Címkézett bejegyzés

Ellenfél-mustra: Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra az együtteseket, ezért most a Szeged-Csanád Grosics Akadémia következik.

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3-1 (2-1)

Szegeden komoly hagyományai vannak a labdarúgásnak, azonban rögtön az elején fontos kihangsúlyozni, hogy az NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia nem jogutódja a korábbi szegedi együtteseknek. Jelenleg a másodosztályban szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémiát 14 évvel ezelőtt, 2011-ben alapították. A Szeged-Csanádi egyházmegye 100 százalékos tulajdonában áll a sportszervezet, illetve a vele szoros szakmai együttműködésben lévő gyulai székhelyű Grosics Akadémia Futballklub, amely egy önálló utánpótlás nevelő egyesület – olvasható a szegedi futballcsapat honlapján.

A sportszervezet alapítója Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke, akinek hitvallása az “Erő, Szeretet, Józanság”, amely a klub mottója is egyben és a címerben is megjelenik. A szegedi együttes a nemzeti bajnokság másodosztályában szerepelt 2011-től 2013-ig, amikor is az MLSZ összevonta az addig kétcsoportos másodosztályú bajnokságot és az osztályozó mérkőzésen, a Kisvárda együttesével szemben alulmaradt, így a harmadosztályban folytatta szereplését.

2013 nyarán Szegedről átkerült a csapat a Gyulán minden igényt kielégítő, korszerű Grosics Akadémiára addig, amíg az időközben zöld utat kapott szegedi stadion meg nem épült. 2014-től 2018-ig másodosztályban szerepelt a Szeged, majd egy évet ismét az NB III-ban töltött a klub, azonban ezúttal is sikerült azonnal visszajutni a második ligába. Hosszú évek óta titkos vágya a szegedieknek, hogy legyen élvonalbeli futballcsapatuk, eddig azonban nem sikerült kiharcolniuk a feljutást.

Tavaly nyáron Michael Boris vette át a szegedi csapat irányítását, akit korábban már más csapatoknál történt tevékenysége folytán is jól ismerhetünk. Nem tartott azonban sokáig szegedi karrierje, alig négy hónappal a kinevezése után menesztették, 11 bajnokin 3 győzelem, 6 döntetlen és 2 vereség volt a mérlege. A téli szünetig Simon Ádámot nevezték ki megbízott edzőnek, de a tavaszi szezont már Aleksandar Jovic irányításával kezdte el a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely végül a csalódást keltő 7. helyen végzett. Novák Csanád Ákos 12 góllal bizonyult a legeredményesebb szegedi játékosnak a bajnokságban.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Egymás elleni múlt

A szegediek ellen mindig is felfokozott hangulatú mérkőzéseket vívtunk. A parázs légkör nem csak a pályán, hanem a lelátókon is megnyilvánul, hiszen a két szurkolótábor viszonyát finoman sem nevezhetjük kielégítőnek. Az összesített mérleget már korábban is számtalanszor taglaltuk, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a 9 csabai győzelem mellett, mindössze 3 alkalommal tudtak minket legyőzni, meg persze a fennmaradó 7 mérkőzésen döntetlen eredmény született. Akárcsak a Szentlőrincnek, a Szegednek is mi vagyunk a mumusa. Nyilván a Tisza-partiak szívesen emlegetik fel a 1920-as 7-1 arányú győzelmüket, nekünk azonban nem kell ennyire visszatekintenünk az időben egy tisztességes szegedi zakót keresve, hiszen kicsivel több mint négy éve, 2020. december 6-án sikerült őket 4-1 arányban két vállra fektetni. Utoljára 2025. április 20-án találkoztunk velük, amikor parádés 3-1 arányú győzelmet ünnepelhettünk – igazi futball-fieszta volt.

