A Magyar Labdarúgás Napja 2023

Immár több évtizedes hagyomány, hogy az 1953-as 6:3-as londoni siker évfordulóján, a Magyar Labdarúgás Napján a korábbi válogatott játékosok elhelyezik az emlékezés koszorúit az MLSZ centenáriumi emlékművénél.

Idén november 25-e szombatra esik, ezért a hagyományos ünnepséget egy nappal korábban tartották meg. A centenáriumi emlékművet, Mihály Gábor szobrászművész alkotását 2001-ben, a szövetség fennállásának 100. évfordulója alkalmából adták át az akkori Nésptadion, a mostani Puskás Aréna tőszomszédságában.

A Magyar Labdarúgás Napja 2023

Fotó: Magyar Labdarúgó Szövetség

A megemlékezésen nagy számban megjelentek korábbi válogatott labdarúgók, köztük a jelenlegi válogatott korelnök, a 90 éves Bödör László is, valamint vendégként többek között Gyulai Zsolt, a MOB elnöke, Szöllősi György az MSÚSZ elnöke, valamint az NSÜ-t képviselő Kovács Norbert, de Pásztor József és Mracskó Mihály is részt vett az eseményen.

A magyar labdarúgás napja

Az “Aranycsapat” 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét nemzeti emléknappá nyilvánította. A magyar válogatott tagjai az évszázad mérkőzésén (1953. november 25.): Grosics Gyula – Buzánszky Jenő – Lóránt Gyula – Lantos Mihály – Bozsik József – Zakariás József – Budai II László – Kocsis Sándor – Hidegkuti Nándor – Puskás Ferenc – Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv.

Hajrá magyarok!


Kapcsolódó hivatkozás:

https://szovetseg.mlsz.hu/hir/a-labdarugas-napjat-unnepelte-a-szovetseg

Véget értek a 2016/2017-es bajnokságok

A mai napon véget értek a 2016/2017-es szezon másod- és harmadosztályú bajnokságai is.

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-0 arányban legyőzte a Kisvárda együttesét, így 73 megszerzett bajnoki pontjával – a Puskás Akadémia után – szintén az első osztályba jutott. A Soroksár hazai pályán 1-2 arányban kikapott a Szolnoktól, így nem sikerült megszereznie a bronzérmet, amelyet így a Kisvárda csapata birtokolhat. A kiesés elkerüléséért is nagy csatát vívott három csapat, végül a Kozármisleny húzta a rövidebbet: hiába ért el döntetlent Zalaegerszegen, a rivális Cegléd nyerni tudott, míg a Csákvár ugyancsak egy pontot szerzett.

A Békéscsaba 1912 Előre első csapata iskolajátékkal, 1-4 arányban győzőtt a Szeged 2011 otthonában, így szépen búcsúzott a szezontól. Második együttesünk 1-0 arányú vereséget szenvedett Dunaharasztiban, így a közvetlen rivális Várfürdő-Gyulai Termál FC-t jobb gólkülönbséggel megelőzve, a 14. helyen fejezte be a bajnokságot. Bár ez a pozíció a szabályok értelmében kiesést jelent, de a visszalépők, az indulni nem akaró együttesek, valamint az MLSZ felkérései alapján még maradt halvány remény.

A 2017/2018-as másodosztályú liga résztvevő csapatai (névsorrendben): Aqvital FC Csákvár, Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok, Budafoki MTE, Budaörs, Ceglédi VSE, Credobus Mosonmagyaróvár, Dorogi FC, ETO FC Győr, Gyirmót FC Győr, KBSC FC, Kisvárda Master Good, MTK Budapest, Nyíregyháza Spartacus FC, Soroksár SC, Swietelsky-Soproni VSE, Szeged 2011, Szolnoki MÁV FC, Vác FC, ZTE FC.

Köszönjük minden támogatónk és szurkolónk segítségét! Találkozzunk a 2017/2018-as másodosztályú szezonban is!

Beharangozó: Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre

Százkét éves csata folytatódik 2023. november 18-án (szombaton) 13:00 órától, amikor az év utolsó idegenbeli tétmérkőzésén Hódmezővásárhelyen lépünk pályára.

Hódmezővásárhelyi FC - Békéscsaba 1912 Előre

Őszi első a Békéscsaba 1912 Előre, ez már biztossá vált az előző forduló után, hiszen hét bajnoki pont az előnyünk a második ESMTK-val szemben, így a hátralévő, tavaszi idényről előrehozott mérkőzések eredményétől függetlenül, biztosan az első helyről várhatjuk majd a 2024-es folytatást. Ez azonban önmagában még nyilván nem elég az üdvösséghez, tekinthetjük ezt egy szinte kötelező módon elérni kívánt állomásnak. A feladat ezen részét tehát teljesítettük, de tudjuk tavasszal dől el minden lényeges dolog, ráadásul ott vannak még az osztályozó mérkőzések is, melyek szerencsésebb esetben megkoronázhatják az egész éves munkát, de adott esetben rommá is törhetik mindazt, amit addig elérünk. Hát ez már csak így működik, de még ne szaladjunk ennyire előre, koncentráljunk az előttünk álló vásárhelyi túrára!

