Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szeged 2011

A szomszédok csatájával zárul a 2017-es esztendő december 10-én (vasárnap) 15:00 órától, amikor a Szeged 2011 együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Talán szerénytelenség nélkül leírhatjuk, hogy a számok, az idei teljesítmények, és előzmények tükrében országos egyes aposztrofálható. A tavaszról előrehozott 20. forduló után, a huszonegyedikben hazai pályán biztosíthatjuk dobogós helyezésünket, és ebben az esetben kijelenthető, hogy a csapat és a szakmai stáb elé kitűzött célok megvalósításra kerültek. Ehhez azonban még kilencven percnyi, mondhatni kötelező feladat teljesítésére van szükség, ami egyáltalán nem lesz egyszerű. Függetlenül attól, hogy a históriás könyvek tanúsága szerint 1991-ig visszatekintve, kizárólag csabai győzelmeket és döntetlen eredményeket olvashatunk ki a sorok közül, ez a mérkőzés is tartogathat meglepetéseket. Pont az ilyen összecsapások lehetnek a legnehezebbek, hiszen az elvárások, és az ellenfél taktikai húzásai jócskán megnehezíthetik a Lilák dolgát. A körülményeket félretéve azonban bízunk benne, hogy nyögvenyelésről ezúttal nem lesz szó, és hasonlóképpen a második fordulóhoz (Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre 1-4), iskolajátékkal rukkolnak elő játékosaink, és közönségszórakoztató, látványos győzelemben lesz részünk.

Na, de lássuk a konkrét matekot. A gyulai-szegediek 20 lejátszott mérkőzés után pillanatnyilag a bajnoki táblázat 17. pozíciójában szerénykednek, mérlegük mindössze 4 győzelem (Cegléd – Szeged 1-2, Szeged – Szolnok 2-0, Szeged – Budaörs 3-1, Szeged – Dorog 2-1), 7 döntetlen és 9 vereség, amely 19 pontot ér. Bár az utóbbi felvonás alkalmával bravúrosan pontot mentettek a szintén dobogós helyre pályázó Cegléd ellen (1-1) – köszönjük szépen -, Supka Attila neveltjeinek szeptember 10. óta nem sikerült győzni. Akárhogy számolgatjuk, azt pontosan három hónap, 12 meccs, vagy 1.080 mérkőzés perc – azóta kizárólag vereségek és döntetlenek állnak a nevük mellett. Miért pont most táltosodnának meg? A kósza hírek szerint pedig nagy fogadkozásban vannak, és a bajnokság pillanatnyi állását nézve, igen nagy szükségük lenne a pontra-pontokra, hiszen könnyen a kieső zónában telelhetnek, amennyiben a Békéscsaba ismét megmutatja igazi arcát. A pontazonossággal előttük álló Siófok a Mosonmagyaróvárt fogadja, így a papírforma szerint könnyen leszakíthatja őket. A mindössze egy ponttal mögöttük álló Budaörs a Dorog csapatát fogadja, így ott is lazán előfordulhat hazai győzelem, ráadásul a két egységgel lemaradt, 19. helyen álló Csákvár szintén hazai pályán, a Sopron ellen kozmetikázhatja az őszi szereplését. A Békéscsaba és a Szeged 2011 örök-mérlegét tekintve sem lehetnek túl vidámak, hiszen a 6 bajnoki és 2 Liga Kupa győzelmünk mellett, 7 döntetlen eredményt mutat a statisztika.

