nem hozott sok lehetőséget, a beíveléseknél jól zártak a védelmek, mezőnyjáték zajlott első percekben. Aztán Bartha momentumai következtek: a paksi támadó kétszer is ígéretes lövéssel vétette észre magát, de a kaput néhány centiméterrel eltévesztette. Koltai is próbálkozott, hasonló sikerrel: Poleksic kapusnak csak biztosítania kellett a kapu mellett elzúgó labdát. A 23. minutumban már a csabai kapusra is szükség volt, Bertus lövését védte vetődve. Fabio pedig jelezte, számolni kell a Békéscsaba támadásaival is: lövése az oldalhálót zörgette meg.

Inkább a vendégek kapuja előtt alakult ki több veszélyes szituáció, de gólt a Békéscsaba szerzett: egy kontratámadás végén Spitzmüller passzolt Nathan Ecclestonhoz, a liverpooli nevelésű támadó pedig Molnár mellett a hálóba lőtt (0-1).

A félidő hajrájában Poleksic volt munkában: Szabó szabadrúgását ütötte ki, majd Koltai lövését védte magabiztosan – vendégvezetést hozott az első játékrész.

A szünetben egy kis csetepaté volt az öltözőfolyosón, aminek az lett a vége, hogy a játékvezető felküldte a lelátóra Zoran Spisljakot, a Békéscsaba vezetőedzőjét.

A szünet után bő negyedórával a Békéscsaba ismét meglepte a Paksot: Piermayr jobb oldali beadására jól érkezett középen Bratislav Punosevac, a támadó jó 15 méterről, félfordulatból kilőtte a jobb alsót. (0–2)

A második kapott gól után egyből hármat cserélt a Paks, ám még a szépítés sem jött össze a házigazdának, Szakály szabadrúgását a kapufára tolta kapusunk, majd onnan fölé hullott a labda.

Az értékes, idegenbeli három pont megszerzésével ismét lőtávolba kerültek a bennmaradást érő helyek és a Lilák jelezték – számolni kell velük, nem írható le a viharsarki együttes a bajnokságban!

Csertői Aurél: – Nem tehetek szemrehányást a játékosoknak, próbáltuk gyűrni, ahogy a körülmények engedték, de ha most reggelig játszottunk volna, akkor sem biztos, hogy szereztünk volna gólt. Az ellenfél kétszer jött el a kapunkig és két megingásunkat ki is használta az ellenfél. Ez ellen a mai meccsen nem tudtunk mit tenni. Tízen álltak a tizenhatosukon belül, a helyzeteink megvoltak, de nem voltunk eredményesek.

Zoran Spisljak: – Gratulálok az egész csapatnak, maximálisan betartották a megbeszélteket és mindazt amit a héten edzéseken gyakoroltunk. Végig nagyon szervezettek voltunk, magabiztosan játszottunk – mindebből következik, hogy a Paks csak nehezen jutott el a kapunk közelébe. Két szép gólt lőttünk, amellyel teljesen megérdemelten győztünk.

line_purple

line_purple

Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1692500990988269/

MTK-Budapest – Békéscsaba 1912 Előre

mtk_150

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 22. forduló

MTK-Budapest – Békéscsaba 1912 Előre

0-0 (0-0)

Időpont: 2016. február 27. (szombat) 15:30 óra

Helyszín: Budapest, Ilovszky Rudolf Stadion

Cím: 1139 Budapest, Fáy u. 58

Játékvezető: Pintér Csaba

Asszisztensek: Bozó Zoltán, Kóbor Péter

Tartalék játékvezető: Kepe Arnold

MTK-Budapest: Hegedüs Lajos, Mato Grgic, Tiam Khaly Iyane, Torghelle Sándor, Strestik Marek, Bese Barnabás, Kanta József, Baki Ákos, Poór Patrik Péter, Vass Ádám, Gera Dániel Richárd. Cserék: Groppioni Federico, Talabér Attila, Vukmir Dragan, Hajdú Ádám, Darkó Nikac, Hrepka Ádám, Vogyicska Bálint.
Vezetőedző: Teodoru Vaszilisz.

Békéscsaba: Vukasin Poleksic, Thomas Piermayr, Fehér Zsolt, Vaskó Tamás, Slavko Damjanovic, Bényei Balázs, Takács Péter, Spitzmüller István, Nascimento de Oliveira Fabio, Ezequiel Calvente Criado, Punosevac Bratislav. Cserék: Mursits Roland, Koszó Balázs Tibor, Birtalan Botond, Nathan Eccleston, Balog Zsolt, Matus Paukner, Szélpál Norbert.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Sárgalapok: Ezequiel Calvente Criado (35. perc), Takács Péter (37. perc), Torghelle Sándor (55. perc), Bényei Balázs (73. perc), Vass Ádám (74. perc), Nascimento de Oliveira Favio (78. perc), Gera Dániel Richárd (85. perc).

Piroslap: Mato Grgic (90. perc).

A labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában újabb idegenbeli pontot szerzett a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó-csapata, amely az MTK átmeneti otthonául szolgáló Illovszky Rudolf-stadionban végzett gól nélküli döntetlenre. Az eredmény adott esetben még sokat érhet, hiszen a közvetlen riválisok botlottak a játéknapon.

20160227_mtk_elore_01

Viharos MTK-rohamokkal indult a meccs, szűk negyedórán belül Poleksic kapusnak három alkalommal is komoly bravúrt kellett bemutatni, hogy versenyben tarthassa csapatát. A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a játék, a csabaiak is el-el jutottak a másik tizenhatosig, ígéretes lehetőséget azonban csupán Fehér fejese jelentett egy szögletnél. A lila-fehérek montenegrói kapusa sem lankadhatott, hiszen a fővárosiak támadásai rendre gólveszélyt hordoztak magukban. Különösen a sok nagy csatát megélt Torghelle kellemetlenkedett sokat Vaskóéknak, de Poleksic mindig a helyzet magaslatán áll. A viharsarkiak kontrákra rendezkedtek be, azonban Ezequiel Calvente próbálkozásai ezúttal nem hoztak gólban mérhető eredményt.

20160227_mtk_elore_02

Szünet után sokkal nyugodtabb mederben folyt a játék, mint az első félidő elején. Lényegesen kiegyenlítettebbé vált a játék, bátrabban vállalkozott az Előre is. Az MTK reményeit továbbra is az egyszemélyes támadószekciója, Torghelle Sándor tartotta életben, igaz a semlegesítését ekkor már jobban sikerült megoldaniuk Vaskóéknak. Csabai részről is akadtak próbálkozások, de legtöbbjük el sem ért Hegedűs kapusig. Az 59. percben elkezdődtek a cserék: előbb Birtalan állt be Punosevac helyére, majd Teodoru Vaszilisz Hrepka Ádámmal próbált frissíteni, aki Strestik Marek munkáját folytathatta. Ahogy fogytak a percek, úgy vált türelmetlenebbé a vendéglátó és ennek egyre több hiba lett a következménye, ami némileg megkönnyítette a védőmunkát. A 85. percben Nathan Eccleston is lehetőséget kapott mesterünktől, Damjanovic Slavko helyett léphetett pályára. Három perccel később pedig újabb fiatal játékosunk mutatkozhatott be az első osztályban: Szélpál Norbert váltotta a megsérült Spitzmüller Istvánt – aki bicegve, a pálya szélén sétált a kispad felé. Az utolsó negyedórára gyakorlatilag csak erőtlen próbálkozások maradtak, illetve Birtalan 25 méteres szabadrúgása, de a támadó fölé csavarta a Grgic kiállításáért megkapott pontrúgást. Végül maradt a gól nélküli döntetlen, aminek a viharsarkiak örülhettek jobban. A megszerzett egy ponttal a hátrányunkból sikerült újabb egységet faragni.

20160227_mtk_elore_03

Teodoru Vaszilisz: – A Békéscsaba ellen még nem nyertünk az idei szezonban. Az első negyedórában jól futballoztunk, utána viszont kiegyenlítettebb lett a találkozó, de akkor is voltak lehetőségeink. A rossz talaj rányomta bélyegét a mérkőzésre. Leszűkítettük a területet, mert veszélyesen kontráztak, de megoldottuk ezeket a szituációkat is. Hiányérzetem van, mert támadójátékunk még nem az igazi, a szélsőinknek többet kell vállalkozniuk. Kevés helyzetet alakítottunk ki, így reális a döntetlen.

Zoran Spisljak: – Nagyon értékes pontot szereztünk a fővárosban. Hétről-hétre próbáljuk megoldani, hogy ne kapjunk gólt, mert ha szervezett a védekezés, nagyobb esélyünk lesz kisebb helyzetek kihasználásával is pontot szerezni. Az első tíz percet kivéve, a mai napon a csapat maximálisan betartotta a megbeszélteket, aminek egy pont lett a jutalma. A ma látottakra lehet építkezni, a csapat bizonyította, hogy helye van a bajnokságban. Köszönöm a csapatot elkísérő szurkolók biztatását.

line_purple

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/981588521929807/

Videoton FC – Békéscsaba 1912 Előre

videoton_fc_150_uj

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 21. forduló

Videoton FC – Békéscsaba 1912 Előre

1-1 (1-1)

Időpont: 2015. február 20. (szombat) 15:30 óra

Helyszín: Pancho Aréna

Cím: 8086 Felcsút, Fő utca 176.

Játékvezető: Szilasi Szabolcs

Asszisztensek: Georgiou Theodoros, Huszár Balázs

Tartalék játékvezető: Kóbor Péter

Videoton: Danilovic Branislav, Heffler Tibor, Fejes András, Pölöskei Zsolt, Feczesin Róbert, Rudolf Gergely, Vilaca de Oliveira Filipe, Pátkai Máté, Lang Ádám, Juhász Roland, Szolnoki Roland. Cserék: Kovácsik Ádám, Nego Loic, Souza dos Santos Paulo Vinicius, Sejben Viktor, Tischler Patrik, Dos Santos Tavares Ianique, Simon Ádám.
Vezetőedző: Horváth Ferenc.

Békéscsaba: Vukasin Poleksic, Thomas Piermayr, Ezequiel Calvente Criado, Vaskó Tamás, Damjanpovic Slavko, Takács Péter, Pilán Márkó, Spitzmüller István, Laczkó Zsolt, Nascimento de Oliveira Fabio, Punosevac Bratislav. Cserék: Mursits Roland, Nathan Eccleston, Balog Zsolt, Birtalan Botond, Matus Paukner, Fehér Zsolt, Hudák Martin.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Gólszerzők: Laczkó Zsolt (10. perc), Vaskó Tamás (18. perc) – öngól.

Sárgalapok: Thomas Piermayr (14. perc), Juhász Roland (24. perc), Vukasin Poleksic (61. perc), Damjanovic Slavko (64. perc), Ezequiel Calvente Criado (80. perc), Pátkai Máté (83. perc), Sejben Viktor (91. perc).

Piroslapok: Laczkó Zsolt (94. perc).

Nézőszám: 1.763

Első mérkőzését játszotta új albérletében a bajnoki címvédő Videoton, mostantól a tervek szerint nagyjából másfél évig, az újjáépülő Sóstói Stadion elkészüléséig a Pancho Aréna lesz a piros-kékek otthona. Horváth Ferenc talán a “terepismeret” okán a kezdőcsapatba rakta az ősszel még Felcsúton futballozó Tischler Patrikot, aki egy lesgóllal kezdte a meccset.

Aztán már szabályos gól következett a 10. percben, amikor Calvente kitűnő indítását követően Laczkó Zsolt mértani pontossággal, könyörtelenül kilőtte az alsó sarkot: 0-1. A 13. perctől viszont elindult Szilasi sporttárs vesszőfutása és elkezdte a sárgalap gyártást – Piermayr kapta az elsőt a 14. percben. A jegyzőkönyv szerint 18. (a stopperünk szerint 19.) percben Fejes beadását követően a 32. születésnapját ünneplő Vaskó Tamás szerencsétlenül ért a labdába, amely a hálóban kötött ki. Pár másodpercig fel sem fogtuk a történéseket, csak amikor a játékvezető a kezdőkörre mutatott – tudatosult bennünk az eredmény változása, sajnos 1-1.

