Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 279 másodperc.

Szombaton a Kórház utcában folytatódik a Budapesten, szerdán elkezdődött Újpest-saga. Következik a második felvonás, a bajnoki mérkőzés. Sajnos a kupameccsen megszakadt idei, idegenbeli jó sorozatunk (2-0 oda) – így eléggé megcsappant az esélyünk arra, hogy az idén Magyar Kupa döntőt játsszunk. Bár a labda kerek és az igazság pillanata (a csabai visszavágó) majd április 13-án jön el, de egyelőre így látszik.

20160318_03

Hagyjuk a kupát… az egyértelmű, hogy bajnoki mérlegünk messze az Újpest ellen a legrosszabb. Ezen most mindenképpen változtatnunk kell. Lesz, ahogy lesz, de ezt a mérkőzést mindenképpen meg kell nyernünk. Saját magunk miatt mindenképpen, mert a mi harcunk fókuszában mégis csak az NBI-es tagság meghosszabbítása a legfontosabb cél. Másrészt meg már csak azért is, mert ez a kupavereség lehetett volna egy újabb idegenbeli döntetlen is. De ez csak itthon vált világossá, amikor a csapat visszanézte a mérkőzés felvételét. Abból egyértelműen megállapítható volt, hogy mind a két gólunk nem egészen szabályos körülmények között született. Az első gól előtt a labda már teljes terjedelmével átgurult az oldalvonalon, de ezt a taccsbíró nem jelezte, így a beadásból lőtt gólt a játékvezető megadta. Mert nem tehetett mást. A második gól előtt Lencse körülbelül másfél méteres lesről indulva kapta meg a labdát. A partjelző ennél az esetnél sem emelte fel a zászlóját. A játékvezető itt sem tehetett mást, megadta gólt. Ezek persze már csak itthon, a mérkőzés felvételének megtekintésekor derültek ki. S mint tudjuk, az így kiderített igazságoknak nincs eredményváltoztató hatása. Mindenesetre az első gól előtt bedobás a javunkra, a második gól előtt szabadrúgás kifelé lett volna a helyes ítélet. Sajnos ezek elmaradtak, így az érvényes ítélet két bekapott gól lett.

20160318_02

Tehát az önbecsülésen kívül már csak dacból is meg kell nyernünk ezt a bajnoki mérkőzést. A jól kontrollált dac egyébként nagyszerű motiváló tényezővé válhat. Tehát adva van egy általunk nagyon nehezen kezelhető ellenfél, egy kritikus bajnoki helyezés és egy balszerencsésen elvesztett kupamérkőzés. Ez három olyan momentum, ami után mindenképpen valami jónak kell következnie. Esetünkben ez a jó, kétségtelenül a mérkőzés megnyerése lenne. A feladat megoldásában biztosan nem tud részt venni Damjanovic, akit kiállítottak a Videoton elleni bajnoki mérkőzésen. Ugyancsak nem léphet pályára Piermayr, akinek kigyűlt az öt sárgalapja, emiatt automatikusan ki kell hagynia egy bajnoki mérkőzést. Azonban ott lehetnek a pályán a korábban kisebb sérüléssel bajlódó játékosaink. Tehát Poleksic és Laczkó is tudják vállalni a játékot, hála a háttérben dolgozó csapat munkájának.

A csapat természetesen elszántan készül a mérkőzésre, és a pályán mindenképpen mindent elkövet célja eléréséért. De még a legjobb csapatoknak is szükségük van szurkolóik biztatására. Nézők, szurkolók, drukkerek nélkül a foci maga, de a csapat is csak félkarú óriások, egyikük sem tud kiteljesedni. Egy labdarúgó mérkőzésnek üres stadionban nincs hangulata, nincs varázsa, egy hazai pályán játszó, szurkolók nélküli csapat játékosainak meg nincs igazi öröme a játékban – még akkor sem, ha megnyeri a találkozót. Nekünk az örömhöz a győzelmeken kívül sajnos hiányoznak nézőink is.

Az újpestiek elleni mérkőzésen mindkét hiányosságunkat pótolhatjuk. A csapat biztosan ott lesz a stadionban és ha nézők is szép számmal csatlakoznak hozzájuk, akkor létrejöhet az a csoda, amit az újpestiek legyőzése jelent Békéscsabán! Ha ez bekövetkezik, akkor abban a győzelemben mindenki benne lesz, játékos és szurkoló egyaránt a saját bőrén tapasztalhatja meg, hogy bárki legyőzhető (még a legnagyobb mumus is), de csak így összefogva, mert: Együtt erősebbek vagyunk!

20160318_04

A mérkőzést Erdős József játékvezető irányítja majd, Bozó Zoltán és Farkas Balázs segítségével. Az időjósok szombatra hidegfrontot jeleznek, erős szél, felhős időjárás, 3-10 Celsius fok közötti hőmérséklet várható. Eső és egyéb csapadék azonban nem lesz, így a csípős idő ellenére ideális körülmények elé nézünk! Szeretettel várunk mindenkit a Kórház utcai Stadionba!