Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Kisvárda Master Good II.

Hatpontos hazai rangadó előtt áll második csapatunk, hiszen 2021. október 31-én (vasárnap) 11:00 órától a Kisvárda Master Good II. együttesét fogadja a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

A 15. fordulóban folytatódik a bajnoki táblázat első felében elhelyezkedő csapatok egymás elleni küzdelme, hiszen a sorsolás és az eddigi eredmények úgy hozták, hogy néhány felvonáson keresztül egymástól rabolhatnak pontokat ezek az együttesek. A BKV és a Barcika 39 és 37 pont birtokában továbbra is vezeti a tabellát, utánuk viszont kilenc egységnyi űr keletkezett, de 3-6. helyek között mindössze egy-egy pont a differencia. Így aztán akár egy forduló után is nagyot változhat az állás és a Békéscsaba II. számára sem mindegy, hogy tartani tudja-e a lépést az éllovasokkal, vagy leszakad. Nyilván számunkra mások a célok, mint a feljutást maguk elé kijelölő csapatoknak, viszont a teljesítmény és az eredmény egyáltalán nem mindegy, hiszen fiatal játékosaink közül minél többen szeretnék megvetni a lábukat akár az első keretben, a bizonyítási lehetőség pedig egy-egy ilyen összecsapáson teljesen adott. Ezzel együtt nehéz kihívás előtt állnak Brlázs Gábor tanítványai, mivel a vendégek remek őszi szezont tudnak maguk mögött. Ötös veretlenségi szériával érkeznek, legutóbb a listavezető Kazincbarcikát győzték le, leszorítva őket a lista éléről. A két együttes között egyébként mindössze egyetlen pont a különbség, így a győzelem mindkét fél részére egyaránt fontos. Míg vendégeink edzőmeccsel (Kisvárda Master Good II. – FK Munkács 3–4) hangoltak szerdán, addig a Békéscsabától néhány játékosunk élesben is kipróbálhatta magát az ESMTK elleni kupameccsen, így gyakorlatilag egyformán felvértezve léphet pályára mindkét csapat, hasonló játékerőt és tudást felvonultatva. Különbség, előny szinte csak a hazai pálya, illetve az utazás, na meg a pillanatnyi koncentráció lehet a két csapat között. Egy szó, mint száz izgalmakból és feszültségből biztosan nem lesz hiány, így határozottan írhatjuk, közönségszórakoztató és látványos meccs előtt állunk.

A két mérkőző fél közös történelme harmadosztályú szinten most kezdődik, a második vonalban azonban már hat alkalommal is találkoztunk a szabolcsiakkal. A mérleg nyelve az összképet tekintve felénk billen, hiszen háromszor mi, egyszer ők győztek, kétszer pedig döntetlen eredmény született. Az első csapatok vonatkozásában aztán elváltak útjaink, hiszen a Kisvárda évek óta az OTP Bank Ligában pallérozódik, míg mi a Merkantil Bank Ligában próbáljuk összeszedni magunkat. Éles bevetésen 2018. március 28-án szintén hazai körülmények között találkozhattunk a piros-fehérekkel, amikor 1-1 arányú döntetlen eredmény született. Felkészülési meccsen viszont nem is olyan régen, 2021. június 30-án, szintén itthon játszottunk velük, amely 1-2 arányú vendég sikerrel zárult.

A két csapat összeállítását jó eséllyel befolyásolhatják első csapataik párhuzamos fellépései is, hiszen a Kisvárda október 31-én a Zalaegerszeget fogadja az első ligában, míg a Békéscsaba igen fontos mérkőzésen, Szolnokon lép pályára. Az oda-visszajátszók meghatározását egyelőre nem tudhatjuk, így kérdés, hogy a szakvezetők milyen elgondolással és tervekkel küldik majd harcba csapataikat, ezáltal a rendelkezésre álló játékosok közül ki, hol fog és tud majd szerepelni?! Az is kérdéses, hogy a Kisvárda járványügyi érintettsége milyen szintű, bár az egy héttel ezelőtti kétes eredményű tesztek után mindenki negatív eredmény produkált, ettől függetlenül az újabb, forduló előtti tesztelés okozhat még meglepetést. Ha pedig első csapatukat olyan szinten sújtja a járvány, hogy az szereplésüket is nagyban befolyásolhatná, nyilván a második keretből is meríteni fognak. Összességében tehát szinte az egész lutri és az utazók szinte csak az utolsó pillanatokban kerülhetnek meghatározásra. Apropó, keret: mindenképpen érdemes szót ejteni arról, hogy vendégeink játékosai között adott esetben több, igen tapasztalt, első osztályt is megjárt labdarúgó is helyet kaphat, hiszen elég csak például Gosztonyi András, Rubus Tamás, Himics László, Ötvös Bence, Marcolini Dantes Bertucci Lucas – aki egyébként a 2013/2014-es idényben Békéscsabán is szerepelt, Jelena Richárd vagy Hej Viktor nevét említeni, akik ebben az idényben már több alkalommal is segítették az NB3-as csapat boldogulását. Meglátjuk…

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs eltiltott, így legalább ez nem nehezíti a vezetőedzők dolgát.

Kocsis János, vezetőedző (Kisvárda Master Good II.): – Kétségtelen, hogy van némi presztízse annak, hogy az úgynevezett tartalékcsapatok közül melyik is a legerősebb, most a csoportunkban legjobban teljesítő két ilyen gárda találkozik egymással. A Békéscsaba fizikálisan erős csapat, amely nem véletlenül nyerte meg nyáron az osztályozóját és a mostani remek szereplése is azt mutatja, kiváló ellenfél vár ránk. Nem könnyíti meg a dolgunkat, hogy idegenben lépünk pályára, ráadásul a felnőtt csapatunkkal egy napon, de mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy megőrizzük a jelenlegi pozíciónkat.

A Békéscsaba 1912 Előre II. – Kisvárda Master Good II. mérkőzés játékvezetőjeként Dobai Jánost akkreditálta a szövetség. Segítőiként Bereczki Bencét és Juhász Szabolcs Olivért jelölték ki. Az 1986-as születésű sporival 2021. augusztus 11-én a Tiszafüredi VSE – Békéscsaba 1912 Előre II. 2-4 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkoztunk utoljára. Pályafutása során eddig 370 sárga- és 16 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 15. fordulóját október 31-án (vasárnap) 11:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – Kisvárda Master Good II., Újpest FC II. – Jászberényi FC, 13:00 órától Aqua-General Hajdúszoboszló – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Salgótarjáni BTC – Törökszentmiklósi FC, Sényő-Carnifex FC – Hidasnémeti VSC, Tállya KSE – Putnok FC, DEAC – DVSC II., Tiszafüredi VSE – BKV Előre, Füzesgyarmati SK – DVTK II., valamint 15:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Eger SE párosításokban rendezik meg.

Tizennégy forduló után a BKV Előre – Kazincbarcika – DEAC trió vezet, a sereghajtó helyeken pedig jelenleg az Tiszafüred, a Tállya, a Hidasnémeti, a Salgótarján és a Törökszentmiklós csapatai állnak.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében derül időjárás és akár 16 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható. A Nap 2021. október 31-én (vasárnap) 16 óra 29 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://kisvardafc.hu/hir/matinemeccs-a-viharsarokban/4612