A továbbiakban is bőven lefociztuk a fradiverő fehérváriakat, mivel precíz védekezésünk hiba nélkül működött és Poleksic kapus is lehúzta a rolót. A Fabio, Calvente és a nagy kedvvel játszó Laczkó egymást után próbáltak kontrákból módosítani az eredményen. A Vidi lestaktikája igen veszélyesen alakult, hiszen a sporik ezzel kapcsolatban sem voltak a helyzet magaslatán – késve és/vagy rosszul fújtak – sajnos ezt nem lehet szebben megfogalmazni. A 28. percben Calvente értetlenül, ülve integetett a tizenhatoson belül – egyértelműen szabálytalanul választották el a labdától – de a megfelelő ítélet ezúttal is elmaradt. A félidő végére aztán a középpályára korlátozódott a játék és a hajrában sem sikerült egyik félnek sem felülkerekedni.

A második játékrészt a Békéscsaba kezdte és ott folytatta, ahol abbahagyta. Calvente többször keltett zavart és csak az 53. perc környékén szorultunk be pár percre, de Pilán és Spitzmüller is tisztázott végül. Aztán újra egy szabálytalanság borzolta a kedélyeket, amikor Piermayr maradt a földön. Úgy láttuk, hogy az összevérezett mezt le kellett cserélnie, így aztán közel négy percig 10 emberrel folytattuk a mérkőzést. A teljesen egyértelmű szabadrúgás helyett csak szöglet lett az ítélet, melyet sikerült is gólra váltani – azonban ezt nem adták meg.

Az 59. percben megkezdődtek a cserék és elsőként Eccleston váltotta a második első osztályú mérkőzését befejező Pilán Márkót. Újra a játékvezető percei következtek, kapusunkat is lappal jutalmazta – nem is értettük igazán, valószínűleg túl hosszan dédelgette a labdát – másra nem tudtunk gondolni, majd Damjanovic sem maradhatott ki a jóból. Vendéglátóink is cserével próbáltak frissíteni: Nego Loic állt be Oliveira helyett. A 71. percben már a Videoton drukkerek sem állták meg szó nélkül a játékvezető tevékenységét – izgalmas hangzatokkal biztatták a hathatósabb igazgatásra.

Két Calvente szabadrúgás, egy Loic helyzet, majd ismét egy hasznos Piermayr védekezés, valamint egy újabb hazai csere (Rudolf helyett Sejben) volt az események sora. A 79. percben – a még nem teljesen egészséges Calvente helyére – Birtalan érkezett. A kis spanyol búcsúzóul megpaskolta a játékvezető kezét és megköszönte az eddigi munkáját, sajnos ezt Szilasi sporttárs – érdekes módon – nem dicséretként értelmezte és sárga cédulával jutalmazta játékosunkat.

Poleksic kapus életmentő pillanatai következtek, aki többször is szenzációs védésekkel őrizte meg az eredményt. A hajrában mindent megpróbáltak a hazaiak a számukra kedvezőbb eredmény elérése érdekében, egy kapufán kívül azonban érdemleges ziccerig nem jutottak. Az utolsó percek sajnos megint a sárga-fekete ruhás, síppal rendelkező, 23. pályán lévő emberről szóltak. Pátkai, Sejben is sárga cédulát kapott, a hosszabbításban pedig Laczkót küldte melegebb éghajlatra két sárga, majd piros lappal (legalábbis így láttuk). Az eredmény azonban már nem változott, így egy pontot faragtunk – idegenben – hátrányunkból!

Horváth Ferenc: – Érdekes mérkőzésen vagyunk túl, el kell ismerni, nem játszottunk jól, de ilyen ellenfél ellen sosem könnyű pályára lépni. Eredményesen játszani viszont lehet, ezért is nehéz most beszélni. Két-három alkalommal a kapussal szemben állt a játékosunk, ha abból egy helyzetet sikerül kihasználnunk, nem kéne magyarázkodnom – igaz, most sem áll szándékomban. Az utolsó két meccsünkön tíz-tizenegy nagy helyzetből lőhettünk volna gólt, de nem sikerült betalálnunk. Már ezen a héten is nagy hangsúlyt fektettünk a befejezésekre, de úgy néz ki, hogy a jövőben ebbe még több energiát kell beletennünk. A múlt heti meccs nagy áldozatokkal járt, ma nagyon hiányoztak azok az emberek, akik jól egy-egyeznek, ezért mást játszottunk, mint eddig. Ettől függetlenül a lehetőségeink ma is megvoltak és mindent megtettünk azért, hogy megnyerjük ezt a bajnokit.

Zoran Spisljak: – Elismerés jár csapatomnak, amely egy értékes pontot szerzett idegenben. A mutatott taktikus játék és a szervezett védekezés nagyon fontos volt a mai mérkőzésen. Úgy gondolom, ha így játszunk a többi csapat ellen is, mint ma a tavalyi bajnok ellen, akkor még több pontot szerezhetünk. Külön ki kell emelnem Poleksic kapust, aki remek teljesítményével tartást adott a csapatnak és köszönöm az együttest elkísérő szurkolók támogatását is – nagyon jól esett az egész együttesnek!

line_purple

line_purple

Fotók Információk Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/580760892089534/

Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC

ftc_150_uj

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 20. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC

0-1 (0-1)

Időpont: 2016. február 13. (szombat) 15:30 óra

Helyszín: Kórház utcai stadion

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Karakó Ferenc

Asszisztensek: Varga Zsolt dr., Márkus Tamás

Tartalék játékvezető: Horváth Róbert

Békéscsaba: Poleksic Vukasin , Bényei Balázs, Fehér Zsolt, Vaskó Tamás, Damjanovic Slavko, Borbély Bálint, Pilán Márkó, Spitzmüller István, Laczkó Zsolt, Fabio Nascimento de Oliveira, Birtalan Botond. Cserék: Mursits Roland,  Koszó Balázs Tibor, Szalai Dániel, Balog Zsolt, Paukner Matus, Juhász György, Hudák Martin.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Fradi: Dibusz Dénes, Radó András, Hajnal Tamás, Pintér Ádám József, Gera Zoltán, Lamah Roland Conde, Nalepa Michal, Dilaver Emir, Cristian Ramirez, Varga Roland, Nagy Ádám. Cserék: Jova Levente, Sestak Stanislav, Nagy Dominik, Leandro M. P. de Almeida, Busai Attila, Cukic Vladan, Trinks Florian.
Vezetőedző: Thomas Doll.

Gólszerző: Pintér Ádám József (9. perc).

Sárgalapok: Nascimento de Oliveira Fabio (25. perc), Bényei Balázs (37. perc), Ramírez Zambrano Cristian Leonel (37. perc), Nalepa Michal (49. perc), Borbély Bálint (49. perc), Vaskó Tamás (75. perc).

Eladott jegyek: 3.456

Nézőszám: 2.532

Az OTP Bank Liga tavaszi nyitófordulójában a listavezető Ferencvárost fogadta a Békéscsaba. Sajnos nem kellett sokat várni az első zöld-fehér gólra, a 9. percben Hajnal szögletét Nalepa fejelte vissza középre, Pintér Ádám pedig félmagasan, kapásból kilőtte a ficakot tizenegy méterről. (0-1)

A következő negyedórában nem láthattak helyzetet a nézők, a Fradi birtokolta a labdát, a hazaiak pedig jól tömörülve védekeztek. Aztán a 25. percben Varga Rolandot ugratták ki a jobboldalon, lapos beadását a becsúszó védő mellett Sesták azonban fölé pörgette, nagy lehetőség maradt ki. Nyolc perccel később egy szöglet utáni kipattanót Varga bombázott csúnyán fölé. A 35. percben először próbáltak a hazaiak, de Birtalan szabadrúgása elkerülte Dibusz kapuját.

A második játékrész első negyedórája eseménytelenül zajlott, mezőnyben küzdöttek egymással a játékosok a csúszós pályán. Ebben az időszakban mintha a Ferencváros kicsit belealudt volna a meccsbe, a játék képe sokkal kiegyenlítettebbé vált, de a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A 74. percben Ramírez próbálkozott távolról, de csúnyán célt tévesztett. Az utolsó negyedórában a Békéscsaba letámadta a Fradit, jóval aktívabbak voltak a hazaiak, de helyzetbe már egyik csapat sem került, így maradt a 0-1 az éllovas javára.

Zoran Spisljak: – A csapatom az elmúlt tizennyolc órában történtek ellenére megállta a helyét. Az első félidőben nehezen találtuk a ritmust, de a második játékrészben megbízható volt a játékunk, többet is kihozhattunk volna belőle. Nincs miért szégyenkeznünk, a Fradi ellen ez jó eredmény. Erre kell építenünk, és a következő fordulókban is meg kell találnunk a lehetőségeket. Eddig is kemény mérkőzéseink voltak, ez a jövőben sem fog változni. Rutinosabbak és tapasztaltabbak vagyunk, sok mindent tanultunk. A mai meccsen is látható volt, hogy a csapat sokkal érettebb játékot játszik.

Thomas Doll: – Elégedett vagyok, az 1-0 egész jó eredménynek mondható. Megvoltak a lehetőségek, de csakúgy, mint a Magyar Kupában a Videoton ellen, a csatároknak most sem sikerült berúgni a helyzeteket, pedig már az első félidőben eldönthettük volna a találkozót. Természetesen a következő mérkőzéseken jönnek majd a gólok, hiszen nagyon jó támadóink vannak.

line_purple

 line_purple

Fotók Információk Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1646613118933184/

DVTK – Békéscsaba 1912 Előre

dvtk_150

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 19. forduló

DVTK – Békéscsaba 1912 Előre

2-0 (1-0)

Időpont: 2015. december 12. (szombat) 15:30 óra

Helyszín: Miskolc, Diósgyőri Stadion

Cím: 3534 Miskolc, Andrássy u. 61.

Játékvezető: Erdős József

Asszisztensek: Viszokai László, Kelemen Attila

Tartalék játékvezető: Erős Gábor

DVTK: Ivan Rados, Kovács Gábor, Drazen Okuka, Bacsa Patrik, Lipták Zoltán, Egerszegi Tamás, Kitl Miklós, Németh Milán, Barczi Dávid, Koman Vladimir, Novothny Soma Zsombor. Cserék: Antal Botond, Husic Senad, Takács Tamás, Grumic Miroslav, Nemes Milán Imre, Griffiths Georges Henri Aboubacar, Eperjesi Gábor.
Vezetőedző: Bekő Balázs.

Békéscsaba: Mursits Roland, Thomas Piermayr, Vaskó Tamás, Fehér Zsolt, Damjanovic Slavko, Birtalan Botond, Spitzmüller István, Laczkó Zsolt, Nascimento de Oliveira Fabio, Bratislav Punosevac, Ezequiel Calvente Criado. Cserék: Ilizi Lubos, Bagi István, Balog Zsolt, Borbély Bálint, Vadász Viktor, Szilágyi Péter, George Koroudjiev Assenov.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Gólszerzők: Novothny Soma Zsombor (28. perc), Koman Vladimir (61. perc).

Sárgalapok: Laczkó Zsolt (42. perc), Thomas Piermayr (40. és 60. perc, kiállítva).

Fekete mezben lépett pályára a Diósgyőr, amely útjára indíthatta a labdát a találkozó elején. Ennek ellenére mégis a Békéscsaba előtt adódott az első lehetőség, Piermayr már az első percben üresre játszotta magát a tizenhatoson belül, lövését Rados védte. A 12. minutumban Lipták ívelt Barczi elé, aki szépen le is vette azt, 12 méterről azonban egy kicsit pontatlanul célzott, így a ziccer kimaradt.

Ezt követően majdnem negyed óráig semmi nem történt, de a 28. percben Németh Milán indította Barczit, aki balról középre adott, Bacsa lekészítette Novothnynak, a korábbi Napoli-játékos pedig nem hibázott ziccerben (1-0).

Hat perccel később Okuka beadását Bacsa ezúttal az ötösről az oldalhálóba lőtte. A 34. percben Calvente húzott el a jobb oldalon Kovács G. mellett, éles szögből tüzelt, Rados kiütötte a sarok elől a játékszert. A 40. percben Piermayr Egerszegi felrúgásáért sárgult be, két percre rá Barczit Laczkó rúgta meg hasonló büntetésért. Ezzel véget is ért az első játékrészt, előnnyel mehetett az öltözőbe a Diósgyőr.

Egyik csapat sem cserélt a félidőben. A második játékrész hatodik percében Németh Milán egy szabadrúgást ívelt fel Liptákhoz, aki közelről lőtt, Mursits hárítani tudott. Egy perccel később a csabai védők komoly megingása után Lipták és Mursits együtt ugrott fel, a kapus nem tudta megfogni a labdát, de az üresen maradt kapuba nem sikerült bekotorni azt. Három percre rá újabb diósgyőri roham jött, Bacsa lőtt kevéssel fölé két csel után. A 60. percben muszáj volt változtatnia a Békéscsabának a játék képén, Spitzmüller helyére Koroudjiev állt be.

Ennek ellenére újabb gólt ért el a Diósgyőr. Németh Milán beadását elfejelték, a kipattanóra jött Koman és 17 méterről kapásból, laposan tüzelt a hosszúba (2-0).

Tovább robogott a DVTK, a 63. minutumban Barczi erős lövése ment kevéssel fölé. Két perccel később tovább súlyosbodott a vendégek helyzete, Piermayr lökte fel Barczit, második sárgája után piros lappal kiállította Erdős játékvezető. Erre reagálva Birtalan helyére Vadász Viktort küldte be Zoran Spisljak. A 73. percben mindkét fél cserélt, Bacsa helyére Grumic; Punosevac helyére Szilágyi jött.

Tíz percre rá Barczi helyére Takács Tamás állt be. A 86. percben Okuka lövését védte vetődve Mursits, majd Kitl lőtt nem sokkal később kevéssel mellé, végül Takács lövését ismét a kapus hárította. A végén Koman helyére beállt Eperjesi, az eredmény már nem változott, győzött és távolodott a kiesőhelyektől a Diósgyőr.

Bekő Balázs: – Végig domináltuk ezt a mérkőzést, nagyon akartuk a győzelmet, nagyon sokat tettünk érte. Amennyit a pálya talaja megengedett, azt próbáltuk kihozni, gördülékenyen játszani, helyzeteket kidolgozni. Ez megmutatkozott gólokban is, a ,,hét szűk esztendőnek” vége, örülünk, hogy örömet tudunk szerezni a szurkolóinknak és magunknak is. Az biztos, hogy futball nélkül ezt a Békéscsabát nem lehetett volna feltörni, nagyon védekeztek és nagyon hátul – amit jónak tartok, hogy a kontráikat is el tudtuk fojtani.

Zoran Spisljak: – Gratulálok a Diósgyőrnek a három pont megszerzéséhez. Nagyon kiegyenlített meccs volt, az első félidőben, az első percben kis szerencsével vezetést szerezhettük volna, de a kapus jól olvasta a játékot. Utána stabilan védekeztünk, nem adtunk nagy terület az ellenfélnek, de egy kipattanó labdára nem értünk oda, ezzel vezetett a DVTK, egy-nullára. A második játékrészben is igyekeztünk megnyomni a játékot, közelebb kerülni a kapuhoz, de közben fellazultunk – ezt kihasználta a hazai csapat. Nehéz volt és amikor emberhátrányba kerültünk, még nehezebb lett, de nem adtuk fel, ekkor sem. Sajnos, nem tudtunk pontotokat szerezni, de sokat tanultunk ebből a mérkőzésből is.

line_purple

line_purple

line_purple

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1059349687432543/