Csapatunk viszont továbbra is igen jó sorozatban van, hiszen két idegenbeli bajnoki, valamint egy szintén vendégségben lejátszott Magyar Kupa győzelmet tudhatunk magunk mögött. A tabella viszont – a már szokásosnak nevezhető módon – igen szoros, és a bronzérmes pozíció biztosításához a legjobb, és legbiztosabb út csakis az újabb három pont itthon tartása lehet. Annál is inkább, hiszen a Nyíregyháza és a Cegléd – ki gondolta volna – mindössze egy-egy fával lemaradva birtokolja mögöttünk a 4-5. helyet. Bár a Pest megyeiek ezúttal az MTK-t fogadják, és jó szereplés ide vagy oda, ezúttal a vendégek tűnnek az esélyesebbnek, így őket elvileg kivehetjük az egyenletből. A szabolcsiak viszont Tatabányára, a Budaörs ideiglenes otthonába utaznak, ahol viszont ők tűnnek a favoritnak. Ezért aztán sem a Szparinak, sem a Ceglédnek döntetlennél jobbat nem kívánhatunk. Kívánságainkat annulálhatjuk, ha csapatunk az eddig megszerzett 34 pontot érő 10 győzelem, 4 döntetlen, valamint 6 vereség mérlegét a megnyert mérkőzések tekintetében 11-re módosítja, hiszen ebben a helyzetben – a bronzérem szempontjából – gyakorlatilag nem lenne jelentősége a mögöttünk elhelyezkedő klubok fordulóbeli eredményeinek.

A Békéscsabánál továbbra is néhány sérülés nehezíti a kezdő összeállítás meghatározását, ráadásul Nagy Sándor összegyűlt öt sárga cédulája miatt idejekorán befejezte a bajnokságot. Mészáros Márk vádlija húzódott meg a Kazincbarcika ellen, Kálmán Szilárd és Szalai Dániel továbbra sem áll rendelkezésre, emellett kisebb ütés-kopások korrekcióját kell az orvosoknak és masszőrjeinknek végrehajtani. Gyurján Bence viszont már együtt edzett a csapattal, de a kezdők kijelölésére csak a szombat délutáni átmozgatás után kerül majd sor.

Boér Gábor: –Hazai pályán van javítanivalónk a mérlegünk tekintetében, és mindenképpen nagyon fontos lenne, hogy meg tudjuk tartani a dobogós helyezésünket. Mivel saját kezünkben van sorsunk, ezért itthon minden eszközzel arra fogunk törekedni, hogy megnyerjük a mérkőzést. Bármilyen módon, és apait-anyait bele fogunk adni azért, hogy győztesen zárhassuk a 2017-es évet. A második fordulóban Gyulán, sikerült nagyon jó játékkal, meggyőző teljesítményt nyújtanunk, igen simán nyertünk. Örülnék, ha meg tudnánk ezt ismételni, de tudjuk a Békéscsabára látogató csapatok mindig extra motivációval felvértezve érkeznek a Kórház utcába, és sosem egyszerű az ilyen meccseket hozni. Természetesen azzal is elégedett lennék, ha akár a 90. percben szerzett góllal nyernénk meg a találkozót, de nyugodtabb lennék, ha időben és határozottan sikerülne lezárni az összecsapást. Jó hangulatban telt a hét, nyilván a mögöttünk álló sikeres széria feldobta a csapatot, és ebből kiindulva úgy szeretnénk a téli pihenőre elmenni, hogy elértük a kitűzött célt: dobogón telelünk és a kupában is a legjobb 16 között várjuk a folytatást. Bízom benne, hogy sokan kilátogatnak vasárnap az év utolsó meccsére, és megfelelő biztatás érkezik majd a lelátókról!

Farkas Márk, a Szeged 2011 csapatkapitánya: – Jó lenne egy szép bravúrt bemutatni az év zárásaként. A Békéscsaba ellen – mióta a Szeged 2011-Grosics Akadémiánál játszom – sajnos még nem sikerült nyerni. Szép döntetlenjeink voltak már, de nyerni még nem tudtunk. Most nagyon jó lenne, hogyha ez idegenben sikerülne, mert a csapatnak, a klubnak is nagy lendületet adna a téli szünet előtt.

A Békéscsaba 1912 Előre – Szeged 2011 mérkőzés játékvezetőjeként Oláh Gábort akkreditálta a szövetség. Az 1976-os születésű sporival legutóbb 2017. november 12-én, a rosszul sikerült Nyíregyháza Spartacus – Békéscsaba 1912 Előre 4-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 742 sárga- és 50 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Garai Pétert és Bornemissza Pétert jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Farkas Tibor látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

