Címkézett bejegyzés

A szövetség céljai változatlanok

A célok változatlanok: még több figyelem az utánpótlás-nevelésnek

Jelentős változásokról döntött kedden az MLSZ elnöksége. A szövetség céljai változatlanok: a magyar futball csak akkor lehet sikeres, ha egyre több minőségi fiatal magyar labdarúgó kap lehetőséget a szereplésre. A szövetség úgy ítéli meg, hogy a fiatalok játéklehetőségét az elmúlt években támogató úgynevezett „fiatal-szabály” jó irányba tett lépés volt, de az első osztályban nem minden profi klub számára jelentett valódi ösztönzést. A szövetség a minőségi utánpótlásnevelést támogató új eszközt vezet be: a produktivitási rendszert, amely kizárólag a teljesítmény, a pályán töltött idő alapján honorálja a játékosokat nevelő egyesületeket.

Az elnökség elfogadta a klubok új ösztönzési rendszerét, amelynek középpontjában a tehetséges játékosok kinevelése áll.

A fiatal játékosok szerepeltetését célzó közvetlen ösztönzés helyébe a kizárólag objektív eredményességen alapuló produktivitási pontszám lép. A nyártól élesben induló rendszerben az egyesületek annak figyelembevételével jutnak hozzá a működési alapforrásokhoz és kiegészítő támogatásokhoz, hogy képzésük során hány professzionális labdarúgót nevelnek ki. Az új támogatási rendszerben a női szakág egyesületei és labdarúgói is részt vesznek.

Alaptámogatásban részesül a TAO rendszeren keresztül valamennyi utánpótlás-neveléssel foglalkozó sportszervezet. Ennek mértéke igazodik a sportszervezet méretéhez és szintjéhez (csapatok bajnoki osztálya). Ezzel szemben produktivitási támogatásban kizárólag azon sportszervezetek részesülnek majd, amelyek érdemi mértékben részt vettek profi és/vagy utánpótlás és felnőtt válogatottban szereplő játékos nevelésében. A támogatást pontszámítási rendszer alapján határozza meg a szövetség: minél több, minél magasabb szinten szereplő játékost nevel egy klub, annál magasabb anyagi támogatást kap.

Megmarad ugyanakkor a közelmúltban bevezetett és sikeresnek bizonyult nevelési költségtérítési rendszer, amelyben a klubok egymás felé fizetik a nevelési költségtérítést a profi szerződéssel nem rendelkező játékosok átigazolása során. Ennek célja az átgondolt átigazolási politika, és a nevelőegyesületek képzési munkájának elismerése.

A férfi NB I jövő évi versenykiírása is tartalmazza a korábbi években különböző mértékben alkalmazott, hazai játékosok szerepeltetésének támogatását: az előírás szerint egy csapat legfeljebb tíz külföldi kerettag versenyengedélyét válthatja ki. Az NB II-ben mind a hazai játékosokra, mind a fiatal játékosokra vonatkozó eszközrendszer változatlan marad.

A versenyszabályzat is módosításra került. A profi bajnokságokban félbeszakadt mérkőzések esetében a találkozó fennmaradó részét lehetőleg pótolni kell-e 24 órán belül. Ennél is fontosabb, hogy a később pótolt mérkőzések esetében az újonnan igazolt játékosok is pályára léphetnek. A mérkőzéseket a félbeszakadt állapotot rögzítő módon kell folytatni, így például kiállítás esetén tíz emberrel, cserelehetőség kimerítése esetén a folytatásban azok nélkül.

Szintén változik a szabályzatban, hogy nemcsak egy órával a mérkőzések kezdete előtt, hanem – amennyiben a hazai csapat időben tájékoztatja az érintetteket – a mérkőzés előtti 5-10. perc között, valamint a szünetben is van lehetőség a pálya locsolására.

Az elnökség áttekintette és elfogadta az MLSZ felnőttképzési intézetének hároméves programtervezetét, valamint a felvétel, az oktatás és a vizsgáztatás rendjét. A hagyományos pályaedzői tanfolyamok tartalmi megújulása mellett tovább erősödik a szakedzői képzések kínálata: igény esetén újabb tanfolyamok indulnak az UEFA-akkreditációval rendelkező kapus- és futsaledző-képzésben, a csapatorvos-képzésben, az erőnléti edző, valamint a fizioterapeuta-gyógytornász programban és a pályakarbantartó oktatásban.

A szakemberképzés szélesítésének fontos új eleme a sportigazgatók, valamint klub-ügyvezetők, továbbá a videoelemzők és játékosmegfigyelők számára összeállított képzési program, amelyeket nemzetközi szakemberek és szakanyagok bevonásával bonyolít majd le a felnőttképzési intézet. Azt követően, hogy a meghirdetett programok megfelelő számú és megfelelő tudással rendelkező szakember képzését eredményezik, a szövetség megvizsgálja majd a programok kötelező helyett ajánlott státuszának lehetőségét.

Forrás:
https://szovetseg.mlsz.hu/hir/a-celok-valtozatlanok-meg-tobb-figyelem-az-utanpotlas-nevelesnek

Tudnivalók: átigazolási időszak

A 2016–2017-es bajnokság téli átigazolási időszaka 2017. január 15-től február 14. éjfélig tart. Ebben az intervallumban csak akkor igazolhat át labdarúgó (utánpótlás és felnőtt egyaránt) más egyesülethez, ha az átadó klub elengedi őt, azaz aláírja és lepecsételi az átigazolási lapot.

mlsz-palya_mlszhu

Szintén fontos információ, hogy a 19 év feletti labdarúgóért is lehet működési költségtérítést kérni, amelynek maximális összege a Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat 18. oldalán található A-jelű táblázatban van feltüntetve. Viszont a felnőtt labdarúgóknál az átadó sportszervezet a teljes összegről lemondhat írásban, azaz ingyen is elengedheti játékosát. A 19 év alattiaknál a B-jelű táblázatban látható összeg minimum 10 százalékát továbbra is köteles kifizetni az átvevő, csak a fennmaradó 90 százalékról mondhat le az átadó klub.

Transzparensek használata

Transzparensek

A jogszabályok és a szövetségi szabályok betartásával a nézők a stadion területére transzparenseket bevihetnek. A transzparensek bevitelét a mérkőzés biztonságos megrendezéséért felelős szervező képviselőiből álló bizottságnak engedélyeznie kell.

A szervező transzparens beviteli engedélyt állít ki – lejjebb letölthető.

Amennyiben a jogszabályokban és a Szövetségre vonatkozó szabályokban foglalt előírások bármelyikét a transzparens tartalma megszegi, az engedély nem adható ki. A stadionba bejutott, nem engedélyezett transzparensek eltávolítására a rendezőknek haladéktalanul intézkedni kell.

A transzparensek kihelyezését a helyszínen a biztonsági szolgálat képviselőjével egyeztetni kell.

line_purple

Politikai akciók, provokáció és rasszizmus

Politikai üzenetek bármilyen formában való propagálása, közzététele, a sportlétesítményen belül, vagy annak közvetlen közelében a mérkőzés előtt, alatt és után tilos.

A résztvevőt, aki rasszista, gyűlöletre uszító, másokban félelmet keltő, másokat megbotránkoztató, vagy nem a sportszerű szurkolással, buzdítással összefüggő, a mérkőzés rendjének megzavarására alkalmas magatartást tanúsít, e magatartás abbahagyására fel kell szólítani. Amennyiben viselkedését a résztvevő a felhívás ellenére sem hagyja abba, a sportrendezvényről el kell távolítani. Az eltávolított személyt a sportrendezvény látogatásától el kell tiltani.

A játékvezetőknek meg kell állítaniuk, fel kell függeszteniük, vagy le kell fújniuk a mérkőzést, amennyiben rasszista megnyilvánulások történnek. Az első lépcsőben a mérkőzést először meg kell állítani és nyilvánosan figyelmeztetni az elkövetőket. Második lépcsőben, a mérkőzés folytatását egy bizonyos időre fel kell függeszteni. Harmadik lépésként – a biztonsági felelősökkel történő egyeztetést követően – a mérkőzést véglegesen le kell fújni amennyiben a rasszista viselkedés nem szűnt meg.

line_purple

Transzparens beviteli engedély

transzparens_beviteli_engedely_2019_2020

line_purple

Doppingellenes szabályzat

DSZ_2012_1_(20120306)

Kapcsolódó hivatkozás:

http://olimpia.hu/dopping