Csapatkapitányi nyilatkozat

Bényei Balázs, csapatkapitány: – Mindenekelőtt szeretnék elnézést kérni minden szurkolónktól és a klubunkkal szimpatizáló vendégünktől a hétvégi teljesítményünk miatt!

20160802_benyei_balazs

 A tervünk az volt, hogy a mérkőzésen nyomás alatt tartjuk ellenfelünket – de az ivószünet után a ceglédiek felszabadultabban játszottak és jobban ránk tudtak jönni. Elkezdtünk kapkodni és pontatlanabbá vált a játékunk – ezt megérezték és ráébredtek, hogy lehet minket megverni. Nagyon nehéz magyarázatot találni arra, hogy miért sikerült így a mérkőzés nagyobb része, de azt megígérem, hogy próbáljuk kiköszörülni a csorbát, hogy drukkereinket egy sokkal lelkesebb, precízebb és hatékonyabb játékkal tudjuk megörvendeztetni. Teljesen megértem őket, hogy nemtetszésüket és álláspontjukat a maguk módján kinyilvánították, a következő meccsen igyekszünk majd mindent elkövetni, hogy még egyszer ne fordulhasson elő egy ilyen fiaskó. A rosszban talán egy jó dolog van, hogy rögtön az első fordulóban kaptunk egy ilyen pofont – sok van még hátra, és ha úgy tudunk majd játszani, ahogy csapatkapitányként szeretném, akkor nem lehet gond. Mindenkit arra kérek, hogy az első forduló eredményétől függetlenül álljanak ki a csapat mellett, minél többen látogassanak ki a Balmazújváros elleni mérkőzésre és biztassák együttesünket! Köszönöm szépen!

Hosszabbítás 24. rész

Félidőben köszöntjük a bajnokokat

A 2016. augusztus 7-én (vasárnap) 17:30 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő Merkantil Bank NB II Liga bajnoki labdarúgó mérkőzés félidei szünetében köszöntjük a Békéscsaba 1912 Előre SE U19 korosztályú együttesét, amely a 2015/2016-os évadban bajnoki címet szerzett az NB II-es utánpótlás bajnokságban. A csapat rajt-cél győzelmet aratott és a végén 16 pont különbséggel előzte meg a második helyezettet.

A csapat tagjai: Czinanó Áron, Zsibrita Gergő, Démusz Dominik, Somogyi Pál, Bogár Imre, Maruntelu Mihai, Zahorán Balázs, Szajkó Dévald, Tóth Gergő, Orovecz Ádám, Bozó András, Onetiu Romeo, Kun László, Serbán Erik, Brkic Adrián, Ilyés Tamás, Malkócs Marcell, Konyecsni Zoltán, Kálmán Szilárd, Pilán Márkó, Kmetykó Kevin, Horváth Dávid, Szőcs Szilárd, Borbély Zsombor, Zsilinszki Martin, Fülöp Tamás, Novák Norbert.

Szakmai igazgató: Marik László. Edző: Láza János. Gyúrók: Knyihár János, Sipka Gábor.

Az eseményen a sportegyesület vezetői köszöntik a bajnokokat, akiknek ezúton is gratulálunk a nagyszerű eredményért!

Hajrá Lilák!

100 százalék kell!

Hétfőn délután Zoran Spisljak vezetőedzőnk – betegsége ellenére – eligazítást tartott első csapatunk tagjainak és a szakmai stábnak, ezzel megkezdődött a Lilák felkészülési programja a Balmazújváros elleni, hétvégi bajnokira.

Mesterünk minősítve a ceglédi teljesítményt, elmondta: – Mindenkinek ki kell lépnie a komfort-zónájából és akkor is a maximumot kell nyújtania, ha ez fáj! Ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben nem elég elhinni, hogy a mérkőzést mi irányítjuk és egyszer csak hibázik az ellenfél, amelyből esetleg gólt tudunk elérni. A másik 19 csapatnak is ugyanaz a célja, mint nekünk és ezért mindenkitől a megfelelő teljesítményt várom el. Nem csak magatokért, hanem a klubért, az ott dolgozó személyzetért, a városért és a szurkolókért is játszotok. Szurkolóink elégedetlensége teljes mértékben érthető, hiszen az elmúlt hétvége egyáltalán nem tükrözi céljainkat és nem ezért dolgoztunk eddig. Tőlük ezúton is elnézést kérünk!

Zoran Spisljak a szigorú büntetések kiszabása után, további megszorításokat is kilátásba helyezett – ha a következő mérkőzéseken nem a számunkra megfelelő eredmények születnének.

Kedden délelőtt tréninggel, délután mérkőzés-elemzéssel, majd még egy edzéssel folytatódik a program. Szerdán kondicionális felkészülés, majd késő délután labdás foglalkozás vár labdarúgóinkra. A hét negyedik napján a szokásosnak nevezhető két pályás testedzés, pénteken pedig regenerálás és némi pihenő szerepel a recepten. Szombaton újabb videózás, majd fél hattól még egy tréning szerepel a tervben.

A Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő Merkantil Bank NB II Liga bajnoki labdarúgó mérkőzés 2016. augusztus 7-én (vasárnap) 17:30 órakor kezdődik a Kórház utcai Stadionban.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár

Majdnem négy év elteltével 2022. október 2-án (vasárnap) 15:00 órától ismét tétmérkőzésen találkozunk a Credobus Mosonmagyaróvár csapatával, ezúttal a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

Szám szerint a hetedik Békéscsaba – Mosonmagyaróvár összecsapás következik, amely mindkét együttes számára hatalmas jelentőséggel bír. A Mosonmagyaróvár jelenleg nyolc lejátszott forduló után, mindössze egyetlen győzelem, két döntetlen, öt vereség, valamint öt bajnoki pont birtokában a biztos kiesést jelentő, 19. helyről várja a viharsarki túrát. Hat forduló óta nyeretlenek, augusztus 7-én tudtak győzni az Ajka ellenében (2-1), azóta viszont csak vereségek és döntetlenek követték egymást. A mélyrepülésnek edzőváltás lett a vége és szeptember 13-án Varga László távozott a klubtól és a soron következő Füzesgyarmat elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésen már Horváth Csaba, a második csapat vezetőedzője irányította csapatukat. A Kupában is nyögvenyelősen sikerült továbbjutniuk, hiszen csak a hosszabbításban sikerült 1-2 arányban legyőzni az egy osztállyal alacsonyabban rangsorolt sárrétieket. Egy szó mint száz, az előttük álló két mérkőzés vízválasztó lehet az óváriak számára is, ebbe viszont első körben remélhetőleg nekünk is lesz beleszólásunk. A következő két forduló azonban nem csak számukra, hanem a Békéscsaba számára is igen fontos, hiszen adott esetben két győzelemmel már zárkózhatnánk az élbolyhoz, rosszabb szituációban viszont simán a kiesést jelentő pozíciókban találhatjuk magunkat. Az utóbbi eshetőségre egyelőre gondolni sem szeretnénk, maradjunk pozitívak, hiszen a csapatban van potenciál, mindenki tudja amit kell, úgyhogy ezek a dolgok gyakorlatilag csak fejben dőlnek el!

A két mérkőző fél közös múltját tekintve mi állunk jobban, hiszen 3 győzelem és 2 vereség mellett, egy döntetlent is kiolvashatunk a számokból. Az utolsó találkozásunkat viszont nem tehetjük az ablakba, hiszen 2018. december 9-én 3-0 arányban kaptunk ki Mosonmagyaróváron. A 2018/2019-es bajnokság első fordulójában viszont mi győztünk hasonló eredménnyel (3-0), úgyhogy abban az idényben váltakozó sikerrel zajlott a két csapat egymás elleni csatája.

A Győr-Moson-Sopron megyeiek a 2018/2019-es idényben kiestek a másodosztályból, majd három NB3-ban eltöltött szezon után az idén jött össze számukra ismét a második vonalban történő részvétel lehetősége. A 2021/2022-es bajnoki évben egyébként toronymagasan, 32 győzelem, 4 döntetlen és mindössze 2 vereség birtokában, kereken 100 pontot gyűjtve harcolták ki újra NB2-es tagságukat a Nyugati-csoportban. A bennmaradás, ahogy az látszik is pillanatnyi helyzetükből is, egyáltalán nem látszik egyszerű feladatnak, pedig igazolásokkal is igyekeztek felkészíteni csapatukat. Érkeztek: Monori Norbert (Haladás), Sajbán Miklós Viktor (Budaörs), Dezamits Dominik (Haladás), Szabó Richárd (Cegléd), Papp Szilárd (Szolnok), Slakta Balázs (Budaörs), Múcska Viktor (ETO).

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs eltiltott, Kitl Miklós és Mikló Roland azonban 4-4 sárga cédulájával veszélyeztetett helyzetben lehet. Sérültek, betegek sajnos továbbra is vannak keretünkben, de többen is jó úton haladnak a visszatérés felé, így attól is függően, hogy második csapatunk kaphat-e visszajátszókat a szintén vasárnap megrendezendő Vasas II. elleni idegenbeli mérkőzésükre, akár több változás is lehetséges a kezdő összeállításban. Lényeges lesz az erőforrások optimális beosztása is, hiszen nyolc nap alatt három bajnoki mérkőzést szükséges teljesíteni, ebből az egyik ráadásul kétnapos hosszú túrával jár együtt. De, a legfontosabb most az, hogy a vasárnapi mérkőzésen bármilyen áron győzni tudjunk!

Horváth Csaba: – Úgy érzem jól sikerült az előző három hét, hasznosan töltöttük a bajnoki szünetet. Nehéz mérkőzésre számítok Békéscsabán és tudjuk, hogy bárkire veszélyes csapat otthonába látogatunk. Fontos mérkőzések következnek, amelynek első állomása lesz a vasárnapi összecsapás, de bízom a csapatban, így szeretnénk ponttal-pontokkal hazatérni.

Brlázs István Gábor: – Mivel edzőváltás volt következő ellenfelünknél, nehezebb volt feltérképezni őket és nyilvánvalóan csak az eddigi meccsek alapján készülhettünk belőlük, így ez tényleg az a mérkőzés, amikor csakis magunkra kell koncentrálnunk. Nagyon stabilan és zártan védekező csapat érkezik hozzánk és elsősorban kontrákból próbálnak veszélyeztetni – idegenben nyilván ezúttal sem lesz ez másképp. Veszélyesek a pontrúgásaik is, amire különösképpen figyelnünk kell majd. Nem véletlenül vannak ők is ebben a bajnokságban, megvan bennük a potenciál. Számunkra viszont szinte létfontosságú lenne a győzelem, ezt mindenki tudja és mindenkiben nyomatékosítva is lett, úgyhogy hazai pályán és közönség előtt csakis a győzelem elfogadható. Ha minden egészséges játékosom ki tudja tenni a pályára a legjobb tudását, akkor nem lehet probléma. Bízom a srácokban, mert megvan bennük az akarat és a tudás is!

A Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár mérkőzés játékvezetőjeként Farkas Tibort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Rózsa Dávidot és Ring Kevint jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Sipos Tamás látja el. Az 1983-as születésű sporival 2022. augusztus 21-én, a Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre 2-2 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 704 sárga- és 47 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A tabellát jelenleg az MTK (19 pont), Gyirmót (16 pont), PMFC (16 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Dorog (6 pont), a Mosonmagyaróvár (5 pont) és a Kozármisleny (4 pont) próbál elmozdulni.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 9. fordulóját október 2-án (vasárnap) 15:00 óratól Gyirmót FC Győr – Nyíregyháza Spartacus FC, Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár, Dorogi FC – HR-Rent Kozármisleny, Szentlőrinc – DVTK, 17:00 órától MTK Budapest – Aqvital FC Csákvár, Kolorcity Kazincbarcika – ETO FC Győr, PMFC – Szombathelyi Haladás, FC Ajka – BFC Siófok, Tiszakécskei LC – Soroksár SC, valamint Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budafoki MTE párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. október 2-án (vasárnap) 18 óra 22 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: