Itt a vége

A harmadosztály kivételével véget ért a szezon.

A labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában vasárnap eldőlt, hogy a Szombathelyi Haladás mellett az MTK Budapest lett a másik kieső, az Európa-liga-indulás jogát pedig a Debrecen és a Budapest Honvéd szerezte meg. Az MTK akkor is kiesett volna, ha legyőzi a Honvédot, mert a hozzá hasonlóan a bennmaradásért küzdő Diósgyőr és Kisvárda is győzni tudott. Szintén nyert a Debrecen, ezzel megszerezte a bronzérmet. A kispestiek akkor is részt vehetnek az El selejtezőjében, ha elveszítik a jövő szombati Magyar Kupa-döntőt, mert akkor ők kapják a bajnoki második MOL Vidi FC indulási jogát.

A 38. forduló zárta a másodosztály 2018/2019-es szezonját vasárnap kora délután.

A lényegi kérdések már eldőltek az utolsó játéknapra: a bajnokságot a ZTE nyerte, mely a rivális Vasas elleni 5-0-s győzelemmel koronázta meg teljesítményét. A másik feljutó a Kaposvár lett, szintén győztes zárással: a Soroksár nem tudott pontot szerezni idegenben. Ellenben a három kieső közül csak egynek sikerült a győztes búcsú: a Cegléd a Siófoktól kapott ki, a Mosonmagyaróvár a Győrtől, a Monor viszont megverte a Budafokot. Sikerrel zárt a nagyot hajrázó Balmazújváros, Békéscsabáról szállított meglepetésgyőzelmet a Kazincbarcika, szintén idegenben nyert a Budaörs, otthon döntetlen eredményt ért el a Nyíregyháza a Gyirmóttal szemben, a Tiszakécske és a Dorog osztozkodott a pontokon.

NB III: botlott a Szolnok, óriási a harc a feljutásért keleten.

A Szeged-Grosics Akadémia vasárnap pályaválasztóként 2–1-re győzött az Iváncsa ellen a labdarúgó NB III 28. fordulójában és bár nyert az üldöző Szentlőrinc is, a Gyulán játszó szegediek újabb nagy lépést tettek a feljutás felé. A Keleti-csoportban ellenben élesedett a harc, a Szolnok hazai pályán – a 92. percben kapott gól miatt – csak döntetlent játszott a bennmaradásért harcoló Cigánddal, így az egyaránt három ponttal gazdagodó Jászberény és ESMTK felzárkózott mögé. Nyugaton a már bajnok Ajka simán kikapott a Ménfőcsanaktól, míg az alsóházban továbbra is hatalmas a tömörülés, tagjai közül a Dunaharaszti, a Csepel, a Mol Vidi II és az Andráshida is győzött. A bajnokságból még két forduló van hátra.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC

A szezonfinálé következik 2019. május 19-én (vasárnap) 14:30 órától a békéscsabai Kórház utcai Stadionban, amikor a Kazincbarcika együttesét fogadjuk a 2018/2019-es bajnokság utolsó fordulójában.

Az előző felvonásban sok mindenre választ kaptunk, így – sajnos, vagy nem sajnos, ki-ki döntse el – túl sok izgalom nem maradt. Eldőlt a feljutók (Zalaegerszeg és Kaposvár), valamint a kiesők (Cegléd, Mosonmagyaróvár, Monor) kiléte, valamint az is kiderült, hogy csapatunknak az 5-7. pozíciók megszerzésére maradt lehetősége. Mindent összevetve ez igen szép eredmény – emlékezzenek csak, mennyire szkeptikus volt mindenki a szezon elején -, de hát ilyen a profi futball, minden egyes apró megingást büntet a sors, ráadásul szerencsében sem dúskálhattunk ebben az idényben. Nyilván lehet keresni az okokat-okozatokat – ami nem tisztünk, ezt majd a szakmai stáb és a vezetőség megteszi a szokásos szezonértékeléseiben. A jobb verzió szerint, ha győzni tudunk a Barcika ellen és a pillanatnyilag ötödik Budaörs veszít, amely a Csákvár otthonában búcsúzik a szezontól, akkor előzni tudunk. Ha nem, akkor maradunk a hatodik helyen, illetve a legrosszabb verzió szerint egy soroksári győzelem és csabai vereség vagy döntetlen esetén visszacsúszhatunk a hetedik helyre.

A tét tehát a tisztességes befejezés, bár a közönség az idén nem kényeztette csapatunkat (tisztelet a kivételnek) – nyilván ebben is több minden szerepet játszott, hiszen az időjárás sem volt éppen kegyes hozzánk a hazai rendezésű mérkőzések tekintetében, de mindentől függetlenül a nézőcsúcs az idén elmaradt – ez tény. Mint ahogy az is – ezúttal szándékosan nem fogjuk kommentálni a témát -, hogy soha nem látott mennyiségben sújtották csapatunkat sérülések és eltiltások. Csak felsoroljuk, amit amúgy is tud mindenki: ezúttal Uram János, Szélpál Norbert és Máris Dominik kénytelen színes lapok miatt kihagyni az utolsó mérkőzést. Sérültjeink: Ribánszki László, Lustyik Levente, Hursán György, Gránicz Patrik. Dávid Zoltán még az U17-es Európa Bajnokságon tartózkodik, ahol a válogatott csütörtökön zárja mérkőzéseit, így hazaérkezése után elvileg már rendelkezésre állhat vasárnap, mint ahogy Király Patrik is újra bevethető állapotba került – kedden már kivették a varratokat a fejbőréből, így megkezdhette az edzéseket. Mivel a héten második csapatunk sem elfoglalt, így szakvezetőink nem kényszerülnek a játékosállomány megosztására, tehát a merítési lehetőség ebből a szempontból talán bővülhet egy kicsit. Öröm az ürömben, hogy a Gyirmót ellen lehetőséget kapó Czinanó kapus abszolút helytállt, sőt büntetőt is hárított – így újabb debütálásról számolhatunk be. Uram János eltiltása miatt pedig Baráth Bencének is lehetősége lesz a kispadra ülni, bár nyilván Ő is egészen másféle bemutatkozásról álmodott – de a sors és a futball már csak ilyen. Mindent összevetve, nem szeretnénk “mártírkodni” – ahogy valaki fogalmazott a közösségi médián -, de a tényekkel nem lehet vitatkozni és talán egyszerűbb lenne az egészséges labdarúgóinkat lajstromba venni, mint a sérülteket vagy eltiltottakat megszámolni. Ha mi nem írjuk le, leírja más – a célunk viszont egyértelműen mindig is az volt, hogy a lehető legteljesebb körű tájékoztatást nyújtsuk az érdeklődőknek.

Na, de ennyi “sírás” után nézzük ismét a tényeket-számokat! A két mérkőző fél jubilál, legalábbis olyan szinten, hogy a 20. Békéscsaba – Kazincbarcika összecsapás következik, melyek sorában eddig az Előre bizonyult dominánsnak. Kilencszer mi, hétszer pedig következő vendégeink tudtak győzni, három alkalommal pedig döntetlent mutattak az eredményjelzők a mérkőzések végén. A 19. fordulóban, 2018. december 2-án, a Putnokon megrendezett mérkőzésen gól nélküli döntetlennel zártak a csapatok. A Békéscsaba legutóbb 2017. december 3-án tudott győzni a Kazincbarcika ellen (0-1), míg a borsodi alakulat 2017. július 30-án szerzett három pontot (0-1) a viharsarkiakkal szemben. Tavaly még kiesés szele is megcsapta őket és az utolsó, bennmaradást érő 17. helyen végeztek – érdekességképpen, pontazonossággal (44 pont) a Zalaegerszeggel, az idén viszont már jóval stabilabb teljesítményt nyújtottak és a középmezőnybe akkreditálták magukat. Utóbbi öt meccsük, mint az egész idényük, hektikusra sikeredett: V-Gy-Gy-V-V, így a finálé előtt a tabella 10. pozícióját foglalják el, melyet 15 győzelemmel, 8 döntetlennel és 14 vereséggel értek el. Számukra a helyezések szempontjából lehet lényeges a győzelem, hiszen adott esetben még kettőt is előre léphetnének. Bravúrok és furcsa vereségek is megestek velük, hiszen például 2-2-es döntetlent játszottak a Kaposvárral,  4-0 arányban megverték a Budaörs együttesét, szintén elértek egy 1-1 arányú egált a ZTE-vel szemben, de ugyanakkor 5-0-ra kikaptak a Váctól, valamint beleszaladtak egy 0-3-as zakóba a kieső Monor ellen – úgyhogy a kiszámíthatatlanság garantált. Labdarúgóik közül ismerős lehet számunkra Takács Péter, aki korábban Békéscsabán szerepelt, de érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Lukács Raymond Barnának is, aki 13 találatával ügyeletes gólfelelősként segíti csapatát. Gálhidi György sem érezheti teljesen komfortban magát, hiszen színes lap miatt Fótyik Dominik nem vehet részt a meccsen, így számára is idejekorán véget ért a szezon.

Gálhidi György: − Nehéz mérkőzésre számítok egy jó csapat otthonában. Szeretnénk jól zárni az évet és el szeretnénk érni a célunkat, ami az első tízbe kerülést jelenti.

A Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC mérkőzés játékvezetőjeként Veizer Rolandot akkreditálta a szövetség. Az 1979-es születésű sporival legutóbb 2019. február 10-én, a Békéscsaba 1912 Előre – ZTE FC 1-2 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 944 sárga- és 65 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Horváth Róbertet és Szvetnyik Bencét jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Szilágyi Sándor látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezon utolsó, 38. fordulóját május 19-én (vasárnap) – a szabályok és szokások szerint egyszerre – 14:30 órától Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Vác FC, Vasas FC – ZTE FC, BFC Siófok – Ceglédi VSE, Aqvital FC Csákvár – Budaörs, WKW ETO FC Győr – Credobus Mosonmagyaróvár, Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC, Nyíregyháza Spartacus FC – Gyirmót FC Győr, Kaposvári Rákóczi FC – Soroksár SC, Duna Aszfalt TVSE – Dorogi FC, valamint BSS Monor – Budafoki MTE párosításokban bonyolítják le.

A forduló mérkőzéseit tekintve a három kieső nyilván nem fog túl nagy erőket mozgósítani, csakúgy mint a feljutók – ők inkább az ünnepléssel és az örömfocival lehetnek elfoglalva -, téttel gyakorlatilag a Gyirmót nyíregyházi vendégszereplése bír, hiszen számukra még megszerezhető a bronzérem. De a Vasasnak sem mindegy, hogy a ZTE ellenében győzni tudnak-e, ezzel együtt megtartani harmadik helyezésüket.

Néhány mondat erejéig mindenképp érdemes újra és újra kitekintenünk a többi bajnokság irányába. Az OTP Bank Ligában számunkra érdekes momentum, hogy az egyik kieső Haladás csapatával jövőre ismét találkozhatunk. A másik búcsúzó viszont csak az utolsó (33.) fordulóban kerülhet ki a Kisvárda-MTK-DVTK trióból. A harmadosztályban még mindig csak az FC Ajka osztályváltása garantált, de ebben a körben már eldőlhet a Szeged 2011 sikere is. A Keleti-csoportban szorosabb az állás és a Szolnok nem hibázhat, amennyiben vissza szeretne jutni az NB II-be.

Talán ezúttal olyan szinten szerencsénk lesz, hogy elmarad a már “megszokott” esőzés, hiszen a friss előrejelzési adatok alapján csak vasárnap este számíthatunk újabb zivatarra. Napközben kisüt a nap és akár 24 Celsius fokos maximális hőmérséklettel is számolhatunk – úgyhogy ha minden jól megy, végre igazi, labdarúgásra teljes mértékben alkalmas idő lesz. A Nap 2019. május 19-én 20 óra 20 perckor nyugszik.

Szeretettel várunk mindenkit a 2018/2019-es szezon utolsó mérkőzésére!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – KBSC FC

Időpont: 2019. május 19. (vasárnap) 14:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A pénztárak egységesen 13:00 órakor nyitnak. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolni.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Mozgáskorlátozott bejárat a Székház után balra található 5-ös számú kapu. Behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (belépőjegy, bérlet). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Megkaptuk az NB III-as licencet is

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2019. május 14-én kelt, NBIII-080/2019 ügyiratszámú határozata alapján a Békéscsaba 1912 Előre megkapta a 2019/2020-as szezonra szóló NB III osztályú Amatőr Licencet is.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. sportszervezete a 2019-2020. bajnoki évre szóló NB III osztályú Amatőr Licenc iránti kérelmet nyújtott be, az Amatőr Licenc Szabályzatban előírt határidőre és formában. Az MLSZ Versenytanácsa a benyújtott kérelmet, a mellékleteit megvizsgálta és megállapította, hogy a licenckérelmező által benyújtott dokumentáció a kritériumoknak való megfelelés elbírálására alkalmas, illetve a benyújtott dokumentumok és a licencrendszer előírásai alapján az Amatőr Licenc Szabályzatban meghatározott kötelező kritériumoknak megfelel.

A fentiek alapján a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. sportszervezete részére a 2019-2020. bajnoki évre szóló NB III. osztályú Amatőr Licencet megadta.

Ünnepeltjeink

Május hónapban sem feledkezünk meg születésnaposainkról, hiszen az Előre-család több tagját köszönthetjük ezúton is.

Május 14-én Ilyés Tamás igazgatósági tag kezdi a sort, majd Szatmári István folytatja – aki május 23-án tölti 22. életévét. Egy napra rá, csapatunk asszisztens edzője, Makra Zsolt iratkozhat fel az ünnepeltek listájára, hiszen május 24-én ünnepli újabb születésnapját. Végül, de nem utolsó sorban Király Patrik is behúzhat neve mellé még egy strigulát, hiszen május 27-én vághatja meg ünnepi tortáját.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!