A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 367 másodperc.
Dél-alföldi rangadóval folytatódik a bajnokság csapatunk számára, hiszen 2026. február 8-án (vasárnap) 15:00 órától Szegeden lépünk pályára.

A lehető legjobban kezdődött számunkra a tavaszi idény, a Soroksár elleni győzelem úgy kellett, mint egy falat kenyér. Ezzel végre sikerült elmozdulnunk a kiesést jelentő zónából, de mindennek akkor lenne igazán nagy jelentősége, ha a Szent Gellért Fórumból is el tudnánk hozni a három pontot. Nyilván mindez nem ígérkezik könnyű feladatnak – igaz, hogy a másodosztályban egyik mérkőzés sem fáklyásmenet -, még akkor sem, ha az elmúlt hétvégén a szegediek 4-0 arányban kikaptak Kecskeméten, bár sérülés miatt hiányzott Tóth Bence, Pejovics Danilo és Miskolczi Domonkos is, Szilágyi Zoltán pedig betegség miatt nem állt rendelkezésre. A jelenlegi hetedik pozíciójukat nem a szél fújta össze, tettek érte jócskán és ősszel igen vállalható eredménysort tettek az asztalra. Utolsó győzelmüket igen régen, 2025. november 2-án aratták a Budafok ellen, azóta viszont két-két döntetlenre és vereségre futotta. A botladozás Aczél Zoltán vezetőedző állásába került, hiszen a Kecskemét elleni legutóbbi vereség után távozni kényszerült. Az öltözői pletyka és a delmagyar.hu szerint is Laczkó Zsolt neve merült fel utódjaként, sőt sajtóhírek szerint meg is állapodtak egymással a felek. Az biztos, hogy a vasárnapi mérkőzésen még a szakmai stáb irányítja a csapatot, így szinte kiszámíthatatlan, mennyire tudnak majd elvonatkoztatni a történtek miatt. Egy biztos, a táblázat továbbra is szoros és egy újabb győzelemmel szerencsésebb esetben akár a 11. pozíció is elérhető lenne, tehát apait-anyait bele kell adnunk!
Frissítés: időközben a szegedi klub hivatalos közleményben erősítette meg Laczkó Zsolt érkezését.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia két felkészülési mérkőzést tudott lejátszani a törökországi edzőtáborban: a cseh SK Artis Brno csapatától 4-0, míg a bosnyák FK Borac együttesétől 1-0 arányban kaptak ki, az utolsó Buxoro elleni meccsük elmaradt az időjárási viszonyok miatt. Igazolások, szerződéshosszabbítások terén nem tétlenkedtek, igyekeztek stabilizálni keretüket, hiszen kimondva vagy kimondatlanul számukra az első osztályú részvétel kiharcolása a cél. Érkeztek: Bodnár Balázs (DVSC), Rjasko Mihajlo (Kecskemét), Tóth-Gábor Kristóf (Szentlőrinc), Szabó Ákos (Budapest Honvéd FC II.), Vanja Zvekanov (Mezőkövesd). Távoztak: Takács-Földes Olivér és Vogyicska Balázs. Továbbra is a két gólerős játékosukra Novák Csanádra és Borvető Áronra érdemes kiemelt figyelmet szentelni, hiszen ketten együtt már 12 találattal terhelték meg ellenfeleik kapuját.
A két csapat egymás elleni múltját számtalanszor kitárgyaltuk. Az egymás elleni statisztikák szerint az elmúlt 20 összecsapásból kilenc alkalommal mi győztünk, háromszor a Szeged örülhetett, nyolcszor pedig döntetlen született. A legutóbbi találkozónkat 2025. augusztus 3-án rendeztük a Kórház utcában, ahol 1–1 arányú döntetlen eredmény született.
Csató Sándor: – Csapatunk számára mindig kiemelten fontos egy-egy Szeged elleni mérkőzés, úgyhogy nincs ez másképp most sem. Teljes erőbedobással készülünk és természetesen az a célunk, hogy elhozzuk a három pontot. Ez persze nem lesz annyira egyszerű, még akkor sem, ha ellenfelünk vereséggel kezdte a tavaszi szezont. Nem tudni, hogy Aczél Zoltán távozása milyen hatással lesz rájuk, éppen ezért csak azzal foglalkozunk, hogy miképpen tudunk hatékonyan és eredményesen szerepelni vasárnap. Bízom benne, hogy a jó kezdés folytatódni tud Szegeden és abban is, hogy sokan elkísérik a csapatot és szurkolnak a srácoknak!
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Katona Balázst, segítőiként Szabó Dánielt és Topálszki Szabint, tartalék játékvezetőként pedig Nagy Attila Lászlót akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2025. november 23-án, a HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre 3-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 489 sárga- és 19 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!
Színes lapok miatt vendéglátóink nem szenvednek hiányt, nálunk viszont Viczián Ádám a Soroksár elleni mérkőzésen a kiállítás sorsára jutott, ezért kénytelen lesz kihagyni a szegedi túrát.

A bajnoki táblázatot a Honvéd vezeti 35 ponttal, mögötte a Kecskemét áll a második helyen 30 egységet gyűjtve, a Vasas pedig szintén 30 ponttal a feljutó pozíciók mögött a bronzérmes helyet foglalja el egyelőre. Kieső helyeken a Budafok (15.), valamint a Soroksár (16.) állnak.
A mérkőzésről természetesen elérhető majd élő közvetítés (live stream) az alábbi hivatkozás alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=QeO-BYObXc0
A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-ös szezon 17. fordulóját 2026. február 7-én (szombat) 14:00 órától BVSC-Zugló – Aqvital FC Csákvár, 15:00 órától Videoton FC Fehérvár – FC Ajka, február 8-án (vasárnap) 14:00 órától Mezőkövesd Zsóry FC – Tiszakécskei LC, Budafoki MTE – Budapest Honvéd FC, HR-Rent Kozármisleny – Szentlőrinc, 15:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre, Vasas FC – Kecskeméti TE, valamint 17:00 órától Soroksár SC – Karcagi SC párosításokban rendezik meg.
Több másodosztályú együttes még versenyben van a MOL Magyar Kupában, számukra 2026. február 11-12. között az ötödik fordulóban a legjobb nyolc közé jutás a tét.
Az előrejelzés szerint Szeged térségében vasárnap erősen felhős idő valószínűsíthető, a legmagasabb hőmérséklet pedig +11 Celsius fok körül alakulhat – érdemes tehát rendesen felöltözni. A Nap 2026. február 8-án (vasárnap) 16 óra 57 perckor nyugszik.
Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak! Köszönjük!
Hajrá Lilák!
M.B.




















Közösségi média