Címkézett bejegyzés

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Újpest FC II.

Időpont: 2021. augusztus 22. (vasárnap) 11:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. Pénztárnyitás: 10:00 órakor. A fizetés csak készpénzzel lehetséges.

Figyelem! A mérkőzésre beléptethető vendégek száma korlátozott, hiszen 144 hazai, valamint 52 vendég ülőhely áll rendelkezésre.

A büfék 10:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

Hazai és VIP vendégeink a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia főbejáratán keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál jobbra tartva. Parkolás a környező utcákban vagy az Akadémia külső parkolójában lehetséges.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján szintén a főbejáraton keresztül lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány).

Kérjük, hogy a létesítményen belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Térkép:

Vendég szurkolók:

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vendég bejáratán (Kereki sikátor) keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál balra tartva, majd az első utcán jobbra fordulva közelíthetik meg a Kereki sikátort, ahol a bejáratot az Aut-Pont Alapítvány épülete után jobbra találják meg. A vendég szektorban mobil WC-k és büfé is rendelkezésre áll. Parkolni a környező utcákban lehetséges.

Térkép:

A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a létesítmény területére.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a védettségi igazolvány (plasztik kártya) fogadható el, az oltási igazolás és/vagy bármilyen más dokumentum NEM! Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a fehér, papír alapú oltási igazolást nem áll módunkban elfogadni.

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

A rendelet részletei az alábbi címen érhetők el:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/0012eabbdd41b625420afff9c09cd0672e477457/megtekintes

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Újpest FC II.

Lila-fehér összecsapás következik az NB III Keleti-csoportjának 4. fordulójában 2021. augusztus 22-én (vasárnap) 11:00 órától, amikor a Békéscsaba 1912 Előre második együttese az Újpest FC tartalék csapatát fogadja a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

Az előzményekről elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy a budapesti lilák pálya problémái miatt, az eredetileg fővárosi helyszínnel kiírt mérkőzés pályaválasztói jogcsere folytán kerül Békéscsabán megrendezésre. Míg a csabaiak három felvonás után veretlenül (1 győzelem és 2 döntetlen), 5 pont birtokában várják a vasárnapi mérkőzést, addig újpesti barátaink számára nem indult túl fényesen a harmadosztály idei sorozata. Jelen pillanatban egy döntetlen és két vereség mérleggel (Tiszaújváros – Újpest FC II. 3-1, Újpest FC II. – Hajdúszoboszló 2-3, Kazincbarcika – Újpest FC II. 1-1), mindössze egyetlen bajnoki pont birtokában a táblázat 15. pozícióját foglalják el. Egészen biztosan mindent meg fognak tenni azért, hogy kozmetikázzák eddigi eredményeiket, így jó eséllyel fordulatos, izgalmas meccs elé nézünk. Brlázs Gábor neveltjei plusz kettes gólkülönbséggel (9 rúgott és 7 kapott gól) a tabella 9. helyéről futnak neki az újabb megmérettetésnek, ami egy újonnan feljutott csapattól kiváló teljesítmény. Fiatal játékosaink egyáltalán nem ijedtek meg saját árnyékuktól és méltó ellenfelei voltak a Füzesgyarmat (2-2), a Tiszafüred (2-4) és legutóbb a DVSC II. (3-3) együttesének is. Félnivalónk tehát ezúttal sincs, határozott, fegyelmezett és türelmes játékra van szükség a továbbiakban is! Játékban és kondícióban talán utolértük magunkat, amire szükség is volt, hiszen számunkra a rájátszás miatt, rövidebb idő maradt a felkészülésre.

Mundi Viktornak gyakorlatilag teljesen új csapatot kell építenie Újpesten, hiszen sokan távoztak (9 fő) a tavaly szereplők közül. Igazolni nem terveztek túl sok játékost, főképp saját erőből, fiatalokkal igyekeztek feltölteni a keretet és persze adott esetben néhány visszajátszóval is kalkulálhatnak, amennyiben első csapatuktól kaphatnak játékosokat. A 2020/2021-es szezonban egyébként a Közép-csoportban szerepeltek, ahol gyakorlatilag teljesen kiegyenlített mérleggel (13 győzelem, 12 döntetlen és 13 vereség), 51 ponttal a táblázat 11. pozíciójában végeztek.

Következő vendégeinknek az előző fordulóban két eltiltottjuk is volt piros lapok miatt (Bíró Márk és Kálnoki-Kis Zsombor), ám ezúttal nagy valószínűséggel mindenki rendelkezésre állhat. A Békéscsaba keretében Apró Ármin jutott az automatikus eltiltás sorsára, hiszen a DVSC II. elleni mérkőzés 15. percében kiállította a játékvezető. Kapus poszton tehát szinte adott lesz Winter Dániel szereplése, a kérdés azonban még az, hogy az első csapattól ki kaphat lehetőséget, valamint cserekapusként ki és milyen módon – fiatalszabály – ülhet le a kispadra?!

Békéscsaba 1912 Előre II. – Újpest II. FC mérkőzés játékvezetőjeként Fehérvári Patrikot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Juhász Lászlót és Rácz Bélát jelölték ki. Az 1986-os születésű sporival a nyilvántartás szerint még egyszer sem találkoztunk. Pályafutása során eddig 17 sárga- és 2 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 4. fordulóját augusztus 22-én (vasárnap) 11:00 órától DVTK II. – Eger SE, Békéscsaba 1912 Előre II. – Újpest FC II., 17:00 órától DVSC II. – Tiszafüredi VSE, 17:30 órától Jászberényi FC – Füzesgyarmati SK, Putnok FC – DEAC, Hidasnémeti VSC – BKV Előre, Törökszentmiklósi FC – Kisvárda Master Good II., Salgótarjáni BTC – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Sényő-Carnifex FC – Aqua-General Hajdúszoboszló, valamint Tállya KSE – Kolorcity Kazincbarcika SC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében gyengén felhős, meleg időjárás, akár 30 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható. A Nap 2021. augusztus 22-én (vasárnap) 19 óra 44 perckor nyugszik.

Ne felejtsék el, hogy vasárnap még egy mérkőzésen szurkolhatnak a Liláknak, hiszen első csapatunk 19:00 órától villanyfényes mérkőzésen fogadja a Szentlőrinc együttesét a Kórház utcában!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Fotók: Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC

[nggallery id=130]

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC

Kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba! (Kr. Előtt 6. század, Hérakleitosz). Mert ugye ez lehetetlen. Hiába állsz ugyanott a parton, hiába feszítettél ki két zsinórt a víz felett, hogy tudd, merre kell menned, a korábbi víz biztosan elfolyt már onnan. Az Előre tavaszi második nyugat-magyarországi hadjáratán nem akarta pontosan lemásolni az első eredményeit (egy döntetlen, egy győzelem) jobbat akart, meg akarta nyerni mind a két mérkőzését. Sajnos, egyiket sem sikerült. Utólag persze kiválóan megfelelt volna nekünk a korábbi szereposztás is… De szemernyi időnk sincs a múlt történésein rágódni, mert itt vannak a nyakunkon az újabb megoldandó feladatok!

20160412_01

A Magyar Kupa sorozat igazi sikertörténet csapatunk életében, a keddi mérkőzés tétje, hogy bejutunk-e a döntőbe vagy sem? Kitűnő teljesítmény ez újonc csapatunktól, bár az Újpest elleni visszavágót kétgólos hátrányból várjuk (Újpest FC – Békéscsaba 2-0). Ez persze csak egy szempont a kedd délután négy órakor kezdődő visszavágó mérkőzés előtt. A másik szempont az élvonalbeli tagság. Az előző bajnoki fordulóban a Puskás Akadémia (Újpest FC – Puskás Akadémia 2-2) és a Vasas (Videoton –Vasas 2-2) döntetlen játszott és ez azt jelentette a mi vereségünk mellett, hogy riválisaink előnye három pontra nőtt velünk szemben. És még mindig nincs minden veszve, még mindig bele tudunk szólni saját sorsunk alakulásába! Mégpedig azért, mert az elkövetkező két fordulóban éppen közvetlen riválisaink ellen játszunk. Hétvégén Felcsútra utazunk, a kupa meccs után egy héttel, április 19-én, kedden pedig a Vasast fogadjuk. A lényeg: ha nem nyerjük meg mind a két meccsünket, akkor – nagy valószínűséggel – már matematikai segítségünk sem lesz a bennmaradásért folytatott harcban, végleg eldőlhet a sorsunk. Ez egyébként egy olyan döntési helyzet, amelyik bármelyik csapat életében előfordulhat. Nálunk is többször előfordult már…

