Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Duna Aszfalt TVSE – Békéscsaba 1912 Előre

Tizenhárom nap válogatott szünet után, 2018. október 21-én (vasárnap) 14:30 órától a 13. fordulóval folytatódik a másodosztályú bajnokság, amikor a Békéscsaba 1912 Előre csapata Tiszakécskén lép pályára.

Következő ellenfelünk gyakorlatilag drámai körülmények között jutott fel a másodosztályba, hiszen mindössze 3 egységgel előzte meg a PMFC együttesét. A tavalyi NB III. Közép-csoportjának utolsó fordulója előtt csak egyetlen pont volt a különbség a két együttes között, így ha a 30. felvonás másképp alakul, a Bács-Kiskun megyeiek sorsa sem ez lett volna. Tudjuk, a sportban nincs “ha”, tehát a bravúros feljutás után egy teljesen új korszak kezdődött Tiszakécskén. Ennek fényében igazolásokkal (10!) és szlovéniai edzőtáborral igyekeztek felkészülni az új idényre. Érkezett vagy visszatért Tiszakécskére: Zeljko Belecan (kölcsönből vissza Kecskemétről), Molnár Márk (Sopron), Huszti András (PMFC), Szabó Dávid (Tiszakécske II.), Sirokmán Zoltán (Makó), Stoiacovici Dávid (kölcsönbe a Budapest Honvédtól), Gréczi Gábor (Nyíregyháza), Károly Bálint (PMFC), Gréczi Márton (MTK Budapest), Köböl Máté (Mezőkövesd).

Az NB II-es újonc pillanatnyilag a táblázat 15. pozíciójából várja a folytatást, amit a 2 győzelemmel (Duna Aszfalt TVSE – Budaörs 2-1, Duna Aszfalt TVSE – Aqvital FC Csákvár 2-0), 7 döntetlennel, valamint 3 vereséggel szerzett 13 pontnak köszönhetnek. Kiolvasható a számokból, hogy hazai pályán nem egyszerű feltörni a tiszakécskei védelmet, ez eddig csak a Soroksárnak és a Zalaegerszegnek sikerült. Bár a szezont két méretes zakóval kezdték (Duna Aszfalt TVSE – Soroksár SC 0-4, Gyirmót FC Győr – Duna Aszfalt TVSE 5-0), azóta viszont megfontolt és szervezett játék jellemzi őket és mindössze 5 gólt kaptak.

Csapatunk továbbra is a dobogós, harmadik helyről (a Gyirmót FC Győr pontazonossággal, csupán jobb gólkülönbségével előzi meg az Előrét) vág neki a bajnokság következő, intenzív szakaszának és az eddig megszerzett 7 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség által összegyűjtött 24 egység abszolút reménykeltő lehet az elkövetkező időszakra is. A két mérkőző fél történelmére visszatekintve látható, hogy 1999. április 14-én találkozott utoljára tétmeccsen a két együttes, így a korábbi időszakokra való emlékezés is melengetheti majd szívünket vasárnap. A két csapat az eddigi négy összecsapás alkalmával (2-2 első és másodosztályú mérkőzésen) sosem bírt egymással, azaz négy döntetlen eredmény született, összesen 4-4 kapott és rúgott góllal. Két alkalommal 0-0-át mutattak az eredményjelzők a mérkőzések végén, így figyelembe véve a jelenlegi mérlegeket is, egészen biztosan nem lesz egyszerű meccs.

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs eltiltott, a Békéscsabánál azonban Tóth Dániel, Szalai Dániel és Babinyecz Balázs továbbra is maródi, így egyelőre nem tudják éles helyzetben segíteni az együttest.

Szabó István: – Jó formában volt a csapat az elmúlt bajnoki mérkőzéseken, ennek ellenére nekünk is jól jött a szünet. Jutott idő pihenésre, feltöltődésre is. Természetesen az eltelt időszakban is voltak edzések, komolyan készülünk a Békéscsaba ellen. Kielemeztük ellenfelünket, rendkívül jó csapatról van szó, nem hiába vannak az élmezőnyben a bajnokságban. Nagyon sok fiatal játékosuk van, akik néhány rutinosabb labdarúgóval kiegészítve alkotnak remek csapatot. Hallottunk róla, hogy nagyon sok szurkoló várható ezen a mérkőzésen. Ez mindenképpen örömteli, hiszen ez a játék a drukkerekért van, s a csapatok is feldobottabb állapotba kerülnek, ha megtelnek a lelátók. Remélem, hogy a végén a mi örülhetünk együtt a szurkolóinkkal.

Boér Gábor: – Máskor mindig azt szoktam mondani, hogy jó a sűrű program és szeretjük. Most viszont örültünk a szünetnek, hiszen némileg elfogytunk a bajnokság azon szakaszában, amikor sok mérkőzést kellett egymás után játszani, ami fizikálisan, valamint mentálisan is sokat kivett a játékosokból – ez már látszott az utóbbi mérkőzéseken. Sajnos nem tudtuk behúzni a Kaposvár elleni meccset, amelyen pedig véleményem szerint messze a legjobban játszottunk, sőt a Nyíregyháza elleni vereség által kapott pofonra talán mindenkinek szüksége volt ahhoz, hogy reálisan lássa a dolgokat. Nem csak a játékosokra gondolok, hanem azokra is akik a szívükön viselik a csapat dolgait. Az összes eddigi mérkőzésen százötven százalékot kellett nyújtanunk ahhoz, hogy elérjük ezt a szintet és a továbbiakban is erre van szükség ahhoz, hogy tartani tudjuk, vagy akár túl tudjunk ezen lépni. Próbáltuk úgy összerakni ezt a két hetet, hogy legyen terhelés és azokat a hibákat, amelyeket elkövettünk igyekezzünk kijavítani. Mindenképpen azon dolgoztunk a utolsó napokban, hogy a Tiszakécske ellen megfelelő taktikával a lehető leghatékonyabb módon tudjunk pályára lépni. Reméljük sikerült, de nyilván ezt majd a mérkőzés fogja alátámasztani vagy cáfolni. Ismét nagyon sokat dolgoztunk és már nagyon várjuk a mérkőzést, a bajnoki folytatást. Szeretném, ha meg tudnánk örvendeztetni szurkolóinkat egy újabb sikerrel és tudjunk tapadni a tabellán előttünk álló két csapatra.

A Duna Aszfalt TVSE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Horváth Tibort akkreditálta a szövetség. Az 1984-es születésű sporival 2017. november 26-án a Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 471 sárga- és 18 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Szalai Dánielt és Kis Zoltánt jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Sipos Tamás látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

A bajnokság 13. fordulóját 2018. október 21-én (vasárnap) 14:30 órától Duna Aszfalt TVSE – Békéscsaba 1912 Előre, Credobus Mosonmagyaróvár – Ceglédi VSE, KBSC FC – ZTE FC, Soroksár SC – Vasas FC, Dorogi FC – BFC Siófok, Budafoki MTE – Budaörs, 15:30 órától Kaposvári Rákóczi FC – Nyíregyháza Spartacus FC, valamint 17:00 órától Aqvital FC Csákvár – Vác FC, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – WKW ETO FC Győr és Gyirmót FC Győr – BSS Monor párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Tiszakécske térségében a mérkőzés napján hidegfront érkezése várható, erős széllel és akár esővel, csupán 14 Celsius fokos maximális hőmérséklet valószínűsíthető – így érdemes lesz rendesen felöltözni. A Nap 2018. október 21-én (vasárnap) 17 óra 46 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemre fiatal csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Következő események:

Bemutató edzés

Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:

http://www.facebook.com/1912elore

https://www.instagram.com/1912elore/

Kapcsolódó hivatkozások:

http://www.tiszakecskefoci.hu/2018/10/19/a-bekescsaba-ellen-szeretnenk-folytatni-jo-sorozatunkat/

Videó csütörtök

Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:

http://www.facebook.com/1912elore

https://www.instagram.com/1912elore/

Élő tudósítás: Duna Aszfalt TVSE – Békéscsaba 1912 Előre

Duna Aszfalt TVSE
2
Békéscsaba 1912 Előre
1
0'
Molnár Márk, Horváth Adrián, Csáki Róbert, Juhász László, Tölgyesi Viktor, Batizi.Pócsi Balázs, Huszti András, Kardos Norbert, Kocsis Gábor, Sváb Dániel, Károly Bálint. Cserék: Helesfay Donát, Szabó Dávid, Oláh Máté Sándor, Kalmár Ferenc, Kirchner Krisztián, Szabó László, Gréczi Márton Péter. Vezetőedző: Szabó István
0'
Ribánszki László, Zahorán Balázs, Mezei Szabolcs, Szatmári István, Gránicz Patrik, Hursán György, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Szélpál Norbert. Cserék: Uram János, Dávid Zoltán Gergő, Nagy Sándor, Lustyik Levente, Mészáros Márk, Sinanovic Sinan. Vezetőedző: Boér Gábor
1'
Elkezdődött a mérkőzés, fehér színű mezben a hazai, lila szerelésben az Előre. A Békéscsaba kezdte a találkozót.
3'
Hazai szabadrúgás, de kezezés miatt kifelé jöhetünk.
7'
Gránicz szögletét kivágták a védők.
10'
Gránicz szabadrúgását öklözte ki Molnár kapus.
13'
Kényszerű csere: Pilán helyett Nagy Sándor érkezett.
14'
Egy újabb békéscsabai szöglet után mellé fejeltük a labdát.
15'
Batizi futott lesre.
16'
Mezei átadása volt pontatlan, így elakadt a támadásunk.
21'
Szélpál mentett szögletre.
23'
Gránicz iramodott meg a jobb oldalon, végül szerelték a védők.
24'
Nagy Sándor pompás beadásáról Mezei és Urbin is lekésett.
27'
Király lövését fogta a hazai kapus.
29'
Horváth Adriánt Szabó László váltja.
30'
Gránicz szabadrúgása elakadt a sorfalban.
31'
Gránicz került a fűre, szabadrúgás a pálya közepéről.
32'
Viczán bedobása után Zahorán elé került a labda, aki nem tudta eléggé leszorítani, így fölé ment a lövés,
34'
Zahoránt vágták fel a tizenhatoson belül, tizenegyes.
35'
A büntetőt Szatmári értékesítette.
38'
Urbin szerzett szemfülesen labdát, de átadását Mezei már nem tudta igazi helyzetre váltani. Továbbra is nagy nyomás alatt tartjuk a hazai csapatot.
41'
Tölgyesi próbálkozott tizenhat méterről, de lövését blokkolták a védők.
42'
Majdnem eltelt az első félidő, mire Ribánszki kapus labdához érthetett.
44'
Batizi került helyzetbe, de Szélpál mentett szögletre.
45'
Viczián.
45'
Csáki Róbert,
45'
Zahoránt kellett ápolni, a szabálytalanság miatt alakult ki egy kis csetepaté.
45'
Félidő.
46'
A hazai együttes kezdte a második játékrészt.
46'
Batizi lövését védte Ribánszki kapus.
47'
Batizi kapott sárga lapot.
48'
Szatmári beadását Mezei próbálta kapura tenni, elakadt a védőkben. Nagy lehetőség volt.
53'
Károly Bálint elé került a labda, de a lövés előtt mentettek a csabai védők.
55'
Ribánszki húzott le egy beadást.
56'
Kocsis Gábor kapott lapot Szatmári buktatásáért.
58'
Király szögletét vágták ki a tiszakécskei védők.
61'
Csáki Róbertet kellett ápolni, kicsit megszédült.
64'
Szélpál volt határozott, a hazai közönség lapot reklamált.
65'
Kalmár és Kirchner folytatja Juhász, valamint Károly helyett.
67'
Szatmári szabadrúgása elakadt a védőkben, majd az ismétlést Gránicz próbálta meg kapura tenni, de ezt a lövést is blokkolták.
69'
Több védelmi hibát követően Batizi egyenlít.
72'
Urbin lőtt fölé körülbelül öt méterről, bár szorongatott helyzetben volt.
73'
Gránicz hatalmas szabadrúgása a felső lécen csattant.
75'
Egy csabai szöglet után kézgyanús szituáció a tizenhatoson belül, de nincs újabb büntető.
77'
Király helyett Sinan Sinanovic folytatja.
77'
Viczián állított meg egy hazai kontrát.
78'
Viczián önfeláldozóan vetődött bele Szabó László lövésébe.
81'
Ribánszki utolsó emberként elhúzta Batizi lábát, így büntető következik.
81'
Ribánszki László.
82'
Dr. Kardos Norbert értékesítette a büntetőt.
86'
Némi zavar támadt a fejekben, de az utolsó percekre ismét beszorítjuk a Tiszakécskét.
87'
Ismét betalál a hazai csapat, de hatalmas les volt, így nem is adja meg a spori a gólt.
90'
Egy pofás békéscsabai támadás közepén lest fúj a játékvezető, de nem volt az.
90'
A játékvezető 3 percet hosszabbít.
90'
Molnár kapus időhúzásért kapott cédulát.
90'
2-1

Békéscsaba 1912 Előre II. – Duna Aszfalt TVSE

  tiszakecske_150

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II. – Duna Aszfalt TVSE

3-1 (1-0)

Időpont: 2017. február 11. (szombat) 11:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (műfüves pálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Békéscsaba: Hrabina Alex, Tóth Gergő, Kmetykó Kevin, Babinyecz Balázs, Zahorán Balázs, Konyecsni Zoltán, Balog Zsolt, Kálmán Szilárd, Kun László, Birtalan Botond, Szalai Dániel. Cserék: Czinanó Áron, Vozár Dávid, Bozsó Milán, Ilyés Tamás, Mácsai László, Kozma Milán, Bagi István, Belecan Zeljko.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

Tiszakécske: Ladányi Patrik, Oláh Máté, Csáki Róbert, Kocsis Gábor, Polyák Kristóf, Szabó László, Markó Ádám, Juhász László, István László, Füle Ákos, Puskás Zoltán. Cserék: Nagy Dániel, Sztehlik Gábor, Holecz Péter, Bartucz Martin, Székely Dávid, Csurka Ádám, Káli Tibor.
Vezetőedző: Nyilas Elek.

A Békéscsaba gólszerzői: Kálmán Szilárd (17. perc), Birtalan Botond (70. perc), Ilyés Tamás (87. perc).

Mindvégig nagy iramú, lüktető, kiegyenlített mezőnyjáték folyt a pályán. A házigazdák előtt az első félidő során több lehetőség adódott, a vezetést Kálmán 25 méteres, pontos szabadrúgása hozta meg. A második találatra a 70. percig kellett várni, ekkor egy beadás után lepattanó labdát Birtalan vágott a kapuba. Az utolsó csabai találatot pedig egy gyönyörű kontratámadás előzte meg, melynek végén Ilyés fejjel volt eredményes. A mindvégig nyíltan játszó vendégek a meccs legvégén tudtak szépíteni büntetőből.

Szenti Zoltán: – Remek iramú mérkőzést játszottunk a jó erőkből álló Tiszakécskével. Szép támadásokkal sikerült megszereznünk a győzelmet.

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1813308515577123/

Tiszakécskei VSE – Békéscsaba 1912 Előre II.

tiszakecske_fc_150

Felkészülési mérkőzés

Tiszakécskei VSE – Békéscsaba 1912 Előre II.

3-0 (1-0)

Időpont: 2016. július 30. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Tiszakécskei Városi Stadion

Cím: 6600 Tiszakécske, Katona József utca 23.

A mérkőzés megtekintése ingyenes!

Békéscsaba: Ribánszki – Pilán, Takács J., Huszár, Babinyecz – Beszterczei, Balog, Oláh, Kun – Mácsai, Bozsó. Játszott még: Bozó, Gyura, Kiss R., Konyecsni, Tóth G., Vozár.
Vezetőedző: Szenti Zoltán.

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1750503675231933/