Véresen komoly

Jótékonysági véradással kezdődött a heti program az Előre Székházban, hiszen szurkolóink felkérésére a Békéscsabai Véradó Állomással és a Magyar Vöröskereszttel szorosan együttműködve 2016. november 7-én (hétfőn) délután, hagyományteremtő és segítő céllal rendeztük meg az eseményt.

20161107_01

A Békéscsaba 1912 Előre által először megszervezett rendezvényen megfelelő létszámban egyaránt képviseltették magukat az Előre vezetői, alkalmazottai és szurkolóink is. Az összegyűjtött vér mennyisége bizakodásra ad okot és arra öszönöz a továbbiakban is, hogy segíteni érdemes. A lelkesedésben tehát nem volt hiány, és már a nyitás előtt többen érkeztek – akiket a klub szendvicsekkel és üdítővel vendégelt meg. Az előkészületek és a lebonyolítás a területileg illetékes Véradó állomás tapasztalt munkatársainak köszönhetően zökkenőmentesen, professzionálisan zajlott – amit ezúton is köszönünk szépen! Természetesen az aktív részvevőket meglepetések és felajánlások is várták, hiszen a klub mindenkit lila-fehér ajándéktárgyakkal, a Magyar Vöröskereszt pedig kuponokkal és vásárlási utalvánnyal ajándékozott meg. A Pek-Snack Látványpékség "Rakétaház" – 5600 Békéscsaba, Andrássy út 30-32. (Csaba Centerrel szemben) jóvoltából friss, meleg péksüteményekkel és további meglepetésekkel is szolgálhattunk – így aztán senki sem távozhatott üres kézzel.

20161107_03

A Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére, 1988 óta november 27-e a véradók napja – így különösen aktuális volt a november 7-én megrendezett esemény. A véradás szabályai egyébként Magyarországon igen szigorúak, így néhány jelentkezőnk sajnos nem tudta vérét áldozni. A legfontosabb szabály, hogy véradó minden egészséges nagykorú, de 65 évesnél fiatalabb személy lehet. Egy év alatt egy személy csak meghatározott számú alkalommal lehet véradó: férfiak maximum ötször, nők legfeljebb háromszor adhatnak vért. A véradó egészségének védelme érdekében, a szervezet regenerációját elősegítendő, két véradás közt minimum 56 napnak kell eltelnie.

Véradás előtt az alkalmasságot orvosi vizsgálattal állapítják meg. A vizsgálat során természetesen a vér egyes jellemzőinek meghatározására is sor kerül, legfontosabb ezek közül a vér hemoglobintartalma. Olyan személyek esetében, akik első alkalommal adnak vért életük során, a vércsoport előzetes meghatározása is megtörténik.

Az orvosi vizsgálat a részletes anamnézis felvételéből és egy tájékozódó jellegű fizikális vizsgálatból áll, mely során az orvos meghallgatja a szív- és tüdőhangokat, megtapintja a nyirokcsomókat, megvizsgálja a látható nyálkahártyákat (az esetleges vérszegénységről nyerhető így kiegészítő információ), és a vérnyomásmérés sem maradhat el. Amennyiben a vizsgálatok során eltérések fedezhetők fel, a vizsgáló orvos mérlegeli, hogy a véradót átmenetileg vagy véglegesen kizárja-e a véradásból. A kizárás sokféle betegség, vagy kóros állapot miatt szükséges lehet, a vér alacsony hemoglobintartalmától kezdve, a banális torokgyulladáson át, a potenciálisan halálos veszélyt magában rejtő hepatitis fertőzésekig.

20161107_02

A Békéscsaba 1912 Előre ezúton is szeretne köszönetet mondani minden résztvevőnek és szervezőnek! A felajánlásokból származó ajándékokat – a Békéscsaba 1912 Előre csapatának tagjai által aláírt labda, valamint a békéscsabai Pek-Snack Látványpékség által adományozott kétezer forint értékű vásárlási utalványt véradóink között sorsoljuk ki. A nyerteseket értesítjük és a nyeremények átvételének módjáról tájékoztatjuk.

A véradáson több média is képviseltette magát és tudosított az eseményről. Segítségüket és hozzáállásukat köszönjük szépen! Beszámolókat, interjúkat a Békés Megyei Hírlap 2016. november 8-dikai számában, a 7.TV kedd este 19:00 és 20:00 órakor adásba kerülő Híradó című műsorában, valamint a Rádió1 hullámhosszán is hallhatnak, olvashatnak és nézhetnek.

