Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 421 másodperc.

Az első hazai mérkőzésre kerül sor a 2024/2025-ös másodosztályú szezonban, amikor 2024. augusztus 4-én (vasárnap) 19:00 órától az FC Ajka együttesét fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - FC Ajka

Az első fordulóban a Kozármisleny elleni mérkőzés miatt nincs okunk szégyenkezni, sőt! Attól függetlenül, hogy szinte az utolsó utáni pillanatban énekelték ki a sajtot a szájunkból, a csapat jól nézett ki, fegyelmezetten és hatékonyan védekezett, voltak lehetőségeink, egyszóval majdnem mindenféle téren sikerült megvalósítani a taktikai utasításokat. De, így is van rendben a dolog és bízunk benne, hogy az egész idény folyamán hasonló lelkesedést, izgalmakat és persze lila-fehér gólokat, sikereket élhetünk át!

A folytatásban pikáns mérkőzés következik, hiszen az FC Ajka érkezik Békéscsabára, amelynek vezetőedzője a korábbi csabai játékos és tréner Schindler Szabolcs. Bár csapatunk jócskán átalakult és megerősödött az újabb másodosztályú bajnokságra, korábbi mesterünket nem kell félteni, hiszen sok játékost ismer és biztosak vagyunk benne, hogy kitalált valamit vasárnapra is. A korábban már Ajkán is dolgozó vezetőedző 2023. október 2-án tért vissza a Veszprém vármegyei zöld-fehérekhez és azt a feladatot kapta, hogy tartsa a másodosztályban az akkor még biztos kieső (17.) helyen álló csapatot. Telt-múlt az idő, az ajkaiak pedig elkezdték gyűjtögetni a pontokat, a bombasztikus tavaszi szereplésnek köszönhetően pedig a 11. helyen végeztek, ami tekintve az őszi hanyatlást, igencsak kiváló végeredmény. A csapat tehát bennmaradt, így a 2024/2025-ös idényben is a másodosztályban indult. Az első fordulóban hazai pályán 0-1 arányban kikaptak a másik újonc Szentlőrinctől, tehát nem kezdtek jól. Bár egyetlen mérkőzésből túl sok következtetést még nem illik levonni, az ismeretes, hogy Schindler mesternél első a biztonság, tehát Békéscsabán nyilván a sündisznó felállást részesítik majd előnyben, ami annyit jelent számunkra, hogy nem lesz könnyű feltörni védelmüket és gólt szerezni. Nyilvánvalóan Csató Sándor is tisztában van az ellenfél képességeivel, szokásaival, a stáb több mérkőzésüket is megfigyelte, kielemezte, tehát természetesen lesz válaszunk mindenféle trükkre, felállásra és taktikára.

Igazolások terén nem merültek bele túlságosan, így érkezési oldalon: Kitl Miklós (Siófok), Major Gergő (Siófok), Kovács Nikolasz (Honvéd), Bobál Gergely (Honvéd), Szvoboda Dániel (Haladás), Frák Marcell Milán (Illés Sport Alapítvány), Kopácsi Áron (Illés Sport Alapítvány), valamint Garai Zétény Péter (Haladás) személyét említhetjük. Kitl Miki mellett ismerős lehet számunkra Nikola Pantovic és Horváth Péter neve is, akik hosszú ideig Békéscsabán is szerepeltek.

A két mérkőző fél egymás elleni mérlege abszolút kiegyenlített, hiszen mindkét csapat neve mellett 5-5 győzelem és vereség, valamint egyetlen döntetlen áll. Ez mindenképp jó hír szurkolói szempontból, mert az egy döntetlen azt jelenti, hogy gólra vagy gólokra jó eséllyel számíthatunk. Utoljára 2023. május 21-én találkoztunk velük, amikor 2-1 arányú ajkai győzelem született. Sajnos ennek a mérkőzésnek eredményeként 37 bajnoki pont birtokában a 19. helyen végeztünk a 2022/2023-as bajnokságban, ennek értelmében a 2023/2024-es szezont a harmadosztályban kezdte meg a Békéscsaba 1912 Előre. Törleszteni valónk tehát többféle szempontból is van, minden tiszteletünk ellenfelünké, de ezúttal nem lesz kecmec, győzni fogunk és itthon tartjuk a három pontot!

Ismét leírjuk, hogy sérültjeinkről nem szándékozunk nyilatkozni – bár nyilván mindenfelől kiszivárognak az információk, meg amúgy is lehet következtetni egy idő után -, a bizonytalanságot viszont szeretnénk – az ellenfelek dolgát megnehezítendő – amennyire csak lehet fenntartani a témában. Amennyiben a klubvezetés, illetve a szakmai stáb úgy ítéli meg, hogy bármelyik labdarúgónk egészségi állapotáról külön is szükséges említést tenni, akkor természetesen ezt közölni fogjuk. Bízunk benne, hogy mindenki számára kielégítő magyarázattal tudtunk szolgálni!

A tartósan extrém meleg időjárás miatt sajnos a Kórház utcai Stadion centerpályája sem tudta elkerülni, a számos más pályát is sújtó gombás megbetegedést, ezért nincs éppen ideális állapotban. Szakembereink megfeszített munkájának eredményeképpen, valamint az utóbbi napok mérsékeltebb hőmérsékletének köszönhetően jó eséllyel sikerült megmenteni a gyepet – tehát nem lesz szükség teljes cserére, ami azért katasztrofálisan érintett volna mindenkit -, de még hetekre lesz szükség a teljes regenerációhoz! Mindenki teszi a dolgát, de az időjárást sajnos nem tudjuk befolyásolni, a centerpálya terhelését pedig nyilvánvalóan igyekszünk minimalizálni és jelen helyzetben az a lényeg, hogy lehet a pályán játszani és mérkőzést rendezni.

Csató Sándor: – Tavaly rosszul kezdték a szezont, de tavasszal nagyon szépen kiegyenesedtek. Ha jobban indítottak volna, akkor tavasszal akár dobogóra is odaérnek. Egy erős keretről van szó, azonban egy kisiklás mindig benne van, de az is igaz, hogy kiegyenlített a mezőny, bárki megverhet bárkit, akár hazai környezetben, akár idegenben. Nem arra kell számítani, hogy amennyiben egy csapat otthon kikapott, akkor idegenben is biztos vereséget szenved. Egy erős csapatról van szó, megpróbáljuk majd a gyenge pontjaikat kihasználni.

Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka mérkőzés játékvezetőjeként Farkas Tibort, segítőiként Sinkovicz Dánielt és Szabó Dánielt, tartalék játékvezetőként pedig Horváth Mátét akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival 2023. április 12-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár 1-2 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 828 sárga- és 51 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 2. fordulóját 2024. augusztus 4-én (vasárnap) 17:30 órától Szentlőrinc – Soroksár SC, 19:00 órától Kisvárda Master Good – Budafoki MTE, Budapest Honvéd FC – Opus Tigáz Tatabánya, HR-Rent Kozármisleny – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka,  Gyirmót FC Győr – Mezőkövesd Zsóry FC, Aqvital FC Csákvár – BVSC-Zugló, valamint Vasas FC – Kolorcity Kazincbarcika SC  párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében erősen felhős időjárás várható, elszórtan zivatarok is kialakulhatnak, de a legmagasabb hőmérséklet még így is +30 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2024. augusztus 4-én (vasárnap) 20 óra 14 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: