Tudnivalók

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 646 másodperc.

Úgy éreztük, hogy a szurkolóink, vendégeink és az érdeklődők részéről felmerült, folyamatosan érkező és ismétlődő kérdések, felvetések miatt néhány dolgot szeretnénk ezúton is tisztába tenni.

VÁLOGATOTT BELÉPŐJEGYEK

A soron következő válogatott mérkőzésre (Magyarország – Portugália) érvényes belépőjegyek vásárlása iránt – érthető módon – igencsak megnőtt az érdeklődés. A korábban közzétett közleményünk szerint a jegyek árusítása július 30-án kezdődik meg a Szurkolói Klub tagjai számára. Akik nem tagjai a klubnak, július 31-től (hétfő) vásárolhatják meg belépőjüket. Mivel a Békéscsaba 1912 Előre – a szokásos módon – is csatlakozott a jegyértékesítési pontok közé, így Ügyfélszolgálati irodánkban lehetőségük lesz személyesen megváltani a tiketteket. A személyesen történő jegyvásárláshoz elegendő a személyi igazolványok bemutatása, ilyen módon nem szükséges az MLSZ és/vagy Szurkolói kártya. A kártyák kizárólag az online módon történő vásárláshoz szükségesek.

Azt azonban mindenkinek meg kell értenie, hogy garanciát nem tudunk vállalni arra, hogy az értékesítés indulásakor még marad jegy és azt meg is tudják vásárolni! Pénzt, iratokat, szurkolói kártyákat előre senkitől NEM veszük át! Előzetes helyfoglalásra NINCS lehetőség!

Türelmüket és megértésüket köszönjük!

Az Előre Székház I. emeletén található ügyfélszolgálati iroda 2017. július 31-én (hétfőn) 08:00 órakor nyit és a megnövekedett érdeklődés miatt nagy valószínűséggel a hazai pénztárakat is kinyitjuk.

Több forrásból származó információink szerint a jegyértékesítő rendszert hétfőn (július 31.) 09:00 vagy 10:00 órakor nyitja meg a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Kapcsolódó hivatkozások (érdemes elolvasni és/vagy tanulmányozni):
http://www.mlsz.hu/blog/2017/07/28/valogatott-merkozesek-vasarnaptol-vasarolhatnak-jegyeket-a-klubtagok/

https://klubkartya.mlsz.hu/

https://szurkoloiklub.mlsz.hu/

http://meccsjegy.mlsz.hu/

HAZAI MÉRKŐZÉSEK

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy az országos sajtóban több helyen, tévesen megjelent információkkal ellentétben a Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezonjának első fordulója NEM marad el. Az eredetileg kiírt és minden platformunkon közölt dátum és kezdési időpont továbbra is érvényes, tehát a Békéscsaba 1912 Előre 2017. július 30-án (vasárnap) 19:00 órás kezdési időponttal, villanyfényes mérkőzésen fogadja a KBSC FC együttesét a Kórház utcai Stadion centerpályáján.

BÉRLETEK-BELÉPŐJEGYEK

A bérlet-értékesítés már hetek óta tart, az első mérkőzésre érvényes belépőjegyeket pedig július 17-dikétől személyesen és online módon is megvásárolhatják. Kérünk minden érdeklődőt, hogy ne hagyja az utolsó pillanatra a szezon- vagy mérkőzés belépők kiváltását. A jegyeket természetesen a mérkőzés előtt is megvásárolhatják, szurkolói kártya és/vagy személyi igazolvány bemutatása nélkül is.

UTÁNPÓTLÁS, AKADÉMIA

Ismételten felhívjuk a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület figyelmét (akadémia és/vagy utánpótlás), hogy a Zrt. által biztosított, önköltséges utánpótlás vagy technikai bérletek kiváltását időben tegyék meg, mert a mérkőzés napján erre már nem lesz mód és lehetőség. Változás az eddigi rendszerben, hogy az új szezonban már nincs tiszteletjegyek igénylésére mód. A rendelkezés egyaránt és kivétel nélkül vonatkozik az utánpótlásban dolgozó munkatársakra, edzőkre, kollégákra és labdarúgókra is.

15 ÉVES KOR ALATT INGYENES

Figyelem! A 15 éves kor alatti gyermekek részére a belépés az összes hazai mérkőzésre ingyenes, számukra semmiféle jegy, bérlet kiváltása nem szükséges. Életkoruk igazolására bármilyen okirat (pl. diákigazolvány) megfelelő.

ÚJ LELÁTÓ

A megváltott bérletek érvényesek lesznek az új lelátóra is, melyet a tervek szerint a tavaszi szezonban vehetünk majd használatba. Semmiféle felár befizetésére nem lesz szükség, csupán egy új technikai helykártya kiváltása szükséges majd, melyet az eredeti bérlet felmutatásával lehet majd megtenni. Mivel az új komplexum már beléptető rendszerrel lesz felszerelve, így a régi bérletek átkonvertálása mindenképpen szükséges lesz. Az ezzel kapcsolatos tennivalókról természetesen időben és részletesen tájékoztatjuk majd az érdeklődőket.

VIP-, TISZTELET- ÉS ALL ACCESS BELÉPŐK

A biztonsági szolgálat – munkáját végezve – senkivel sem tud és fog kivételt tenni, tehát aki nem rendelkezik megfelelő belépővel, azt nem fogják beengedni a mérkőzésekre – ez vonatkozik a tavalyi szezonban tisztelet- vagy VIP bérlettel, belépőkkel rendelkező vendégeinkre is! A belépők ptólására természetesen lesz még mód és lehetőség, azonban a meccs napján ez már nem megoldható!

A VIP SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSULTAK BEJELENTÉSÉRE MINDEN HÉTVÉGÉRE ESŐ, HAZAI MÉRKŐZÉS ELŐTTI PÉNTEK 16:00 ÓRÁIG VAN MÓD! VIP VENDÉG AKKREDITÁCIÓT KIZÁRÓLAG VEZETŐSÉGI ENGEDÉLLYEL ÉS/VAGY HOZZÁJÁRULÁSSAL TUDUNK FOGADNI! ENNEK ELMULASZTÁSA ESETÉN AZ ILLETŐ NEM FOG TUDNI BEJUTNI!

A labdarúgók, a szakmai stáb, a dolgozók kizárólag a számukra időben elkészített és eljuttatott, névre szóló, úgynevezett "All Access" kártyával léphetnek be a stadion területére! Felhívjuk mindenkinek a figyelmét, hogy ne hagyja otthon belépőjét, mert NEM fogják beengedni – kivétel NINCS!

MÉDIA

A sajtó képviselői az eddig megszokott rendszer szerint akkreditálhatnak a mérkőzésekre (legkésőbb 24 órával a mérkőzés kezdési időpontja előtt), erre a célra létrehozott űrlap kitöltésével és elküldésével. Minden mérkőzésre külön-külön szükséges ezt megtenni, hiszen csak így tudjuk számukra megfelelőképpen biztosítani a kulturált munkavégzéshez szükséges körülményeket. Mivel a stadion rekonstrukciója tovább folytatódik, így csak indokolt esetben tudunk parkolóhelyet biztosítani. Lényeges változás, hogy a mérkőzések után interjúkat kizárólag az Előre Székház második emeletén található sajtószobában kérhetnek és kaphatnak. Az eddig megszokott pálya melletti riportok, felvételek, valamint az öltözők előtt elkészített gyorsinterjúk készítésének lehetősége megszűnik. Kérjük Önöket, hogy ne is próbálkozzanak ezzel, mert sem a szakmai stáb, sem játékosaink nem fognak ezeken a helyszíneken rendelkezésre állni. A szakmai stáb és a vezetőség szeretné ezentúl kulturált körülmények között biztosítani a részletesebb és mindenre kiterjedő nyilatkozatok rögzítésének lehetőségét. A mérkőzés előtt, közben és után is jelezhetik munkatársainknak speciális igényeiket, melyeket az ésszerűség határain belül megpróbálunk teljesíteni. További lényeges tudnivaló, hogy a tavalyi akkreditációs kártyák az új szezonra már nem érvényesek, tehát ezeket ismételten és aktuális módon újra kell igényelnük. A régi, lejárt kártyával érkező és/vagy érvényes akkreditációval nem rendelkező újságírókat, fotósokat, televíziósokat a biztonsági szolgálat nem fogja beengedni a mérkőzésre. Megértésüket és türelmüket köszönjük!