Ahogy bevezetőnkben is említettük gyakorlatilag 102 éves csata folytatódik vasárnap, hiszen először Vásárhelyen 1921. szeptember 18-án mérkőzött a két csapat, ekkor az Előre 3-2 arányban győzött a HTVE vendégeként. Legközelebb 1941 őszén játszottak bajnokit, ekkor 1-0 volt a csabaiaknak, míg 1944 tavaszán 2-0-ás vendég győzelem született. Az 1958/59-es bajnokságtól kezdve évente találkoztunk a MÁV Hódmezővásárhelyi MTE-vel és csabai szempontból a következő eredmények születtek: 2-1, 5-0, 2-1, 2-2, 2-2. 1959 tavaszán a Hódmezővásárhelyi Dózsa vendégeként 4-1-es vereséggel zártunk. 1984 márciusában egy 2-1 arányú győzelmet könyvelhetett el a Hódgép-Metripond. Legutolsó találkozásaink, immár a HFC ellenében csabai szempontból: 0-1 és 3-1. Összességében 7 győzelem mellett 2 döntetlen és 3 vereség a mérleg.

Ismét köszönjük a kimerítő statisztikákat Juhász Zolinak, a magyarfutball.hu szerkesztőjének!

A Vásárhely 15 forduló után, hozzánk képest 11 ponttal, valamint három pozícióval lemaradva, 8 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség, valamint 29 bajnoki egység birtokában a negyedik helyet foglalja el a táblázaton – azaz semmi sem dőlt még el, ekkora hátrány abszolút ledolgozható, hiszen tavaszra még 13 mérkőzés marad, azaz 39 pont szerezhető. Csapatunk továbbra is magabiztosan, 40 bajnoki pontot gyűjtve – tehát a maximálisan szerezhető pontok számához képest mindössze ötöt elhullajtva – vezeti a táblázatot, így a csapatot tizedelő betegségek és sérülések ellenére is minden esély megvan a nagyszerű folytatásra. Színes lapok miatt ezúttal Albert István marad itthon, hiszen a Vasas II. elleni meccs 92. percében megkapta az ötödik sárgát, amely automatikus eltiltást jelent a soron következő bajnokiról. Vendéglátóinknál Gréczi Márton Péter, Rabecz Valter Roland, valamint Zámbori Dániel is veszélyeztetett helyzetben van, mivel 4-4 sárga cédulával rendelkeznek, de csabai részről Vólent Rolandnak és Futó Zsombornak is illik óvatosabbnak lennie – már amennyiben pályára tudnak lépni.

Hódmezővásárhelyi FC - Békéscsaba 1912 Előre

A mezővárosiak három döntetlenből érkeznek, így egészen biztosan szeretnének visszatalálni a győzelem útjára – bár ebbe azért mi is megpróbálunk majd beleszólni. Keretükben több ismerőst is felfedezhetünk (például: Gréczi Márton Péter, Borbás Martin, Tóth Dániel és Sipos Gábor), tehát egyik mérkőző fél számára sem ismeretlen a másik kerete és látható, hogy következő ellenfelünk a 17 éves fiataloktól kezdve, akár a 50 éves seniorokat is harcba tudja küldeni. Összeszokott egységet képeznek és az új idény előtt inkább távozókról lehetett hallani, tehát nagyon úgy néz ki, hogy optimalizálták keretüket. Az elmúlt idényben (2022/2023.) egyébként az Iváncsa mögött öt ponttal lemaradva a Közép-csoport második pozíciójában végeztek, így kimondva-kimondatlanul nyilvánvalóan szeretnének már egyszer feljutni. A MOL Magyar Kupa idei kiírásában némi meglepetésre már az első fordulóban kiszálltak, hiszen a Pilisi LK 2-1 arányban ejtette ki őket.

Csató Sándor: – A bajnokság nyitányán remek mérkőzést vívtunk a vásárhelyiekkel és a második félidőben nehézzé is tudták tenni a dolgunkat. Most sem állunk könnyű feladat előtt, hiszen odahaza még veretlenek és bizonyára mindent elkövetnek majd azért, hogy elrontsák a hétvégénket. Mi viszont szeretnénk tovább menetelni és újabb győzelmekkel zárni az évet. Ehhez a legutóbbi fővárosi meccsen mutatott első hatvan percet kellene nyújtanunk végig. Abban az időszakban birtokoltuk a labdát, helyzeteket alakítottunk ki, csak sajnos kevés ment be, így azután a kapu előtt mindenképpen hatékonyabbnak kell lennünk. A kisebb izomsérüléssel bajlódó Sármány Kristófot leszámítva a betegeink felépültek, Albert István viszont begyűjtött ötödik sárga lapját, emiatt kihagyja a meccset.

A Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Szigetvári Márkot, segítőiként Kovács Gábort és Vas Anitát akkreditálta a szövetség. Az 1994-es születésű sporival 2021. október 3-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC 0-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 651 sárga- és 16 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 16. fordulóját november 18-án (szombaton) 11:00 órától Vasas FC II. – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Kecskeméti TE 1911 II. – Budapest Honvéd-MFA II., 13:00 órától Szolnoki MÁV FC – Körösladányi MSK, Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre, Ceglédi VSE – ESMTK, Pénzügyőr SE – BKV Előre, Monor SE – Meton-FC Dabas SE, valamint Füzesgyarmati SK – Martfűi LSE párosításokban rendezik meg.

A Békéscsaba 1912 Előre 40 bajnoki pont birtokában vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Kecskemét II. (14.), a Cegléd (15.), valamint a Szeged II. (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Hódmezővásárhely térségében zápor és viharos szél várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +8 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. november 18-án (szombaton) 16 óra 6 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=NHVDjesSMHQ

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2017. június 4. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Gyulai Grosics Akadémia

Cím: 5700 Gyula, Zrínyi Miklós tér 25.

Belépőjegy információk:
Jegyvásárlás kizárólag előzetes regisztráció után lehetséges. A belépőjegyek egységesen 1.000,- forintba kerülnek.

Csabai szurkolók számára a vendéglátó klub összesen 70 darab belépőjegyet biztosít, melyeket kizárólag előzetes regisztráció után, a helyszínen vásárolhatnak majd meg. Az előzetes regisztrációt csak személyesen, érvényes személyi igazolványok bemutatásával az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában tehetik meg, munkanapokon 11:00 és 13:00 óra között. A jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk a rendelkezésre álló mennyiség erejéig. A mérkőzés előtt, a helyszínen regisztrációra már nincs lehetőség – tehát kizárólag az előre leadott jelentkezések alapján lehet majd megvásárolni a jegyeket a Grosics Akadémia vendég pénztáránál. A beléptetés folyamán a biztonsági szolgálat ellenőrzi a megvásárolt jegyek tulajdonosainak személyazonosságát.

Regisztrációs határidő: 2017. június 2. (péntek) 13:00 óra.

Online és egyéb más (pl. külső jegyiroda) módon történő jegyvásárlásra ezúttal nincs lehetőség.

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Pályarendszabályok:
https://www.szeged2011.hu/palyarendszabalyok

Jótékonysági licit

A Békéscsaba 1912 Előre játékosai csatlakoznak Sebestyén Balázsék közösségi oldalán indított kezdeményezéshez és klubunk hivatalos facebook oldalán jótékonysági licitet indítottunk.

Fabu László
Fotó forrása: facebook

A licit tárgya egy darab Békéscsaba 1912 Előre mez, melyet játékosaink elláttak kézjegyükkel. A liciten befolyt összeg kedvezményezettje Fabu László, egy háromgyermekes édesapa és családja.

Az édesanya, Brigitta elmesélte, hogy februárban pokoli fordulatot vett az életük, a családfőről – Lászlóról – ugyanis kiderült, hogy egy igen súlyos kórban, úgynevezett Ewing-szarkómában szenved. Ez egy nagyon agresszív daganatos betegség, a kezelés és az azzal járó állandó vizsgálatok pedig óriási anyagi terhet rónak a családra, akik már kifogytak minden tartalékukból.

Békéscsaba 1912 Előre mez

Kezdő licit: 20.000,- forint.

Licitlépcső: 2.000,- forint vagy többszöröse.

Licit vége: 2023. november 17. (péntek) 12:00 óra.

A győztes licit tulajdonosa a felajánlott összeg átutalása után postai úton kapja meg az aláírt mezt.

Licitálás itt:

https://www.facebook.com/1912elore/posts/pfbid02bpYaYzN4MiCvAFT3dMJcDomRmAqaJQcCmzX2RsKx74rWaEJmxgz39psTr2vzM2N2l


Természetesen a liciten kívül minden más adományt is köszönettel fogadnak az alábbi bankszámlaszámra:

Név: Fabu László

Bankszámlaszám: 11773449-01047453

Közlemény: Adomány – apa a legerősebb

A Békéscsaba 1912 Előre számára fontos a társadalmi felelősségvállalás. A klub rendszeresen segít olyan embereken, akik hátrányos helyzetűek. A Békéscsaba 1912 Előre keresi annak a lehetőségét, hogy elsősorban olyan rászorulókat támogasson, akik kötődnek hozzá, de egyes megható vagy megrázó esetek ezen kategórián felül is felkelthetik a figyelmet.

Békéscsaba 1912 Előre mez

Bízunk benne, hogy a licit sikeres lesz és ezáltal mi is hozzá tudtunk járulni a Fabu-család további életéhez! Kitartást és mielőbbi gyógyulást kívánunk!


Kapcsolódó hivatkozás:

Felelősségvállalás


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.