Címkézett bejegyzés

Ellenfél-mustra: Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra az együtteseket, ezért most a Szeged-Csanád Grosics Akadémia következik.

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3-1 (2-1)

Szegeden komoly hagyományai vannak a labdarúgásnak, azonban rögtön az elején fontos kihangsúlyozni, hogy az NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia nem jogutódja a korábbi szegedi együtteseknek. Jelenleg a másodosztályban szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémiát 14 évvel ezelőtt, 2011-ben alapították. A Szeged-Csanádi egyházmegye 100 százalékos tulajdonában áll a sportszervezet, illetve a vele szoros szakmai együttműködésben lévő gyulai székhelyű Grosics Akadémia Futballklub, amely egy önálló utánpótlás nevelő egyesület – olvasható a szegedi futballcsapat honlapján.

A sportszervezet alapítója Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke, akinek hitvallása az “Erő, Szeretet, Józanság”, amely a klub mottója is egyben és a címerben is megjelenik. A szegedi együttes a nemzeti bajnokság másodosztályában szerepelt 2011-től 2013-ig, amikor is az MLSZ összevonta az addig kétcsoportos másodosztályú bajnokságot és az osztályozó mérkőzésen, a Kisvárda együttesével szemben alulmaradt, így a harmadosztályban folytatta szereplését.

2013 nyarán Szegedről átkerült a csapat a Gyulán minden igényt kielégítő, korszerű Grosics Akadémiára addig, amíg az időközben zöld utat kapott szegedi stadion meg nem épült. 2014-től 2018-ig másodosztályban szerepelt a Szeged, majd egy évet ismét az NB III-ban töltött a klub, azonban ezúttal is sikerült azonnal visszajutni a második ligába. Hosszú évek óta titkos vágya a szegedieknek, hogy legyen élvonalbeli futballcsapatuk, eddig azonban nem sikerült kiharcolniuk a feljutást.

Tavaly nyáron Michael Boris vette át a szegedi csapat irányítását, akit korábban már más csapatoknál történt tevékenysége folytán is jól ismerhetünk. Nem tartott azonban sokáig szegedi karrierje, alig négy hónappal a kinevezése után menesztették, 11 bajnokin 3 győzelem, 6 döntetlen és 2 vereség volt a mérlege. A téli szünetig Simon Ádámot nevezték ki megbízott edzőnek, de a tavaszi szezont már Aleksandar Jovic irányításával kezdte el a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely végül a csalódást keltő 7. helyen végzett. Novák Csanád Ákos 12 góllal bizonyult a legeredményesebb szegedi játékosnak a bajnokságban.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Egymás elleni múlt

A szegediek ellen mindig is felfokozott hangulatú mérkőzéseket vívtunk. A parázs légkör nem csak a pályán, hanem a lelátókon is megnyilvánul, hiszen a két szurkolótábor viszonyát finoman sem nevezhetjük kielégítőnek. Az összesített mérleget már korábban is számtalanszor taglaltuk, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a 9 csabai győzelem mellett, mindössze 3 alkalommal tudtak minket legyőzni, meg persze a fennmaradó 7 mérkőzésen döntetlen eredmény született. Akárcsak a Szentlőrincnek, a Szegednek is mi vagyunk a mumusa. Nyilván a Tisza-partiak szívesen emlegetik fel a 1920-as 7-1 arányú győzelmüket, nekünk azonban nem kell ennyire visszatekintenünk az időben egy tisztességes szegedi zakót keresve, hiszen kicsivel több mint négy éve, 2020. december 6-án sikerült őket 4-1 arányban két vállra fektetni. Utoljára 2025. április 20-án találkoztunk velük, amikor parádés 3-1 arányú győzelmet ünnepelhettünk – igazi futball-fieszta volt.

Szent Gellért Fórum

Stadion

A Szent Gellért Fórum Szegeden található, ez Magyarország első olyan sportkomplexuma, amelyet teljes egészében az egyház, nevezetesen a Szeged-Csanádi egyházmegye tart fent. A tízhektáros területen található egy feszített pilléres futballstadion, amelynek acélszerkezete 1000 tonnát nyom és a legmagasabb pontja 24,53 méter. A komplexum területén található egy multifunkciós sportcsarnok, három fűtött labdarúgópálya, három teniszpálya, gyermekjátszótér és felnőttedzőpark, egy mini amfiteátrum, valamint egy műanyag borítású grundfocipálya és egy háromsávos, 100 méteres futópálya is. A háromszínű lelátó különleges hatást kelt, a színeket látszólag tetszőlegesen mixelték a tervezők. A domináns szín a kék, amely a Tiszát idézi meg. A fekete Grosics Gyula, a fekete párduc, a csapat névadója előtt tiszteleg, míg a zöld az FTC-re utal – Kiss-Rigó László püspök ugyanis Fradi-drukker.

Aktualitások

A 2025/2026-os szezonra Aczél Zoltán vezetőedző irányításával kezdte el a felkészülést a Szeged-Csanád Grosics Akadémia. Edzőmérkőzéseiken a következő eredmények születtek: Szeged-Csanád GA – ACS Viitorul Arad (román III.) 2-0, Szeged-Csanád GA – Martfűi LSE (NB III.) 6-0, Szeged-Csanád GA – Soroksár 1-0, Szeged-Csanád GA – Tiszakécskei LC 1-2, Szeged-Csanád GA – Hódmezővásárhelyi FC (NB III.) 2-1, Szeged-Csanád GA – Gyulai Termál FC (NB III.) 3-0, Paksi FC (NB I.) – Szeged-Csanád GA 6-1. Érkeztek: Halmai Ádám (Ferencváros), Holman Dávid (DVSC), Asmir Suljic (Punjab FC), Sztankó László Márk (Gyulai Termál FC), Kalmár Olivér (Budafok), Miskolczi Domonkos (Puskás Akadémia FC), Rabatin Richárd (PMFC), Halmai Ádám (Soroksár). Távoztak: Kotula Máté (Kecskemét, kölcsönből vissza, majd Békéscsaba kölcsönbe), Varga György Balázs (Újpest, kölcsönből vissza), Herczeg Botond (MTK, kölcsönből vissza, majd Budafok), Takács János (Békéscsaba), Könczey Márk (Soroksár), Biben Barnabás, Erdei Carlo , Palincsár Martin (BVSC-Zugló).

M.B.


https://www.szeged-grosicsakademia.hu/

https://www.facebook.com/szegedifutball


11/15. rész


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Információk: Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2022. szeptember 4. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Szeged, Szent Gellért Fórum

Cím: 6728 Szeged, Dorozsmai út 2-4.

Belépőjegy információk, beléptetés:

Az MLSZ iránymutatásainak megfelelően a Szeged-Csanád Grosics Akadémia hazai bajnoki- és kupamérkőzéseire névre szóló jegyértékesítést folytat. Jegyet személyi igazolvánnyal, vagy klubkártyával van lehetőség vásárolni személyesen vagy online módon. Több jegy vásárlása esetén, minden szurkoló igazolványának rendelkezésre kell állnia vásárlásnál. A belépők ára 1.000,- Ft / fő. A vendég és VIP bejárat a Kereskedő köz felől közelíthető meg.

Behajtás a Szeged, Városgazda utca 17. (megközelítés Kereskedő köz) felőli bejáraton keresztül történik – a vendég bejáraton. A jegypénztárak 2 órával a mérkőzés előtt nyitnak. A tiszteletjegyek a C-lelátóra szólnak, a jogosultak az előzetesen leadott igények alapján a pénztárban vehetik majd át ezeket. VIP vendégeink az A3 részbe érvényes belépővel foglalhatják el helyüket. Az előzetesen leadott rendszámok alapján szintén a Kereskedő köz felől behajthatnak a stadion területén található parkolóba.

Felhívjuk figyelmüket az online, elővételes jegyvásárlás lehetőségére, mely sokkal egyszerűbb és kényelmesebb is, hiszen ugyanazokat az információkat kéri a weboldal mint a helyszínen a jegyvásárlásnál a jegypénztáros. Mindenképpen érdemes ezt a lehetőséget választani, hogy a helyszínen elkerüljék a sorban állást, csak egy regisztráció szükséges hozzá.

Online jegyvásárlás elővételben:

https://jegymester.hu/production/740221/szeged-csanad-grosics-akademia-bekescsaba-1912-elore/74000225

Stadion:

Biztonság:

A vendéglátó klub felhívja a figyelmet, hogy a stadionban biztonsági kamerarendszer üzemel, mely mindenben megfelel a hatályos törvényi előírásoknak. A stadionba belépő szurkolókról kép- és hangfelvétel is készülhet.

Megközelítés:

Gépjárművel a Dorozsmai úton áthaladni a felüljárón, majd a MOL-kút előtt balra fordulni a Fonógyári útra, ezután szintén balra fordulva a Kereskedő köz felől megközelíthető a stadion.

Élő közvetítés (live stream):

A mérkőzésről élőképes közvetítés adunk a helyszínről az alábbi elérhetőség alatt.

https://youtu.be/jic58Gduz4k

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozások:

https://www.szeged-grosicsakademia.hu/palyarendszabalyok

https://szentgellertforum.hu/futballmeccs/

https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!