Szent Gellért Fórum

Stadion

A Szent Gellért Fórum Szegeden található, ez Magyarország első olyan sportkomplexuma, amelyet teljes egészében az egyház, nevezetesen a Szeged-Csanádi egyházmegye tart fent. A tízhektáros területen található egy feszített pilléres futballstadion, amelynek acélszerkezete 1000 tonnát nyom és a legmagasabb pontja 24,53 méter. A komplexum területén található egy multifunkciós sportcsarnok, három fűtött labdarúgópálya, három teniszpálya, gyermekjátszótér és felnőttedzőpark, egy mini amfiteátrum, valamint egy műanyag borítású grundfocipálya és egy háromsávos, 100 méteres futópálya is. A háromszínű lelátó különleges hatást kelt, a színeket látszólag tetszőlegesen mixelték a tervezők. A domináns szín a kék, amely a Tiszát idézi meg. A fekete Grosics Gyula, a fekete párduc, a csapat névadója előtt tiszteleg, míg a zöld az FTC-re utal – Kiss-Rigó László püspök ugyanis Fradi-drukker.

Aktualitások

A 2025/2026-os szezonra Aczél Zoltán vezetőedző irányításával kezdte el a felkészülést a Szeged-Csanád Grosics Akadémia. Edzőmérkőzéseiken a következő eredmények születtek: Szeged-Csanád GA – ACS Viitorul Arad (román III.) 2-0, Szeged-Csanád GA – Martfűi LSE (NB III.) 6-0, Szeged-Csanád GA – Soroksár 1-0, Szeged-Csanád GA – Tiszakécskei LC 1-2, Szeged-Csanád GA – Hódmezővásárhelyi FC (NB III.) 2-1, Szeged-Csanád GA – Gyulai Termál FC (NB III.) 3-0, Paksi FC (NB I.) – Szeged-Csanád GA 6-1. Érkeztek: Kun Ákos (Nyíregyháza), Halmai Ádám (Ferencváros), Holman Dávid (DVSC), Asmir Suljic (Punjab FC), Sztankó László Márk (Gyulai Termál FC), Kalmár Olivér (Budafok), Miskolczi Domonkos (Puskás Akadémia FC), Rabatin Richárd (PMFC), Halmai Ádám (Soroksár). Távoztak: Kotula Máté (Kecskemét, kölcsönből vissza, majd Békéscsaba kölcsönbe), Varga György Balázs (Újpest, kölcsönből vissza), Herczeg Botond (MTK, kölcsönből vissza, majd Budafok), Takács János (Békéscsaba), Könczey Márk (Soroksár), Biben Barnabás, Erdei Carlo , Palincsár Martin (BVSC-Zugló).

M.B.


https://www.szeged-grosicsakademia.hu/

https://www.facebook.com/szegedifutball


11/15. rész


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Rendőrségi közlemény

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a 2025. augusztus 3-án (vasárnap) 19:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia bajnoki labdarúgó mérkőzést a rendőrség kiemelten kezeli, ezért a Kórház utcai Stadion környékén található utcákban körülbelül 18:30 órától rendőrségi lezárásokra és irányításra lehet számítani.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Arra kérjük Önöket, hogy lehetőség szerint gyalogosan vagy kerékpárral érkezzenek a helyszínre, illetve a gépjárműveket inkább több utcával a stadiontól távolabb állítsák le! A szektorok megközelítése kizárólag a következő forgalmi rend szerint lehetséges majd: az A1, A2 és A3 szektorok (Liget felőli hazai bejárat) csak a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon lehetséges majd, az A4, A5, A6 és VIP szektorok (Körgát felőli hazai bejárat) kizárólag a Telep utca felől, a Vendég szektor pedig csak a Puskin utca irányából közelíthető meg. A rendőrség mindenkit meg fog állítani és megkérdezik, hogy a stadion melyik részéhez szeretne eljutni! Kérjük, hogy az esetleges torlódás elkerülése miatt minden esetben tartsák be a hatóság ajánlásait, utasításait!

Felhívjuk mind a békéscsabai, mind pedig a vendég drukkerek figyelmét, hogy a stadionba kizárólag érvényes transzparens beviteli engedéllyel rendelkező molinókat, kiírásokat, zászlókat hozhatnak be, melyet a biztonsági szolgálat ellenőrizni fog!

Megértésüket, együttműködésüket és türelmüket köszönjük!


Kapcsolódó hivatkozások:

https://1912elore.hu/site/zero-tolerancia-20250722/

https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Indul a jegyértékesítés a Szeged elleni bajnokira

Az érdeklődésre való tekintettel 2025. július 30-tól (szerda) már elővételben is megvásárolhatók a belépőjegyek a 2025. augusztus 3-án (vasárnap) 19:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia bajnoki mérkőzésre.

 Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia

A mérkőzésre érvényes belépőket ilyen módon szerda 08:00 órától, egészen péntek 16:00 óráig tudják elővételben megváltani az Előre Székház első emeletén. A jegyvásárláshoz nem szükséges semmiféle okirat, tehát a hazai szektorokba bárki vásárolhat akár több jegyet is. A vendég részbe érvényes tiketteket kizárólag a meccs előtt a 2-es számú kapunál található pénztárnál lehet majd megvásárolni.

Természetesen a bérlet értékesítés is folytatódik, tehát továbbra is megválthatják szezonbelépőjüket és biztosíthatják garantált ülőhelyüket az egész idényre! Ne feledjék: a bérlet minimálisan 15 NB2-es és 15 NB3-as, tehát összesen 30 hazai bajnoki mérkőzésre biztosít belépést, valamint ehhez még jöhetnek az esetleges hazai MOL Magyar Kupa meccsek is.

Szeretettel várjuk szurkolóinkat!

Hajrá Lilák!


További részletek itt:

https://jegy.1912elore.hu


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Békéscsaba 1912 ElőreSzeged-Csanád Grosics Akadémia

Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025.
25. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

3-1 (2-1)

Időpont: 2025. április 20. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Zimmermann Márió

Asszisztensek: Punyi Gyula, Márkus Péter

Tartalék játékvezető: Nagy Attila László

Békéscsaba: Uram János (26), Tóth Máté (06), Hodonicki Márk (16), Hursán György (17), Fazekas Lóránt (21), Viczián Ádám (23), Albert István (25), Kóródi Nándor (27), Czékus Ádám (37), Gyenti Kristóf (42), Ferencsik Bálint Donát (66). Cserék: Póser Dánirl (90), Kovács Gergő (03), Szabó Bálint (05), Vólent Roland (10), Harsányi István (11), Mikló Roland (19), Kovács Kolos (20), Kuzma Hunor Álmos (22), Márkus Attila Márk (29), Sármány Kristóf (70), Pelles Patrik András (78), Rácz Balázs (98).
Vezetőedző: Csató Sándor

Szeged: Veszelinov Dániel (99), Szilágyi Zoltán (04), Palincsár Martin (07), Haris Attila (08), Mohos Barnabás (17), Novák Csanád Ákos (19), Horváth Milán Gábor (20), Varga György Balázs (21), Tóth Bence (55), Márkvárt Dávid (88), Vogyicska Balázs (98). Cserék: Molnár-Farkas Tamás (12), Gera Bence (02), Sándor Márton (03), Pejovic Danilo (06), Erdei Carlo Alex (10), Barrow Pa Assan (14), Papp Áron (22), Borvető Áron (23), Biben Barnabás László (38), Sarr Lamin (39), Kurdics Levente (70), Kotula Máté (77).
Vezetőedző: Jovic Aleksandar

Gól Gólszerzők: Novák Csanád Ákos (21. perc), Ferencsik Bálint Donát (27. perc), Czékus Ádám (39. perc), Szabó Bálint (86. perc).

Sárga lap Sárga lapok: Vólent Roland (61. perc), Borvető Áron (65. perc), Tóth Máté (66. perc), Harsányi István (72. perc), Novák Csanád Ákos (72. perc), Erdei Carlo (81. perc), Czékus Ádám (81. perc).

Piros lap Piros lap: Albert István (32. perc).

Nézőszám: 1.335


A mérkőzés előtt Barkász Sándor – többségi tulajdonos Albert Istvánt köszöntötte, aki kereken századik alkalommal lépett pályára lila-fehér színekben.

Barkász Sándor, Albert István

Négy helyen változott a kezdő összeállításunk a múlt hetihez képest: Tóth, Hodonicki, Hursán és Fazekas kapott lehetőséget, Szabó, Harsányi, Kuzma és Sármány helyén. Nagy lendülettel kezdett mindkét csapat és rögtön a 4. percben Hodonicki előtt adódott nagy lehetőség, sajnos nem a találta el rendesen a labdát. A folytatásban inkább a mezőnyben folyt a játék, de jobbára a vendégek térfelén tudtunk focizni. A 20. percben Tóth Máté játszotta tisztára magát és Czékust kereste beadásával. Egy perccel később pedig Novák Csanád maradt üresen és bólintott a kapunkba (0-1). Gyorsan jött a válasz, a 27. percben Ferencsik szánta el lövésre magát és gyönyörű gólt szerzett és ezzel kiegyenlítette az állást (1-1). Egy kicsivel később Uram kapus könnyelműsködött némileg, majdnem meg is jártuk. A 31. percben Hursánt rántották le, a könyv szerint ez sima sárga lap lett volna, de semmi. A 32. percben Albert állított meg egy támadót, hogy szabálytalanul vagy nem, ez gyakorlatilag nézőpont kérdése, mindenesetre a játékvezető nagyon könnyű síppal kiállította – ezzel emberhátrányba kerültünk. Szerencsére nem estünk össze, a 39. percben Czékust szöktettük, aki megtartotta a labdát és egy csel után kapura tette, ami a hosszúban kötött ki (2-1).  Egy perccel később újabb tűzijáték a vendég kapu előtt, nem sok kellett a harmadikhoz. A hosszabbításban Hodonicki megsérült, így eséllyel tovább fogyatkoztunk. A hátralévő időben már nem változott az eredmény, a szünetben egy góllal vezettünk.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Fotó: Jenei Péter

Mindkét mester változtatott a szünetben: csabai oldalon a megsérült Hodonickit Harsányi váltotta, szegedi részről pedig Szilágyi Zoltán helyén Pejovic kapott lehetőséget. Látszott a vendégeken, hogy irányítani szeretnék a játékot, be is szorítottak és csak héba-hóba tudtunk labdát szerezni. Továbbra is parázs volt a hangulat, keménykedések, belépők tarkították a találkozót. A játékvezetés sajnálatos módon, finoman szólva sem állt a helyzet magaslatán, mindkét fél részére tévedtek, borzolva ezzel az amúgy is felfokozott hangulatú közönség idegrendszerét. A 61. percben a hazai kispad kapott egy sárga cédulát. Majd egy perccel később két helyen is változtattak a vendégek: Palincsár és Haris helyett Papp és Borvető lépett pályára. Folytatódott a kemény játék, 65. percben előbb Borvető, majd a 66. percben Tóth Máté kapott sárga cédulát. Majd egy újabb szegedi csere következett: Varga Györgyöt Erdei Carlo váltotta. A 71. percben egyértelmű sárga lapos szabálytalanság árán tudták Czékust megállítani, de a játékvezetőnél ez csak egy pontrúgást ért. Egy perccel később bezzeg páros laposztás következett: Harsányi és Novák is megkapta a magáét. A 76. percben a vendégek kihasználták utolsó cseréjüket: Sarr Lamin lépett pályára Vogyicska helyett. Muszáj volt nekünk is változtatni: Tóth Máté és Ferencsik fejezte be, Kovács Gergő és Szabó Bálint kapott még szűk negyedórát. Nem meglepő módon újabb sárga lapok következtek: Erdei és Czékus is gazdagodott. A 82. percben újabb hazai csere: Czékus helyett Sármány fejezhette be a meccset. A 84. percben eldönthettük volna a találkozót, egy pontrúgás után Fazekas maradt le pár centivel, hatalmas ziccer volt. Két perccel később viszont jött a kegyelemdöfés, egy remek kontra után Szabó Bálint növelte előnyünket (3-1). Aztán még egyet cseréltünk: Márkus kapott pár percet Hursán helyén. A mérkőzés végén a játékvezető 5 percet hosszabbított, de az eredmény már nem változott. Ezzel hatalmas lépést tettünk a bennmaradás érdekében és mindenképpen nagy fegyvertény a Szegedet emberhátrányban két vállra fektetni! Szurkolóinknak köszönjük a támogatást!

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Fotó: Jenei Péter




Mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Dél-keleten a helyzet fokozódik, hiszen ahogy sokan emlegetik Békéscsaba – Szeged örökrangadóval folytatódik a bajnokság 2025. április 20-án (vasárnap) 17:00 órától a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Legyen bármilyen a szituáció, amikor a szegediek érkeznek Békéscsabára, akkor azért mindenki felébred és felkapja a fejét, még akkor is ha most éppen húsvét vasárnap lesz. Nagyjából telt ház közeli állapotra számítunk a Kórház utcában, bár nyilván lesznek, akik inkább a mi mérkőzésünkkel éppen egy időben megrendezésre kerülő röplabda meccset választják. Minden tiszteletünk a hölgyeké és természetesen sok sikert kívánunk nekik, de nyilván mindenki megérti, ha nem rájuk helyezzük a fókuszt. Annál is inkább hiszen a tét az előttünk álló bajnokin nem kicsi, hiszen mindkét résztvevő fél vereségből érkezik, így a presztízsen túl a szerezhető bajnoki pontoknak is hatalmas jelentősége van. Mivel mindössze hat forduló maradt hátra, ami 18 szerezhető pontot jelent és számolgatásaink szerint a biztos bennmaradáshoz még legalább 9 egységre lenne szükségünk, akkor egyértelmű a helyzet nehézsége. A feszültséget az is növeli, hogy a sorsolásunk iszonyúan nehéz, minden hátralévő meccs gyakorlatilag élet-halál kérdés, tehát csak a győzelem lehetne megnyugtató számunkra!

Számok szempontjából is van bőven miről írni, illetve beszélni, hiszen a szeged1899.hu portál számításai szerint is ez lesz a 48. Békéscsaba – Szeged mérkőzés, de azt is megemlíthetjük, hogy 19. alkalommal találkoznak a felek a másodosztályban. Az összesített mérleget már korábban is számtalanszor taglaltuk, de nem lehet eléggé hangsúlyozni – csak, hogy az ellenfélre tegyük egy kicsit a nyomást -, a 8 csabai győzelem mellett, mindössze 3 alkalommal tudtak minket legyőzni, meg persze a fennmaradó 7 mérkőzésen döntetlen eredmény született. Akárcsak a Szentlőrincnek, a Szegednek is mi vagyunk a mumusa, még akkor is ha legutóbb, 2024. október 20-án simán kikaptunk 2-0 arányban. Nyilván a Tisza-partiak szívesen emlegetik fel a 1920-as 7-1 arányú győzelmüket, nekünk azonban nem kell ennyire visszatekintenünk az időben egy tisztességes szegedi zakót keresve, hiszen kicsivel több mint négy éve, 2020. december 6-án sikerült őket 4-1 arányban két vállra fektetni. Egy hasonló eredményt jelen pillanatban is mindenféle zokszó nélkül aláírnánk, persze tudjuk ehhez azért Jovic Aleksandar legénységének is lesz néhány szava. Ha pedig már a mateknál tartunk a fogadási oldalak szorzói ránk fizetnek többek, mivel írásunk pillanatában 3,1 körüli odds volt elérhető a Békéscsabára, míg a Szegedre 2,3. Ettől és az előzményektől függetlenül egyáltalán nem előre lefutott a mérkőzés, amit ők is tudnak, bennük lesz a félsz, az idegesség, a hibalehetőség. Mi viszont hazai körülmények között, szurkolóink által támogatva, teljes erőbedobással és iszonyú akarással lépünk majd pályára. Mindenkinek tudnia és éreznie kell, hogy mekkora a tét! Mikor, ha nem most, de mindenképpen győznünk kell! Elég lehet egyetlen apró gólocska, ami esetleg három pontot érhet, de ezt a mérkőzést mindenképpen be kell húznunk!

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád GA II. 1-0 (1-0)

A statisztikákat folytatva egy centenáriumi esemény is kilátásban van, ha és amennyiben Albert István pályára lép vasárnap, akkor ez lesz kereken a 100. mérkőzése békéscsabai színekben, amelyhez mindenesetre már előre gratulálunk és természetesen köszönjük az eddigieket is!

A tabella továbbra is iszonyúan zsúfolt, hiszen a 10-15. pozíciók között mindössze három pont, tehát egy mérkőzésnyi a különbség. Két egymás utáni győztes mérkőzéssel pedig már a táblázat első feléhez lehetne tartozni. Egy szó, mint száz kénytelenek leszünk a többi csapat eredményeit is figyelni, mert nagyban befolyásolhatja helyezésünket, persze ennek is csak akkor van értelme, ha le tudjuk győzni a Szegedet.

