Változások a keretben

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 173 másodperc.

A Békéscsaba 1912 Előre június 26-án Csató Sándor vezetésével kezdte meg öthetes felkészülési programját.

A lefelé történő osztályváltás következményeként számos változás történt a játékoskeretben és a szakmai stábban is. Ami már biztos, hogy távozott az Előre kötelékéből: Lukács Raymond Barna, Hamed Yasin, Talpalló Norbert Lajos, Kitl Miklós, Farkas Botond Gergő és Czékus Ádám. Munkájukat szívből köszönjük, további sportsikereket és sérülésmentes szezonokat kívánunk!

A távozókkal párhuzamosan érkezőkről is be tudunk számolni és nyilvánvalóan még további igazolásokra is számítani lehet. A személyi változások második csapatunkat sem kerülik el és amint konkrétumokról is be tudunk számolni, közzé fogjuk tenni. A nyári átigazolási szezon június 15-től szeptember 6-ig tart, tehát bőven van még idő, bár vezetőedzőnk szeretne már hozzávetőleg végleges kerettel elutazni a mátraházai edzőtáborba, amely július 10 és 14. között esedékes. Az első héten több próbázó is feltűnik majd az edzéseken és amennyiben mindenféle szempont szerint megfelelőség mutatkozik, akkor újabb igazolásokat is közölhetünk majd.

Pintér Norbert

A Békéscsaba 1912 Előre leigazolta az első osztályú múlttal rendelkező, igen tapasztalt Pintér Norbertet, aki Kaposvárról érkezett hozzánk. Norbi az elmúlt szezonban 17 gólig jutott az NB3-as bajnokság Nyugati csoportjában és a harmincnyolc forduló alatt harminchatszor kezdőként, míg egyszer csereként lépett pályára. A 404 bajnoki mérkőzéssel rendelkező labdarúgó Pakson kezdte pályafutását, majd Balmazújváros-Szolnok-Kaposvár útvonalon érkezett meg hozzánk. Norbi elsődleges feladata, hogy támadóként számos góllal segítse a csapat visszajutását a másodosztályba.

Sármány Kristóf

Szintén az érkezési oldalon mutathatjuk be az NB3 Keleti csoport gólkirályát, a fiatal Sármány Kristófot, aki a Hatvan csapatától érkezik Békéscsabára. Kristóf az elmúlt idényben 36 alkalommal lépett pályára és a bajnoki mérkőzéseken 21 gólig jutott. Pályafutását szintén Hatvanban kezdte, majd a DVSC Labdarúgó Akadémián, a Loki második csapatában, Balmazújvárosban és a DEAC csapataiban is pallérozódott.

Sármány Kristóf: – A békéscsabaiak által felvázolt tervek és saját céljaim egybeestek, ahogy ők, magam is szeretnék visszakerülni a másodosztályba. Fejlődésem szempontjából döntöttem a Csaba mellett, mert mindenképp szerettem volna szintet lépni és úgy érzem, hogy jó döntést hoztam. Az FC Hatvan korrekt volt velem szemben, Ofella Zoltán elnök úr azt mondta, ha lesz jobb ajánlatom és lehetőségem, akkor az érdekeimet szem előtt tartva elengednek – így is lett.

Új érkezőinket üdvözöljük Békéscsabán, sok sikert és sérülésmentes idényt kívánunk!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.