Ugyanis el kell döntetnünk, hogy melyik a fontosabb a számunkra: bejutni a Magyar Kupa döntőjébe és ezzel megpályázni a jövő évi nemzetközi szereplés lehetőségét, vagy minden erőnket arra kell koncentrálnunk, hogy jövőre is az élvonalban játszhassunk. Erre a kérdésre a válasz egyébként egyértelmű, minden érintett a meghosszabbított élvonalbeli tagságot preferálja!

Most következik egy igazi futballsztereotípia: valamelyik mérkőzést fel kell adnunk azért, hogy a másikon nagyobb esélyünk legyen a győzelem megszerzésére. Az előzmények alapján a feladásra ítélt meccs a keddi kupameccs, hiszen ott lényegesen kevesebbet bukhatunk, mint a hétvégi bajnokin. Egy edző olyan utasítással persze nem küldheti fel a pályára a csapatát, hogy gyerekek ez a meccs nem számít, ne törjétek magatokat, vigyázzatok testi épségetekre, nekünk nem ez a mérkőzés a fontos, hanem a hétvégi bajnoki, ott kell majd megszakadni… Az edzők ilyenkor azt a döntést szokták meghozni, hogy a kialakult kezdőcsapat kulcsjátékosai helyet a posztokon utánuk következő játékosokat állítják be a csapatba. Tehát a második legjobbak lépnek elő főszereplőknek. (A totó feltalálása óta, az eredmények megismerésekor embermilliók csaptak és csapnak dühükben az asztalra, amikor egy országos fix meccsen, Európa egyik legjobb, hazájában évek óta bajnokságot nyerő csapata, a soron következő Bajnokok Ligája mérkőzése előtt négy nappal kikap egy középmezőny aljához tartozó csapattól. Az eredmény ismeretében tenyerük nem csak a asztalon, hanem saját homlokukon is csattan és így kommentálják a történteket: tudhattam volna! A bajnokság már megvan, egész héten már a hétvégi kupameccsre koncentráltak a fiúk!)

Veszélyes játék két, egymást szorosan követő meccs előtt eldönteni, hogy melyiket akarjuk jobban megnyerni. Mert ugye minden győzelem előtt ott van még maga mérkőzés, ahol minden megtörténhet. Maradjunk csak saját példáinknál! Nem hiszem, hogy idén februárban Székesfehérváron bárki is fogadott volna arra, hogy saját pályájukon, két meccsből egyszer sem tudnak megverni minket! Egy paksi ember fejében meg sem fordult az a lehetőség, hogy minket saját pályájukon nem győznek le! Mégis: a Videotonnal két döntetlent játszottunk egy hónapon belül, a Paksot pedig legyőztük saját pályáján! Szóval nehéz ügy egy mérkőzés végeredményét Előre kalkulálni.

Most dönteni kell. Mondjuk, Zoran Spisljak vezetőedző úgy dönt, hogy a kupameccsen pihennek a kulcsemberek, jöjjenek első számú helyetteseik! Bárhogyan is dönt, csapatunk jövőt meghatározó hétköznapjaiban most már mindenképpen szükségünk van kisebbfajta csodákra ahhoz, hogy összes tervünk sikerüljön. Például, ha csak az utolsó forduló után is, de a 10-es szám állna csapatunk neve előtt a tabellán, abban bőven lennének varázselemek. Vagy, ha kedden este, az Újpest meccs után úgy feküdnénk le, hogy az Előre bejutott a Magyar Kupa döntőjébe, az egy újabb csoda lenne. De miért ne lehetne?! A futballban minden megtörténhet! Tekintsék a kupameccsre nevezettek életük esélyének azt a mérkőzést, bizonyítsák be maguknak, egymásnak, a közönségnek, hogy ott a helyük a kezdőcsapatban, nyerjék meg a meccset, egy mérkőzésen bárki legyőzhető… A kezdőjátékosok pedig pihenjék ki fáradalmaikat, vegyék elő erőtartalékaikat, vegyék elő legjobb, legteljesítőképesebb eszüket, lelküket és tegyenek le Fortuna döntéshozó lábai elé négy győzelmet hátralevő négy mérkőzésünk után. Biztos vagyok benne, hogy a nagyasszony értékelni fogja teljesítményünket és javunkra határoz majd a bennmaradás kérdésében, mert meglátja és megérti, hogy a közös cél megvalósításáért mindenki odatette magát, mert cselekedeteinkkel is bebizonyítottuk, nem csak pusztába kiáltjuk, hogy Együtt erősebbek vagyunk!

20160412_02

A szakmai stáb még mindig nem kalkulálhat a vírusos fertőzésből lábadozó Fehér Zsolttal és a korábban megsérült Nathan Ecclestonra. Vadász Viktor és Bényei Balázs már rendben van, így akár már kedden is bevethetők. Eltiltott játékos nincs. A Magyar Kupa elődöntőt Szabó Zsolt sporttárs igazgatja, segítői Berettyán Péter és Varga Zsolt dr. lesznek.

Az Újpest FC együttese a Magyar Kupa 3. fordulójában kapcsolódott be a küzdelmekbe, amikor a Velence csapatát győzte le 1-2 arányban. A következő felvonásban már oda-visszavágós rendszerben a Zalaegerszeg együttesét búcsúztatták 5-0-ás és 1-1-es eredményekkel. Az 5. fordulóban gólzáporos meccseken a Tiszaújváros maradt alul ellenük 8-1 és 0-2 arányban. Az elődöntő első mérkőzésén pedig, már a Békéscsabát fogadták a Szusza Ferenc Stadionban, ahol számukra megnyugtató kétgólos előnyre tettek szert.

A Békéscsaba az első fordulóban a Csepel FC együttesét búcsúztatta idegenben, 0-1 arányban. Mezőkövesden 0-2-es eredménnyel és tavaly októberben Kisvárdán 1-2-es eredménnyel jutottunk tovább. A negyedik fordulóban oda-visszavágós mérkőzéseken az első osztályú MTK-Budapest csapatán kerekedtünk felül, itthon 0-0, idegenben pedig 0-1 volt javunkra a mérkőzések állása. Következő ellenfelünket, a Kozármisleny együttesét összesítésben 3-2 arányban sikerült kiejtenünk, ezzel az Előre 23 év után ismét a Magyar Kupa elődöntőjében szerepelhet.

promo_elore_ujpest

A Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC Magyar Kupa elődöntő visszavágó mérkőzés 2016. április 12-én (kedden) 18:00 órától kerül megrendezésre, melyet az M4 csatorna élőben közvetít. Erre a meccsre kizárólag a kombinált bérletek érvényesek. A kupa másik elődöntőjére egy nappal később, szerdán este 18:00 órától kerül sor, amikor a Ferencváros a DVSC-TEVA együttesét fogadja. Kedden visszatérhet a tavasz, hiszen labdarúgásra optimális időjárás várható: csapadék nélkül, akár 22 Celsius fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála. A hazai pénztárak már reggel 08:00 órától várják az érdeklődőket, a vendég kasszák pedig két órával a mérkőzés kezdete előtt nyitnak. Mindenképpen érdemes kilátogatni a Kórház utcába, hiszen ebben a szezonban többet már biztosan nem találkozunk az Újpest együttesével és a félidei szünetben újra nyerhetnek is, hiszen folytatjuk ajándéksorsolásainkat. Természetesen, a szokásos módon élő, fényképes beszámolóval jelentkezünk Facebook oldalunkon.

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:

http://1912elore.hu/site/ujpest-fc-bekescsaba-1912-elore-20160316/

Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC

ujpest_fc_logo_150

Magyar Kupa 2015/2016. 6. forduló 2. mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC

1-1 (1-0)

Időpont: 2016. április 12. (kedd) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai stadion

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Szabó Zsolt

Asszisztensek: Berettyán Péter, Varga Zsolt dr.

Tartalék játékvezető: Márkus Tamás

Békéscsaba: Vukasin Poleksic, Bényei Balázs, Vaskó Tamás, Damjanovic Slavko, Nascimento de Oliveira Fabio, Birtalan Botond, Spitzmüller István, Takács Péter, Laczkó Zsolt, Punosevac Bratislav, Matus Paukner. Cserék: Mursits Roland, Balog Zsolt, Fehér Zsolt, Vadász Viktor, Thomas Piermayr, Svedyuk Alex Pál, Hudák Martin.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Újpest: Balajcza Szabolcs, Heris Jonathan Steve, Kálnoki Kis Dávid, Litauszki Róbert, Lencse László, Kecskés Ákos, Sankovic Bojan, Andric Nemanja, Souleymane Diarra, Balázs Benjámin, Cseke Benjámin. Cserék: Kovács Zoltán, Windecker József, Hazard Kylian, Kabát Péter, Filkor Attila.
Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.

Gólszerzők: Birtalan Botond (35. perc), Andric Nemanja (65. perc).

Sárgalapok: Laczkó Zsolt (57. perc), Punosevac Bratislav (84. perc).

A meccs előtt Nebojsa Vignjevics arra figyelmeztetett, hogy a Békéscsaba nem fogja feladni a meccset, ezért nagyon kell figyelniük. A próféta szólt az újpesti edzőből, mert hiába mondták Békéscsabán, hogy a bennmaradás a legfontosabb, nekiugrottak az ellenfelüknek.

Húsz perc kiegyenlített játék után az Újpest egyre jobban beszorult, a hazaiaknak voltak inkább lehetőségei. Punosevac azonban nem tudott betalálni. Ami késett azonban, nem múlott, mert a 36. percben ordas védelmi hiba után Birtalan örült meg a nem várt lehetőségnek, és 10 méterről Balajcza kapujába lőtt. 1–0

Felvillant a remény a hazaiaknál, hiszen egyáltalán nem tűnt félelmetesnek a vendégcsapat. Ennek ellenére a 43. percben kis híján sikerült az egyenlítés, mert Cseke látványos cselével két védőt és a kapust is elfektette, de a gólvonalon álló Damjanovic menteni tudott.

Az első félidőben megérdemelten vezetett a Békéscsaba és a hazai szurkolók már azt számolgatták, hogyan lehetne még két gólt szerezni…

A második félidőben összeszedettebb Újpest jött ki a pályára, a Békéscsaba viszont nem tudta megismételni az első félidőben látott agilis játékát. Ez abból is jól látszott, hogy inkább a hazaiak térfelén zajlott a küzdelem és csak egyetlen helyzete volt a Csabának. Az viszont elég nagy volt, de Punosevac három méterről nem találta el a labdát.

Ez a helyzet felébresztette a vendégeket és egyre nagyobb nyomás alá helyzeték a Békéscsabát, majd a 65. percben szerencsés körülmények között ugyan, de egyenlíteniük is sikerült. Diarra rendkívül rossz lövése nyomán a labda a tizenhatoson belül magában árválkodó Andrics elé pattant, aki nem sokat teketóriázott és a jobb alsóba lőtt. 1–1

Ezzel minden eldőlt, a Békéscsaba érezte, hogy már nem tud három gólt szerezni, ezért le kell mondania a kupadöntőről. Még becsülettel ment előre a győzelemért, de sok átütőerő már nem volt ezekben az akciókban.

Zoran Spisljak: – Nagyszerű teljesítmény és nagy tett, hogy a négyig eljutott újonc együttesünk, ha ezt az idény elején valaki kijelentette volna, látatlanban elfogadtam volna. Gratulálok is a csapatnak. Ha még bátrabban játszottunk volna, akár most is sikerre vihettük volna a továbbjutást. De amikor egyenlítettek a vendégek, már nem akartam kockáztatni. Annál is inkább, mert nagy sorozat után vagyunk és az idény legfontosabb két mérkőzése, a nagy riválisok, a Puskás Akadémia és Vasas elleni vár ránk a következő egy hétben.

Nebojsa Vignjevic:Az első félidőben egy energikus, mindenre elszánt Békéscsaba futballozott a pályán, és ennek köszönhetően sikerült is 1-0-s vezetéssel zárniuk az első 45 percet. A második játékrészben kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, és Andric góljának köszönhetően minden lényeges kérdést eldöntöttünk a meccsen. 1-1 után már nem volt nehéz dolgunk, az volt már csak a kérdés, mikor válik hivatalossá, hogy bejutottunk a fináléba.

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/540300969483773/