A példaértékű kezdeményezést a továbbiakban is szeretnénk újra megrendezni – kibővítve akár más békéscsabai sportszervezetek részvételével.

line_purple

line_purple

Kapcsolódó hivatkozások:

http://1912elore.hu/site/a-segitseg-a-verunkben-van/

https://www.youtube.com/watch?v=kgK8Q5RKoc4

http://www.koroshircentrum.hu/1619-Szurkoloi-felkeresre-rendezett-veradast-az-Elore

http://www.beol.hu/bekes/kozelet/harmincan-adtak-vert-az-elorenel-692390

http://bmsextra.hu/lila-feher-ver-a-korhaz-utcabol/

http://www.miradionk.com/site/hetfon-tortent/

A segítség a vérünkben van!

A Békéscsaba 1912 Előre szurkolói csoportjai felkérésére közös VÉRADÁST szervez a Békéscsabai Véradó Állomással és a Magyar Vöröskereszttel szorosan együttműködve.

veradas_web

A nyári időszakban a szabadságolások, a szezonális allergia és a kánikulai meleg miatt minden évben kevesebb a véradó. Máskor naponta átlagosan 1600-1800-an adnak vért, ilyenkor húsz-harminc százalékkal kevesebben.

Az elmúlt hetekben egyre csökkenő tendenciát mutat a véradáson megjelenő véradók száma. Az idei nyáron augusztus első hetében nyújtották legkevesebben karjukat véradásra.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. ezért arra kér mindenkit, aki egészségesnek érzi magát, vegyen részt az általunk szervezett véradáson és buzdítsa erre ismerőseit, barátait is!

Időpont: 2016. november 7. (hétfő) 13:00-16:00 óra között.

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utca 6. (Előre Székház 2. emelet – Taktika terem)

Jelentkezni lehet az admin(at)1912elore.hu e-mail címen: név, e-mail cím és telefonszám megadásával!

Kérjük, hogy minden véradó hozza magával a személyi igazolványát, lakcím- és TAJ-kártyáját!

Minden véradónak lila-fehér ajándéktárgyakkal köszönjük meg a részvételt!

Segíts Te is, hogy segíthessünk – hiszen tudják, Együtt erősebbek vagyunk!

Köszönjük!

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1704811436508168/

Információk: BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2016. november 6. (vasárnap) 13:30 óra

Helyszín: Siófok, Siófok Városi Stadion

Cím: 8600 Siófok, Dr. Révész Géza u. 11.

bfc_siofok_stadion

A vendég szurkolók beléptetése a Klapka utca felőli (H-szektor) 5-ös pénztárnál történik, jegyek a helyszínen vásárolhatók.

Pénztárnyitás: 12:00 órakor.

Belépőjegy árak: diák/nyugdíjas 500,- Ft / fő, felnőtt 1.000,- Ft / fő.

A mérkőzésre előzetesen akkreditált VIP vendégek, a 4-es pénztárban tudják átvenni belépésre jogosító karszalagokat, belépésük a főbejáraton keresztül lehetséges.

line_purple

Stadion információk és pályarendszabályok:
http://www.bfc-siofok.hu/klub/stadion-rendszabalyok

Belépőjegy, bérlet árak:
http://www.bfc-siofok.hu/klub/jegyek

line_purple

Beharangozó: BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre

A tizenhárom napos válogatott szünet előtt csapatunk a Balaton fővárosába látogat, ahol 2016. november 6-án (vasárnap) 13:30 órától a BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést rendezik meg, a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezonjának 16. fordulójában.

20161105_01

Az ünnepnap és a hosszú hétvége miatt szerdán reggel kezdődött újra a heti munka a Lilák számára: napi két foglalkozással – tréningek, súly- és állapotfelmérések, konditerem és taktikai megbeszélés – készültek a következő, idegenbeli megmérettetésre. Sajnos a legutóbbi fordulóban elszenvendtük az idei szezon második hazai vereségét (Békéscsaba – Mosonmagyaróvár 0-1) és visszacsúsztunk a tabella 7. helyére, de nincs semmi sem veszve. A táblázaton továbbra is igen szoros az állás, hiszen a 2-5. helyig négy csapat, egyaránt 26-26 ponttal, míg az élbolyt üldőző 6-9. pozíciót elfoglaló négy csapat, egymáshoz képest csupán egy mérkőzésnyi távolságban küzd a további bajnoki egységekért. A listavezető Balmazújváros 32 ponttal, némileg ellépett, de ők sem ülhetnek a babérjaikon – mivel az őszi felvonásban még a Puskással és a Kisvárdával is össze kell mérniük magukat.

Következő ellenfelünk már a 6. fordulóban búcsúzott a Magyar Kupa 2016/2017-es szezonjától, hiszen 2016. szeptember 21-én a REAC otthonában 2-0-ás vereséget szenvedtek. A balatonpartiak győzelmi kényszerben vannak, hiszen a 10. forduló óta nem sikerült győztes mérkőzést produkálniuk. Az utóbbi két fordulóban is csak ikszekre futotta erejükből (Sopron – Siófok 1-1 és Siófok – Kisvárda 0-0), de szeptember 25-én belefutottak egy kiütéses vereségbe is (Soroksár – Siófok 6-1). Goran Kopunovic együttese jelen pillanatban 6 győzelemmel, 2 döntetlennel és 7 vereséggel a bajnoki táblázat 12. pozícióját foglalja el, és az összegyűjtött 22 pont csupán hárommal kevesebb az általunk felmutathatónál. A két mérkőző fél utoljára 2015. április 25-én találkozott egymással, akkor számunkra kedvező eredmény (Siófok – Békéscsaba 0-2) született. Az utóbbi tíz évre visszatekintve elmondható, hogy a 11 találkozásból mindössze egyszer sikerült a somogy megyeieknek felül kerekedniük (2002. augusztus 17. Siófok – Békéscsaba 4-1). A legnagyobb arányú győzelmet – kicsivel több, mint két éve – 2014. október 13-án arattuk (Siófok – Békéscsaba 0-3). Az utóbbi évtized történelme (5 győzelem, 5 döntetlen és 1 vereség) tehát abszolút mellettünk szól, de túlzott magabiztosságra az idei bajnokságban egyetlen csapatnak sem lehet oka. Precíz, pontos, fegyelmezett és határozott játékra van szükség – csak ilyen módon kozmetikázhatjuk az utóbbi fordulók pontvesztéseit.

A siófoki szakmai stáb együtt maradt az előző szezon óta, így nagy egyetértésben sikerült kialakítaniuk az keretet. Hosszabbítottak vagy érvényes szerződésük volt: Filipánics Bálint, Nagy Dániel, Nagy János, Gréczi Gábor, Mogyorósi József, Elek Bence, Futó Zsombor, Kozma Richárd, Farkas Norbert, Körmendy Kevin, Kis Tamás. Érkeztek: Tajti Norbert (Felsőtárkány SC), Szalai Vilmos (Nyíregyháza Spartacus), Petneházi Márk (FC Ajka), Berde István (Szeged 2011-Grosics Akadémia), Gál Mátyás (Vasas), Nagy Richárd (Vasas), Tamaskó Ádám (Dunaújváros PASE), Pendl Alexander (Nikos & Sokratis Erimis – ciprusi). Kölcsönbe érkeztek: Kovács Dávid, Szilágyi Zoltán, Micsinai Miklós (mindhárman Vasas). Távoztak: Ivancsics Gellért (bajnokság közben – ?), Rusvai László (?), Berki István (?), Paudits Patrik-Bognár Bence-Baksa Dénes-Gábor Péter (Videoton – kölcsönből vissza), Murka Benedek-Czingráber Máté (Vasas – kölcsönből vissza), Tamás László (Vasas – kölcsönből vissza, onnan Balmazújváros).

Az utóbbi hetekben mindkét vezetőedző dolgát eltiltások, betegségek és sérülések is nehezítették. Vendéglátóinknál például Futó Zsombor súlyos térdsérülése miatt dőlt ki hosszabb időre, ugyanakkor Szalai Vilmos a Sopron elleni bajnokin begyűjtött, piros lapot érő két sárgája miatt kapott egy mérkőzésről való eltiltást. A Békéscsabánál Huszár és Fabio továbbra is sérült, eltiltottunk viszont szerencsére nincs. Négy sárgalapja miatt veszélyeztetett helyzetben egyedül Viczián Ádám van.

Zoran Spisljak: – Remélem, hogy ez a mérkőzés is úgy alakul majd, mint az utóbbi években. Játékosaim és én sem voltunk elégedettek az előző mérkőzés végeredményével, hiszen hiába volt nálunk többet a labda és domináltunk, nem tudtunk olyan helyzetet kialakítani, ami eredményhez vezetett volna. A héten is főképp azon dolgoztunk, hogy Siófokon ez másképp legyen – bízom benne, hogy mindenki átérzi az előttünk álló meccs jelentőségét és ennek fényében megtesz majd minden tőle telhetőt, hogy pontot-pontokat hozzunk haza a Dunántúlról. Határozottan és hatékonyan kell játszanunk, csak így győzhetünk. Látható, milyen szoros a tabella – várható volt, hogy az idei bajnokság így alakul – nagyon közel állnak egymáshoz a csapatok. Egy-egy győzelemmel adott esetben nagyot lehet előre lépni, de pillanatnyilag még nem ezzel kell foglalkoznunk. Ha mindig az előttünk álló feladatra összpontosítunk és próbáljuk magunkból a legtöbbet kihozni, akkor elérhető lesz a kitűzött cél. Természetesen azzal lennék elégedett az őszi szezon végén, ha az első háromban tudnánk fordulni, mert akkor lőtávolságban maradnának a feljutásra pályázó együttesek. Még nagyon sok van hátra, de ettől függetlenül minden meccs és minden pont nagyon fontos lehet. Szorgalmasan gyűjtögetnünk kell a bajnoki egységeket és ha ezt sikerül megfelelőképpen megoldanunk, akkor biztosan versenyben leszünk a feljutásért.

20161105_02

A mérkőzés játékvezetője Szőts Gergely lesz, akivel utoljára még az OTP Bank Ligában, 2016. április 19-én találkozhattunk, amikor a Békéscsaba – Vasas (1-1) mérkőzésen alapvonali asszisztensként tevékenykedett.  Az 1981-ben született spori pályafutása alatt összesen 421 sárga-, valamint 42 darab piros cédulát osztott ki. Segítőiként Lémon Oszkár és Király Krisztián, tartalék játékvezetőként Böcskei Balázs került kijelölésre. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezon 16. fordulójának összes mérkőzését 2016. november 6-án (vasárnap) lebonyolítják, 8 meccset 13:30, a maradék kettőt pedig 16:00 órás kezdési időponttal.

Csapatunk szombaton délelőtt útra kelt és a délutánt, valamint az éjszakát Telkiben – az edzőközpontban tölti, hogy zavartalanul fel tudjon készülni a vasárnapi megméretettetésre. A jövő hét folyamán – a válogatott szünet ellenére – is folytatódnak a tréningek és a harmadosztályban a mérkőzések is. Szerdán, 2016. november 9-én 13:30 órától, a Kórház utcai centerpályán pótoljuk az NB3-as bajnokság 12. fordulójából elmaradt Békéscsaba 1912 Előre II. – Paksi FC II. mérkőzést. Pénteken, november 11-én 11:00 órás kezdési időponttal ZÁRTKAPUS felkészülési mérkőzésen fogadjuk a SZEOL SC együttesét és a hétvégére is marad focimeccs, hiszen Szenti Zoltán alakulata november 12-én (szombaton) 11:00 órától az FC Dabas csapatát látja vendégül.

A Békéscsaba 1912 Előre utazókerete (ABC rendben): Bagi István, Bényei Balázs, Birtalan Botond, Gránicz Patrik, Fehér Zsolt, Juhász György, Kelemen Dávid, Mursits Roland, Nagy István, Pilán Márkó, Ribánszki László, Spitzmüller István, Szalai Dániel, Szélpál Norbert, Takács Péter, Tóth Dániel, Urbin Péter, Viczián Ádám.

Vasárnap Siófok környékén 11 és 17 Celsius fok között alakul a hőmérséklet, de zápor-zivatar várható – legalább 15 mm csapadékkal. Érdemes vízhatlan ruházatot rendszeresíteni a mérkőzésre és melegen felöltözni!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Emlékezzünk!

A mai napon emlékezzünk kegyelettel az Előre család azon tagjaira, sportolóira, sportvezetőire, szurkolóira, akik már nem lehetnek velünk! Nyugodjanak békében!

gyertya_lila

A mindenszentek napja az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a katolikus keresztény világ november 1-jén ünnepel. Nem tévesztendő össze a halottak napjával, egyháztanilag a szenvedő Egyház ünnepével, amit 998 óta tart meg az egyház a következő napon, november 2-án az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért.