Címkézett bejegyzés

Pintér Norbert is aktívan készül

Aktívan készül a visszatérésre csapatunk 7-es számú mezét viselő támadója Pintér Norbert is. Norbi egy műtéttel járó sérülés után keményen dolgozik, hogy a kezdésre százszázalékos állapotba kerüljön és a támadó szekcióban nagy szükség is lesz rá, hiszen már az őszi szezonban hét találatig jutott.

Miközben a többiek a pályán dolgoznak, Norbi még a konditerem súlyzóit emelgeti, de a dolgoknak egy sérülés után ez a rendje. Labdarúgónkat az őszi szezonról, a felkészülésről és visszatéréséről kérdeztük.

Pintér Norbert

– Egy komolyabbnak tűnő sérüléssel küzdöttél, de most már szerencsére elkezdhetted a rehabilitációt és jó úton haladsz a visszatérés felé. Mit lehet tudni a sérülésedről?

– Igen, sajnos már az őszi idény közepe felé éreztem, hogy valami nincs rendben. A hasfalamban volt egy kellemetlen érzés, aztán diagnosztizáltak egy sportsérvet, amire azt mondták, hogy gyógytornával talán elkerülhető a műtét, de a végén mégsem úsztam meg a dolgot. Szerencsére még végig tudtam játszani a szezont, de az utolsó pár meccsen már nagyon szenvedtem. Aztán december 5-én megoperáltak, minden jól sikerült és gyakorlatilag egy lágyéksérv műtétet kellett elvégezni az orvosnak. Azóta eltelt hat hét, elkezdtem a mozgásokat, az erősítő foglalkozásokat, de azért elég kényes dolog ez, megszenvedek vele. De, nagyon komolyan veszem az egészet és bízom benne, hogy két héten belül már a csapattal együtt tudok majd készülni!

Pintér Norbert

– Talán az időzítés is megfelelő volt, hogy télen sikerült megoldani, hiszen a harmadosztályban egy kicsit hosszabb a szünet…

– A stábbal és a vezetőkkel is pont azt beszéltük még ősszel, hogy kedvező lehet a hosszú szünet, mert így jó eséllyel már a kezdésre vissza tudok majd térni. Azon vagyok, hogy már az első mérkőzésre bevethető állapotban legyek, amit nagyon várok, ki vagyok éhezve a labdás edzésekre és természetesen a meccsekre! Ennyit már nagyon régen nem foglalkoztam magammal, mint az utóbbi hetekben, de bízom benne, hogy meglesz az eredménye és nyom nélkül túl leszek ezen az egészen! Először az a lényeg, hogy fájdalommentes legyek és ha minden jól sikerül, akkor biztos vagyok benne, hogy gyorsan vissza tudok térni.

Pintér Norbert

– Az őszi szezon alapján nagy szükség lenne rád a pályán, mit gondolsz a tavaszról, sikerülhet a feljutás?

– A csapat szerencsére összerakott magának egy akkora előnyt, amit már csak mi tudunk elrontani. Megígérhetem, hogy nem fogjuk! De, ezután is minden mérkőzésen arra kell koncentrálnunk, hogy győzni tudjunk és igen fontos még, hogy az együttes minél jobban összekovácsolódjon, így az osztályozó mérkőzésekre már a lehető legjobb állapotba tudnánk majd kerülni. Véleményem szerint teljesen mindegy kit kapunk az osztályozóra – nyilván van pár csapat, amelyeknek megvan erre hozzánk hasonlóan az esélye -, de az egy ki-ki meccs lesz, az Előrének viszont nem kell félnie senkitől, inkább aggódjon majd az ellenfél! A lényeg, hogy minél több meccset húzzunk be addig, minél több pontunk legyen és lássa mindenki, hogy komolyan gondoljuk és akkor szerintem nem lesz gond a feljutással sem!

M.B.


Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.youtube.com/watch?v=BhWNAy7Q16k&t=3s


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

A legjobbak

A Békéscsaba 1912 Előre szavazást indított szurkolói, vendégei, weboldalunk látogatói és az érdeklődők részére: “Szavazz, a 2023/2024-es őszi szezon legjobb játékosára!” címmel.

Szavazás 2023/2024. ősz

A szavazás 2023. november 21-én (kedden) indult és egészen 2023. november 25-én (szombat) déli 12:00 óráig elérhető volt.

