Beharangozó: Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 449 másodperc.

A 33. Nyíregyháza – Békéscsaba összecsapás következik 2019. augusztus 18-án (vasárnap) 17:30 órától, amikor a Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezonjának 4. fordulójában idegenben folytatjuk bajnoki programunkat.

A meccs több szempontból is pikánsnak mondható, hiszen vendéglátóink vezetőedzője Zoran Spisljak – aki pár évvel ezelőtt éppen a Békéscsabát irányította -, ráadásul több labdarúgót is felfedezhetünk a Szpari keretében (Gyurján Bence, Svedyuk Alex, Jova Levente – az orosházi származású kapus, aki a Békéscsaba UFC-ből került 15 évesen az MTK-ba.), akik korábban csapatunkat erősítették vagy éppen valamilyen kötődéssel bírnak. Természetesen szót kell ejteni a szurkolói barátságról is, hiszen a két klub drukkerei hosszú évek óta, hagyományosan jó viszonyt ápolnak – így a hangulat, a közös program-szurkolás, egymás méltatása, zrikálása is mindig adott – a jópofa rigmusok mellett: “Jó a döntetlen…” 🙂

Az egymás elleni mérleget vizsgálgatva a nyírségiek számítanak esélyesebbnek, bár tudjuk: ebben a kiegyenlített bajnokságban bármi-bármikor-bárhol megtörténhet. A Szparival megvívott tíz első osztályú mérkőzésből ötször a piros-kékek, két alkalommal mi tudtunk győzni, míg háromszor döntetlen eredmény született. Az NB II-ben huszonkét alkalommal mérték össze tudásukat a csapatok, melyekből kilencszer vendéglátóink, hat alkalommal pedig mi jöttünk ki jobban, ezek mellett pedig hét mérkőzés döntetlenre végződött. Az előző idényben nem sikerült legyőznünk őket, hiszen 2018. október 3-án 6-3 arányban kikaptunk, míg 2019. március 31-én pedig 0-0-át mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén. Visszatekintve az előző idényre, a Spartacus 56 ponttal a táblázat 10. helyén végzett, míg csapatunk 60 szerzett egységgel a 6. pozícióban finiselt. Bár még az átigazolási szezonból két hét van hátra, így jöhetnek-mehetnek a labdarúgók, nagy mozgásra már egyik csapatnál sem lehet számítani. A Szparinál érkezett, aláírt és/vagy szerződést hosszabbított: Csorvási Tamás, Svedyuk Alex, Cenaj Drilon, Szekszárdi Tamás, Ötvös Bence, Papp Máté, Kovác Alan, Tóth Barna, Fodor Ferenc. Vendéglátóinknál kimondott cél a feljutás – amihez azonban az eddig mutatottaknál jóval többre lesz szükség – bár tudjuk, hosszú még a bajnokság, melynek igencsak az elején járunk. A célkitűzésnek megfelelően szép számú edzőmérkőzéssel és szlovéniai edzőtáborral készültek az új idényre: megmérkőztek a Debrecennel, a Szolnokkal, a Kassával, a Kazincbarcikával, a Kisvárdával, valamint az FC Koper, NK Drava Ptuj, Al-Fateh csapataival is.

Együttesünk bizonyítványát nem szükséges magyarázni, hiszen a lámpalázas első fordulóban, a Tiszakécske ellen elszenvedett 0-1 arányú vereség után magukra találtak a Lilák és négy gólt szerezve, hat pontot gyűjtve hozták a 2-3. fordulót. Ezzel együtt jelenleg a táblázat 4. helyét foglaljuk el, míg a Nyíregyháza csak a 15. pozícióból (3 pont) várhatja a 4. felvonást, hiszen az első mérkőzésen 0-2 arányban verték a Budafok csapatát, a másodikban kikaptak a Dorogtól 0-1-re, míg legutóbb a Soroksártól szenvedtek el vereséget (3-2). Az eredményhalmazt látva győzelmi kényszerben vannak – amennyiben tartani szeretnék a lépést a többiekkel -, de a Békéscsaba számára természetesen továbbra is a győzelem, illetve a pontszerzés a cél.

Schindler Szabolcs: – Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk Nyíregyházán, ahol a mezőny egyik legjobban védekező együttese vár ránk. A Nyíregyházában több rutinos, NB I-et megjárt labdarúgó szerepel és mellettük ügyes fiatalok alkotják a szabolcsiak keretét. Nem szabad a tabellát nézni, még nagyon az idény elején járunk és a másodosztályban kiegyenlítettek az erőviszonyok. A saját játékunkat kell felvonultatni a házigazdák ellen és végig fegyelmezetten, koncentráltan futballozni, mert csak akkor lehet esélyünk egy jó eredmény elérésére. Veszélyes támadóik vannak a nyíregyháziaknak, így Hornyák Marcell, valamint a nyáron Monorról érkezett, csaknem kétméteres center Tóth Barna.

A Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Veizer Rolandot akkreditálta a szövetség. Az 1979-es születésű, tapasztalt sporival legutóbb 2019. május 19-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Kazincbarcika 0-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 960 sárga- és 65 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Márkus Pétert és Tőkés Róbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nazsa Tamás látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon 4. fordulóját augusztus 18-án (vasárnap) 17:30 órától Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Aqvital FC Csákvár, Vác FC – Dorogi FC, Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre, Kazincbarcika – Duna Aszfalt TLC, 18:00 órától MTK Budapest – Soroksár SC, 19:00 órától pedig BFC Siófok – WKW ETO FC Győr, Gyirmót FC Győr – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Szombathelyi Haladás – Szolnoki MÁV FC, Budafoki MTE – Budaörs és Vasas FC – FC Ajka párosításokban bonyolítják le. A Balmazújváros is lejátssza mérkőzését, függetlenül licenc-problémáitól – bár a hírek szerint a következő (5.) fordulóban valószínűleg már nem léphetnek pályára.

A tabellára pillantva látható, hogy a két eddig hibátlan csapat ETO (1.) és Csákvár (2.) vezetik a listát, a harmadik helyen 6 pont birtokában a Budafok, míg csapatunk csak a gólkülönbségnek köszönhetően marad le a bronzérmes pozícióról. A sereghajtók felsorolását nagy meglepetésre a gyengélkedő Gyirmót (18.) vezeti, az Ajka (19.) és a Vác (20.) után. Az idei újoncok közül a Szeged (13.) és a Szolnok (6.) egyelőre szépen helytálltak. A bajnok-aspiránsoknak kikiáltott Vasas egyelőre csak a 14. helyet, míg az MTK a 9. pozíciót birtokolhatja.

Az előrejelzés szerint Nyíregyháza térségében, a mérkőzés napján gyengén felhős időjárás várható, 29 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, csapaték nem valószínűsíthető. A Nap 2019. augusztus 18-án 19 óra 52 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre fiatal csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.