A forduló összes mérkőzését lebonyolítják december 10-én (vasárnap): 13:00 órától Kisvárda Master Good – WKW ETO FC Győr, BFC Siófok – Credobus Mosonmagyaróvár, Ceglédi VSE – MTK Budapest, Vác FC – KBSC FC, Szolnoki MÁV FC – Soroksár SC, Budafoki MTE – Dorogi FC, Budaörs – Nyíregyháza Spartacus FC, 15:00 órától Aqvital FC Csákvár – Soproni VSE, Békéscsaba 1912 Előre – Szeged 2011, valamint ZTE FC – Gyirmót FC Győr párosításokban.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében a mérkőzés napján, gyengén felhős, szeles időjárás várható, 3 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, minimális 1 mm csapadék valószínűsíthető. A Nap 2017. december 10-én 15 óra 54 perckor nyugszik.

Számítunk szurkolóink további hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy folytatódjon a valódi futball hangulat a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen az év utolsó hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:
https://www.szeged2011.hu/hir/745/farkas-mark-lenduletet-adna-a-csapatnak-egy-gyozelem

Kedvezményes jegyárak

Ahogy arról már korábban tájékoztattuk szimpatizánsainkat, hogy a 2017/2018-as őszi szezon utolsó két, hazai mérkőzésére a Nemzeti Sport november 8-án megjelent, és a december 6-án megjelenő számában található kedvezményes kupon felmutatásával FÉLÁRON válthatják meg belépőjüket.

Tekintettel arra, hogy szurkolóink és az érdeklődők visszajelzése alapján, az akciós kupont tartalmazó számot már a megjelenés napján is korlátozott számban, vagy egyáltalán nem lehetett beszerezni Békéscsabán és környékén, ezért a Békéscsaba 1912 Előre vezetőségének döntése értelmében MINDEN érdeklődőnek biztosítjuk a félárú belépőjegy vásárlási lehetőséget.

Ennek értelmében akár elővételben, akár online módon, akár a helyszínen a mérkőzések előtt, kuponnal, vagy kupon nélkül is igénybe lehet venni a kedvezményt! Tehát a 2017. november 19-én (vasárnap) 16:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC, és a 2017. december 10-én (vasárnap) 15:00 órakor kezdődő Békéscsaba 1912 Előre – Szeged 2011 bajnoki labdarúgó mérkőzésekre mindenki FÉLÁRON vásárolhatja meg a jegyeket! A felnőtt jegyek 1.000,- helyett 500,-, míg a diák/nyugdíjas tikettek 500,- helyett 250,- forintba kerülnek. A jegyárak egységesek, tehát elővételben, online és a helyszínen is egyforma áron válthatók meg.

Akinek viszont időben sikerült beszereznie a kupont tartalmazó Nemzeti Sportot, mindenképp érdemes lesz azt felhasználnia, hiszen a kuponnal belépőjegyet vásárló vendégeink sorsoláson vehetnek részt. Ennek módja, hogy a kupon hátuljára írja fel nevét, telefonszámát, és a dobja be a hazai pénztáraknál kihelyezett urnába. A szerencsés nyertes egy csapatunk tagjai által aláírt ZÁSZLÓT kap ajándékba. Sorsolás: 2017. december 11-én (hétfő).

Töltsük meg ismét a Kórház utcai lelátókat, és szurkoljunk együtt csapatunknak!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/menj-meccsre-felaron/

MLSZ hírek

Ülésezett az MLSZ elnöksége. A testület elfogadta a 2018–2019-es bajnokságok versenykiírását, melyek a stabilitás jegyében nem változnak. Egyszerűbben juthatnak hozzá regisztrációs kártyáikhoz a professzionális klubok szakemberei. A női nevelőegyesületek is részesülnek kártalanításban.

A MLSZ elnöksége már a rajt előtt bő fél évvel elfogadta a 2018–2019-es idényre vonatkozó versenykiírásokat. Az állandóság jegyében az OTP Bank Liga, a Merkantil Bank Liga és a Magyar Kupa szabályzata sem módosult az elmúlt évekhez képest.

Az új szabályozásnak köszönhetően egyszerűsödik az adminisztrációs folyamat. A professzionális bajnokságokban dolgozó, a kispadokon helyet foglaló szakemberek nemcsak Budapesten, az MLSZ székházában, hanem kényelmesen, az adott megyei igazgatóságon is átvehetik kötelezően előírt regisztrációs kártyáikat. Ezzel párhuzamosan arról is döntés született, hogy az MLSZ befogadja a külföldi szövetségek által kiállított engedélyeket, így azok is dolgozhatnak a kiemelt osztályokban, akik például Ausztriában vagy Szlovákiában szerezték meg szaktudásukat.

A jövőben a női klubok is részesülnek a képzési kártalanításban. Ez azt jelenti, hogy amikor az adott játékos profi szerződést köt, akkor visszamenőleg korábbi nevelőegyüttese is díjazásban részesül. Ezzel összefüggő hír, hogy a nemzetközi átigazolásokat az MLSZ a jövőben a FIFA digitális rendszerén, a TMS-rendszeren (Transfer Matching System) keresztül menedzseli, mely transzparenssé teszi a játékosok klubváltásának részleteit – éppen a kártalanítás megítélésének felgyorsítását is elősegítve.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://szovetseg.mlsz.hu/hir/valtozatlan-marad-a-profi-bajnoksagok-rendszere

Mikulás az Akadémián

December 6-án (szerda) délután a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 4-es Honvéd utcai központjába is megérkezett a Mikulás.

Ezúttal Viczián Ádám és Szalai Dániel öltötték magukra a télapó és a krampusz szerepét, akik első csapatunk tagjaival együtt bekapcsolódtak az U8-U14-es korosztályok edzéseibe, majd kiosztották a 200 darab lila mikulás-csomagot.

Vezetőink a helyszínre látogató média rendelkezésére álltak és egyhangúlag kifejezték örömüket, az immár hagyományosnak mondható karácsony előtti közös foglalkozás és ajándékozás értékei iránt.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.bcsla.hu/site/a-mikulas-az-utanpotlaskepzo-kozpontban-is-jart20171206/

Beharangozó: KBSC FC – Békéscsaba 1912 Előre

Egy idegenbeli, valamint egy hazai mérkőzés maradt vissza a 2017/2018-as őszi szezonból, és a Békéscsaba 1912 Előre visszatér a szerdai kupamérkőzés helyszínére, ahol a 20. bajnoki fordulóban a Kazincbarcika lesz a vendéglátónk.

Jó sorozatban vagyunk, ezt mindenképpen érdemes és szükséges kiemelni, és gólok tekintetében sem szenvedünk hiányt. A rossz emlékű nyíregyházi túrát sikerült feledtetni a Dorog elleni 3-1 arányú, hazai győzelemmel, valamint a létfontosságú soroksári diadallal, ahol 0-2 lett a végeredmény. A sormintát illően egészíti ki a november 29-i kupaszerda, ahol a Tiszaújvárost búcsúztattuk, szintén 0-2 arányban. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a kupamérkőzést is számítva, már két meccs óta egyáltalán nem kaptunk gólt. Nagy érdeme van ebben védelmünknek, és hálóőreinknek egyaránt, hiszen az utóbbi két bajnokin Ribánszki kapus többször is félelmetes reflexekkel mentett, míg Máthé Gábor a kupában védte a csabai portát. Mindezektől függetlenül még hat pont van a kalapban, és papíron ez be is gyűjthető. Ám ne felejtsük el hogy, a KBSC borsot tört az orrunk alá a szezon premieren, hiszen a 2017. július 30-án lejátszott, 1. fordulóban, Sigér Ákos 49. percben szerzett találata, akkor három pontot jelentett a barcikaiaknak. A bajnokság viszont egy óriási csata, ahol igen képlékenyek a körülmények és láthatjuk, hogy fordulóról-fordulóra jönnek is a meglepetések. Nem győzzük hangsúlyozni, hiszen a tabella továbbra is szoros, hogy a mezőny igen kiegyensúlyozott. A másodosztályban szereplő csapatok rendkívül felkészültek és bármelyik együttes tud fegyelmezett, taktikus játékot produkálni, amely akár arra is elég, hogy egy-egy elsőosztályú csapatot is meglepjenek – lásd Magyar Kupa.

