Szurkolói Ankét – Beszámoló

Szurkolói ankétot tartott szerda este a Békéscsaba 1912 Előre másodosztályú labdarúgó-csapata, melyen több mint félszáz drukker vett részt. Elhangzott, hogy nem lehet más cél a szünetet a feljutó helyen töltő lila-fehérek számára, mint az NB I-be való felkerülés.

Kilenc felkészülési mérkőzésen nyolc győzelmet és egy döntetlent könyvelhetett el az Előre – kezdte Zoran Spisljak vezetőedző, aki beszélt arról is, hogy a hosszú távú tervek között szerepelt – amikor Békéscsabára került -, hogy csapatot építsenek, aztán jussanak fel az NB I-be, ahol aztán meg is ragadnak, nem csak retúrjegyet váltanak. A koncepcióban megfogalmazták, hogy a helyi tehetséges fiataloknak is lehetőséget kell adni, hogy bizonyíthassanak.

– Fontos az utánpótlás és a felnőtt együttes közötti együttműködés – folytatta a tréner.

Hangsúlyozta, eddig 13 fiatal kapott lehetőséget. Az igazolásoknál pedig elsődleges volt, hogy fiatal, magyar játékost szerződtessenek. Zoran Spisljak kiemelte, hogy most 24 év a csapat átlagéletkora, tehát hosszú távra terveznek. A pontos időben elvégzett pontos munkában hisz.

Versenyben vagyunk azokkal, akikre korábban azt mondták, hogy nekik könnyű, mert már van csapatuk – ecsetelte. A tavaszi fordulókkal kapcsolatban hozzátette, nem lesz egyszerű dolguk, mert mindenkinek a Békéscsabára fáj majd a foga, nem a többi, szintén feljutásra esélyes együttesre. A lényegnek azt nevezte, hogy végig versenyben legyen az NB I-ért folytatott harcban a lila-fehér gárda.

A törökországi, beleki edzőtábort – ahol kilenc napot töltött a csapat, négy ellenféllel mérkőzött meg – eredményesnek értékelték Zoran Spisljak segítői, Bücs Zsolt és Purguly Árpád. Hangsúlyozták, hogy nem nyaralni voltak. A szurkolói ankéton bemutatkoztak az Előre friss szerzeményei: a középpályás Spitzmüller István egy nyírségi kitérő után Debrecenből, a védő Fehér Zsolt Siófokról, a kapus Mursits Roland Szombathelyről érkezett.

– Tényleg egy igazi közösséggé formálódott a csapat, mely nemcsak a pályán, hanem azon kívül is egységes – beszélt Balog Zsolt. A csapatkapitány elmondta, mindig csak a következő meccsre készülnek, most a Zalaegerszegre. Szurkolói kérdésre kifejtette, a három pontért utaznak Zala megyébe, és hogy a cél nem lehet más, mint a szezon végi ünneplés, feljutás. A friss igazolások is úgy fogalmaztak, ösztönzi őket, hogy nagy célokért küzdhetnek.

– Miben kell még fejlődnie a csapatnak? – tette fel egy drukker a kérdést a vezetőedzőnek. Zoran Spisljak kifejtette, fontos a gyorsaság, a taktika – a játékosoknak minden pillanatban van feladatuk, nem csak úgy ott vannak a pályán -, a figyelem, a koncentráció is másodpercre sem lankadhat, illetve nemcsak a meccseket, hanem a labdarúgókat egyenként is kielemzik.

– Megvan-e a fedezet az NB I-re? Mert pár szezonnal korábban szintén megvolt az esély a feljutásra, de aztán érdekes módon az utolsó meccseket “elbukta” a csapat – jött a következő felvetés, amire dr. Kovács Mihály válaszolt. Hangsúlyozta: megvan a fedezet, egyértelmű a cél, minden szempontból az NB I-re készülnek, ezért fejlesztenek párhuzamosan mindent, a felnőtt együttest, az utánpótlást, illetve az infrastruktúrát.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. igazgatóságának elnöke, dr. Kovács Mihály beszélt az utánpótlásról, az infrastrukturális fejlesztésekről. Utóbbiról elmondta: rendbe hozták a Fű3-as és Fű2-es pályát, a székházat részben, a stadionban az állóhelyi részre székek kerültek. A centerpályán a minap kezdődött meg a gyepszőnyeg felhelyezése, ami a hét végéig tart. Utána öt héten át kegyes időjárásért fohászkodnak, hogy a Vasast már ott fogadhassa a csapat.

A stadionrekonstrukció folytatódik. A fapados lelátó bontása nyáron kezdődhet, utána az alatt lennének az öltözők, az edzői irodák, a kiszolgáló helységek. Szurkolói kérdésre, hogy lehet-e „félstadionban” játszani az NB I-ben, hozzátette: a jelenlegi ismereteik szerint nem, ezért igyekeznek sürgetni a beruházást. Mezőkövesden látható volt, hogy gyorsan fel lehet húzni egy arénát előre készített elemekből.

Sikeres csabai premier

Békéscsaba 1912 Előre – FK Zhetysu Taldykorgan 2-0 (2-0)

Békéscsaba: 1. félidő: Póser – Balogh Milán, Koszó, Fehér Zs., Juhász Gy. – Tölgyesi – Berki, Spitzmüller, Birtalan – Szilágyi P., Vólent. 2. félidő: Mursits – Bényei, Balogh Miklós, Balog Zs., Zámbori – Borbély – Pilán, Bagi, Király P. – Kertész, Viczián.
Vezetőedző: Zoran Szpisljak

Gólszerzők: Birtalan (tizenegyesből 26.), Vólent (31.)

20150206

A Nyíregyháza ellen 2-0-s vereséget szenvedő FK Zhetysu Taldykorgan ellen játszotta első törökországi felkészülési mérkőzését az NB II második helyén telelő Békéscsaba. A Kazah rivális egyébként az élvonal hetedik helyén áll.

A csabaiak kezdték jobban a mérkőzést, az első percekben két távoli lövéssel is veszélyeztettek, de előbb Spitzmüller fölé, majd Tölgyesi a kapus kezébe helyezte a labdát. Az első negyedórában a kazah együttes szinte a félpályát sem tudta átlépni, a magyar csapat agresszívan visszatámadott a labdavesztések után.

A folytatásban kicsit kiszabadultak a szorításból a kazahok, de a 25. percben góllá érett a csabai fölény: Szilágyi és Birtalan szép összjátéka után utóbbi tört be a baloldalon a tizenhatoson belülre, ahol buktatták, a sértett pedig higgadtan a léc alá lőtte a tizenegyest (1-0).

Öt perccel később növelte előnyét a kazahoknál sokkal jobban futballozó Előre: egy labdaszerzés után Berki Péter hozta kihagyhatatlan helyzetbe Vólent Rolandot, aki 14 méterről kilőtte a hosszú sarkot (2-0). A 36. percben egy kisebb perpatvar zavarta meg a mérkőzést, mert a sokadik durva kazah belépőt Vólent már nehezen viselte. Az első kazah lehetőségre a 43. percig kellett várni, de egy visszagurítás után kapásból a kapu mellé bombázott a második hullámban érkező középpályásuk.

A második félidőben eleinte csak a középpályán folyt a harc, helyzetet nem láthatott a körülbelül húszfős publikum. A kazahok némileg aktívabbak voltak, de a szünetben sort cserélő viharsarkiak az első félidőhöz hasonlóan remekül zárták le a területeket. Hosszú idő után jutott el a kazah kapuig az Előre a hetvenedik percben, és rögtön hatalmas helyzet maradt ki: egy baloldali szöglet mindenki felett elszállva Bényeinél landolt a hosszún, azonban az üres kapu mellé lőtte a labdát.

A 75. percben ismét állt a játék, egy ütközés után Kertész maradt a földön, kiugró vállát a csabai csapatorvos másodpercek alatt visszarakta a helyére, így folytatódhatott a meccs. A 86. percben majdnem háromra növelte előnyét a Békéscsaba, de Király Patrik távoli bombája a kapufán csattant. A második félidő már kiegyenlítettebb játékot hozott, de az első játékrész képe alapján teljesen megérdemelten nyert a Békéscsaba a helyzetig sem jutó Zhetysu ellen.

line_purple

line_purple

Fotó, forrás és további felvételek: rangado.hu

Bolgár ellenféllel mérkőzünk meg csütörtökön – ELMARAD!

A reggel közzétett hírrel ellentétben a mai napon sajnos elmarad a délutánra tervezett mérkőzés. A szervezők hibájából a bolgár csapat nem tudta visszaigazolni a mérkőzést, így a Békéscsaba 1912 Előre csütörtökön nem tud edzőmérkőzést játszani. Hatalmas szervezkedés kezdődött, hogy péntekre még sikerüljön egy ellenfelet szerezni. Amint friss adatokat kapunk, azonnal tájékoztatjuk Szurkolóinkat! Megértésüket és türelmüket köszönjük!

line_purple

A törökországi edzőtábor utolsó felkészülési mérkőzésén a Békéscsaba 1912 Előre csapata a PFC Slavia Sofia, bolgár első osztályú csapattal méri össze erejét, amely jelen pillanatban (a klub honlapja szerint) a saját tizenkét-csapatos bajnokságának 9. helyén áll.

A mérkőzés 2015. február 12-én (csütörtök) 16:00 órakor (magyar időszámítás szerint) kezdődik.

Sikerrel búcsúzott a Békéscsaba

Békéscsaba 1912 Előre – Academica Arges 2-1 (2-0)

Időpont: 2015. február 13. 10:00 óra
Helyszín: Belek, Törökország

Békéscsaba: Mursits (Póser, a szünetben) – Bényei (Zámbori, 85.), Koszó (Balogh Miklós, 85.), Balog Zs. (Fehér Zs., 78.), Juhász Gy. (Balogh Milán, 56.) – Birtalan, Spitzmüller (Tölgyesi, 78.), Bagi (Borbély, 78.), Király P. – Szilágyi P., Vólent (Pilán, 66.). Edző: Zoran Szpisljak

A Békéscsaba gólszerzői: Vólent (24.), Király P. (39.)

Péntek délelőtt a román másodosztály Keleti-csoportjában harmadik helyezett Academica Arges ellen játszotta utolsó törökországi felkészülési mérkőzését az NB II második helyén telelő Békéscsaba.

Az első lövés a csabaiakhoz fűződött: Birtalan beadását Király Patrik fejelte vissza Vólent Rolandnak, aki azonban rosszul találta el a labdát. A tizedik percben óriási román helyzet maradt ki: Juhász Györgyöt verte meg az ellenfele a jobboldalon, a beadást megcsúsztatták, a hosszúra bevetődő játékos azonban a kapu torkából fölé lőtt. Az első húsz percben nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, mindkét gárda remekül zárta le a területeket, de a románok többet birtokolták a labdát.

A 22. percben az egyik román támadó megpróbált eljátszani egy tizenegyest, de a játékvezető nem ette meg a színészkedést. Két perccel később Szilágyi Péter szép passza után Vólent már csak a kapussal állt szemben, és okosan a kapu hosszú oldalába passzolt (1-0). A Békéscsaba hozta az eddig megszokott hajtós, pörgős, megalkuvást nem tűrő hozzáállását, bár a játéka egy kicsit akadozott. A vezetőgól után átvette a játék irányítását a magyar együttes, de az utolsó passzokba vagy a beadásokba rendre hiba csúszott.

A 39. percben megduplázta előnyét az Előre: Birtalan jobboldali szólója után Királynak csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát (2-0). Két perccel később Vólent tört kapura, de 15 méterről leadott lövését a kapus bravúrral védte.

A szünet után megélénkült a románok játéka, de helyzetig nem jutottak a passzív Békéscsaba ellen. A kissé beszorult viharsarkiak ellen a hatvanadik percben egy átlövéssel próbálkozott az ellenfél, a távoli bomba centikkel kerülte el a kaput. A második félidőben fölényben játszott a román együttes, de egy ideig egyik oldalon sem alakult ki gólhelyzet. Nagyon visszaesett az iram és a színvonal, az elmúlt napokhoz képest melegebb időjárás, és a déli időpont rányomta a bélyegét a találkozó utolsó negyedórájára.

A 83. percben ziccerbe került a románok jobbszélsője, de a kapu mellé lőtt. Érett a gól, és bizony a hajrában szépített is az Academica: a csabai védők gyűrűjében lőtték ki a hosszú sarkot 14 méterről. A meccs végére kicsit szétesett a magyar csapat korábban masszív védelmi vonala, de a győzelem nem forgott veszélyben.

Forrás: rangado.hu

line_purple

line_purple

Vasárnap is győztünk

Békéscsaba 1912 Előre – Amkar Perm U23 (orosz) 2-1 (1-0)
Belek, Törökország
Békéscsaba: Mursits – Bényei, Koszó, Balog Zs., Juhász Gy. – Birtalan (Tölgyesi, 89.), Bagi, Spitzmüller – Király P. (Balogh Milán, 84.), Vólent (Berki P., 80.), Szilágyi P. Edző: Zoran Szpisljak

Gólszerzők: Király P. (38.), Vólent (78.), illetve Tyukalov (tizenegyesből 69.)

A Békéscsaba ismét jól játszott és 2-1-re nyert az Amkar Perm fiataljai ellen.

20150208_amkar_perm

Vasárnap játszotta második törökországi felkészülési mérkőzését az NB II második helyén álló Békéscsaba, amely az orosz élvonalbeli Amkar Perm junior csapatával találta magát szemben.

Az első percekben ugyanazt a harcos, agresszív Előrét láthattuk, amit két napja. Az orosz fiatalok kicsit megilletődve kezdtek, először mégis Mursits Rolandnak akadt dolga. A nemrég igazolt kapusnak a hosszú sarokból kellett kiszednie egy távoli lövést a tizedik percben.

Két perccel később hatalmas csabai lehetőség maradt ki: Birtalan hozta szinte kihagyhatatlan helyzetbe Vólent Rolandot, de a támadó közelről mellé lőtt. Fél óra elteltével elmondható, hogy jobban játszott a Békéscsaba, de összességében nem igazán találják egymáson a fogást a felek.

Néhány perccel később ismét Vólent került helyzetbe, de ezúttal is célt tévesztett. A 34. percben ígéretes szögből végezhetett el szabadrúgást az Előre, de Spitzmüller centikkel mellé tekert. A kirúgás után rögtön labdát szerzett a letámadó csabai csapat és néhány igazítás után Birtalan lőtt 25 méterről mellé. A 38. percben góllá érett a Békéscsaba fölénye: Vólent volt nagyon harcos a jobboldalon, lerázta védőjét, majd Király Patrik elé tálalt, akinek csak az üres kapuba kellett bepasszolnia a labdát (1-0).

A második játékrészt is jól kezdték a viharsarkiak, Bagi remek beadását azonban Szilágyi senkitől sem zavartatva, hét méterről a kapus kezébe fejelte. Az 54. percben egy oldalszabadrúgás utáni kavarodást követően Szilágyi 22 méterről fölé bombázott. A lilák mezőnyfölényben játszottak, az orosz fiatalok ritkán értek fel Mursits kapuja elé. Néhány perccel később Balog Zsolt szerzett labdát, a kontrát a veszélyesen futballozó Birtalan lövéssel fejezte be, az orosz kapus viszont vetődve védett.

A második félidő derekán futószalagon jöttek a békéscsabai helyzetek, Vólent ballal a kapust, Szilágyi jobbal a kapufát lőtte telibe. A 69. percben tizenegyest rúghattak az oroszok Juhász György szabálytalansága után. A büntetőt Tyukalov magabiztosan értékesítette (1-1). A semmiből jött az egyenlítés, eddig még helyzetük sem volt a meccsen. Nem is hagyta szó nélkül a Békéscsaba: Vólent egy jobbról érkező beadás után fejjel volt eredményes a 78. percben.

Az utolsó percekben növelhette volna előnyét a Békéscsaba, de az orosz kapus kétszer is ziccerben védett. A lilák megérdemelten nyertek, az eredmény az orosz fiatalokra nézve hízelgő.

line_purple

line_purple

[nggallery id=23]

Fotó, forrás és további felvételek: rangado.hu