Színes lapok miatt ezúttal egyik csapatban sem lesz eltiltott. A Szeged ügyeletes gólfelelősei Borvető Áron és Novák Csanád, akik fejenként 9 góllal, tehát összesen 18 találattal terhelték meg az ellenfelek kapuit, így nekik mindenképpen érdemes majd kiemelt figyelmet szentelni. Továbbra is kulcsfontosságú kérdés a pontrúgások kezelése, hiszen sajnálatos módon legutóbb is egy ilyen után kaptunk gólt.

A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását néhány kiragadott szempont alapján:  (az első szám a Békéscsabához, a második pedig a Szegedhez tartozik az eddig lejátszott huszonnégy mérkőzés alapján): gólok száma 21/27, sárga lapok 49/61, szögletek 98/155, lövések 251/306, kaput eltaláló lövések 84/126, labdavesztések 1.790/1.597, gólhelyzetek 212/134, kulcspasszok 112/153, kulcspasszok pontossága 39%/52%, progresszív passzok pontossága 62%/67%, hosszú passzok pontossága 60%/61%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 45%/52%, megnyert párharcok 48%/52%.

Csató Sándor: – Veszélyes ellenfélről van szó, nem lehet tudni, hogy a következő mérkőzésen melyik arcát mutatja. Minden csapatrészben akadnak az első osztályt is megjárt, rutinos labdarúgói, a támadóikra pedig különösen nagy figyelmet kell szentelnünk. Agresszíven letámadó együttesről van szó, amely a középpályán próbál labdát szerezni és az átmenetekben is gyorsabb az átlagnál. Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen a rossz sorozat annak is betudható, hogy mindössze két középpályásunk lőtt gólt és a támadóink is elmaradtak a várt teljesítménytől és az is bosszantó, hogy rendre egy-egy apró góllal kapunk ki. Sokkal több lehetőséget kellene kialakítanunk, ami persze nem csak a csatárok felelőssége, egyértelműen csapatszinten kell feljavulnia a támadójátéknak. Sokat gyakoroljuk a kapu előtti szituációkat, a mérkőzéseken azonban keveset látok vissza ezekből. Ha ezen is tudnánk változtatni, akkor sikeresebben szerepelhetünk a bajnokság végjátékában. Bízom benne, hogy a vasárnapi találkozó előtt nincs szükség különösebb motivációs beszédre az öltözőben, hiszen a játékosok átérzik a meccs súlyát! Számunkra csak a győzelem lehet elfogadható jelen helyzetben.

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia mérkőzés játékvezetőjeként Zimmermann Máriót, segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert, tartalék játékvezetőként pedig Nagy Attila Lászlót akkreditálta a szövetség. Az 1994-es születésű sporival 2024. november 24-én, a Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 371 sárga- és 27 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 25. fordulóját 2025. április 20-án (vasárnap) 17:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – FC Ajka, Mezőkövesd Zsóry FC – Opus Tigáz Tatabánya, Gyirmót FC Győr – Kisvárda Master Good, Szentlőrinc – Budapest Honvéd FC, Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 19:00 órától Soroksár SC – HR-Rent Kozármisleny, Aqvital FC Csákvár – Budafoki MTE, valamint 2025. április 21-én (hétfő) 16:00 órától BVSC-Zugló – Vasas FC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázat feljutó helyezéseit a Kisvárda (51 pont) és a Kazincbarcika (44 pont) birtokolja, a kieső helyeken pedig a Békéscsaba (25 pont) és a Tatabánya (22 pont) osztozkodik.

Mivel továbbra is igény mutatkozik rá – több külföldön élő és/vagy dolgozó szurkolónk is kérte -, ezért a mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt, az egész világon díjmentesen és kódolatlanul elérhető módon.

https://www.youtube.com/watch?v=Um10-WQYHsk


Ne felejtsék el, hogy a hazai mérkőzések látogatásával egy valódi autót is nyerhetnek!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://nyeremeny.1912elore.hu


Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap közepesen felhős, szeles időjárás várható és a legmagasabb hőmérséklet viszont +24 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. április 20-án (vasárnap) 19 óra 41 perckor nyugszik.


Figyelmükbe ajánljuk a Szeged 1899 weboldal írásait is az alábbi hivatkozások alatt:

https://www.szeged1899.hu/news_listone.php?id=2284

https://www.szeged1899.hu/news_listone.php?id=2285

https://www.szeged1899.hu/news_listone.php?id=2286


Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: