Beharangozó: Kolorcity Kazincbarcika SC – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 541 másodperc.

A válogatott szünet előtti utolsó mérkőzés következik 2021. március 14-én (vasárnap) 14:30 órától, amikor a bajnokság 29. fordulójában Kazincbarcikán lép pályára együttesünk.

Némi iróniával, de inkább keserű szájízzel hangzott el a stáb körében, hogy lassan tényleg úgy nézünk ki, mint az örök érvényű Gyalog galopp című film 14 perc 30 másodpercétől látható jelenetben szereplő harcos – aki látta érti, aki nem annak ajánljuk tekintse meg! Mérkőzésről-mérkőzésre újabb sérültek-betegek, teljes keretről, bővebb merítési lehetőségről szó sem lehet sajnos a továbbiakban sem. A sérültek eddigi listájához ezen a héten csatlakozott Máris és Lukács is. Ki maradt, hogy lehet ilyen formán egyáltalán taktikát alkotni, csapatot kiállítani és harcba küldeni? Mindenesetre érdekes lesz a dolog, hiszen az időközben edzőváltáson átesett Kazincbarcika határozottan (3-1) hagyta helyben a DEAC csapatát az elmúlt vasárnap. Különböző pletykák keringtek, hogy ki érkezhet Pacsi Bálint helyére – bár a borsodiak weboldalukon is jelezték, hogy házon belül kívánják majd megoldani a kérdést -, így cikkünk születésének pillanatában még nem volt ismert az új mester személye.

Bár a Kazincbarcika több, mint kétszer annyi vereséggel (15) bír, mint amennyi győzelemmel (7) az idei bajnokságban, így jelenleg is az első (18. hely) kieső pozíciót foglalja el, azért ez a tény ne tévesszen meg senkit! Ne gondolja, hogy sima lesz! Mindezt és vendéglátóink képességeit, erényeit az is alátámasztja – és nem szeretnénk az ördögöt a falra festeni -, hogy a két mérkőző fél történelme abszolút kiegyenlített mérleget mutat. Az eddig egymás ellen lejátszott 23 másodosztályú mérkőzésből 10-10 győzelem szerepel mindkét csapat neve mellett, a fennmaradó 3 alkalommal pedig döntetlen eredmény született. A 2021-es évben eddig 4 vereség, 2 döntetlen és mindössze egyetlen győzelem az egyenlegük, így elmondható-leírható, hogy továbbra sem megy a szekér és egyáltalán nincsenek egyszerű helyzetben. A győzelem kulcsának egy része nyilván abban rejlik majd, hogy türelmesen és fegyelmezetten kell futballoznunk, hiszen a nagyobb nyomás elsősorban rajtuk lesz, ezáltal minden áron pontot-pontokat akarnak majd szerezni. Mélyrepülésüket alátámasztja az a tény is, hogy a szerdán (2021. március 10.) pótolt 24. fordulóból elmaradt Kazincbarcika – Soroksár mérkőzésen is 0-2 arányú vereséget szenvedtek. Mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni a Fótyik-Oldal-Toma triónak, hiszen mindegyikük 3-3-3 találattal járult hozzá csapatuk eddigi boldogulásához. Ettől függetlenül a Barcika által szerzett mindössze 22 gól mindent elmond, hiszen ez a szám a szerzett találatok tekintetében a képzeletbeli táblázat utolsó helyére rangsorolja őket. Színes lapok miatt a vasárnapi találkozót biztosan kihagyja majd Csősz Richárd, akit a szerdai Soroksár elleni mérkőzés 88. percében állított ki a játékvezető. Ismerős nevekkel is találkozhatunk keretükben, hiszen Borbély Bálint és Dávid Zoltán is náluk szerepel.

Visszatérve csapatunkra: sérültjeink közül szerencsére többen újra edzésbe álltak és jó úton járnak a teljes regenerálódás felé, így elképzelhető, hogy lesz aki már Preisinger Sándor rendelkezésére áll a hétvégi túrán. A Békéscsaba 28 forduló teljesítése után – köszönhetően a létfontosságú ETO elleni győzelemnek – továbbra is a víz felett van, összesített mérlegünk 9 győzelem, 9 döntetlen, 10 vereség, valamint 36 bajnoki pont. Ami kiolvasható még a sorok közül, hogy idegenbeli mérlegünk a hatodik helyre rangsorolja együttesünket, ami a mezőny ismeretében egyáltalán nem rossz, így ez is adhat némi plusz löketet-töltést az újabb vendégségben lejátszott mérkőzés előtt. Szerencsére színes lapok és/vagy egyéb okok miatti eltiltásokkal ezúttal nem kell kalkulálnia a szakmai stábnak.

Éppen egy évvel ezelőtt, pontosan a 28. forduló után állították meg a bajnokságot a járvány-helyzet miatt, ami sajnos még jelen pillanatban is megnehezíti mindenki életét. Akkor 26 fordulót teljesítve (a mezőny fele 27 mérkőzést játszott és volt egy kizárt csapat is) a táblázat 15. helyén végeztünk, ennél reméljük az idén sokkal, de sokkal jobb lesz a helyzet!

A naptárra tekintve látható, hogy a válogatott események (“A” válogatott edzőtábor, “A” válogatott világbajnoki selejtező mérkőzések, U21 edzőtábor, valamint U21 Európa Bajnokság) miatt, gyakorlatilag három hét szünet következik az NB-s bajnokságokban. Ebben az időszakban kapnak néhány pihenőnapot játékosaink, 2021. március 26-án egy felkészülési mérkőzést is terveztünk (ellenfél szervezés alatt), valamint jó eséllyel sikerül majd sérültjeink jó részét összedrótozni a fennmaradó kilenc, nagyon fontos összecsapásra. Ne felejtsük el, hogy papíron abszolút hozható meccsek is következnek (például DEAC, Csákvár, Szentlőrinc), így nagyon fontos lenne, hogy időben és határozottan biztosítsuk további tagságunkat és feljebb lépjünk a bajnoki táblázaton! Természetesen a megyei bajnokság a válogatott szünetben is folytatódik, így nyilván lesz esélye-lehetősége több játékosunknak is a visszajátszásra.

Miközben a közvélemény jó része szinte kizárólag az első- és a másodosztályra koncentrál, a szezon végéhez közeledve érdemes egy kicsit körülnézni a harmadik vonal háza táján is, hiszen a rendszer szerint lesz három feljutó. Bár az alsóbb osztályban több mérkőzés maradt el, így még korántsem festenek teljesen valós képet a táblázatok, annyi biztos, hogy a Keleti csoportban a Tiszakécskei LC (56 pont), a Közép csoportban a Kecskeméti TE (52 pont), a Nyugati csoportban pedig a III. ker. TVE (57 pont) vezeti a tabellákat. Nyilván az első vonalból is lesznek távozók, ahol jelenleg a Budafok (26 pont) és a DVTK (22 pont) található a vonal alatt, de ebben a ligában a végkimenetel gyakorlatilag megjósolhatatlan.

A Kolorcity Kazincbarcika SC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Kovács J. Zoltánt akkreditálta a szövetség. Segítőiként Aradi Józsefet és Rózsa Dávidot jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Pillók Ádám látja el. Az 1975-ös születésű sporival utoljára 2019. augusztus 28-án, a Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 882 sárga- és 75 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 29. fordulóját március 14-én (vasárnap) 12:45 órától PMFC – DVSC, 14:30 órától DEAC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Soroksár SC – Budaörs, Dorogi FC – Szombathelyi Haladás, Nyíregyháza Spartacus FC – Szentlőrinc, Kolorcity Kazincbarcika SC – Békéscsaba 1912 Előre, 17:00 órától Vasas FC – Gyirmót FC Győr, FC Ajka – Szolnoki MÁV FC, Kaposvári Rákóczi FC – BFC Siófok és WKW ETO FC Győr – Aqvital FC Csákvár párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot a DVSC  (57 pont) vezeti, második helyen a Vasas (55 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Gyirmót (52 pont) áll. A sereghajtó helyeken a Kazincbarcika-Csákvár-DEAC trió osztozkodik.

A fordulók előtti szokásosnak mondható COVID-19 tesztelésen szerencsére továbbra is mindenki negatív eredményt produkált, így legalább ez nem hátráltatja az utazók kijelölését.

Az előrejelzés szerint Kazincbarcika térségében erősen felhős, szeles időjárás várható, a hőmérséklet +10 Celsius fok körül alakulhat, csapadék viszont nem valószínűsíthető. A Nap 2021. március 14-én 17 óra 49 perckor nyugszik.

A mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött – nézők jelenléte nélkül – kerülnek megrendezésre, de a vendéglátó klub tájékoztatása szerint rendelkezésre áll majd egy élő stream, melynek elérhetőségét publikálni fogjuk, amint megkapjuk.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://kbsc.hu/hirek/kbsc-hirek/2021-03-13/a-bekescsabat-fogadjuk-a-valogatott-szunet-elott

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.