Címkézett bejegyzés

Kuzma Hunor is pályára léphet Debrecenben a skótok ellen

Férfi U19-es válogatottunk csütörtökön és vasárnap is pályára lép Debrecenben a skótok ellen.

A Jeremiás Gergő vezette együttes novemberben Európa-bajnoki selejtezőket játszik Andorrában, ahol a házigazdák és a mieink mellett a német és a ciprusi válogatott küzd az elitkörbe jutásért. Továbbra is a válogatott keret tagjai közé tartozik Kuzma Hunor is, a Békéscsaba 1912 Előre 22-es számú mezét viselő, saját nevelésű 18 éves középpályása, aki a héten a Debrecenben készül a válogatott csapattársaival együtt.

A tétmeccsek előtt még két felkészülési találkozó vár a magyar csapatra, 2024. október 10-én (csütörtökön) 16:00 órakor, majd október 13-án (vasárnap) 11:00 órakor a skótokat fogadjuk Debrecenben, a DEAC-stadionban.

A magyar válogatott kerete: Yaakobishvili Áron (FC Barcelona), Lehoczki Bendegúz (Puskás Akadémia), Engedi Márk (DVSC), Stumpf Gábor (MTK Budapest), Kuzma Hunor Álmos (Békéscsaba), Umathum Ádám (Csákvár), Almeida Milan (CD Feirense), Vitályos Viktor (Puskás Akadémia), Varga Zétény (DVTK), Bősze Levente (DAC), Győrfi Milán (Paks), Galántai Tamás (Torino), Szamosi Ádám (Bp. Honvéd), Kern Martin (Sturm Graz), Hornyák Csaba (DVSC), Girsik Attila (Vasas), Kopácsi Áron (Ajka), Vidnyánszky Mátyás (DAC), Bagi Ádám (Ferencváros), Szabó Szilárd (Soroksár), Simon Benedek (Bp. Honvéd), Kovács Patrik (Fehérvár FC).

Hajrá Magyarok! Hajrá Huni!


Kapcsolódó hivatkozás:

https://valogatott.mlsz.hu/u19-ferfi/hir/merkozesek/u19-debrecenben-a-skotok-ellen-tarjuk-az-eb-selejtezok-foprobajat


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Hosszabbítás 14. rész

Új utánpótlás-versenyrendszer

A tehetségek kiválasztását segíti elő az utánpótlás-versenyrendszer átalakítása. Az MLSZ – az UEFA-val összhangban – felfüggesztette az utánpótlás válogatottak versenyprogramját.

Tekintettel a koronavírus-járvány okozta helyzetre, az MLSZ elnöksége pénteki online ülésén június 30-ig törölte a korosztályos válogatottak valamennyi olyan nemzetközi programját, amely korosztályok versenyeit az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elhalasztotta vagy törölte.

A szövetség elfogadta a 2021–2022-es férfi és női felnőtt és utánpótlás-versenykiírások tervezeteit. Ami az OTP Bank Ligát illeti, a rajt várhatóan 2021. július utolsó hétvégéjén lesz, míg a záró fordulót május közepén rendezik, 2022-ben.

Az elfogadott új utánpótlás-versenyrendszer átalakulása a különböző életszakaszokhoz igazodó szakmai munka elősegítését szolgálja. A Bozsik-programban és az alacsonyabb korosztályokban a kiválasztás elősegítése a cél. Fontos ehhez, hogy minden gyermek ugyanannyi időt töltsön a pályákon. A magasabb korosztályoknál előtérbe kerül a képzés, valamint a „jobbak a jobbak ellen” elv érvényesítése és a megfelelő színvonalú mérkőzéseken történő versenyeztetés is.

Annak érdekében, hogy a klubok és akadémiák átgondolt és ésszerű módon alakítsák ki az utánpótláskorú játékosokra vonatkozó átigazolási politikájukat, hogy – különösen területi, megyei szinten – nagyobb legyen az együttműködés a nevelő- és a befogadó egyesületek között, átalakul Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat is.

A női labdarúgásban is háromszintű rendszerben valósul meg a tehetségek kiválasztása, képzése. A kisebb egyesületekben induló szakmai munka csúcspontját az államilag támogatott hat országos elitakadémia jelenti. A minőség érezhető növekedéséhez a szakemberek folyamatos fejlődése, képzése is szükséges.

Az MLSZ elnöksége határozott arról, hogy az éves küldött közgyűlés 2021. május 14-én, 10 órától online formában zajlik.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://szovetseg.mlsz.hu/hir/julius-vegen-indulhat-az-otp-bank-liga

Nem folytatódnak az utánpótlás és a megyei versenyek sem

A felfüggesztett, MLSZ által kiírt utánpótlás férfi, fiú nagypályás vagy csökkentett pályaméretű versenyek nem folytatódnak, a bajnokság elmaradt és hátralévő mérkőzései nem kerülnek lejátszásra. A bajnokságokból sem feljutó, sem kieső nincs.

A 2019/20-as I., II. és III. osztályú bajnokságok végeredménye hiányában a bajnokság befejezésekor a Záró tabellán elfoglalt helyezéseik alapján kerülnek a csapatok a 2020/21-es bajnokságok osztályaiba besorolásra.

A 2020/21. évi 12 csapatos Kiemelt csoportba a 2019/20 évi. I. osztályú U19, U17, U16 korosztályú bajnokságban résztvevő 8 sportszervezet csapatai, illetve a 2019/20. évi II. osztályú férfi ifjúsági U17 és U16 korosztályú bajnokságok összesített eredménye alapján 1-4. helyezést elért sportszervezetek csapatai kerülnek besorolásra. A 2020/21. évi 12 csapatos Alap csoportba 2019/20. évi II. osztályú férfi ifjúsági U17 és U16 korosztályú bajnokságok összesített eredménye alapján 5-16. helyezést elért sportszervezetek csapatai kerülnek besorolásra.

Az I. o. U15, U14 fiú serdülő bajnokság 2020/21-es idényében a 2019/20-as bajnokságban részt vett csapatok jogosultak a nevezésre.

Az Elnökség döntése szerint három professzionális versenyprogram kivételével, a jelen járványügyi helyzetre tekintettel a labdarúgás egészében nem indít hivatalos versenyprogramokat. Az esetleges edzések, sportfoglalkozások, edzőmérkőzések nem tartoznak az MLSZ illetékességébe. Amennyiben a klubok saját döntésük alapján folytatják a fenti tevékenységeket, a vonatkozó általános előírásokat, kormányrendeleteket kell követniük.

A 2020/2021. évi bajnokságok kezdetéről a szövetség a későbbiekben határoz majd.

A pandémia a megyei szintű labdarúgó-bajnokságokban is ellehetetlenítette azt, hogy a csapatok a pályán zárhassák le az évet. A kialakult kényszerhelyzet és a megbecsülhetetlen hosszúságú holtidő ellenben jó alkalmat teremt arra, hogy a következő évi kiírásokat elrendezhesse az MLSZ megyei igazgatósága.

Évek óta visszatérő és egyre inkább országos szintű probléma, hogy a Megyei I. osztályú bajnokság létszáma csökkenő tendenciát mutat. Idén 8 csapattal zajlott a versengés, de a Körösladány NB III-as szerepvállalásával ősztől tovább fogyhat a mezőny, ami némileg komolytalanná teheti a pontvadászatot.

– Az igazgatóság tárgyalásokat folytat arról, hogy a 2020/21-es szezonban tizenkét-tizennégy csapat indulhasson a megye-egyben, ehhez jelenleg is keressük a szükséges jogi kereteket. Bízunk minden klub partnerségében – mondta el Szpisják Zsolt megyei igazgató.

Mivel ennek a szintnek az elnéptelenedése országos jelenség, a megyei vezetők a jövőt illetően megfogalmazták javaslataikat, kérdéseiket az MLSZ versenyigazgatója felé.

– A Megyei I. osztályú bajnoki osztályok létszámának feltöltésére országosan nagy igény mutatkozik, így ebben a kérdésben minden bizonnyal pozitív választ kapunk. Békés megyében különösen kardinális kérdés a bővítése, hiszen az alsóbb osztályok tekintetében is csak annak megvalósulása esetén tudunk csapatokat feljebb léptetni! – fogalmazott a vezető.

Az elképzelések szerint 14 tagúra bővülhetne a megyei elit, és az alsóbb osztályokat is ennek a mintájára szabnák. Ezáltal 26 hetes, rövidített idénnyel lehetne kalkulálni, ami – figyelembe véve a bizonytalan évkezdést – mindenképpen indokoltnak tűnik. Egy rögtönzött felmérés alapján reális esély mutatkozik a bővítésre, felkérés pedig nem csak megye II/A-s együtteseket érinthet, de alacsonyabb szintűeket is, kihasználva a járványügyi helyzetből eredő bizonytalanságokat.

– Rövidesen központi döntés születik a következő évi bajnokságok indulásáról, valamint hogy változik-e az átigazolási időszak. Az őszi rajtra nagy hatással lehet a sportorvosi vizsgálatok megléte is, amit a jelenleg érvényes szabályozás nem segít elő. Óránként csak négy fő vizsgálható, kizárólag rendelőben, ezen felül minden sportolónak nyilatkozatot kell tennie, hogy járt-e külföldön, volt-e kapcsolata vírusos személlyel. A sportorvosok hétfőn tartanak országos konferencia megbeszélést, melyen remélhetőleg ezen előírásokat is kedvező irányba módosítják majd – tette hozzá Szpisják Zsolt.

Az MLSZ felfüggeszti az utánpótlás-bajnokságokat

A kormány pénteki határozata értelmében hétfőtől új oktatási rend lép életbe az országban. Az iskolásokra vonatkozó döntést követően a Magyar Labdarúgó Szövetség március 16-tól határozatlan időre felfüggeszti az összes utánpótlás-korosztályú bajnokságát (az U19 és fiatalabb korosztályokban).