A Kazincbarcika viszont a kezdeti szárnyalás után novemberben mélyrepülésbe kezdett. A hírek legalább nyolc sérültről szólnak, és ez nyilván megnehezíti Vitelki Zoltán dolgát. Sérüléséből lábadozik például Takács Péter is, akit jól ismerhetünk, de továbbra sincs még bevethető állapotban. A körülményektől függetlenül mégsem sikerült nekik annyira leszakadni, hogy eldobhatnák dédelgetett álmaikat. A borsodiak a jelen pillanatban a három 28 pontos csapat közül az utolsó, amely azt jelenti számukra, hogy az eddig megszerzett 8 győzelem, 4 döntetlen és 7 vereség birtokában, a bajnoki táblázat 9. helyét foglalhatják el. Szerencsére minket még akkor sem előzhetnek meg, ha ezúttal is számukra kedvezne a szerencse. Reméljük nem így lesz, és játékosaink a szünet előtti utolsó idegenbeli mérkőzésen is hozzák formájukat. A szakmai stáb és a klubvezetés továbbra is komolyan, felelősségteljes hozzáállással kezeli a csapat szereplését, ezért megváltoztatva az előzetesen kiadott programot, már szombaton elutazik a keret, hogy megfelelően felkészülve és pihenten tudják teljesíteni a fordulót.

A Békéscsaba Soroksáron megszerzett győzelmének és a párhuzamos mérkőzések eredményeinek köszönhetően, feljött a negyedik helyre és mindössze egyetlen pontnyi távolságban van a Cegléd mögött, a dobogós helyezéstől. Aposztrofálható, hogy amennyiben sikerülne begyűjteni a még szerezhető hat pontot, akkor szinte biztosan a harmadik helyről, és a feljutó helyektől egyáltalán nem behozhatatlan különbséggel várhatnánk a tavaszt. Na, de tényleg ne szaladjunk ennyire előre, és koncentráljunk kizárólag az előttünk álló feladatra. A két mérkőző fél az utóbbi 11 évben tizenháromszor találkozott egymással, a statisztika szerint öt alkalommal a KBSC, míg hatszor a Békéscsaba hagyta el győztesen a gyepet. A maradék két alkalommal nem bírtak egymással a felek, és döntetlen eredmény született. Az idők folyamán kétszer is kiütés lett a vége, hiszen 2009. október 31-én 0-4, majd 2011. május 7-én ugyancsak 4-0 arányban győztük le a Sajó-partiakat. Gól nélkül mindössze egy esetben, 2008. szeptember 19-én fejezték be a csapatok, így ezúttal sem fogadnánk az egálra.

A forduló ideális alakulása tekintetében hasznos lenne, ha a Cegléd botlana Gyulán, a Szparinak hazai pályán egy döntetlennél jobb eredményt nem kívánunk a Budafok ellenében, ahogy a Vácnak sem Soroksáron. A hetedik helytől lefelé pedig – amelyet pillanatnyilag a Gyirmót foglal el – szempontunkból nincs jelentősége a történéseknek. A Kisvárda Mosonmagyaróváron lép pályára, az MTK pedig a Csákvárt fogadja, mindkét összecsapáson szeretettel számítunk a meglepetésekre, hiszen a tavaszi folytatás szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy az éllovasok mennyire tudnak ellépni a mezőnytől. Számolgatásunk, esélylatolgatásunk persze csak abban az esetben nyerhet értelmet, amennyiben sikerül elhozni a három pontot Tiszaújvárosból.

Színes lapok miatti eltiltott egyik csapatnál sincs, viszont mindkét fél részéről indokolt a kíméletesség és sportszerűség, hiszen Hegedűs Dávid, Birtalan Botond, Nagy Sándor, Szélpál Norbert, Szatmári István és Viczián Ádám is 4-4 összegyűjtött sárga cédulával rendelkezik.

A forduló összes mérkőzését lebonyolítják december 2-án (vasárnap): 13:00 órától Dorogi FC – Szolnoki MÁV FC, Soroksár SC – Vác FC, KBSC FC – Békéscsaba 1912 Előre, Szeged 2011 – Ceglédi VSE, Credobus Mosonmagyaróvár – Kisvárda Master Good, 15:00 órától Gyirmót FC Győr – Budaörs, Nyíregyháza Spartacus FC – Budafoki MTE, MTK Budapest – Aqvital FC Csákvár, Soproni VSE – BFC Siófok, valamint WKW ETO FC Győr – ZTE FC párosításokban.

A KBSC FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Böcskei Balázst akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival legutóbb 2017. szeptember 24-én, a gólzáporos Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre 0-6 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 671 sárga- és 62 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Szalai Dánielt és Vígh-Tarsonyi Gergőt jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Jakab Árpád látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

Boér Gábor: – Nem is kérdés, hogy újabb nehéz mérkőzés előtt állunk, hiszen számtalanszor elmondtuk már, hogy olyan kiegyensúlyozott bajnokságról beszélhetünk, ahol a Kazincbarcika két fordulóval ezelőtt még a harmadik helyen, most pedig a kilencedik pozícióban áll – nagyon gyorsan változik minden. Természetesen óriási bizonyítási szándék van mindenkiben, hiszen az első fordulóban elszenvedett vereségért vissza szeretnénk vágni. Hozzáteszem, hogy azon a mérkőzésen sem született reális eredmény, hiszen nagyon sokat tettünk azért, hogy jól sikerüljön a premier, de sajnos számunkra kedvezőtlenül alakult a dolog. Mindenképpen szeretnénk folytatni a megkezdett jó sorozatot, és eredményesen lezárni az őszi, idegenbeli szereplésünket. Biztosan nagyon nehéz lesz a pálya, hiszen már szerdán is mély volt a talaj, és azóta is jócskán esett. Erre azonban nem foghatunk semmit, hiszen a másik csapatnak is ezen a pályán kell fociznia. Egy szó, mint száz küzdelmes mérkőzést várok, ahol biztosan az a csapat tud majd diadalmaskodni, amely akaratban és fizikailag jobban tud teljesíteni. Igazából örülök annak, hogy mérkőzés mérkőzést követ, ez mindig jobb egy játékosnak, főleg ha sikerrel járnak. A hangulat nagyszerű, hiszen bejutottunk a Kupában a legjobb 16 közé, és a bajnokságban is két győztes meccsből jövünk. Az összeállítást tekintve biztosan kell frissítenünk, de megnézzük a mai és a holnapi edzésen, hogy milyen állapotban vannak a játékosok – ennek fényében jelöljük ki az utazókat.

Nagy István: – A szezonkezdet nem sikerült jól a Barcika ellen, pedig egyértelműen hazai sikerre számítottunk. Ezért most szeretnénk nekik visszavágni, ami nem lesz egyszerű. Nehéz meccsre, és nehéz talajú pályára számítunk, ahol inkább a küzdelem lesz a mérvadó. A pontrúgásokra oda kell figyelnünk, mert ilyen körülmények között ezek eldönthetik a mérkőzés végeredményét is. Talán taktikailag és technikailag is jobbak vagyunk, így amennyiben ez tud dönteni a meccsen, akkor nem lehet probléma. Meg fogunk mindent tenni, és győzni megyünk Tiszaújvárosba.

Ilyés Tamás: – Sajnos a sérülésem miatt ki kellett hagynom több, mint négy hetet. Nyilván nem vagyok még olyan állapotban mint előtte, de az erőnléti edzőnk segítségével sikerült valamennyire formában tartani magam. A combhajlító izmom szakadt be részlegesen, de szerencsére most már egyre jobb a kondícióm, és szerintem most már teljesen rendben leszek. Még nem hirdettek keretet, úgyhogy nem tudom, hogy számítanak-e rám vasárnap, de mindenképpen győzni szeretnénk, tehát a három pontért utazik a csapat Tiszaújvárosba. Akkor lennék magammal elégedett, ha gólt szereznék az NB II-ben, és nagyon jó lenne, ha meg tudnánk csípni a harmadik helyet az őszi szezon végére.

Az előrejelzés szerint, a mérkőzés napján Tiszaújváros térségében újabb hidegfront érkezése várható, csapadékkal, erős széllel és mindössze 3 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. Mindenképpen érdemes majd rendesen felöltözni! A Nap 2017. december 2-án (vasárnap) 15 óra 55 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!