Pintér Dániel

Pintér Norbert

A rekordszámú 1.382 beérkezett szavazat alapján az első három helyen Vólent Roland, Zádori Krisztián és Pintér Norbert végzett. A szakmai stáb döntése alapján az őszi szezon legjobb játékosa Pintér Norbert lett.

Vólent Roland

Vólent Roland

A szezon gólkirályi címét Vólent Roland tudhatja magáénak, hiszen az 1-15. fordulók alapján 8 bajnoki, valamint egy MOL Magyar Kupa találattal járult hozzá csapatunk sikereihez.

Póser Dániel

Póser Dániel

A legtöbb időt – szintén az 1-15. fordulót figyelembe véve -, egészen pontosan 1.440 percet pedig Póser Dániel töltött a pályán!

Gratulálunk a nagyszerű teljesítményekhez és köszönjük közönségünk aktivitását! Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Változások a keretben

A Békéscsaba 1912 Előre június 26-án Csató Sándor vezetésével kezdte meg öthetes felkészülési programját.

A lefelé történő osztályváltás következményeként számos változás történt a játékoskeretben és a szakmai stábban is. Ami már biztos, hogy távozott az Előre kötelékéből: Lukács Raymond Barna, Hamed Yasin, Talpalló Norbert Lajos, Kitl Miklós, Farkas Botond Gergő és Czékus Ádám. Munkájukat szívből köszönjük, további sportsikereket és sérülésmentes szezonokat kívánunk!

A távozókkal párhuzamosan érkezőkről is be tudunk számolni és nyilvánvalóan még további igazolásokra is számítani lehet. A személyi változások második csapatunkat sem kerülik el és amint konkrétumokról is be tudunk számolni, közzé fogjuk tenni. A nyári átigazolási szezon június 15-től szeptember 6-ig tart, tehát bőven van még idő, bár vezetőedzőnk szeretne már hozzávetőleg végleges kerettel elutazni a mátraházai edzőtáborba, amely július 10 és 14. között esedékes. Az első héten több próbázó is feltűnik majd az edzéseken és amennyiben mindenféle szempont szerint megfelelőség mutatkozik, akkor újabb igazolásokat is közölhetünk majd.

Pintér Norbert

A Békéscsaba 1912 Előre leigazolta az első osztályú múlttal rendelkező, igen tapasztalt Pintér Norbertet, aki Kaposvárról érkezett hozzánk. Norbi az elmúlt szezonban 17 gólig jutott az NB3-as bajnokság Nyugati csoportjában és a harmincnyolc forduló alatt harminchatszor kezdőként, míg egyszer csereként lépett pályára. A 404 bajnoki mérkőzéssel rendelkező labdarúgó Pakson kezdte pályafutását, majd Balmazújváros-Szolnok-Kaposvár útvonalon érkezett meg hozzánk. Norbi elsődleges feladata, hogy támadóként számos góllal segítse a csapat visszajutását a másodosztályba.

Sármány Kristóf

Szintén az érkezési oldalon mutathatjuk be az NB3 Keleti csoport gólkirályát, a fiatal Sármány Kristófot, aki a Hatvan csapatától érkezik Békéscsabára. Kristóf az elmúlt idényben 36 alkalommal lépett pályára és a bajnoki mérkőzéseken 21 gólig jutott. Pályafutását szintén Hatvanban kezdte, majd a DVSC Labdarúgó Akadémián, a Loki második csapatában, Balmazújvárosban és a DEAC csapataiban is pallérozódott.

Sármány Kristóf: – A békéscsabaiak által felvázolt tervek és saját céljaim egybeestek, ahogy ők, magam is szeretnék visszakerülni a másodosztályba. Fejlődésem szempontjából döntöttem a Csaba mellett, mert mindenképp szerettem volna szintet lépni és úgy érzem, hogy jó döntést hoztam. Az FC Hatvan korrekt volt velem szemben, Ofella Zoltán elnök úr azt mondta, ha lesz jobb ajánlatom és lehetőségem, akkor az érdekeimet szem előtt tartva elengednek – így is lett.

Új érkezőinket üdvözöljük Békéscsabán, sok sikert és sérülésmentes idényt kívánunk!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.