Sportember

A 2015. április 27-től induló új, internetes, rádió műsort a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. támogatja. A naponta kétszer jelentkező “Sportember” című adás premierjében Purguly Árpád – edző is nyilatkozik és beszámol a klubbal kapcsolatos aktuális történésekről. Hallgassátok Ti is minden nap a Sportembert, a MiRádiónk oldalán! Érdemes, mert fociról mindig lesz szó!

line_purple

Rádióhallgatás

line_purple

Feljuthat az Előre?

Balog Attila – a Manchester United hivatalos magyar szurkolói klubjának alelnöke, a ManUtdFanatics.hu főszerkesztője és nem utolsó sorban Előre drukker – lepett meg minket egy írással, melyet örömmel teszünk közzé. Köszönjük!

Öt fordulóval a szezon vége előtt még nem dőlt el, melyik két csapat jut fel az NBI-be. Jelenleg három, kis jóindulattal négy gárda verseng a feljutó helyekért, ám csak ketten örülhetnek majd.

A Vasas, a Gyirmót, az Előre és talán még a Mezőkövesd ábrándozhat a feljutásról, legnagyobb esélye jelenleg az éllovas fővárosi csapatnak van erre, ám a hátralévő öt fordulóban minden megváltozhat még. Az szinte kijelenthető, hogy a Mezőkövesd már nem lesz első, hiszen kilenc ponttal van lemaradva a Vasastól, ezt öt meccs alatt szinte lehetetlen ledolgozni.

A lila-fehérek öt egységgel gyűjtöttek kevesebbet Szanyó Károly gárdájánál, ami még nem behozhatatlan, de nem egyszerű dolog. Ám a második hely csupán három pontra van Szilágyi Péteréktől, ami még bőven lőtávolságon belülinek mondható. Főleg annak tudatában, hogy a csabaiak – köszönhetően a pálya felújításának és a pályaválasztói jogok őszi felcserélésének – a hátralévő találkozóikat hazai szurkolók előtt játszhatják.

A 26. fordulóban talán pont az Előrének lesz a legnehezebb dolga, legalábbis ha a tabellán elfoglalt pozíciókat nézzük, akkor mindenképp. Ugyanis az ötödik helyen álló Szolnok utazik a Kórház utcába, míg a Mezőkövesd a 10. Csákvárt, a Gyirmót a 8. Zalaegerszeget, a Vasas pedig a 13. helyen álló Ceglédet fogadja. A Szolnok, Csákvár, ZTE, Cegléd kvartett közül a “vasutas” csapat tudhatja magáénak a legjobb idegenbeli teljesítményt, hiszen 12 eddigi útjukból hatot meg tudott nyerni a csapat, míg az egerszegiek például csak egy győzelmet tudhatnak magukénak otthontól távol.

Ám a siófoki siker gátakat törhetett fel a csabai srácokban és a szurkolók támogatásával ha nehezen is, de kiharcolhatják a három pontot, főleg azért, mert a Békéscsaba csupán egyszer bukott találkozót a Viharsarokban. A vetélytársak botlásának is kicsi az esélye, bár a Csákvár viszonylagos jó formája még problémákat okozhat a kövesdieknek.

De ha négy hazai sikert vizionálunk, akkor a pontkülönbségek nem változnak a fordulót követően.

A 27. forduló nagyon fontos lehet az Előre számára, hiszen ha hozza a Szigetszentmiklós – mely egyébként elég jól teljesít idegenben – elleni meccsét, úgy közeledhet a Vasasra is és távolodhat a Mezőkövesdtől. A Vasas ugyanis ahhoz a Zalaegerszeghez látogat, mely legutóbb 4-0-ra átgázolt a Kövesden, hazai környezetben pedig kimondottan jó. Közben a Gyirmót Csákváron hozhat nehéz 3 pontot, Lucsánszky Tamás sárga-kékei pedig Sopronban remizhetnek, ahol soha nem könnyű nyerni. (A Mezőkövesd előszeretettel játszik döntetlent vendégként.) Így a forduló után szorosabbá válhat az első három versenye, hiszen a tippek szerint a Gyirmót 57, a Vasas 56, a Csaba 54 ponttal állna, míg a Mezőkövesd 48 pontjával lemondhatna a feljutásról.

Következő körben a Szeged ellen muszáj nyernie a lila-fehéreknek, míg a Gyirmót pontokat bukhat a soproniak ellen. A Vasas felállhat és legyőzheti a Csákvárt, így ismét az élre állhat. Vasas 59, Gyirmót 58, Előre 57.

A 29. fordulóban Sopronba látogat a fővárosi gárda, ahol simán benne van a pontvesztés – még ha a soproni sikerre kicsi is az esély. A Gyirmót a már feljutásról nem álmodó kövesdiek otthonában bukhatnak pontot, míg a Békéscsabának nyernie kell a jelenleg kieső helyen álló és gyenge formát mutató Soroksár ellen. Így a pontállás az utolsó forduló előtt: Csaba 60, Vasas 60, Gyirmót 59.

Így az utolsó fordulóra óriási izgalmak várhatók, ráadásul mindhárom csapat hazai környezet előtt vívhatja ki a feljutást. A tabella mostani állása szerint az Előrének lehetne a legkönnyebb feladata, hiszen a Cegléd látogat a Kórház utcába, míg a piros-kékekhez a Mezőkövesd, a “kisetóhoz” pedig a Siófok utazik. Idegenbeli forma alapján is a Cegléd mondható a legkedvezőbb ellenfélnek, de nem lesz könnyű dolga a csabaiaknak. Mint ahogy Szanyóéknak és Sisa Tiboréknak sem, de küzdelmek árán mindhárman hozhatják mérkőzéseiket, így a végén 63-63 pontja lenne az Előrének és a Vasasnak, míg a Gyirmót egy ponttal maradna le a feljutástól.

Vajon sikerül ilyen hajrát produkálnia a srácoknak? Ha igen, szinte biztosra vehető a feljutás. Hazai környezetben kiharcolható lenne az NBI, amire oly régóta vár már a szurkolótábor. Megérdemelné a város, a megye, a szurkolók és a KLUB is, mert egy ilyen múlttal rendelkező egyesületnek az első osztályban a helye.

Jótékonysági licit

A Lurkó UFC és a Békéscsaba 1912 Előre jótékonysági licitre bocsátja csapatunk által aláírt mezét, mellyel az igen nehéz helyzetbe került szombathelyi, Fazekas családnak szeretnénk segíteni. A befolyt összeget az édesanya nélkül maradt családnak ajánlják fel.

Fotó: vaol.hu

A családban váratlanul elhunyt édesanya szerveivel három ember tud tovább élni. A születésnapján kapott agyvérzést és nem tudták megmenteni. Halála váratlan volt, sokkolta a családot, gyászoló férjének egyedül kell tovább szervezni az életet. Öt gyermekével valóban nehéz helyzetbe került.

Amennyiben a liciten kívül szeretnének segíteni, a Fazekas család bankszámlaszáma a következő:
Fazekas Renáta 11773487-01775691

Az anya váratlanul meghalt agyvérzésben, a szerveivel három ember tud tovább élni – A szombathelyi Fazekas család nehéz helyzetbe került

A Békéscsaba 1912 Előre társadalmi szerepvállalása magában foglalja a bajba jutott embertársainknak nyújtott segítséget, hiszen különösen fontosnak érezzük, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben annak nyújtsunk lehetőségeinkhez mérten támogatást, akinek igen nagy szüksége van rá! Csapatunk tagjai egy emberként, azonnal a kezdeményezés mellé álltak.

Licitálás itt!

https://www.facebook.com/lurkoufc/posts/3028162654167503

Bízunk benne, hogy a licit sikeres lesz és ezáltal mi is hozzá tudtunk járulni a Fazekas család további életéhez! Kitartást és jó egészséget kívánunk!

 

25. forduló

Zártkapus meccs, bírócsere, eltiltások, sérülések és hasonló "nyalánkságok" tarkítják a Merkantil Bank NB II Liga következő, 25. fordulóját – amely egyébként már a mai napon megkezdődik, így aztán érdekes és izgalmas történések elé nézünk.

Nem lesz tehát könnyű dolga egyik résztvevőnek sem: a Vasast idegenben zártkapus mérkőzés fosztja meg szurkolóitól, a Békéscsaba utolsó idegenbeli mérkőzését az eredetileg kijelölt spori sérülése miatt, Gyarmati II. Gábor vezeti majd. Az Ajkánál sérülések nehezítik a felkészülést, a Sopronnál hiányzók miatt kell mással pótolni a keretet, a Mezőkövesdet nyomasztja az újabb pontvesztés esélye, a Balmazújváros csapatánál piros lapos eltiltás és sérültek, a Gyirmótnak pedig egyáltalán nem lesz könnyű dolga Cegléden – hiszen a Pest megyei alakulat minden mindegy alapon a kiesés ellen küzd majd és sorolhatnánk még a csapatokat hátráltató körülményeket. Hiába, nemsokára megkezdődik a bajnokság hajrája és szép lassan mindenki a mozgósítható erőforrásai végéhez közeledik.

Ilyen a futball, minden eshetőségre és lehetőségre fel kell készülni. Így aztán a csütörtök délutáni tréningen Zoran Spisljak elsősorban a felállt védekezés elleni megoldásokat erőltette és gyakoroltatta focistáinkkal – hiszen Siófokon gólt, gólokat kell szereznünk. Gyors, egyérintős támadás-vezetések, beadásokkal – ahol a zavaró emberektől függetlenül kellett sikerrel befejezni az akciókat. Kapusaink is megdolgoztak pénzükért, hiszen kaptak hideget-meleget és alig győzték hárítani a záporozó lövéseket. Csapatunk egyébként nyugodtan, higgadtan és jó hangulatban készült. Videózás, taktikai értekezlet, személyes elbeszélgetések is történtek a héten, majd az edzések elemzése után a mester kijelölte az utazó keretet és együttesünk pénteken délelőtt útra is kel.

Amennyiben tehetik, kísérjék el a lilákat – látogassanak el Siófokra és buzdítsák a fiúkat, hogy ezt az igen fontos mérkőzést három ponttal a zsebünkben teljesíthessük!

A Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok mérkőzésről Facebook oldalunkon élő kommentárt, az onlajnok.com portálon pedig eredményjelzést olvashatnak majd.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Hosszabbítás 11. rész

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: