Blog archív
2025. augusztus 3-án (vasárnap) 19:00 órától hazai pályán, a Kórház utcai Stadionban lépünk pályára a Merkantil Bank NB II 2025/26-os idényének második fordulójában, ahol a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesét fogadjuk. A szezon pozitív rajtja után mindenki motivált, és szeretnénk hazai közönségünk előtt győzelemmel folytatni a bajnokságot.
Az új idényt értékes idegenbeli ponttal kezdtük és a Soroksár elleni mérkőzésen látott játékunk alapján bizakodva várjuk a folytatást. Több fiatal játékosunk is lehetőséget kapott és örömmel láttuk, hogy élni tudtak vele – ez számunkra hosszú távon is kulcsfontosságú lehet. Célunk egy versenyképes, fejlődő csapat felépítése, amely stabilan helytáll a bajnokságban, miközben játékunkkal szurkolóink számára is örömet tudunk szerezni. A hazai bemutatkozás mindig különleges és mindent meg fogunk tenni azért, hogy győzelemmel zárjuk az estét.
Vasárnapi ellenfelünk szintén átalakuláson ment keresztül a nyári szünetben: több játékos is távozott tőlük, ugyanakkor fiatal, lendületes futballistákkal erősítettek – “Ellenfél-mustra” című cikksorozatunkban egyébként már részletesen foglalkoztunk ezzel és a két mérkőző fél közös múltjával is. A nyitófordulóban legyőzték (1-0) az előző idényben még első osztályban szereplő Kecskeméti TE együttesét, tehát jól kezdték az idényt és nyilvánvalóan igyekeznek majd jól is folytatni. Az elmúlt évek derbijein rendszerint izgalmas, szoros mérkőzéseket vívtunk. Az egymás elleni statisztikák szerint az elmúlt 19 összecsapásból kilenc alkalommal mi győztünk, háromszor a Szeged örülhetett, hétszer pedig döntetlen született. A legutóbbi találkozónkat tavasszal rendeztük a Kórház utcában, ahol 3–1 arányban múltuk felül ellenfelünket – reméljük, hogy hasonló eredményt érhetünk el most is, szurkolóink támogatásával a hátunk mögött.
Az újságírói tényszerűség és etika szerint úgy illik, hogy ellenfelünk és más médiumok által közzétett publikációkat is megosszuk közönségünkkel, ezért az alábbi hivatkozások alatt a hozzánk eljutott, illetve eljuttatott írások elérhetőségeit találják:
https://www.szeged-grosicsakademia.hu/hir/3106/derbivel-folytatjuk
https://www.szeged1899.hu/news_listone.php?id=2322
https://www.szeged1899.hu/news_listone.php?id=2323
https://www.szeged1899.hu/news_listone.php?id=2324
https://behir.hu/nagy-csatara-keszul-az-elore-a-szegedi-rivalisa-ellen
https://www.beol.hu/helyi-sport/2025/08/elore-szeged-rangado-csato-sandor
Időközben újabb mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen amennyiben Mikló Roland pályára lép, akkor ez lesz a századik bajnoki mérkőzése lila-fehér mezben! Ehhez természetesen előre is gratulálunk és köszönjük szépen az eddigieket!
Csató Sándor: – A felkészülési meccseink nem úgy sikerültek, ahogyan azt elterveztük, ami annak is tulajdonítható, hogy még az utolsó pillanatokban is kapcsolódtak be új játékosok. A Soroksár elleni mérkőzés viszont jól nézett ki, volt arculatunk, helyzetekig is eljutottunk, ez a teljesítmény pedig megfelelő alap lehet a jövőre. A Csongrád-Csanád vármegyeiek minden évben jól kezdik a bajnokságot, de aztán rendre bejön egy-egy hullámvölgy, ami miatt nem kerülnek közel a feljutó helyekhez, noha az állományuk kifejezetten erős. Most nyáron is jól igazoltak, biztosan komoly hangsúlyt fordítanak majd a dobogós helyek egyikének megszerzésre. Ennek megfelelően nehéz meccsre számítok, legalább olyanra, mint a tavaszi egymás elleni párharc volt. A mi részünkről az a találkozó lehet az etalon. Ellenfelünk a Kecskemét ellen az első félidőben óvatosabban, a másodikban bátrabban futballozott, biztosra veszem, hogy most is felvállalja majd a játékot és a domináns szerepet. Jó hangulatban telt a heti munka, igyekeztünk alaposan felkészülni a Szegedből. A soroksári bajnoki hozományként volt néhány kisebb sérülés, illetve betegséggel küszködő játékos, de az érintettek vélhetően bevethető állapotban lesznek vasárnap. Sok nézőt várunk, bízunk benne, hogy sokan fogják majd buzdítani a csapatot a lelátóról, mi pedig szerezhetünk nekik egy kellemes nyári estét. Csak a győzelemmel lennék elégedett, bármilyen aprócska góllal is, de nyerjünk!
A Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia mérkőzés játékvezetőjeként Farkas Tibort, segítőiként Tőkés Róbertet és Topálszki Szabint, tartalék játékvezetőként pedig Fehérvári Patrikot akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival 2025. május 4-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good 2-2 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 897 sárga- és 54 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!
A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-ös szezon 2. fordulóját 2025. augusztus 3-án (vasárnap) 17:30 órától Karcagi SC – Soroksár SC, Szentlőrinc – HR-Rent Kozármisleny, 19:00 órától Tiszakécskei LC – Mezőkövesd Zsóry FC, Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Aqvital FC Csákvár – BVSC-Zugló, FC Ajka – Videoton FC Fehérvár, Budapest Honvéd FC – Budafoki MTE, valamint 2025. augusztus 4-én (hétfő) 20:00 órától Kecskeméti TE – Vasas FC párosításokban rendezik meg.
A Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia bajnoki mérkőzést ezúttal a Békéscsabai Médiacentrum Kft. hivatalos YouTube csatornáján követhetik majd élőben:
https://www.youtube.com/watch?v=UIiCPO8XWpw
Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap szeles időjárás várható zivatarral, de a legmagasabb hőmérséklet akár +33 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2025. augusztus 3-án (vasárnap) 20 óra 16 perckor nyugszik.
A Békéscsaba–Szeged mérkőzések mindig kiemelt eseményt jelentenek régiónk futballéletében és bízunk benne, hogy ezúttal is sokan kilátogatnak a stadionba, hogy együtt küzdjünk meg a három pontért! A vasárnap esti kezdés kedvező lehet azoknak is, akik családi, baráti programmal kötnék össze a meccsnézést.
Hajrá Lilák!
M.B.
Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026.
2. forduló
Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia
?-? (?-?)
KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!
Időpont: 2025. augusztus 3. (vasárnap) 19:00 óra
Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)
Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.
Játékvezető: Farkas Tibor
Asszisztensek: Tőkés Róbert, Topálszki Szabin
Tartalék játékvezető: Fehérvári Patrik
Békéscsaba: ?????. Cserék: ?????.
Vezetőedző: Csató Sándor
Szeged: ?????. Cserék: ?????.
Vezetőedző: Aczél Zoltán
Sajtó akkreditáció, mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:
Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:
Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Időpont: 2025. augusztus 3. (vasárnap) 19:00 óra
Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)
Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.
Kapu- és pénztárnyitás: 18:00 órakor. A pénztárakban készpénzzel és bankkártyával is lehetséges a fizetés.
Részletes jegyinformációk az alábbi hivatkozás alatt érhetők el:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/
A büfék 18:00 órától szolgálják ki vendégeinket.
FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY HAZAI SZURKOLÓINK SZÁMÁRA KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TOVÁBBRA IS LE VAN ZÁRVA!
Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.
Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!
Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.
VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.
Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!
Várjuk Önöket, szurkoljunk közösen – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!
Megközelítés:
A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba
Ingyenes wifi:
A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.
Térkép:
Vendég szurkolók:
A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, már csak a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.
Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/
Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/
Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/
Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/
A Békéscsabai Médiacentrum Kft. élőben közvetíti a 2025. augusztus 3-án (vasárnap) 19:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026. 2. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.
A kommentátor Kovács Dávid lesz.
Itt jelezzük, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megállapodása okán az MLSZ versenyrendszereiben üzemelő bajnokságok mérkőzéseinek közvetítési, rögzítési és műsorjogait az MTVA gyakorolja. A nagypályás felnőtt, vármegye II. osztály és a feletti, illetve egyes futsal és utánpótlás – mérkőzéseket csak az MTVA írásbeli, díjköteles engedélye birtokában lehet rögzíteni, közvetíteni és részben, vagy egészében a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni. Az MTVA az engedélyt csak abban az esetben adja ki, ha az adott mérkőzést a közmédia nem közvetíti.
Az adást az alábbi hivatkozás alatt nézhetik:
https://www.youtube.com/watch?v=UIiCPO8XWpw
Hajrá Lilák!
Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:
Közösségi média